2010. augusztus 4. szerda

aug. 4
8:03
Sztrájkra készülnek a spanyol légiirányítók (HR Portál)
Beszüntetik a munkát a spanyolországi légiirányítók, sajtóértesülések szerint három napra, adja hírül az MTI alapján a Magyr Nemzet.
aug. 4
8:05
Ki akarták rúgni - megölt nyolc embert a munkahelyén (HR Portál)
Nyolc embert megölt és végül magával is végzett helyi idő szerint kedd reggel az Egyesült Államokban egy férfi a munkahelyén, miután állítólag felszólították, hogy mondjon fel - közölte egy névtelenséget kérő connecticuti tisztviselő.
aug. 4
8:06
A Szonda Ipsos szerint kissé csökkent a Fidesz tábora (Gondola)
A Szonda Ipsos szerint a jobboldalon némi mozgás figyelhető meg: a Fidesz a választás utáni gyarapodást követően valamelyest veszített táborából, a Jobbik pedig a múlt havi csökkenést követően mintha magára talált volna, visszaszerezte korábbi támogatottsági pozícióit - a felmérést a szerdai Népszabadság közli
aug. 4
8:06
Új szemlélettel a fogyatékkal élőkért (HírTV)
A fogyatékkal élők foglalkoztatásának növeléséhez a munkáltatók tájékoztatása a legfontosabb, mert sokakban félelem él. Úgy véljük, lehetne úgy is oktatni a fogyatékosokat, hogy teljes szakmákon belül részszakmákat adnak nekik – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tapolczai Gergely (Fidesz), az Országgyűlésbe először bejutott siket képviselő. Tapolczai Gergely szavait Patyus Virág jelnyelvi tolmá...
aug. 4
8:06
Nem párton belüli ÁVH-t akar Bárándy (Alternatív Energia)
Felgyorsítanák a fegyelmi és etikai ügyek kivizsgálását a szocialista pártban. Az új pártelnök Mesterházy Attila a közjogi kabinet tagját, Bárándy Gergelyt bízta meg az új struktúra kidolgozásával - írja a Népszabadság.
aug. 4
8:06
Mi lesz a forinttal? - Pánikra semmi ok a profik szerint (Portfolio)
A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők elsöprő többsége továbbra is úgy véli, hogy három hónap múlva a 283.7-es szint közelében tartózkodhat majd a hazai fizetőeszköz árfolyama. Az egy éves...
aug. 4
8:08
Népszabadság: fegyelmi bizottsággal tisztítanák meg az MSZP-t (Gondola)
Felgyorsítanák a fegyelmi és etikai ügyek kivizsgálását a szocialista pártban: az új pártelnök Mesterházy Attila a közjogi kabinet tagját, Bárándy Gergelyt bízta meg az új struktúra kidolgozásával - írja szerdai számában a Népszabadság
aug. 4
8:08
Már megint tarolt a short stratégia (Portfolio)
Az elkeserítő májusi eredmények után némileg javult a hedge fundok teljesítménye júniusban, összességében azonban 0.84 százalékos veszteséggel zárták a hónapot a fedezeti alapok. A kedvezőtlen piaci...
aug. 4
8:10
Az idén többen jelentkeztek felsőfokú szakképzésre (Gondola)
Az idén 12.000 fiatalt vettek fel felsőfokú szakképzésre, ez több mint 8 százalékos növekedés 2009-hez képest - közölte a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI)
aug. 4
8:18
15 évet is kaphat a késelő tanárnő (Blikk)
Dunaújváros — Egy emberként álltak ki korábbi diákjai és azok szülei a késelő tanárnő mellett.
aug. 4
8:20
Eladták a paneltűzben kiégett miskolci lakást (Blikk)
MISKOLC — Nem bírt megmaradni a családfő abban a miskolci panellakásban, ahol még tavaly augusztus 15-én felesége, Evelin (†39), fia, Viktor (†9) és leánya, Gréta (†16) életét vesztette egy tűzben.
aug. 4
8:21
Nincs vészforgatókönyv, ha a BKV szerződést bont az Alstommal (Infostart)
A fővárosnak egyelőre nincs vészforgatókönyve arra az esetre, ha a BKV felbontaná a szerződést az Alstommal - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. A Nemzeti Közlekedési Hatóság pénteken utasította el a cég metrókocsikra beadott típusengedély-kérelmét.
aug. 4
8:21
Lehet, hogy a svédek bevezetik a videóbírót! (Infostart)
Azt javasolta a svéd labdarúgó szövetség elnöke, hogy az élvonalbeli klubok élő tv-adással segítsék a játékvezetők munkáját. Lars-Ake Lagrell szerint egy negyedik hivatalos személy kellene alkalmazni, aki a közvetítést nyomon követné, akár otthonából is, és segítene abban, hogy minél kevesebb hiba forduljon elő.
aug. 4
8:24
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EUR/JPY 81 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 113,55 és 112,74 között. Ellenállás 114,04-nél, míg támogatás 112,56-nál található. 11.00-kor teszik közzé a júniusi EU-s kiskereskedelmi forgalmakat. 13.00-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igényléseket. 14.15-kor várható az ADP-jelentés. 16.00-kor következik a júliusi amerikai ISM szolgáltatási index. 00.45-kor…
aug. 4
8:24
Legalább 212 milliárddal tartoznak tartósan az APEH-nak (Gondola)
Az adóhatóságnak június végén 1.794 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3
aug. 4
8:24
Ingyen dolgozik a Nézőpont a kormánynak? (Alternatív Energia)
Napi médiaelemzést készít a Nézőpont Intézet a kormány egyes tagjai számára - ismerte az intézet vezetője. Amikor arról érdeklődtünk, mennyit kapnak a piacon amúgy mások által borsos áron kínált szolgáltatásért, kiderült: a Nézőpont Intézet szívességi alapon, ingyen dolgozik.
aug. 4
8:24
Belerohant egy fegyverneki házba egy kamion (ATV)
A sofőrt és a házban lakó idős asszonyt kórházba szállították.
aug. 4
8:26
Hatékonyabb rendőrséget ígér a BRFK új vezetője (Gondola)
Tóth Tamás megbízott budapesti főkapitány hatékonyabb rendőrséget ígér, és jelezte, hogy szeptemberig átvilágíttatja a BRFK-t, annak érdekében, hogy kiderüljön: az elmúlt években bevezetett reformok beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket - írja a szerdai Népszabadság
aug. 4
8:27
Folytatódhat a lecsorgás az európai piacokon (ProfitLine)
A tegnap nyilvánosságra került ismételten csak gyengére sikeredett amerikai makroadatok okán a mai napon is folytatódhat az európai piacok lecsorgása. Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 huszonöt pont körüli eséssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenöt pont körüli gyengüléssel nyithat szerdán.
aug. 4
8:28
Napi Gazdaság: terjeszkedik az Audi Győrben (Gondola)
Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt
aug. 4
8:29
Továbbra sem változik az üzemanyagok ára (ProfitLine)
Ezen a héten sem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
aug. 4
8:30
Óvodai késelő ölt meg gyerekeket és egy felnőttet Kínában (Gondola)
Három gyerekkel és az óvodásokra vigyázó egyik felnőttel is végzett a kelet-kínai Santung tartomány Cepo településén egy késsel felszerelkezett dühöngő férfi
aug. 4
8:31
OTP részvény elemzés - csak be ne haljon a kitörés! (ProfitLine)
A tegnapi kereskedésben szűk sávban mozgott a BUX index, a forgalmat az OTP papíroknak a nyári időszakban megszokottnál kissé magasabb, több mint 14 milliárd forintos forgalma növelte. A nap végére elfogyott a reggeli optimizmus, bár eladó továbbra sincs sok a piacon. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,54 százalékkal 5.520 forintra esett, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mit…
aug. 4
8:33
Az amerikai makroadatok Ázsiában is térdre kényszerítették a piacokat (ProfitLine)
Többnyire csökkenéssel "hálálták" meg az ázsiai részvénypiacok az amerikai gazdaság felől érkező legfrissebb makroadatokat, amely már sokadszorra szítja fel a globális gazdasággal kapcsolatos aggodalmakat, és egyben zúzza szét a befektetők optimizmusát.
aug. 4
8:35
Négy hónapos mélyponton az orosz szolgáltatóipari BMI (ProfitLine)
Az orosz szolgáltatások teljesítménymutatója (beszerzési menedzser mutató) júliusra 54,2 pontra, négy hónapja a legalacsonyabbra csökkent a júniusi 55,4 pontról, amely három hónapon belül a leggyengébb volt.
aug. 4
8:36
192 millióval tartoznak a vállalkozóknak (Blikk)
KAPOSVÁR —  Elúszott a kaposvári fürdőberuházáson dolgozó tizenöt alvállalkozó pénze. Többen közülük a beszállítóiknak is tartoznak, és akadnak, amelyek ellen már megindult a felszámolási eljárás is. A szegedi Aquaplusz Kft. mint generálkivitelező a kaposvári munkák bonyolításával megbízta az Etalon Kft.-t, amellyel a közelmúltban szerződést bontott a szegedi cég, mert az nem tartotta be a…
aug. 4
8:36
Eladó Berlusconi szexvillája (Blikk)
SZARDÍNIA — Nem olcsó mulatság! 450 millió euróért, azaz mintegy 126 milliárd forintért árulja Szardínia szigetén található luxusvilláját Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnök.
aug. 4
8:39
Az elutasítottság testi tüneteket vált ki (WebBeteg)
A visszautasítás gyakori érzése olyan tartós gyulladásos választ vált ki a testben, amely növelheti az egyének kockázatát olyan betegségekre, mint az asztma, a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a depresszió - állapították meg amerikai kutatók.
aug. 4
8:42
Belerohant egy házba egy román kamion Fegyverneken (Gondola)
Belerohant egy családi házba egy román kamion a 4-es főút mellett szerda hajnalban Fegyvernek belterületén, a mentők a sofőrt és a házban lakó idős asszonyt kórházba szállították - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője
aug. 4
8:42
Ketyeg a kórházi bomba (HírTV)
Letelt kedden a határidő, amíg a kórházaknak adatot kellett szolgáltatniuk adósságállományukról a szaktárcának. Noha a felmérést egy esetleges konszolidáció alapjának szánták, egyelőre semmit sem tudni az egészségügy feszültségeit enyhítő kormányzati programról - olvasható a Magyar Nemzetben.
aug. 4
8:42
Obama is meghúzza a nadrágszíjat (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök befagyasztotta a politikai kinevezettek prémiumát. Ez érinti a fizetésen felüli jutalmakat és pótlékokat. A Fehér Ház készül a novemberi félidős választásokra és bizonyítani akarja, hogy nem herdálja az adófizetők pénzét.
aug. 4
8:42
Kamion rohant egy házba - FOTÓ! (Alternatív Energia)
Hárman megsérültek abban a balesetben, melynek során egy kamion belerohant egy családi házba a 4-es főút mellett szerda hajnalban Fegyvernek-Szapárfalu belterületén.
aug. 4
8:42
Milliárdos adásvétel Győrött - Hatalmas fejlesztések jöhetnek (Portfolio)
Újabb beruházásokra készülhet az Audi Győrben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. oldalán található információk szerint ugyanis az Audi Hungaria Motor Kft. megnyerte a közel 200 hektáros...
aug. 4
8:42
Béren kívüli juttatások: a piramis csúcsán a leggyakoribb (Pénzcentrum)
Magyarországon a munkavállalók több mint fele kap béren kívüli juttatást, míg 42 százalékuk 2010 első negyedévében nem kapott semmiféle juttatást a munkabérén kívül, a második negyedévben pedig a válaszadók 39 százaléka számolt be ugyanerről - derül ki a Workania állásportál felmérésének legfrissebb adataiból....
aug. 4
8:42
Megtámadtak Kínában egy óvodát: három gyerek meghalt (ATV)
Még nincs hivatalos információ az áldozatokról.
aug. 4
8:44
Olajkatasztrófa: megkezdték a sérült kút eltömítését (Kripto Akadémia)
Nehéziszapot kezdett pumpálni a BP olajtársaság kedden a Mexikói-öböl mélyén megsérült olajkútba, hogy annak eltömítésével végleg elzárja a feltörő nyersolaj útját.
aug. 4
8:44
BP: eddig sikeres az elfojtási kísérlet (2.) (Portfolio)
A korábban közölt tervekkel összhangban - magyar idő szerint este 10 órakor - a BP megkezdte a sűrűiszap bejuttatását a még áprilisban megsérült mexikói-öbölbeli kútba. A most folyamatban lévő...
aug. 4
8:44
Lehet, hogy mégis jönnek a francia metrókocsik + videó (ATV)
Még van esély a megegyezésre.
aug. 4
8:46
Új vezérigazgató került a Mehib élére (Portfolio)
Menesztette a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) vezérigazgatóját a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), helyére Roncz Gábort választották - értesült a Napi Gazdaság. A tulajdonos MFB menesztette a...
aug. 4
8:48
Duplázott az OMV (Privátbankár)
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat 338 millió eurós adózott eredményt jelentett szerdán a második negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, több mint kétszer nagyobbat a tavalyi második negye...
aug. 4
8:48
Az erős jen miatt szenvedett a japán piac (Portfolio)
A tegnapi kedvezőtlen amerikai ipari és lakáspiaci adatok éreztetik hatásukat a ma reggeli ázsiai kereskedésben is, mivel a legtöbb index a negatív tartományokban tartózkodik. A legnagyobb 2.1%-os...
aug. 4
8:54
Megússza a börtönt Charlie Sheen (Blikk)
ASPEN  — A hollywoodi sztárt a bíró azért kímélte meg a súlyos büntetéstől, mert bűnbánónak mutatkozott,  és  elismerte, valóban elkövette, amivel vádolják.
aug. 4
8:54
Mit tegyünk, ha a fagyitól nyilall a fogunk? (Infostart)
Az érzékeny fogakat mindenképpen kezeltetni kell, és nem csak azért, hogy a kánikulában elnyalogathassunk egy finom fagyit, vagy elkortyoljunk egy hideg üdítőt.
aug. 4
9:00
Szörny vagyok, de hódítok! (Blikk)
HIGHBRIDGE — Merje valaki azt mondani, hogy vérszívó, vagy bármi hasonlót erre a szerencsétlen denevérbébire, akit cserbenhagyott az anyja, és önállóan még enni sem tud.
aug. 4
9:00
Nyugalomra szólították fel Izraelt és Libanont (HírTV)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyugalomra szólította fel Izraelt és Libanont, miután kedden katonáik a közös határon tűzharcba keveredtek egymással.
aug. 4
9:00
Brutálisan erős szintek közelében a japán jen (Portfolio)
Nyolc hónapos csúcsra repült a japán jen a dollárral szemben, és egyre közelebb jár ahhoz, hogy áttörje a 85-ös szintet. Ezzel párhuzamosan a japán államkötvények is szárnyalásba fogtak, hét év után...
aug. 4
9:00
Mire számíthatunk ma? BUX index elemzés (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a BUX index leglikvidebb, spekulánsok által legkedveltebb lejáratával a decemberi BUX1012-vel foglalkozunk. Nézzük, mire számíthatunk a határidős index árfolyamában!
aug. 4
9:00
Halpedikűr, férjbérlés, falevél-eladás: Tízezer ötlet vállalkozásra (ATV)
Van-e olyan vállalkozás, amibe érdemes a jelen helyzetben belevágni? Lapunk a Vállalkozók Szövetségének segítségét kérte: mondják meg, szerintük mibe érdemes invesztálni gazdasági válság idején? A legnagyobb meglepetésünkre, bőven volt ötletük.
aug. 4
9:02
Lakóházba rohant a kamion (+videó) (HírTV)
Három ember, köztük a ház lakója megsérült, mikor egy kamion belerohant egy családi házba a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
aug. 4
9:02
Egyelőre nincs mibe kapaszkodni (Portfolio)
Tegnap az optimizmusnak itthon is egy halovány korrekcióját láthattuk, a hangulat ma reggel enyhén negatív, így a BUX a tegnapi zárószint közelében, kissé alatta nyithat - véli Juhász Richárd, a...

Keresés