2010. augusztus 7. szombat

aug. 7
11:00
OECD - nincs ok globális gabonaválságról beszélni (ProfitLine)
A terméskárok és a gabonaexport átmeneti oroszországi leállítása miatt kialakult helyzet nem vethető össze a világ árupiacain 2007/2008-ban végigsöprő válsággal, amely az élelmiszerárak jelentős emelkedéséhez és a világ egyes részein éhséglázadásokhoz vezetett - vélekedett pénteken az OECD kereskedelmi és mezőgazdasági igazgatója.
aug. 7
11:03
Béndek József: a Nemzeti Ellenőrzési Hatóság létrehozására rá kell szánni a jövő évet is (Infostart)
A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka nem tart attól, hogy az APEH és a vámhatóság összevonásával az adóhatóság domináns szerephez jutna. Béndek József az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: a vámhatóság felkészült arra, hogy fellépjen a pálinkafőzés új szabályait megszegők ellen.
aug. 7
11:03
Schmitt a névtelenségbe burkolódzó mentősöket méltatta (+videó) (HírTV)
A mentőpalota fennállásának 120 éves évfordulóján tette államfőként első hivatalos látogatását szombaton Schmitt Pál. A köztársasági elnök mellett beszédet mondott az ünnepségen Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, valamint Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára is.
aug. 7
11:03
A német Elüldözöttek Szövetsége ünnepsége Stuttgartban (Gondola)
Balog Zoltán tegnap részt vett a a német Elüldözöttek Szövetsége által megrendezett ünnepségen Stuttgartban.
aug. 7
11:06
Szanyi Tibor: helyre kell állítani az MSZP becsületét (Alternatív Energia)
A Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását és az MSZP becsületének helyreállítását nevezte pártja legfontosabb feladatának Szanyi Tibor a szocialisták önkormányzati választási kampányának regionális felkészítőjén.
aug. 7
11:06
Kijátszható a szlovák nyelvtörvény (Kripto Akadémia)
Elsősorban a polgármestereken áll vagy bukik, mekkora teret kap a szlovákiai magyar települések hivatali nyelvhasználatában a magyar nyelv. Egyebek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Diákhálózat készített a Fórum Kisebbségkutató Intézet megbízásából - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
aug. 7
11:06
„Sólyom nem volt jobboldali köztársasági elnök” + videó (ATV)
A Progresszív Intézet szerint mindig tartotta magát értékrendjéhez..
aug. 7
11:21
A mentőkhöz vezetett Schmitt Pál első útja államfőként (Gondola)
A budapesti Markó utcai mentőpalota fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre látogatott el első államfői útján Schmitt Pál
aug. 7
11:21
Jó kis hely (HírTV)
Hogy milyen is volt a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországának elfojtott világa, az ma már a legpontosabban Cseh Tamás dalaiból érezhető meg. A történelmet sokféle forrásból, ezerféle ismeretből tudja összerakni az utókor, de átélni, legfőképpen megérteni nem számsorokból és adathalmazokból lehet. Sokkal alkalmasabb erre egy verssor, egy dallam, egy jellegzetes félmosoly, felvont szemöldök,…
aug. 7
11:23
Hibákat találtak az ellenőrök Malina Hedvig aktáiban (Gondola)
Hibákat találtak a Malina Hedvig-ügy nyomozási jegyzőkönyveinek vezetésében a szlovák belügyminisztérium ellenőrei, akik két hete vizsgálódnak a nyitrai rendőrségen - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szombaton
aug. 7
11:23
Ősszel átalakulhat a BKV (HírTV)
Nincs előterjesztés, és októberig nem is kerül a BKV vezető testületei elé semmiféle döntési javaslat a meglévő telephelyek, garázsok eladásáról – mondta el a Magyar Nemzetnek Bolla Tibor, a közlekedési cég gazdasági vezérigazgató-helyettese.
aug. 7
11:24
Hibák a Malina Hedvig aktákban (Kripto Akadémia)
Hibákat találtak a Malina Hedvig-ügy nyomozási jegyzőkönyveinek vezetésében a szlovák belügyminisztérium ellenőrei, akik két hete vizsgálódnak a nyitrai rendőrségen - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szombaton.
aug. 7
11:24
Véres gyémántok tapadnak a világhírű modell kezéhez (ATV)
Állítólag nem tudta, mit kapott ajándékba.
aug. 7
11:26
Saját anyja fogta le a megerőszakolt lányt (ATV)
Németországot sokkolta az eset.
aug. 7
11:33
USA piacok - Mérsékelt eséssel zárult a pénteki nap (ProfitLine)
A kereskedés megindulás előtt ismertetett júliusi csalódást keltő foglalkoztatottsági adatok miatt veszteséggel zárták a pénteki napot az amerikai részvénypiacok, ugyanakkor heti szinten ismét nyereségesek voltak, immár harmadik hete.
aug. 7
11:35
Szerkezeti és technológiai átalakulás előtt a hazai nyondaipar (ProfitLine)
A hazai nyomdaipar szerkezeti és technológiai átalakulás előtt áll, és ez meghatározza az ágazat helyzetét a következő években - mondta Peller Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség főtitkára az MTI-nek.
aug. 7
11:36
Ádok Zolit nyaralás alatt is felismerték (Blikk)
ANTORINI —  Nem tudott úgy pihenni Ádok Zoli (34) a nyaralása alatt, hogy fel ne ismerték volna. A Csillag születikben feltűnt táncos-énekes Görögországban pihent a barátaival, ahol egyik nap furcsa módon lányok súgtak össze a háta mögött.
aug. 7
11:36
Nyáron még kellemetlenebbek a betegség tünetei (Infostart)
Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely nyáron még kellemetlenebb tüneteket okozhat. Ha a megelőzéssel már elkéstünk, a kezeléssel semmiképpen sem szabad, hiszen a kezeletlen betegség szövődményekhez vezethet.
aug. 7
11:39
Bihari Mihály: az alkotmányozásnak vannak előzményei - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet interjút közöl Bihari Mihály alkotmánybíróval, aki szerint egy-két év alatt kidolgozható az új alaptörvény, hiszen az alkotmányozásnak vannak előzményei. Az érdekképviseletek szerint a leépítések még korántsem értek véget a minisztériumokban - írja a Népszabadság.
aug. 7
11:39
Malév: százmilliók teljesítés nélkül (HírTV)
Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Malév korábbi vezetése által megkötött három, egyenként is több száz millió forint értékű tanácsadói szerződéssel összefüggésben - olvasható a Magyar Nemzetben.
aug. 7
11:39
16-an meghaltak az egyik kínai aranybányában kitört tűzben (Gondola)
Tizenhatan veszítették életüket a mélyben rekedt mintegy félszáz bányász közül abban a kelet-kínai aranybányában, ahol pénteken tűz ütött ki - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség
aug. 7
11:41
Budaházy exkluzív - Célpont (videó) (HírTV)
Egy éve ül előzetesben – a legkeményebb bűnözőknek kijáró biztonsági fokozatban őrzik, a vádhatóság szerint ő az első magyar terrorszervezet feje. Az ügyészség megtiltotta, a bíróság megengedte: megszólalhatott a Hunnia Mozgalom vezetője.
aug. 7
11:41
Moszkva: Washington megsérti az atomsorompó-szerződést (Gondola)
Az orosz külügyminisztérium szombaton azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy sorozatosan és durván megsérti a leszerelés terén, illetve a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötött megállapodásokat, az ezzel összefüggő nemzetközi exportellenőrzési szabályozásokat
aug. 7
11:57
Schmitt Pál a mentőknél - képgaléria (Infostart)
A budapesti Markó utcai mentőpalota fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre látogatott el első államfői útján Schmitt Pál. A rendezvényen az infokommunikációs államtitkár közölte, többmilliárdos forrásból korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányítási és segélyhívási rendszere.
aug. 7
11:57
Elfogták a tizenéves útonállókat (HírTV)
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a két tizenévest, akik elrabolták egy asszony nyakláncát az éjjel Kecskeméten.
aug. 7
11:59
Két gyermeket gázolt el egy személyautó Borsodban (Infostart)
Az elsődleges adatok szerint az úttesten akart átszaladni az a két kislány, akiket elgázolt egy személyautó szombaton délelőtt a Borsod megyei Ároktő belterületén.
aug. 7
12:00
"Minőségi csere" folyik a tárcáknál (Privátbankár)
A személycserék a minisztériumok állományának eddig legfeljebb tíz százalékát érintették – tudta meg a Népszabadság
aug. 7
12:00
A mentőkhöz vezetett az új államfő első útja (Alternatív Energia)
A budapesti Markó utcai mentőpalota fennállásának 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre látogatott el első államfői útján Schmitt Pál. A rendezvényen az infokommunikációs államtitkár közölte, többmilliárdos forrásból korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mentésirányítási és segélyhívási rendszere.
aug. 7
12:00
Gigantikus jégtömb szakadt le egy grönlandi gleccserről (Kripto Akadémia)
Egy hatalmas, 260 négyzetkilométeres darab szakadt le a Grönland északi részén található Petermann-gleccserből - közölte az amerikai Delaware szövetségi állam egyeteme a hétvégén.
aug. 7
12:01
A Fidesz szerint megzsarolhatta a Vértes Volánt az MSZP megyei alelnöke (Infostart)
Megzsarolhatta a Vértes Volánt az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke, amikor arra kérte a vállalatot, hogy Komárom ipari parkjában egy járatot adjon át az általa megnevezett vállalkozónak, ezért a Fidesz komáromi képviselői ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek - jelentette ki a párt helyi frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.
aug. 7
12:06
Botrányba keveredett, ezért lemondott a HP elnöke (ProfitLine)
Lemondott tisztségéről Mark Hurd, a világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártójának számító amerikai Hewlett-Packard (HP) elnök-vezérigazgatója, miután egy belső vizsgálat feltárta, hogy hamis költségelszámolásokat nyújtott be a vállalatnak egy női alvállalkozóval fenntartott "szoros személyes kapcsolatának" eltitkolása érdekében.
aug. 7
12:15
Hatalmas torlódás az M7-esen a Balaton felé - Két súlyos sérült a balesetben (Infostart)
Baleset miatt 4-5 kilométeres a kocsisor Székesfehérvár térségében a Balaton irányába szombaton, nem sokkal dél előtt - közölte az Autópálya-kezelő Zrt.
aug. 7
12:15
Gyermeket gázolt el egy személyautó Ároktő belterületén (Gondola)
Az elsődleges adatok szerint az úttesten akart átszaladni az a kislány, akit elgázolt egy személyautó szombaton délelőtt a Borsod megyei Ároktő belterületén
aug. 7
12:15
Túlzottak voltak az aggodalmak (HírTV)
Több mint tíz bázisponttal csökkent az állampapírok hozama az utóbbi egy héten, ami pozitív változást jelez az ország gazdasági megítélésében.
aug. 7
12:17
Baleset miatt torlódás az M7-esen a Balaton felé (Gondola)
Baleset miatt 4-5 kilométeres a kocsisor Székesfehérvár térségében a Balaton irányába szombaton, nem sokkal dél előtt - közölte az Autópálya-kezelő Zrt
aug. 7
12:18
Moszkva szerint Washington megsérti az atomsorompó-szerződést (Kripto Akadémia)
Az orosz külügyminisztérium szombaton azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy sorozatosan és durván megsérti a leszerelés terén, illetve a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáról kötött megállapodásokat, az ezzel összefüggő nemzetközi exportellenőrzési szabályozásokat.
aug. 7
12:18
Kovács: előbb ellensúly kell legyen, utána lehet egyensúly Schmitt + videó (ATV)
Fair munkát várnak az elnöktől.
aug. 7
12:33
Önkormányzati választás: Újra a Duna Palotában lehet az Országos Választási Központ (Infostart)
Várhatóan ismét a Duna Palotában alakítják ki az Országos Választási Központot (OVK), így az október 3-i helyi önkormányzati képviselői és polgármester-választás, valamint a települési kisebbségi önkormányzati választás előzetes, tájékoztató eredményeit a szavazás éjszakáján innen közlik majd - közölte szombaton Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) nemrég kinevezett vezetője.
aug. 7
12:33
Lemaradtak a fővárosiak (HírTV)
A Győr-Moson-Sopron megyei diákok kerültek be a legjobb, a Békés megyeiek a legrosszabb arányban a felsőoktatásba – derül ki a Magyar Nemzet által a felvételi adatok alapján összeállított toplistából.
aug. 7
12:35
Huligántok támadtak a győriekre Montpellier-ben (HírTV)
Üvegekkel, kövekkel dobálták meg a győri ETO szurkolókat a franciaországi Montpellier-ben az Európa Liga selejtező előtt. Több drukker megsérült: felszakadt a fejük, a szájuk és zúzódásokat szenvedtek. Az egyik szurkolót letartóztatták, tiltott pirotechnikai eszközöket találtak nála, később azonban kiengedték.
aug. 7
12:36
Újra a Duna Palotában lehet az Országos Választási Központ (Alternatív Energia)
Várhatóan ismét a Duna Palotában alakítják ki az Országos Választási Központot (OVK), így az október 3-i helyi önkormányzati képviselői és polgármester-választás, valamint a települési kisebbségi önkormányzati választás előzetes, tájékoztató eredményeit a szavazás éjszakáján innen közlik majd - közölte szombaton Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) nemrég kinevezett vezetője.
aug. 7
12:36
Még a jövő év is rámegy az APEH és a VPOP összevonására (Portfolio)
A Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka nem tart attól, hogy az APEH és a vámhatóság összevonásával az adóhatóság domináns szerephez jutna. Béndek József az InfoRádió Aréna című műsorában arról...
aug. 7
12:48
Kispál és a Borz dalok, amiket mindenképp hallania kell a búcsúkoncert előtt (Infostart)
Hétfőn a Sziget Fesztivál nagyszínpadán zárja le fennállásának 23 évét és búcsúzik el rajongóitól a Kispál és a Borz. Az Inforadio.hu szubjektív válogatásában összefoglaltuk a legelsőtől a "legszőkébb" Kispál-számon át a zenekar több mint két évtizedes munkásságát.
aug. 7
12:51
MDF vezetőség a nagykanizsai választási együttműködésről (Gondola)
A nagykanizsai szervezet által tervezett, MSZP-vel való választási együttműködést a párt elnöksége nem tárgyalta, így jóvá sem hagyhatta.
aug. 7
12:54
Csak január 1-től igényelhető a magyar állampolgárság (Alternatív Energia)
A kormány már az idén 830 millió forintot különített el a kettős állampolgárság intézményének jövő évi bevezetésével kapcsolatos feladatokra. A kormánypártok által nemrégiben elfogadott törvény végrehajtási rendeletéből kiderül az is, hogy a leendő magyar állampolgároknak igen komoly vizsgát kell tenniük állampolgári alapismeretekből.
aug. 7
12:54
Ban Ki Mun koszorúzott Hirosimában (Kripto Akadémia)
Ban Ki Mun is beszédet mondott tegnap a hirosimai békeparkban, ahol az első atombomba ledobásának 65. évfordulójára emlékeztek. Ez volt az első alkalom, hogy ENSZ-főtitkár részt vett a hagyományos hirosimai ünnepségen. Ugyancsak először küldte el az Egyesült Államok hivatalos képviselőjét a ceremóniára.
aug. 7
13:06
Dolly Buster megint énekesnő lesz (Blikk)
Kicsit is magára adó szexkedvelő férfi azonnal felkapja a fejét a Dolly Buster név hallatán. Igen, a pornóipar legendás sztárja újra hallat magáról. Ezúttal úgy döntött, énekelni fog, igaz, ezzel többször is próbálkozott már a dinnye méretű melleiről híres pornósztár - kevés sikerrel.
aug. 7
13:09
Népszavazás Szerencsen a tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében (Infostart)
Véleménynyilvánító népszavazást tartanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen a településre tervezett szalmatüzelésű erőmű ügyében. A voksolást a költségek csökkentéséért az önkormányzati választás napján, október 3-án tartják.
aug. 7
13:09
A MOB megkezdte a 700 millió forint költségvetési plusztámogatás elosztását (Infostart)
Megkezdte a Magyar Olimpiai Bizottság a 700 millió forint költségvetési plusztámogatás elosztását. Eddig az érintett 42 szövetség közül 31 kötötte meg a testülettel az erre vonatkozó szerződést.
aug. 7
13:12
Több milliárdot kapnak a mentők (Privátbankár)
Több milliárdos forrásból korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási és segélyhívási rendszere - Schmitt Pál első útja a mentőkhöz vezetett

Keresés