Sikkasztás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Taszáron, mert a volt laktanyából eltűntek a berendezési tárgyak. A feljelentő szerint az önkormányzat adta el a székeket, asztalokat, páncélszekrényeket, noha nem is az ő tulajdona. A polgármester folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozik.
Ismét Sydneyben mászott a Pókemberként is emlegetett Alain Robert, aki mindössze 20 perc alatt jutott fel az város üzleti negyedében található 57 emeletes Lumiere-ház tetejére
Európában is jó hangulatban folyik a kereskedés, azonban a növekedés már nem mérhető a pénteki amerikai, vagy a ma reggeli ázsiai emelkedéshez. A vezető indexek közül a DAX 0.2, a CAC-40 pedig...
Ha szeretnénk a természet nyugalmát a saját kertünkbe varázsolni, akkor a mohakert az ideális megoldás. Egy tiszteletet követelő mohaszőnyeg kialakítása sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, és nem kerül semmibe sem.
A magánszemélyek általi bérbeadás túlbonyolított helyzetén szeretett volna egyszerűsítési a jogalkotó, csakhogy a szándék a gyakorlatban jogi káoszt okozott.
A biszexualitás manapság nem a csak a nők körében, de a férfiaknál is egyre divatosabb. Sok férfi eleinte aggódik amiatt, hogy emiatt esetleg megbélyegzik, pedig szexológusunk, Dr. Tóth Emese szerint erről szó sincs.
A csepeli Fidesz-KDNP-frakció szerint az MSZP vezetőinek távozniuk kellene, mert kiderült, "lakásmaffiát tartottak fenn" a kerületben - írta hétfőn a Csepel.info, a kerület ügyeivel foglalkozó tematikus honlap.
Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően nem hat, hanem hét napon keresztül tart majd szerdától az öttusázók világbajnoksága a kínai Csengtuban (Chengdu), a célok ezzel együtt változatlanok: minél több számban az első három között végezni.
A Citroënnek nem kell szégyenkeznie lassúság miatt. Alig, hogy beszámoltunk arról, hogy a héten képeken mutogatja majd a DS3 nagytestvérét, már rögtön tucatszám érkeznek az ízelítő képek és információk róla.
Horgászok vettek észre egy holttestet a Tiszán, Tiszakarád térségében. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a holttestet a part menti bokrokra fönnakadva találták meg ibrányi horgászok
Egy hét alatt több mint huszonháromezren szavaztak Magyarország kedvenc süteményére a www.kedvencetel.hu oldalon. A részeredmények alapján eddig a somlói galuska a kedvenc.
A munkáltatók fele excelben tartja nyilván a béren kívüli juttatásait, 15,3 százalékuk pedig papíron. Professzionális szoftvereket a nagyobb létszámú cégek alkalmaznak, a középmezőny pedig teljesen kiszervezi az adminisztrációt - derül ki egy friss felmérésből.
A magyarok 61 százaléka szerint a munkanélküliség a legfontosabb megoldásra váró probléma, 45 százalék pedig az ország gazdasági helyzetét említette - derül ki az Eurobarometer felméréséből, melyet a Napi Gazdaság közöl.
Fizikai leszámolással ért véget egy szülés a szicíliai Messina városában. Az orvosok egymást verték, melynek következtében a mama és a csecsemő is válságos állapotban van.
Elképesztő átalakuláson ment keresztül Kelly Osbourne (25), hiszen láthatóan vékonyabb mint valaha. Az énekesnő egy feszes, fekete ruhában mutatta meg most már tökéletes idomait a hétvégi Emmy-díjátadón.
Szeptemberben és a következő hónapokban több, a hazai kriminalisztikában kiemeltnek számító bűnügy érkezik fordulópontjához: már készül a vádirat a csepeli kettős gyilkosság vagy a roma sorozatgyilkosságok ügyében, és a Magyarok Nyilai esetében. A Cozma-gyilkosság gyanúsítottjainak pere szeptemberben indul, amikor a Fekete Sereg ügyében várhatóan ítéletet hoznak.
A Magyar Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezte ki Andrási Miklóst, a MÁV Zrt. korábbi elnökét a nemzeti fejlesztési miniszter - adja hírül a Napi Gazdaság.
A Jobbik szerint az LMP "szánalmas magyarázatokkal" áll elő a pénteken felvetődött ajánlószelvény-vásárlás, illetve feketén történő foglalkoztatás gyanújára
Péntek este hozták nyilvánosságra a pótfelvételi ponthatárokat. A 13.307 jelentkező közül több mint tizenegyezren kerültek be a felsőoktatásba, így a rendes felvételi eljárás 97 ezer felvételt nyert diákjával együtt 108 ezer hallgató kezdheti meg szeptembertől tanulmányait - áll az Edupress hírlevelében.
A társadalmilag felelős gondolkodás egyre több gazdasági ágazatban kap helyet, így a befektetési piacon is számos példát találunk már rá. Bár a befektetéseket alapvetően a profit mozgatja, hosszú távo...
A lengyel gazdaság a vártnál és az előző negyedévinél is nagyobb mértékben nőtt az idei második negyedévben; a közép-kelet-európai térség legnagyobb országában a hazai össztermék (GDP) 3,5 százalékkal...
A terhesség alatt több olyan változás is történik, amely elősegíti a visszerek kialakulását - szülés után azonban a visszerek nagyrészt visszafejlődnek
Alkoholelvonási tünetekkel küzd a mélyben rekedt chilei bányászok egy része. A 33 beszorult bányász közül a múltban több is rendszeresen fogyasztott alkoholt, hogy leküzdje a mélyben végzett munkával járó félelmet. Egyesek időnként nagy mennyiséget is magukhoz vettek.
A rendőrség súlyos testi sértés miatt eljárást indított egy békéscsabai fiatalember ellen, aki egy elmérgesedett vita során vasárnap este többször megütötte édesapját – értesült a HavariaPress.
Görögország a segélycsomag ellenére is csődbe megy néhány éven belül - vélekedett Kenneth Rogoff amerikai közgazdász egy osztrák lapnak adott interjúban
Lapértesülések szerint a bányászok között alkoholisták és drogfüggők is vannak, a hirtelen megvonás azonban egyelőre semmilyen kihatással nem volt a kényszerűen összejött közösség életére.
A csepeli Fidesz-KDNP-frakció szerint az MSZP vezetésének távoznia kellene, mert kiderült, "lakásmaffiát tartottak fenn" a kerületben - írta hétfőn a Csepel.info, a kerület ügyeivel foglalkozó tematikus honlap.
Hasonlítsuk össze a ballagási öltönyünket a mai öltönyeinkkel? Ugye látható a különbség, ha tükörbe nézünk. Igen, az elegáns megjelenés és az ápoltság egyaránt fontos az élet minden területén, mert magabiztosságot kölcsönöz és ezáltal erősíti külső kisugárzásunkat... Kamaszkorban még nem számított, hogy gyűrött, farzsebből előhúzott pénzzel fizettünk. Ha éppen olyan szubkultúrához tartoztunk,…
Több embert egyszerre, kulturáltan, szabadon, testileg és lelkileg is kulturáltan szeretni poliamor módra - Dossie Easton és Janet W. Hardy szerint egyáltalán nem képtelenség.
Komoly kihívást jelent az APEH és a VPOP informatikai rendszerének áttekintése különösen annak fényében, hogy a két szervezet Nemzeti Ellenőrzési Hivatal néven egyesül majd. A cél a közbizalom erősítése, amely jó hatással lehet az adófizetési morálra is. Kalmár István, az adóhatóság informatikai elnökhelyettese emellett arról is beszélt az MNO-nak, hogy rendkívül problémásnak látja a Magyar Posta…
Megkezdődött a folyók apadása hétfőn Pakisztánban az Indus-völgy déli részén, az áradás elkerüli Thatta városát, ahonnan korábban kimenekítették az embereket - közölték a hatóságok