Kétséges, hogy a társasági adóváltozások miatt tömegesen térnének haza a Szlovákiában bejegyzett magyar társaságok - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.
Ne váltsunk magánnyugdíjpénztárt kizárólag egy üzletkötő megkeresésére, anélkül, hogy utánanéznénk, mit lehet tudni a pénztárakról, melyik alapkezelő kezeli a pénztár vagyonát.
Hadat üzent a turistáknak egy görög terrorszervezet. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő úgy véli: a fenyegetést nem kell nagyon komolyan venni. Fokasz Nikosz ugyanakkor leszögezte: a politikai terrorizmus újjáéledt az országban; így ez az üzenet, valamint a gazdasági válság miatt bevezetett szigorítások a szélsőséges erőknek kedveznek, és károkat okozhatnak a görög turizmusnak.
Összesen 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből a nemzeti támogatási oldalról, a hiányzó forrás elsősorban az állattenyésztési támogatásokat érinti - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárügyekért felelős államtitkára szerdán, Mezőfalván. A politikus a csirkehús-feldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft. felújított baromfitelepének átadásán vett részt.
A helyszínen lévő rokonok és barátok beszámolója alapján az Alsóörsön halálos lövést kapó főiskolás fiú apja az MTI tudósítójának azt mondta: golyózápor zúdult arra az autóra, amelyben a fia is ült.
Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori román kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul - nyilatkozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke egy román lapnak.
Összehangolt közös tiltakozásra készülnek a brit szakszervezetek a kormány által meghirdetett költségvetési megszorítások és az ezzel járó állásmegszűnések ellen. Ahogy arról korábban írtunk, a...
Az énekesnőt a többi között az év videója és a legjobb női előadó kategóriában jelölték az MTV-n. A férfiak mezőnyéből Eminem kapta a legtöbb, nyolc jelölést.
Csütörtökön lép hatályba a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban; az ott dohányzók szabálysértést követnek el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók.
Úgy tűnik, hogy a svájci jegybank (SNB) megmentette a gazdaságot a kínai típusú árfolyampolitikával, eddig - írja a Bloomberg. Szakértők ugyanakkor eltérően ítélik meg az SNB politikájának kilátásait...
Júliusban optimistább volt az amerikai szolgáltató szektor, mint egy hónappal korábban - derül ki az ISM Intézet legfrissebb felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett szolgáltatói...
Tarlós István nem vitatkozik olyanokkal, akik a Duna alatt hosszában építettek volna alagutat. A Fidesz főpolgármester-jelöltje befejezné a 4-es metrót
Az édesapa könnyekkel küszködve elmondta: dolgozott, amikor hajnalban fiának barátai - akikkel együtt nyaralt Balatonudvardiban - felhívták a tragédia hírével
Nem sérült meg Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az ellene elkövetett reggeli merényletben. A nyugat iráni Hamedan városában valaki házi készítésű gránátot hajított az elnököt szállító gépkocsioszlopra.
A magyarországi parlagfűhelyzet tarthatatlan voltára kívánta felhívni a figyelmet a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület szerdán a Budakeszi határában tartott bejárással - közölte Juhászné Halász Judit, az egyesület elnöke az MTI-vel.
Gyors józanodásban és még fájdalmasabb ébredésben volt része annak az amerikai férfinek, aki részegen aludt el a nappali kanapéján. Kutyája ugyanis leharapta a lábujját. Akkor még nem tudta, hogy az állat ezzel megmentette az életét.
Szerda hajnalban tüzet nyitottak Alsóörsön egy autókat igazoltató rendőrre. A lövöldözésben meghalt Gamauf János rendőr főtörzsőrmester és egy főiskolás fiú, Németh Ádám
Összehangolt közös tiltakozásra készülnek a brit szakszervezetek a kormány által meghirdetett költségvetési megszorítások és az ezzel járó állásmegszűnések ellen.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását, illetve kiegészítő biztosítás kötését javasolja a bankkártyához kapcsolódó biztosítás mellé a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
Kitépte egy kislány füléből a fülbevalót egy mezőfalvi élelmiszerüzlet bejáratánál egy férfi kedd délelőtt. A rendőrök nem sokkal később elfogták a férfit – értesült a HavariaPress.
Augusztus 1-től újabb településeken, Budapest XI. kerületében, Debrecenben, Győrben, Szolnokon, Zalaegerszegen, Velencén és ezek vonzáskörzetében kínál lakossági ügyfelei számára kedvezményes árú villamosenergia- és földgázszolgáltatást a T-Home - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az EUR/USD benézett 1,3180 alá. Miután közzétették az ISM szolgáltatási indexet, mely a várt 5,30 pont helyett 54,3 pontos értéket hozott, kivitelezésre került néhány eladási megbízás. Továbbra is erös euróval számolnak. Támogatás 1,3150-nél, míg ellenállás 1,3220-nál és 1,3260-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Köztársasági Őrezredtől a Terrorelhárítási Központhoz kerülhet szeptember 1-től a köztársasági elnök és a miniszterelnök állandó védelme - derül ki abból a kormányrendelet-tervezetből, amely a Belügyminisztérium (BM) honlapján olvasható.
Mint arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt, a Puerto Rico-i származású Debrahlee Lorenzana pert indított a Citigroup ellen, mivel állítása szerint azért rúgták ki a banki állásából, mert túl csinos és vonzó volt, amivel megzavarta férfi kollégáit munka közben. Ezúttal egy hongkongi születésű brit bankárkisasszonyról érkeztek hírek, aki a kamerák előtt kezdett új életet, miután megvált tőle…
Radioaktív anyagot kellett biztonságos helyre menekíteni egy szigorúan titkos atomlétesítményből Oroszországban, miután a nukleáris telepet a közelgő erdőtűz fenyegette - jelentette be szerdán Oroszország atomenergia ügynökségének vezetője (Rosatom).
Az üzemanyagtöltő-állomás szélén levő árjelző táblának ütközött, majd áttörte a szalagkorlátot szerdán az M7-es autópálya 33-as kilométerénél levő benzinkútnál egy gépkocsi; vezetője súlyosan megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A Köztársasági Őrezred őrezred a továbbiakban - mások mellett - az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének védelmét látja el
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt is.
A forint árfolyama erősödött szerdán, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után. Keresked...
Rekordidő, negyven nap alatt készül el az a kétszer négy lakásos ikerház, amelyet összefogással építenek Felsőzsolcán az árvízkárosultaknak. Bár az építkezés már napok óta folyik, a lakópark alapkövét szerdán rakták le. Az építkezés költségeit a legnagyobb magyar közúti fuvarozókat tömörítő fórum, a hozzájuk csatlakozott vállalatok és egy kivitelező cég állják.
Az USD/CHF nagy ugrást hajtott végre, és 1,0423-ról 1,0529-re kúszott fel. A piac az ISM index közzététele után ismét optimistábbnak ítéli meg a helyzetet. Ellenállás 1,0537-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt