Új fesztivál születik augusztus 13. és 20. között Kaposvárott. A komolyzene és a jazz szerelmeseit várja - nem akármilyen fellépő gárdával - a Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. Kocsis Zoltán nyolc alkalommal lép közönség elé, itt lesz Joshua Bell, Pekka Kuusisto, és a legendás Rados Ferenc, aki huszonöt éve nem lépett fel.
Az emberi hormonháztartást károsító, veszélyes adalékanyagokat talált négy termékben a Levegő Munkacsoport legutóbbi vizsgálatán. Az érintett termékek közt egyebek mellett ruhák, műszaki cikkek, strandfelszerelés, sőt szexjáték is van.
Meghozta döntését a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indult eljárásban a Gazdasági Versenyhivatal. A végzés értelmében az OTP Jelzálogbank Zrt. 2010. november 30-ig köteles visszatéríteni az érintett ügyfeleinek az egyoldalú szerződésmódosítást követően megfizetett elő- és végtörlesztési díjakat....
Szombattól a Balaton főbb pontjain szinte egymást érik a borfesztiválok. Augusztus 7-én startol a hónap végéig tartó balatonfüredi rendezvény, az Almádi Borfesztivál augusztus 6-tól 22-ig tart, de augusztus 10-ig még Balatonlellén is üzemel a Lellei Borhét.
Sok turista jól megérdemelt szabadságát keseríti meg, hogy egyes élelmiszerek, italok hasmenést, hányást okoznak a vakáción. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek, a kismamák, az idősek és a betegek.
Titokban a guantánamói börtöntáborba szállították 2003-ban az Egyesült Államok négy legértékesebb terroristagyanús foglyát, évekkel ennek nyilvánosságra hozatala előtt, majd a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) visszavitte őket titkos tengerentúli börtöneibe, mielőtt az amerikai Legfelsőbb Bíróság engedélyezte volna számukra ügyvéd igénybe vételét - értesült az AP hírügynökség
A legbetegebb nemzetek közé tartozik Európában a magyar – állapította meg nemrégiben a WHO. Rajtunk kívül Bulgária és Románia „dicsekedhet” még ilyen eredménnyel
Lemondott tisztségéről Mark Hurd, a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának számító amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott "szoros személyes kapcsolatának" eltitkolása érdekében
A szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos az év végéig 150-200-zal bővíti dolgozói létszámát tatabányai és székesfehérvári üzemeiben, ezzel eléri a válság előtti létszámot - tájékoztatta a vállalat ügyvezetője az MTI-t
Az orosz fővárosban szombatra tovább sűrűsödött a füstköd és vele a mérgező anyagok tartalma a levegőben, és nem enyhül a hőség sem: a meteorológusok 39 fokos meleget és napsütéses időt jósolnak, az utóbbi azonban nem érzékelhető, mert még az utca túlsó oldala sem látszik a tejszerű szmogban.
A hepatitis B-vírus által fertőzött személyeknél kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki a nyirokrendszerből kiinduló egyik rosszindulatú daganatféleség, az úgynevezett non-Hodgkin limfóma (NHL) - derítették ki amerikai és dél-koreai kutatók.
Halálos baleset történt péntek késő este a XVI. kerületben egy karambolban - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-t
Aranyérmet szerzett a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős a romániai Constantában zajló vitorlázó Repülőhollandi-világbajnokságon. Ez a magyar duó hetedik vb-elsősége.
Tíz, szitává lőtt ember tetemére bukkantak egy észak-afganisztáni hegyvidéki területen; közöttük van hat német és két amerikai orvos, valamint két afgán állampolgár - közölte szombaton Badahsán tartomány rendőrfőnöke
Az országos átlagnál mintegy ötször több riasztást kaptak a tűzoltóságok a pénteki vihar miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője
Eddig több mint 1450 halálos áldozata van az idei árvízi katasztrófáknak, további 670 embert még keresnek - jelentette a polgári ügyek minisztériumának közlése alapján szombaton a kínai média.
Két órát kell várniuk az autósoknak a belépésre a röszkei határátkelőhelyen, s a kilépő forgalom is intenzív - tájékoztatta a rendőrség szombaton délelőtt az MTI-t
A kisgyerekek nehezen veszik, ha szüleik másra bízzák őket, ám ez a mindennapokban elkerülhetetlen. Néhány jó tanács figyelembevételével mind a gyermek, mind a szülő számára megkönnyíthető az elválás.
Az orosz fővárosban szombatra tovább sűrűsödött a füstköd és vele a mérgező anyagok tartalma a levegőben, és nem enyhül a hőség sem: a meteorológusok 39 fokos meleget és napsütéses időt jósolnak, az utóbbi azonban nem érzékelhető, mert még az utca túlsó oldala sem látszik a tejszerű szmogban
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) változatlan, a GDP 3,8 százalékának megfelelő államháztartási hiánycél mellett módosította az erre az évre szóló finanszírozási tervet
A műkincspiacba vetett bizalom további növekedésével számol a Christie's aukciós ház, amely 46 százalékos árbevétel növekedést könyvelt el az első félévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A terméskárok és a gabonaexport átmeneti oroszországi leállítása miatt kialakult helyzet nem vethető össze a világ árupiacain 2007/2008-ban végigsöprő válsággal, amely az élelmiszerárak jelentős emelk...
Az országon átvonuló pénteki vihar miatt mintegy 630 esetben riasztották a tűzoltókat - mondta az InfoRádiónak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Feltételezhető, hogy szándékosság miatt gyulladt ki egy lakóház szombatra virradó éjjel a Zala megyei Lasztonyán - tájékoztatta a lenti tűzoltóság az MTI-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökjelöltjét a pénzügyi felügyelet tíz éve háromszázezer forintra bírságolta bennfentes kereskedelem miatt: Juhász Miklós olyan cég részvényeiből vásárolt, amelynek felügyelőbizottsági elnöke volt, és ezt nem jelentette - írja szombati számában a Népszabadság és a Népszava. (MTI)
Egy-két év alatt kidolgozható az új alaptörvény, hiszen az alkotmányozásnak vannak előzményei – így vélekedik Bihari Mihály egyetemi tanár, akit a Fidesz javaslatára választottak meg alkotmánybírónak. A professzor korábban – 1999 és 2008 között az MSZP jelöltjeként – már részt vett az alkotmányvédő testület munkájában, három évig az AB elnöke volt. Szerinte az új alaptörvénynek a...
A Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását és az MSZP becsületének helyreállítását nevezte pártja legfontosabb feladatának Szanyi Tibor a szocialisták önkormányzati választási kampányának regionális felkészítőjén
Az egy évvel korábbinak a töredékére, 15,2 milliárd dollárról 3,1 milliárd dollárra szorította adózás utáni veszteségét a második negyedévben a Fannie Mae, a legnagyobb amerikai ingatlanjelzáloghitel-finanszírozó társaság.
Egy nappal hivatalából történő távozása előtt, pénteken Álvaro Uribe kolumbiai elnök feljelentést tett venezuelai kollégája, Hugo Chávez ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) - közölte Uribe ügyvédje.
Inog a Volánbusz Zrt. vezetőinek széke; a fejlesztési tárca leállította a Volán múlt héten - a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelő jóváhagyása nélkül - kiírt járatkiszervezési tenderét - írja a ...