2010. augusztus 4. szerda

aug. 4
20:39
Rekordok Európa-bajnoksága a fővárosban (HírTV)
Még soha ennyi ország, soha ennyi versenyzővel nem vett részt „vizes” Európa-bajnokságon, mint most Budapesten, illetve Balatonfüreden. A szerdán kezdődött 30. úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-n 43 ország jelezte részvételét, a kontinensviadalon csaknem 1000 sportoló indul majd.
aug. 4
20:39
A forint árfolyama erősödött estére (Gondola)
Erősödött a forint szerda estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon
aug. 4
20:42
Berlusconi túlélte a bizalmatlansági indítványt (Metropol)
Az olasz kormány túlélte szerdán a parlamentben az első bizalmi szavazást, amelyet azóta tartottak, hogy a koalíció ellen fellázadt képviselők egy csoportja önálló frakciót alkotott, a zendülő képviselők és a centristák ugyanis tartózkodtak a szavazáson.
aug. 4
20:42
Átalakul a kormánykoalíció? (Kripto Akadémia)
Egyre éleződnek a nézeteltérések az izraeli külügyminiszter és a kormányfő között, aminek következtében akár a kormánykoalíció összetétele is átalakulhat - hívta fel a figyelmet a The Economist című hetilap.
aug. 4
20:42
Személyeskedő vita alakult ki a szlovák kormányprogramról (hirado.hu)
Több tucatnyi képviselő jelentkezett szólásra, így senki sem tudja, mikor ejthetik meg a szavazást
aug. 4
20:54
Csak írni és számolni tudnak jól Harry Potter hazájában, olvasni nem (Infostart)
Hiába a Harry Potter-regények tömegsikere,immár második éve romlik a tanulók olvasási tudása Nagy-Britanniában. Viszont javultak számtanból és írásból.
aug. 4
20:57
Schmitt Pál megnyitotta az Eb-t (Infostart)
Schmitt Pál szerda esti ünnepi beszédével hivatalosan is megkezdődött a 30. úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Európa-bajnokság két magyarorszégi színhelyen, Budapesten és Balatonfüreden.
aug. 4
20:57
Éles vita a szlovák kormányprogramról (Gondola)
Éles, indulatos konfrontáció jellemezte a szlovák kormánykoalíció és az ellenzék első vitanapját az új jobbközép kabinet programnyilatkozatáról
aug. 4
20:57
Felsőoktatás és összhang? – Iskolapélda (videó) (HírTV)
Az idén 13 ezerrel többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. Összhangban van a felsőfokú képzés a munkaerőpiaccal? Tudatosabbak lettek-e a felvételizők? A hallgatók tudják, mit kezdenek majd a diplomájukkal?
aug. 4
20:59
Megtalálták a gyilkos(ok) autóját? A férfi öngyilkos lett (Gondola)
Valószínűleg megtalálták az alsóörsi vérengzés elkövetőinek autóját, mellyel menekültek. Az autó mellett megtalált férfi öngyilkos lett.
aug. 4
21:00
A Szigeten is az uniós elnökség lesz a téma (Alternatív Energia)
Magyarország 2011 első félévében esedékes EU-elnökségére szeretnék felhívni a figyelmet a Sziget fesztivál szervezői, ezért több olyan programmal is készülnek, amely a 2010-2011-es spanyol-belga-magyar trióelnökség tagjait mutatja be - tájékoztatta a Sziget Kulturális Szervezőiroda szerdán az MTI-t.
aug. 4
21:00
Hajszálnyit erősödött a forint estére (hirado.hu)
Röviddel 20 óra előtt egy euró 280,81 forintot ért
aug. 4
21:02
Íme, a Skandináv lottó nyerőszámai (hirado.hu)
Az augusztus 4-én megtartott 31. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
aug. 4
21:12
Láthatatlan szörnyekkel alszunk egy ágyban – sokkoló fotó (BorsOnline)
Korábban sosem látott felvételen nézhetünk farkasszemet olyan teremtménnyel, mely mindennapi életünk része, mégsem látjuk őt. És még csak nem is szellemidézés, hanem mikroszkópos fotózás segítségével.
aug. 4
21:15
Alsóörsi lövöldözés: öngyilkos lett az elkövető? - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Feltehetően öngyilkos lett az az egyelőre ismeretlen férfi, akinek holttestét a hajnali, alsóőrsi gyilkosság helyszínétől néhány kilométerre találták meg egy elhagyott, sötét színű gépjármű mellett - közölte a rendőrség.
aug. 4
21:15
Egy gyerek sérült meg a robbantáskor (HírTV)
Fel akarták robbantani az afgán elnök egyik tanácsadóját. A férfi sértetlenül úszta meg a szerdai támadást. Jan Mohammad Khan autója mellett egy motorkerékpárra rögzített pokolgép robbant fel az Afganisztán déli részében található Uruzgan tartományban. A bombát távirányítással hozták működésbe, az incidensben csak egy ember, egy gyerek sérült meg, de ő is csak könnyebben.
aug. 4
21:15
Az Apple biztonsági problémáira figyelmeztetnek német szakértők (Gondola)
Az Apple mobiltelefonjait, táblagépeit és internetezésre alkalmas médialejátszóit érintő biztonsági problémákra figyelmeztettek szerdán a német kormány szakértői
aug. 4
21:15
Feleségül akarta venni Natascha Kampuscht fogvatartója (Blikk)
aug. 4
21:17
A hétvégére sem végeznek a helyreállítással (HírTV)
A hétvégére sem végeznek a takarítással a Fejér megyei Baracson. A települést idén harmadszor árasztotta el az esőzés után a sár. Kedden dió nagyságú jég is esett, jelenleg a helyreállítás folyik a faluban – tudta meg a Független Hírügynökség Makó Józseftől, a település polgármesterétől.
aug. 4
21:18
Netanjahu kemény választ ígér (Metropol)
Izrael erélyesen fog válaszolni az erőszakra - jelentette ki az izraeli kormányfő, leszögezve, hogy országa Libanont és a Hamászt tartja felelősnek az elmúlt napok támadásaiért. "A politikánk egyértelmű: Izrael továbbra is erővel fog válaszolni az állampolgárai és katonái elleni támadásokra".
aug. 4
21:18
PDF-fel hackelhető az iPhone (Metropol)
Az Apple mobiltelefonjait, táblagépeit és internetezésre alkalmas médialejátszóit érintő biztonsági problémákra figyelmeztettek szerdán a német kormány szakértői.
aug. 4
21:18
Négycsillagos szálloda Tokaj főterén (Alternatív Energia)
Megkezdődött Tokaj főterén az egykori Aranysas fogadó felújítása, átépítése, korszerűsítése, a patinás és új szárnyakból álló épület 180 ágyas, négycsillagos szálloda lesz, alatta kétszintes mélygarázzsal - adta hírül az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatán (onkormanyzat.mti.hu) keresztül a város önkormányzata szerdán.
aug. 4
21:18
Megvan a legújabb APEH feketelista: 100 milliárdot hajtanának be (ATV)
Szakemberek szerint csak töredéke folyhat be a költségvetésbe.
aug. 4
21:33
Lángolt a lovarda (HírTV)
Kigyulladt egy lovarda a Pest megyei Sződligeten, szerdán este. A Független Hírügynökség információi szerint a 600 négyzetméter alapterületű épület tetején csaptak fel a lángok, majd átégett a födém, és a boxokra is átterjedt a tűz.
aug. 4
21:35
A fiatalok elhelyezkedését segítheti a nők nyugdíjazását lazító javaslat? (HírTV)
A fiatalok elhelyezkedését segítheti a nők nyugdíjazását lazító kormányzati javaslat egyes szakértők szerint. Mások átfogó reformot sürgetnek, hogy az új rendszerben kisebb jelentősége legyen a munkában eltöltött évek számának.
aug. 4
21:36
Kigyulladt a Kincsem Lovarda (hirado.hu)
Az állatokat kimenekítették, de az oltást nehezíti, hogy az istállóban nagy mennyiségű szénát és szalmát tároltak
aug. 4
21:38
Fogságban született óriáspandának született kölyke (hirado.hu)
A panda segítség nélkül szülte meg kölykét kedden kora hajnalban egy kamerák által megfigyelt mezőn
aug. 4
21:39
Magánnyugdíjpénztár-váltás? Csak alapos tájékozódás után! (ProfitLine)
Alapos tájékozódást javasol a magánnyugdíjpénztár-váltás előtt az OTP Magánnyugdíjpénztár és az OTP Alapkezelő, azt tanácsolva: ne váltsunk kasszát kizárólag az üzletkötők megkeresésére.
aug. 4
21:48
Búcsúzott a Loki (Blikk)
Bázel - Kettős vereséggel búcsúzott a DVSC-TEVA focicsapata a Bajnokok Ligájától.
aug. 4
21:51
Mozart egyik zongorájára találtak rá? (HírTV)
Németországban felbukkant egy fortepiano, amelyen állítólag egykoron a híres zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart is játszott még. A német állami rádiócsatorna, az SWR szerdai tudósítása szerint a hangszert 1775-ben készítették, és mai értékét több millió euróra becsülik.
aug. 4
21:53
Az alsóörsi áldozatokra emlékeznek a Hősök terén (HírTV)
Több tucat ember gyűlt össze szerda este Budapesten, a Hősök terén, hogy megemlékezzenek és gyertyát gyújtsanak a Veszprém megyei Alsóörsön lelőtt áldozatok emlékére.
aug. 4
21:54
Tízezrek tüntettek az indiai uralom ellen Kasmírban (hirado.hu)
Szerdán a rendőrség figyelmeztette a lakosokat, hogy parancsuk van lelőni azokat, akik megszegik a kijárási tilalmat, de az emberek szembeszálltak a tilalommal
aug. 4
21:57
Megtalálták a túlsúlyért felelős gént! (Infostart)
Genetikusok szerint azon gének miatt hízunk, melyek valaha lehetővé tették, hogy túléljük a kiszámíthatatlan éhezést. A többletsúly, a cukorbetegség és a gének közötti összefüggés vizsgálatára az Egyesült Államokban tovább folytatódik a pima indiánokon 15 éve elkezdett kutatás.
aug. 4
22:09
A Basel elbánt a Lokival (Infostart)
Kiesett a Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből. A magyar együttes 3-1-re kapott ki a Basel otthonában, így 5-1-es összesítéssel a svájci csapat jutott a selejtező rájátszásába. A magyar bajnok gólját Adamo Coulibaly szerezte. A Debrecen az Európa Ligában, a selejtező utolsó körében folytatja szereplését.
aug. 4
22:09
Biszku igazságos harcról beszélt (HírTV)
Továbbra is ellenforradalomnak tartja '56-ot Biszku Béla. Az agg kommunista hangsúlyozta, hogy ő is szenvedő alanya volt az eseményeknek és a rendszerért való harc szerinte igazságos volt. Biszku Béla Duna Televíziónak adott interjút.
aug. 4
22:09
Kigyulladt a sződligeti Kincsem lovarda (Gondola)
Kigyulladt Sződligeten a Kincsem Lovarda, az oltás jelenleg is folyik - közölte a katasztrófavédelem szóvivője szerda este az MTI-vel
aug. 4
22:11
A Skandináv lottó 31. heti nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 4-én megtartott 31. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 6, 9, 11, 24, 26, 27
aug. 4
22:12
Ismét államfők nyaralnak Tito szigetén (hirado.hu)
Egyre több vezető európai politikus látogat el Tito egykori birtokára, köztük Heinz Fischer, az osztrák szövetségi elnök is, aki augusztus közepén keresi majd fel a horvát szigetet
aug. 4
22:14
"A halálos ítéleteket nem én hoztam" - húsz év után a nyilvánosság elé állt Biszku Béla (hirado.hu)
"Rettenetesen sajnálok minden embert, akinek az életét elvették vagy megcsonkították" - mondta a korábbi belügyminiszter
aug. 4
22:18
Hogyan kezelhető a végbélrepedés? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Pár hónapja folyamatosan, vagy pár napos megszakítással végbélnyílás-repedésem van. A repedés 3-10 mm-es hosszúságú, székelésnél rossz igazán, utána pár órán át enyhén fáj. Mivel lehet még kezelni? Mivel jár a műtét? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 4
22:24
Gyereket vár Mel B? (BorsOnline)
Egy fotósorozatnak köszönhetően szárnyra kapott a pletyka, hogy Mel B gyereket vár.
aug. 4
22:27
Biszku Béla: a halálos ítéleteket nem én hoztam (Gondola)
Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának tartja Biszku Béla korábbi belügyminiszter
aug. 4
22:30
Csökkentették a búzatermés-előrejelzést (hirado.hu)
Az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása miatt változtatott az előrejelzésen az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete
aug. 4
22:48
A terror fiatal áldozatai táboroznak Észak-Írországban (hirado.hu)
A hatvanöt serdülő, akik az elkövetkező hetet a belfasti Queen’s egyetemen töltik, valamilyen terrorcselekmény vagy etnikai viszály során vesztették el szeretteiket
aug. 4
23:06
Újabb óceáni "szeméttengert" fedeztek fel (hirado.hu)
A szakemberek ráadásul egy új felfedezést is tettek a szemétfoltokkal kapcsolatban
aug. 4
23:21
Mi befolyásolhatja a vérnyomást? (WebBeteg)
A vérnyomás hirtelen felugrik ha valamilyen izgalom ér bennünket, mint a harag, vagy a félelem. De a magas vérnyomás (orvosi nyelven hipertenzió) nagyon alattomos: „néma gyilkos” névvel szokták illetni, ugyanis gyakran nem jár tünetekkel.
aug. 4
23:39
Nyolc év: Magyarország a világ legegészsegtelenebb országa (Gondola)
Magyarország lakossága az Európai Unió és egyben a világ egyik „legegészségtelenebb” nemzete.

Keresés