Gyors józanodásban és még fájdalmasabb ébredésben volt része annak az amerikai férfinek, aki részegen aludt el a nappali kanapéján. Kutyája ugyanis leharapta a lábujját. Akkor még nem tudta, hogy az állat ezzel megmentette az életét.
Szerda hajnalban tüzet nyitottak Alsóörsön egy autókat igazoltató rendőrre. A lövöldözésben meghalt Gamauf János rendőr főtörzsőrmester és egy főiskolás fiú, Németh Ádám
Összehangolt közös tiltakozásra készülnek a brit szakszervezetek a kormány által meghirdetett költségvetési megszorítások és az ezzel járó állásmegszűnések ellen.
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását, illetve kiegészítő biztosítás kötését javasolja a bankkártyához kapcsolódó biztosítás mellé a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
Kitépte egy kislány füléből a fülbevalót egy mezőfalvi élelmiszerüzlet bejáratánál egy férfi kedd délelőtt. A rendőrök nem sokkal később elfogták a férfit – értesült a HavariaPress.
Augusztus 1-től újabb településeken, Budapest XI. kerületében, Debrecenben, Győrben, Szolnokon, Zalaegerszegen, Velencén és ezek vonzáskörzetében kínál lakossági ügyfelei számára kedvezményes árú villamosenergia- és földgázszolgáltatást a T-Home - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az EUR/USD benézett 1,3180 alá. Miután közzétették az ISM szolgáltatási indexet, mely a várt 5,30 pont helyett 54,3 pontos értéket hozott, kivitelezésre került néhány eladási megbízás. Továbbra is erös euróval számolnak. Támogatás 1,3150-nél, míg ellenállás 1,3220-nál és 1,3260-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Százra tehető azoknak az idős embereknek a száma, akiket engedély nélküli, illegális gondozóházakban ápolnak Hajdú-Bihar megyében, elsősorban Debrecenben, sok esetben méltatlan körülmények között - közölte Ferencz Zoltánné, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal szociális és gyámhivatalának főosztályvezető-helyettese
A Köztársasági Őrezredtől a Terrorelhárítási Központhoz kerülhet szeptember 1-től a köztársasági elnök és a miniszterelnök állandó védelme - derül ki abból a kormányrendelet-tervezetből, amely a Belügyminisztérium (BM) honlapján olvasható.
Mint arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt, a Puerto Rico-i származású Debrahlee Lorenzana pert indított a Citigroup ellen, mivel állítása szerint azért rúgták ki a banki állásából, mert túl csinos és vonzó volt, amivel megzavarta férfi kollégáit munka közben. Ezúttal egy hongkongi születésű brit bankárkisasszonyról érkeztek hírek, aki a kamerák előtt kezdett új életet, miután megvált tőle…
Radioaktív anyagot kellett biztonságos helyre menekíteni egy szigorúan titkos atomlétesítményből Oroszországban, miután a nukleáris telepet a közelgő erdőtűz fenyegette - jelentette be szerdán Oroszország atomenergia ügynökségének vezetője (Rosatom).
Az üzemanyagtöltő-állomás szélén levő árjelző táblának ütközött, majd áttörte a szalagkorlátot szerdán az M7-es autópálya 33-as kilométerénél levő benzinkútnál egy gépkocsi; vezetője súlyosan megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A Köztársasági Őrezred őrezred a továbbiakban - mások mellett - az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének védelmét látja el
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt is.
A forint árfolyama erősödött szerdán, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után. Keresked...
Rekordidő, negyven nap alatt készül el az a kétszer négy lakásos ikerház, amelyet összefogással építenek Felsőzsolcán az árvízkárosultaknak. Bár az építkezés már napok óta folyik, a lakópark alapkövét szerdán rakták le. Az építkezés költségeit a legnagyobb magyar közúti fuvarozókat tömörítő fórum, a hozzájuk csatlakozott vállalatok és egy kivitelező cég állják.
Az USD/CHF nagy ugrást hajtott végre, és 1,0423-ról 1,0529-re kúszott fel. A piac az ISM index közzététele után ismét optimistábbnak ítéli meg a helyzetet. Ellenállás 1,0537-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A malária földrajzi elterjedtségét bemutató térkép elkészítése után a betegséget terjesztő szúnyogok alapos vizsgálata a legsürgetőbb feladat a malária ellen vívott harcban - hangsúlyozzák a szakemberek két külön tanulmányban.
Játékautomatán nyert pénzt, 70 ezer forintot raboltak el egy kisteleki férfitől; a feltételezett tetteseket néhány nap alatt elfogta a rendőrség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint múlt héten a nyersolajkészletek az országban 2.8 millió hordóval estek, miközben a benzinkészletek 0.7, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó...
A forint árfolyama erősödött szerdán, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után
Válaszút elé érkeztünk, itt az ideje, hogy a kormányok döntsenek, folytatják (adott esetben növelik) a gazdaságélénkítő fiskális stimulust vagy kivezetik azt a gazdasági rendszerből. Guillermo Calvo,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,16 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 23.399,61 ponton zárt szerdán. A forint árfolyama erősödött, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után.
Üzemi szinten a várt alatti, nettó szinten azonban a Portfolio.hu által összeállított konszenzus feletti profitot ért el az Egis a második negyedévben - derül ki a társaság zárás után közzétett...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatójá...
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál nagyobb mértékben 2,8 millió hordóval, 0,8 százalékkal 358 millió hordóra csökkent az EIA által ma közzétett adatok szerint, mindez az egy évvel ezelőtti szinthez képest 2,4 százalékos emelkedés. Az elemzői várakozások 0,9 millió hordós csökkenésre számítottak a korábbi 7,3 millió hordós bővülés után.
A forint árfolyama erősödött szerdán, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után.
Bő másfélszeres túljegyzés mellett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintnyi 2019-ben lejáró államkötvényt adott el 2011-ben és 2012-ben lejáró kötvényekért cserébe a szerdai kötvénycsere-aukcióján. A 2019/A kötvényből az eredetileg felkínált mennyiséget adták el, a legközelebb eső, tízéves másodpiaci hozamnál 9-10 bázisponttal magasabb hozamon.
Több mint 1500 halálos áldozata van az évszázados rekordokat megdöntő hőhullámnak Moszkvában és környékén. Az öt hete tartó hőség erdőtüzeket és áramkimaradásokat okoz, sőt már az állami gabonatartalékot is meg kellett nyitni. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő elmondta: a moszkvaiaknak még sokáig kell elviselniük a szokatlanul tartós kánikulát.
Oroszország továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, és nem engedi, hogy ENSZ-tag legyen – jelentette be az Oroszországi Föderáció állandó képviselője a Biztonsági Tanács szerdai ülésén. Ukrajna szintén bejelentette, hogy nem fogja megváltoztatni Koszovóval kapcsolatos álláspontját – adta hírül az ukrán Korreszpondent internetes hírportál.
Barbra Streisandnek ítélték oda a 2011. évi MusiCares év embere díját - jelentette be az amerikai Hanglemez Akadémia (Recording Academy) és a MusiCares Alapítvány
Nincs semmiféle sugárzási, vagy robbanásveszély a szarovi Szövetségi Nukleáris Központban, elvittek onnan minden radioaktív anyagot és berendezést - jelentette be Szergej Kirijenko, az orosz Roszatom állami korporáció elnöke.
Egyetlen éjszaka alatt két területen összesen két és fél kilométernyi telefonkábelt loptak el Bács-Kiskun megyében - közölte a helyi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Rekordot döntött Lady Gaga az amerikai Music Television videodíj (VMA) jelöléseiben: 13 kategóriában terjesztették fel, köztük az év videója és a legjobb női előadó kategóriában.
Változatos képet mutatott ma a kereskedés az egész világon. A korai szakaszban még erőt tudott mutatni a magyar piac, de később átragadt ránk is a rossz nemzetközi hangulat, így az OTP vezetésével...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 13,988 milliárd forint adózott nyereséget és 86,489 milliárd forint árbevételt ért el (2009. október 1-jén kezdődött) üzleti évének első kilenc hónapjában, a profit 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg az árbevétel 4 százalékkal kisebb a bázisnál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült tőzsdei jelentésében…