A Közép-Kelet Európa országaiban megtelepedni kívánó nemzetközi vállalkozások többre tartják a jogbiztonságot és a stabilitást, mint a kedvező adókörnyezetet
A Közép-Kelet Európa országaiban megtelepedni kívánó nemzetközi vállalkozások legfontosabb telephelyválasztási szempontjai között nincs az első hétben az adózási környezet - állapítják meg friss tanulmányukban a vezetési tanácsadással foglalkozó IFUA Horváth & Partners szakemberei.
Mia Farrow amerikai színésznő a Sierra Leone-i háborús bűnöket tárgyaló különleges hágai törvényszék előtt tett vallomásában hétfőn kijelentette: 1997-ben Naomi Campbell brit topmodell azt mondta neki, hogy egy hatalmas gyémántot kapott Charles Taylor akkori libériai elnöktől.
Az előzetes becslések szerint mintegy 25 ezren látogattak el a tavalyi 12-15 ezer érdeklődővel szemben az idei Ördögkatlan Fesztiválra, amelynek immár harmadik alkalommal három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya adott otthont.
Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy salgótarjáni férfi ellen, aki szombaton szóváltást követően megverte a feleségét, a nő ugyanis néhány óra múlva meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Hozzávalók: 2 pohár barackos joghurt 2 tojás 25 dkg finomliszt 2 csomag vaníliás cukor 1 csomag sütőpor kis citromhéj kevés rum (elhagyható) A sütéshez: olaj
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romagyilkosságok ügyében; a rendőrség mind a négy, őrizetbe vett gyanúsított ellen vádemelést javasol - jelentette be Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján
Az AUD/USD a hét elején is erösödött és átlépte a 0,92-es ellenállást. A piaci szereplök szerint a deviza erösödése a kedvezö nyersanyagpiaci hangulatnak köszönhetö. Az RBA stabil növekedést vár az év további részére. Ellenállás 0,9255-nél található, mely fölött vételekkel számolhatunk. Támogatás 0,9150-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Kétszer egymilliárd forintra perli a philadelphiai hajóbalesetben meghalt két magyar diák családja az amerikai város önkormányzatát és a hajók üzemeltetőit. Családonként 5 millió dollárt várnak a baleset után.
Andy Roddick kikerült a legjobb tízből a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a spanyol Rafael Nadal vezet a szerb Novak Djokovic és a svájci Roger Federer előtt.
Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy salgótarjáni férfi ellen, aki szombaton szóváltást követően megverte a feleségét, a nő ugyanis néhány óra múlva meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romagyilkosságok ügyében; a rendőrség mind a négy, őrizetbe vett gyanúsított ellen vádemelést javasol - jelentette be Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn a gázai segélyflottilla ügyében nyomozó bizottság előtt kijelentette, hogy Törökország figyelmen kívül hagyta a "legmagasabb szintről érkező" figyelmeztetéseket és felszólításokat a végzetes incidens előtt.
Will Ferrell és Mark Wahlberg The Other Guys (Pancserpolice) című akcióvígjátéka 35,6 millió dollár (7,5 milliárd forint) értékű jegyeladással vette át a boxoffice-vezetést a hetek óta első Eredettől Észak-Amerikában.
Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés központi témája a nyugdíjrendszert, a...
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda; a bűncselekmények során hatan haltak meg, köztük egy gyerek, továbbá öten súlyosan megsérültek és köztük is van egy gyerek
A professzionális sörkóstolást vettük nagyító alá. Bagdi Éva sörkóstolóként, hivatalosan "érzékszervi vezetőként", dolgozik a Drehernél. Munkája csak a kívülállók számára jelent szolid italozást, valójában nagy tapasztalat és háttértudás szükséges hozzá.
A szakemberek már régóta tudják, hogy a hirtelen csecsemőhalál (SIDS = Sudden Infant Death Syndrome ) gyakoribb a fiúknál, mint a lányoknál. Egy új tanulmány viszont megcáfolja, hogy ennek oka a nemek eltérő alvási-ébredési jellemzői.
A bírósági tárgyaláson a saját szemével is végignézhette megerőszakolását egy brit nő, aki olyan részeg volt az aktus alatt, hogy nem is emlékezett a támadásra.
Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romagyilkosságok ügyében. A rendőrség mind a négy, őrizetbe vett gyanúsított ellen vádemelést javasol - jelentette be Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője.
Brit repülőterek bénulhatnak meg augusztus végén, ha a légikikötők biztonságáért felelős tűzoltók, a biztonsági személyzet és a földi kiszolgálók a héten úgy döntenek, hogy a bérvita miatt sztrájkba l...
150-re emelkedett a Himalája déli oldalán történt áradások és földcsuszamlások halottainak száma - jelentették hétfőn az indiai hatóságok. Ladakhban több száz embert eltűntként tartanak nyilván a péntek óta tartó ítéletidő miatt.
Halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy salgótarjáni férfi ellen, aki szombaton szóváltást követően megverte a feleségét, a nő ugyanis néhány óra múlva meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn
A BMW 2010 júniusában is több autót adott el, mint tavaly. Világszerte 119.982 BMW-t, Minit és Rolls-Royce-ot szállítottak ki, ami a tavalyi értékhez képest 9,1%-os növekedést jelent. Havi szinten némiképp lassult a növekedés. Az év elsö 7 hónapjában még 12,5%-kal emelkedett az eladott autók száma. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Jobbik minden lehetséges szakmai és politikai segítséget hajlandó megadni ahhoz, hogy a fővárosban javuljon a közbiztonság - mondta a párt főpolgármester-jelöltje, miután hétfőn megbeszélést folytatott a budapesti rendőrfőkapitánnyal
Brit repülőterek bénulhatnak meg augusztus végén, ha a légikikötők biztonságáért felelős tűzoltók, a biztonsági személyzet és a földi kiszolgálók a héten úgy döntenek, hogy a bérvita miatt sztrájkba lépnek.
Kórházba szállítás közben meghalt az a férfi, aki autójával balesetet okozott Somogy megyében, a 67-es főúton, hétfőn reggel. A karambol áldozatainak száma így négyre nőtt, hárman ugyanis azonnal meghaltak.
Lefelé módosította az ukrán mezőgazdasági minisztérium az idén várható búzatermésről szóló becslését, és ugyanezt tette két független elemző intézet is. Ugyanakkor csökkent a búza ára a nemzetközi tőzsdéken profitkivét miatt, jelezvén, hogy az árakat nemcsak a termés-és exportkilátások romlása, hanem a spekuláció is fűti.
Az Oroszlán havának a közepén járunk, így már igen erősen érződnek ennek hatásai, mint például a költekezési kedv. Ez különösen az anyagi helyzetre van hatással. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt számította ki a bolygók állásából, hogy kinek miként alakulnak a pénzügyei.
A Vasárnapi Blikk egy neve elhallgatását kérő szemtanúra hivatkozva azt írta: feltételezhető, hogy nem egyedül volt az alsóörsi kettős gyilkosság elkövetője. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes-szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy a névtelen nyilatkozatokkal nem tudnak mit kezdeni, de ha valakinek érdemi információja van, jelentkezzen a rendőrségnél.
Az előző részben egy pár húsevő növénynek a táplálkozási szokásába kaptunk bepillantást, ebben a részben többek között a burgonyáról és a raffléziáról is szó esik. Nézzük, hogy miért annyira különlegesek ezek a növények!
A legfrissebb hírek szerint a Subaru és a Toyota (többek között a Nürburgringen) már javában teszteli az izgalmas közös gyermeket, a Toyotáéknál FT-86-ként becézett, a Subarunál pedig egyelőre ismeretlen nevű hátsókerekes sportkocsit.
Tovább romlott a hitelek minősége, a korábban újratárgyalt hitelek egy része ismét késedelmessé vált, s reális a veszély, hogy a nem teljesítő lakossági devizahitelek állománya tovább fog nőni
Régi sérelmek megtorlása és a hazai cigányság megfélemlítése volt az indítéka a hat áldozatot követelő romagyilkosságoknak - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az NNI szerint a négy gyanúsított közül K. Árpád volt az egyetlen, aki nyíltan nem hangoztatta rasszista és antiszemita nézeteit.
Júliusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, 550 ezerre nőtt Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők száma, közülük több mint 160 ezren tartósan regisztrált álláskeresők, vagyis több mint egy éve folyamatosan keresnek állást - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci adatokból
Káoszt idézett elő az Orbán-kormány, valamint a parlament elnöki székéből államfői palotába költöző Schmitt Pál trükközése a törvények hatálybalépésének idejét tekintve. A Fidesz-KNDP ugyanis mindenképpen el akarta kerülni, hogy Schmitt elődje, Sólyom László alkotmányos normakontrollra küldhesse azt a másfél tucat jogszabályt, melyet a nyári ülésszak utolsó napján fogadott el az Országgyűlés.