Semmi nem marad titokban, így az is kiderült, hogy prostitúció vádjával tartóztatták le Montana Fishburne-t. A neves színész lányát tavaly kapták el és 104 óra közmunkára ítélték. A gondok azonban még csak ezután jönnek.
Bruttó három forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Ma kezdődik a Sziget Fesztivál, de éjszakai HÉV-járat csak 11-étől lesz majd, viszont már mától 6 kocsis szerelvények járnak a vonalon és sűrűbben. A BKV felkészült
Az elmúlt napok szélsőséges időjárása következtében a kánikula halálos áldozatokat szedett Romániában, a rövid ideig tartó, de nagy erejű viharok és esőzések pedig árvizeket okoztak.
Több klub is figyeli Gera Zoltánt a Skysports.com szakportál értesülései szerint. A magyar válogatott labdarúgó akár szerdán, az angolok elleni meccsen felhívhatja magára a Liverpool figyelmét.
A pénzügyi rendszer 5-7 évente csaknem mindig válságon megy keresztül, közölte a JPMorgan Chase & Co elsö embere, Jamie Dimon múlt januárban. Attól tartanak, hogy már 2015-ben újabb válság alakulhat ki, azonban addig is elhúzódhat a banki szektor reformjainak megvalósítása. Az intézkedések foganatosításáig, melyek a pénzügyi rendszer stabilizálását szolgálják, minden bizonnyal még évek vannak…
Nem a cselekvés sebessége, hanem az iránya számít az új kormányzat teljesítményének megítélésekor - hangoztatta Kovács László alelnök a szocialista párt önkormányzati jelöltjeinek és kampányembereinek tartott győri regionális felkészítőn hétfőn
2012-re változhat az egyetemek és főiskolák finanszírozási rendszere – értesült a Magyar Nemzet. Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára a lapnak elmondta: az új modell kialakításának részleteiről még tárgyalnak.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának összehívását kezdeményezi az MSZP a Magyar Sziget fesztiválon történtek miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.
A mostanihoz hasonló rendkívüli hőség Oroszország ezeréves történelme során még nem volt Moszkvában: "semmi hasonlót nem rögzítettünk sem mi, sem elődeink", jelentette ki hétfőn moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Frolov, a központi meteorológai intézet vezetője.
Az erdei turbolya az ernyősök családjába tartozik. Ez a gyomnövény 30-120 cm hosszú, de elérheti akár a 180 cm-es magasságot is. Nézzük meg, hogy miért kell odafigyelni ezeknek a növényeknek a szaporodására!
A KPMG A Szolvencia II-re való felkészültség Közép- és Kelet-Európában című felmérése szerint a biztosítási ágazat sok szereplője még semmit nem tett azért, hogy felkészüljön a Szolvencia II...
A tegnapi hírekkel ellentétben újra nyit az első magyar adománybolt, amint megfelelő új helységet talál neki a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány. Ha minden a tervek szerint halad, ez már szeptemberben meg is történik - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.
A HR szaksajtóban kevés szó esik a különböző rendszerek összekapcsolására szolgáló interfészekről, pedig nem is gondolnánk, milyen hatalmas segítséget nyújtanak a mindennapi munkánk végzésében. Cikkünkből értékes információkat tudhatnak meg erről a technológiai megoldásról, illetve arról, hogy milyen előnyöket várhatnak el a HR feladatok támogatására szolgáló rendszerek összekapcsolásától.
Akár tízmillió forintot is el lehet költeni arra, hogy az ember a kertben sütögesse a pecsenyéjét és a barátait egy minden igényt kielégítő grillpartival lepje meg. Az igazán igényesek ma már mediterrán kemencével, világító grill lapáttal, felszerelt kerti konyhával várják a jónépet.
Egyre népszerűbb a világban a laskagomba, hiszen íze intenzív, és nem is drága. Szinte minden erdőben megél, főleg kiszáradt fákon találkozhatunk vele.
Igazi különlegességekkel találkozhattak a 11. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra látogatók, ahol a közönség kedvencei az olasz Frecce Tricolori és a Török Csillagok névre keresztelt kötelék voltak, a pilótáknak pedig az ukrán légierő SZU-27-es gépe dobogtatta meg a szívét.
Sajátos munkalassításba kezdtek a Malév pilótái – írja a Népszabadság. A nyári menetrendben ugyanis a vállalat a szabadnapokon is behívhatja dolgozni a pilótáit, de nem kötelező felvenniük a munkát.
Több járatát is sűríti a BKV a Sziget fesztivál ideje alatt, több kocsival, sűrűbben és éjszaka is közlekedik majd a szentendrei HÉV, és az 1-es villamos is kisebb követési időkkel közlekedik majd
Beleharapott egy nő támadója fülébe péntek este a Budapest-Szolnok vasútvonalon. A férfi Újszászon leugrott a vonatról, ahol a helybeli rendőrök hamarosan elfogták – értesült a HavariaPress.
A gyenge idénykezdet miatt hétfőn menesztette vezetőedzőjét a horvát Dinamo Zagreb, amely a labdarúgó Európa Liga 4. , utolsó selejtezőkörében a Győrrel találkozik.
Az elmúlt napok szélsőséges időjárása következtében a kánikula halálos áldozatokat szedett Romániában, a rövid ideig tartó, de nagy erejű viharok és esőzések pedig árvizeket okoztak.
Több járatát is sűríti a BKV a Sziget fesztivál ideje alatt, több kocsival, sűrűbben és éjszaka is közlekedik majd a szentendrei HÉV, és az 1-es villamos is kisebb követési időkkel közlekedik majd.
Több járatát is sűríti a BKV a Sziget fesztivál ideje alatt, több kocsival, sűrűbben és éjszaka is közlekedik majd a szentendrei HÉV, és az 1-es villamos is kisebb követési időkkel közlekedik majd.
A tettre kész pakisztáni iszlamista szervezetek egyre népszerűbbek az árvíz sújtotta területeken, míg az Egyesült Államok támogatását élvező kormánnyal szembeni elégedetlenség fokozódik.
A volatilis pénteki kereskedés után pluszban állnak az amerikai határidők, melyek közül a Dow 43, a Nasdaq 100 7.5, az S&P 500 pedig 5 pontos pluszban áll. Pénteken a nap közben látott fordulatnak...
Kevesebb mint két évig élvezhették az Egyesült Államokba történő ingyenes belépés kiváltságát a magyar turisták és üzletemberek, mivel az USA a vízummentes országok állampolgárai számára díjkötelessé teszi az elektronikus regisztrációt....
A brazil kapus, Bruno Fernandes nem csak játékával hívta fel magára a figyelmet eddig. Sokkal érdekesebb magánélete és most újra a címlapokon szerepel: állítólag feleségével szövetkezve megölték ex-szeretőjét.
A buzogányvirág (Dieffenbachia) egy szép dísznövény, amelynek hosszú, széles levelei vannak, amelyek fehér és zöld színekben pompáznak. Legkevesebb egy tucat fajtája létezik, például a D. Picta, a D. Amoena, a D. Oerstedii stb.
Oroszországban hétfőig összesen 37,4 millió tonna gabonát takarítottak be, ami közel kétmillió tonnával kevesebb, mint tavaly ilyenkor, és a tüzek sújtotta területeken a hozam igen jelentősen csökkent.
Németországban tovább nőtt az acéltermelés júliusban a konjunktúra élénkülésének újabb jeleként: a német acélipari szövetség hétfőn ismertetett adatai szerint a termelés 3,5 millió tonnát tett ki, ez ...
Az NZD/GBP a gap felé vezetö úton támogatással találta szembe magát 0,4550-60-nál. A kereskedök szerint az értéknél ázsiai vételekkel kell számolni. Az amerikai nyitáskor tovább erösödhet a kiwi. A gap 0,4598-nál záródik. A kerek érték fölött 0,4630-ig nyílhat potenciál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egy korábbi balesetéért akart bosszút állni egy kínai férfi, aki leszúrt hat gyereket és három pedagógust egy óvodában a múlt héten - jelentette hétfőn az Új Kína hírügynökség. Néhány hónap alatt öt hasonló támadás volt Kínában.
A váci rendőrség vizsgálódik a csörögi képviselői inzultus ügyében; még mindig rosszul van az a csörögi fideszes képviselőnő, akit állítása szerint egy szóváltást követően a Pest megyei település felfüggesztett polgármester asszonya vágott tarkón a községházán.
A magyar bankrendszer a csökkenő eszközállomány ellenére is javuló jövedelmezőséggel és tőkehelyzettel működött 2010 első negyedévében, a kockázatok szintje azonban továbbra is magas a PSZÁF hétfőn közzétett kockázati jelentése szerint.
Megfordult a korábbi csökkenési trend, júliusban 4359 személyautót és 855 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami 19, illetve 49 százalékos növekedést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az MTI-vel.
"Magányos Capellóként" jellemezte a brit sajtó az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, aki a világbajnokság óta első hivatalos sajtótájékoztatóján egyebek között bocsánatot kért a csúfos dél-afrikai szereplésért.
Veszekedés után agyonverte feleségét egy férfi a Nógrád megyei Rónabányán. A házaspár azon vitatkozott össze, hogy a feleség ittas volt. A mentőket csak a bántalmazás után több órával hívták ki, addigra azonban a 42 éves nő már halott volt.
Megfordult a korábbi csökkenési trend, júliusban 4359 személyautót és 8555 kishaszon járművet helyeztek forgalomba, ami 19, illetve 49 százalékos növekedést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete
Nem hősi, hanem szolgálati halottá nyilvánították az Alsóörsön lelőtt főtörzsőrmestert. A törvény szerint hősi halott csak az lehet, aki kötelezettségének teljesítése közben kiemelkedő helytállást tanúsított - erre azonban a lelőtt rendőrnek esélye sem volt.