A pénteki pozitív amerikai fordulat hatott a mai kereskedésünkre, így a BUX 0.5%-os pluszban zárta a napot alacsony, 11.1 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP továbbra is az egyik leggyengébb a...
Juhász Miklós versenyhivatali elnökként ugyan úgy autonóm módon akar eljárni, miként azt bíróként tette, arról, hogy kinek a javaslatára merült fel a neve nem akar találgatni.
Sokan próbálnak visszaélni a Magyar Államkincstár nevével: telefonon, vagy közvetlenül a lakásukon kerestek fel állampolgárokat magukat ügyintézőnek kiadó személyek
Kétségtelenül a magyar válogatott legnagyobb visszatérője Gera Zoltán, a Fulham labdarúgója, aki közel egy év után kaphat lehetőséget újra a nemzeti csapatban. Gera elmondta: a Wembley Stadionban teljesen más a fű, mint bárhol máshol, így a labda kissé lassabb, ami adott esetben zavarhatja a futballistákat.
Kirabolták a Veszprém megyei Litér község postahivatalát hétfőn, egy férfi fegyvernek látszó tárggyal a pénz átadására kényszerítette a postai alkalmazottat - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
Félpályás lezárás van érvényben a 4-es főút abonyi elkerülő szakasza előtt, ahol hétfő délután három jármű ütközött. A gépkocsi egyik utasa súlyos, míg a másik könnyebb sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.
A Balatonnál 17 kempinget működtető Balatontourist Zrt. egységeiben az elmúlt hétvégéig 8-9 százalékkal csökkent a vendégszám a tavalyi adatokhoz képest, főként a magyar vendégek elmaradása miatt. A magyar családok addig nyaraltak és nyaralnak idén, ameddig az üdülési csekkjük tart, és ez legfeljebb egy-egy 2-3 napos hétvégét jelent családonként
Több mint 13 millió embert érintenek a pakisztáni árvizek, ami több, mint a 2004-ben az Indiai-óceán mentén pusztító szökőár, a 2005-ös kasmíri és a 2010-es haiti földrengés nyomán segítségre szorulók száma együttvéve - közölte hétfőn az ENSZ
Az EUR/CHF átlépte az 1,3840-es ellenállást. A kereskedök szerint továbbra is kereslet mutatkozik az euróra. Csak pénteken várhatók adatok és az SNB biztos semmit sem tesz a gyengülö frank ellen, miután eddig többször is intervencióra szánta el magát. Ellenállás 1,3875-nél, támogatás pedig 1,3820-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Alkonyat-filmszéria és a Vámpírnaplók című tévésorozat kapta a legtöbb díjat a hollywoodi Universal stúdióban vasárnap megrendezett Teen Choice Awards ceremónián.
Megközelíti a 340-et az északnyugat-kínai Kanszu tartomány Csoucsü megyét ért természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma, 1148 ember van az eltűntek listáján
Megölt két amerikai tengerészgyalogost egy rab Afganisztán déli részén – közölte hétfőn a NATO. A szökni próbáló férfit végül lelőtték a börtön őrei. Azt nem közölte a NATO, hogy pontosan hol történt az eset.
A Transparency International (TI) szerint megfontolandó Juhász Miklós megválasztása a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére, mivel őt a pénzügyi felügyelet bennfentes ügylet miatt korábban elmarasztalta
75 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot az ukrán központi bank hétfőn. A mostani az idei harmadik kamatvágás az ukrán monetáris hatóságtól. A jegybank közleménye szerint...
A Magyar Államkincstár több ügyfele is jelezte: az utóbbi hetekben, hónapokban többször előfordult, hogy a Magyar Államkincstár nevében telefonon, vagy közvetlenül a lakásukon kerestek fel állampolgárokat magukat ügyintézőnek kiadó személyek, akik különböző ürügyekkel kínáltak a valóságban nem létező kedvezményeket....
Aláírta hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök a bírósági végrehajtásról szóló törvényt – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Köztársasági Elnöki Hivatal. A módosítás értelmében 2011. április 15-ig tart a kilakoltatási moratórium.
Nem bizonyítható, hogy az Alsóörsön augusztus 4-én lelőtt Gamauf József főtörzsőrmester és a feltételezett gyilkos szexuális érdeklődése azonos lett volna, ezért nem tudni, hogy a célpont valóban ő volt, vagy más, a helyében ott álló rendőrrel is végzett volna az elkövető - áll a nol
Mint életünk minden területen, az élelmiszerek táján is rengeteg halhatatlan tévhit alapján tájékozódunk nap, mint nap. Az alábbiakban négyet gyűjtöttünk össze azok közül a tények közül, amit majdnem mindenki rosszul tud.
A Mexikói-öbölben keletkezett olajszivárgás elleni küzdelem "csaknem befejeződött" - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta a New Orleans Saints futballcsapatot, az idei Superbowl győztesét
Már majdnem egy hét telt el az alsóörsi tragédia óta, de a rendőrség csak ma döntött arról, hogy hősi halottá nyilvánítják-e a lelőtt rendőrt. A válasz nemleges, Gamauf János csak szolgálati halott lett. Sajtóhírek szerint a Belügyminisztérium tanácstalanságát az okozhatta, hogy nem tudják pontosan mi áll a gyilkosság hátterében. Az egyik belügyi szakszervezet szerint kizárt, hogy a szerelmi…
Egy újonnan nyilvánosságra hozott akta szerint Winston Churchill elrendelte, hogy hallgassanak el egy az Angol Légierő egy gépe és egy UFO közti találkozást a II. Világháború alatt, nehogy tömeges pánik törjön ki.
Negyedik helyen végzett a Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Dara Eszter, Hosszú Katinka összeállítású 4x100 méteres gyorsváltó a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Két hét változatlanság után szerdától 3 forinttal nő a gázolaj ára - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin ára ezúttal sem változik. Így a hét közepétől 335 forint lesz a dízel országos átlagára, míg a benziné 340 forint marad.
A nemzetközi piacokon megmutatkozó enyhe pozitív hangulat hatására emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 120,36 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 23.019,81 ponton zárt hétfőn. ...
Jó hír: tudósok állítják, hogy aki vörösbort iszik, annak hosszabb és egészségesebb élete lesz. Az anyag ugyanis, amelyre amerikai kutatók a kékszőlő héjában bukkantak, segít megvédeni a testet az öregedéstől. Megállapították, hogy a resveratrol csökkenti az olyan gyulladásos betegségek kialakulásának kockázatát is, amelyek szívbajt, szélütést vagy cukorbetegséget okoznak - tudatta a Daily…
Az ukrán terrorelhárítás különleges egysége letartóztatta egy bűnszervezet öt tagját, akik azzal fenyegetőztek, hogy autóbuszokat fognak felrobbantani Kijevben, amennyiben nem fizetnek nekik 600 ezer dollárt. A kommandósok a pénz átadásának pillanatában csaptak le – adta hírül hétfőn a Zerkalo Nyegyeli.
Az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatala bejelentette, hogy szeptember 8-tól 14 dolláros díjat vezetnek be az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül benyújtott kérelmekre - közölte a budapesti amerikai nagykövetség
Az év első hét hónapjában a tavalyinál több magyar utazott Horvátországba, csak júliusban több mint 100 ezren nyaraltak az Adrián - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője
Az oroszországi erdő- és tőzegtüzek oltásában áttörést lát a rendkívüli helyzetek minisztériuma, ezért köszönetet mond a felajánlott külföldi segítségért, de egyelőre nem veszi igénybe - mondta hétfőn a hatóság külügyi osztályának vezetője, Jurij Brazsnyikov.
A kínai gazdaság erős és stabil növekedésre számíthat az idei év második felében, így az egész éves növekedési ütem 10-11 százalék lehet - véli a kínai kormányzat vezető közgazdásza. Véleményével nem...
A nemzetközi piacokon megmutatkozó enyhe pozitív hangulat hatására emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 120,36 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 23.019,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények árfolyama, a Magyar Telekom kivételével, emelkedett az előző napi záráshoz képest.
Az utóbbi hetekben, hónapokban többen próbáltak visszaélni a Magyar Államkincstár nevével: a szervezet nevében telefonon, vagy közvetlenül a lakásukon kerestek fel állampolgárokat magukat ügyintézőnek kiadó személyek, akik különböző ürügyekkel kínáltak a valóságban nem létező kedvezményeket - közölte a a Magyar Államkincstár hétfőn.
Az idei második negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a világméretű gazdasági válságot.
A biztosítási ágazat sok szereplője még semmit nem tett azért, hogy felkészüljön a Szolvencia II szabályozásnak történő megfelelésre - erre a következtetésre jutott a KPMG Közép-Kelet-európai felmérése, amelynek eredményét közölte az MTI-vel.
"Hogy holnap új élet kezdődik-e a számomra? Dehogyis, az már elkezdődött" - mondta Lovasi András, a Kispál és a Borz frontembere az MTI-nek hétfőn délután, a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján, néhány órával a zenekar búcsúkoncertje előtt.
Az MSZP kampányfőnöke szerint a Fidesz megfélemlíti politikai ellenfeleit az októberi önkormányzati választás előtt. Szanyi Tibor a szocialista párt nyugat-magyarországi aktivistái előtt hétfőn arról beszélt, hogy a kormányzó párt minden eszközt bevet azért, hogy elijessze a független vagy a pártokhoz kötődő jelölteket a megmérettetéstől. Kovács László korábbi pártelnök Szanyi Tibor szavaihoz…
Várhatóan Magyarország több mint 1200 településén összesen mintegy 1800 kisebbségi választást már biztosan tartanak az október 3-i települési önkormányzati választással egy időben - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) szóvivője
A svájci hatóságok lefoglalták egy svéd férfi ötvenmillió forintot érő sportautóját, miután 290 kilométer per órás sebességgel húzott el egy sebességmérő mellett az egyik autópályán – közölte hétfőn a svájci rendőrség. A gyorshajtásért járó büntetést az elkövető anyagi helyzete alapján határozzák meg Svájcban és elérheti akár az egymillió svájci frankot is.