Belgrádban pénzmosás miatt vádat emeltek a szökésben lévő szerb "kokainkirály", Darko Sarics és nyolc társa ellen. A vád szerint Saricsék a kokainkereskedelemből származó pénzből földbirtokokat és hoteleket vettek húszmillió euró értékben a Vajdaságban. A bizonyítékok között a vádlottak lehallgatott telefonbeszélgetései is szerepelnek.
Keddtől péntekig napsütéses, meleg nyári időre számíthatnak a budapesti Sziget fesztivál résztvevői, a jelenlegi előrejelzések szerint azonban szombattól hidegfront várható.
Megakadt a búza árfolyamának elmúlt hetekben látott szárnyalása, a pénteki és mai kereskedésben az árfolyam már 10%-kal korrigált lefele. Ez persze még mindig semmi az év eddigi részében látott...
Az énekesnő Deutsche Telekommal kötött szerződésének értelmében rajongóit szerepelteti majd Firework című klipjében, és a forgatásra hazánkból is lehet jelentkezni a T-Home és T-Mobile kampányán keresztül.
Könnyű pénz reményében rákosnak adta ki magát egy kanadai lány. Leborotválta hosszú haját és napokig éheztette magát, hogy betegnek nézzen ki. A terve bejött, de le is bukott.
Bizonyos közvetítő cégek a jutalék érdekében indokolatlanul biztattak nyugdíjpénztári tagokat arra, hogy átlépjenek más kasszákhoz - most etikai kódexben szabályoznák a piacszerzést
A felsőoktatásba legjobb arányban a Győr-Moson-Sopron megyei diákok kerültek be - írja a Magyar Nemzet nyomán az MTI. A sikeresen felvételizők számarányát tekintve a Békés megyeiek találhatók a sor végén, miközben a fővárosi fiatalok csak a középmezőny hátsó részében végeztek, az államilag finanszírozott helyeket vizsgálva pedig sereghajtók - írja a lap.
Elsüllyedt egy utasszállító hajó Indonéziában hétfőn. A helyi hatóságok szerint a hajó 60 emberrel a fedélzetén Flores-sziget mentén haladt, amikor a magas hullámok felborították.
Osztrák lapértesülés szerint az abu-dzabi IPIC befektetési alap léphet be hetedikként a Nabucco projektbe - számol be a Reuters. Az International Petroleum Investment Company, amely egyébként a...
Helyi egészségügyi szervezet szerint a Fülöp-szigeteki kormányzat jelentősen alábecsüli az országban forgalomba kerülő hamis gyógyszerek piaci arányát. A kormány által becsült szám háromszorosa is lehet a valós érték.
A barackmoly többnyire az őszibarack, a sárgabarack, a nektarin, és a szilvafákon élősködik. Tavasszal a barackmoly lárvák befúrják magukat a friss hajtásokba és rügyekbe, azok hervadását és pusztulását okozva ezáltal.
Orbán Viktor tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, amit sokan álmodozásnak tartanak. Simai Mihály akadémikus szerint több forrásból táplálkozó elhúzódó foglalkoztatási válság jellemzi a XXI. század világát, és nem tudhatjuk, mit hoz a jövő - olvasható a Népszavában.
Lettország gazdasága ismét növekedésnek indul a harmadik negyedévben, miután maga mögött hagyta eddigi legsúlyosabb válságát - jelentette ki hétfőn a lett miniszterelnök. Valdis Dombrovskis szerint...
Igazi vendégjárásra és csaknem háromórás koncertre készülhetnek azok, akik elmennek hétfőn a Kispál és a Borz búcsúkoncertjére a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján. Lévai Balázs, a koncert művészeti vezetője egy Shakespeare-darabhoz hasonlította a koncert felépítését, itt is öt felvonás lesz, prológgal.
Az elmúlt napok szélsőséges időjárása következtében a kánikula halálos áldozatokat szedett Romániában, a rövid ideig tartó, de nagy erejű viharok és esőzések pedig árvizeket okoztak
Menekülés közben súlyosan megsebesített két fiatal egy 75 éves nőt, miután vasárnap éjjel betörtek miskolci házának melléképületébe - értesült a HavariaPress.
Mind a négy hétfői döntőben lesz magyar induló a budapesti úszó Európa-bajnokságon: a margitszigeti Széchy-uszodában rendezett nyitónapi matinés selejtezők nyomán 400 méter férfi gyorson Kis Gergő, 400 m női vegyesen pedig Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna jutott be a legjobb nyolc közé. Finalista lett mindkét gyorsváltó is.
Az észak-koreai tüzérség több sorozatnyi lövést adott le hétfőn a Sárga-tengerre abban a térségben, ahol Dél-Korea éppen befejezett egy haditengerészeti gyakorlatot.
Az elmúlt napok szélsőséges időjárása következtében a kánikula halálos áldozatokat szedett Romániában, a rövid ideig tartó, de nagy erejű viharok és esőzések pedig árvizeket okoztak.
Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. szeptember 23-án rendkívüli közgyűlést tart - tette közzé a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Lefelé módosította az ukrán mezőgazdasági minisztérium az idén várható búzatermésről szóló becslését, és ugyanezt tette két független elemző intézet is. Ugyanakkor csökkent a búza ára a nemzetközi tőzsdéken profitkivét miatt, jelezvén, hogy az árakat nemcsak a termés-és exportkilátások romlása, hanem a spekuláció is fűti.
A mostanihoz hasonló rendkívüli hőség Oroszország ezeréves történelme során még soha nem volt Moszkvában: "semmi hasonlót nem rögzítettünk sem mi, sem elődeink", jelentette ki hétfőn moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Frolov, a Központi Meteorológiai Intézet vezetője.
Érdekes jelenségek zajlottak le a rizs piacán az elmúlt két hétben. Július végén nagy lendülettel kitört a csökkenő csatornából és nagy momentummal megindult felfelé az árfolyam. Azonban ez a lendület nem tartott sokáig és a 1115-nél lévő 25%-os Fibonacci szint felett nagyon agresszív medvék jöttek. (Solar Capital)
A mostanihoz hasonló rendkívüli hőség Oroszország ezeréves történelme során még soha nem volt Moszkvában: "semmi hasonlót nem rögzítettünk sem mi, sem elődeink", jelentette ki hétfőn moszkvai sajtóértekezletén Alekszandr Frolov, a Központi Meteorológiai Intézet vezetője
A Fidesz miskolci frakciójának vezetője szerint veszélyezteti a helyi Semmelweis Kórház és a Diósgyőri Kórház működését az, hogy felszámolási eljárást kezdeményezett az ezeket üzemeltető gazdasági társaság ellen a város egyik MSZP-s képviselőjéhez köthető cég.
Az észak-koreai tüzérség több sorozatnyi lövést adott le hétfőn a Sárga-tengerre abban a térségben, ahol Dél-Korea éppen befejezett egy haditengerészeti gyakorlatot.
Egymillió munkahelyet teremthet Európa szerte a digitalizáció - közölte Neelie Kroes, digitális ügyekért felelős EU-biztos a Der Standard nevű osztrák újságnak pénteken....
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa mai ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat és meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb...
A magyar bankrendszer a csökkenő eszközállomány ellenére is javuló jövedelmezőséggel és tőkehelyzettel működött 2010 első negyedévében, a kockázatok szintje azonban továbbra is magas
Három forinttal nő szerdától a gázolaj ára - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. A benzin ára ezúttal nem változik. Így a hét közepétől 335 forint lesz a dízel országos átlagára, míg a benziné 340 forint marad.
A magyar bankrendszer a csökkenő eszközállomány ellenére is javuló jövedelmezőséggel és tőkehelyzettel működött 2010 első negyedévében, a kockázatok szintje azonban továbbra is magas a PSZÁF hétfőn közzétett kockázati jelentése szerint
A spárga a liliomfélék családjába tartozik, és nem egy könnyen termeszthető növény. A türelem erény a spárga termesztése közben. Szinte teljesen lehetetlen magról termeszteni, ezért ajánlott az egy éves spárga gyöktörzsek beszerzése.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának összehívását kezdeményezi az MSZP a Magyar Sziget fesztiválon történtek miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel
E hét elejétől, számos helyen augusztus 9-étől szeptember 8-ig tart a ramadán, az iszlámhívők szokásos böjti időszaka, a Hidzsra-naptár 9. hónapja. A muzulmán hónap a Gergely-naptár szerint minden évben tizenegy nappal korábban kezdődik (tavaly a kezdet augusztus 20-ra esett), mivel a muzulmán naptár holdhónapokból áll.
Megerősítette és stabil kilátásokat rendelt Románia adósságainak besorolásához a Fitch Ratings, miután Románia sikerrel teljesítette az IMF és az EU feltételeit a költségvetési hiány csökkentésére. A...
A BKV Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a Sziget Fesztivál idején mindenki kényelmesen utazzon járatain, akár rendszeresen használja azokat, akár koncertre készül. 2010-ben augusztus 11. és 16. között várja a látogatókat a Sziget, programok azonban már 9-10-én is vannak. A fesztivál helyéhez legközelebbi HÉV-megállóhely a Filatorigát....
Lettország gazdasága ismét növekedésnek indul a harmadik negyedévben, miután maga mögött hagyta eddigi legsúlyosabb válságát - jelentette ki hétfőn a lett miniszterelnök.
A magyar bankrendszer a csökkenő eszközállomány ellenére is javuló jövedelmezőséggel és tőkehelyzettel működött 2010 első negyedévében, a kockázatok szintje azonban továbbra is magas a PSZÁF hétfőn közzétett kockázati jelentése szerint. A jelentés a negatívumok között említi a bankok jövedelmezőség és tőkehelyzet szerinti polarizálódását.