2010. szeptember 9. csütörtök

szept. 9
19:18
Londoni elemzők: "fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában" (Alternatív Energia)
"Fontos fordulat" történt a magyar költségvetési kommunikációban azzal, hogy a kormány bejelentette elkötelezettségét a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiánycél mellett, de az elmúlt hónapok retorikája alapján egyelőre indokolt az óvatos kétely - vélekednek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a piac most fizetteti meg…
szept. 9
19:18
Expó 2010 - Kínai-magyar egyeztetés volt Sanghajban (ProfitLine)
A sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának kínai üzemeltetője továbbra is szeptember 15-ig garanciát vár munkája, szolgáltatása szerződésileg őt megillető ellenértékének kifizetésére, ellenkező esetben levonul – hangzott el az expóközpontban csütörtökön tartott kínai-magyar egyeztető megbeszélésen.
szept. 9
19:18
Újra emelkedéssel zárt Amerika (Portfolio)
Enyhe pluszban fejezték be a kereskedést az irányadó amerikai indexek, a Dow és a Nasdaq 0.3, az S&P pedig 0.5%-kal került feljebb. Napközben a befektetőket némileg elbizonytalanította a hír,...
szept. 9
19:19
Egyre többen fektetnek aranyba a válság miatt + videó (ATV)
Az emberek kezdik elveszteni bizalmukat az euróban és a dollárban.
szept. 9
19:21
Észak-Korea 62. születésnapját ünnepli (ATV)
Közben a közelgő pártgyűlésre készülnek, ahol kijelölhetik Kim Dzsong-il utódját.
szept. 9
19:36
1500 ember kerülhet utcára (HírTV)
1500 ember munkahelye kerülhet veszélybe a Fejér megyei Mór térségében. A helyi ipari parkban két multinacionális cég is csoportos létszámleépítésre készül, ráadásul év végével bezár a márkushegyi bányaüzem is. A szakszervezetek szerda este szolidaritási nagygyűlésen tüntettek a munkahelyek megőrzéséért.
szept. 9
19:36
Böjte Csaba gondolatai a gazdasági válságról (Gondola)
„Hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás."
szept. 9
19:38
Kivonult a bíróság Kesznyétenre (HírTV)
A helyszínre is kivonult a bíróság, annak kesznyéteni férfinak a bírósági tárgyalása után, aki áramot vezetett uborkái köré a kertjében. Az egy ember halálát okozó ügyben November 16-án lesz a következő tárgyalás - értesült a HavariaPress.
szept. 9
19:38
Csányi: Hasznos lenne az IMF-megállapodás, de milyen áron? (Gondola)
A devizahitelesek mellett a forintban eladósodottak is bajban vannak - mondta Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója a Duna Televízióban.
szept. 9
19:54
Fél Európa a romakérdésen dolgozott (HírTV)
Egymilliárd eurós csomaggal oldaná meg a romakérdést a francia vezetés. A terveket uniós forrásokból fedeznék. Ezzel az üzenettel érkeztek Bukarestbe a párizsi kormány tagjai. A román kabinet szerint a kérdést nem helyben, hanem európai szinten kell megoldani. Az Európai Parlament csütörtöki ülésén elítélte a francia intézkedéseket.
szept. 9
19:54
Vona Gábor "az élősködő politikusokról" (Alternatív Energia)
A Jobbik elnöke Magyarország legnagyobb problémáinak "az élősködő politikusokat", a multinacionális tőkét és "a cigányság jelentős részét" nevezte egy választási gyűlésen csütörtökön Gyomaendrődön.
szept. 9
19:54
A válság ellenére szaporodnak a reklámcégek (Portfolio)
Az idei első félévben 11 százalékkal több reklámmal foglalkozó cég alakult, mint amennyi felszámolás, végelszámolás vagy törlés révén megszűnt - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató...
szept. 9
19:54
Eldőlt: milliárdos tulajdonosa lesz a Diósgyőrnek (ATV)
A közgyűlés áldását adta a tranzakcióra.
szept. 9
19:56
Huszti kiosztotta a teljes magyar futballt (ATV)
Személyeskedő hangvételű közleményben reagált a kedden történtekre.
szept. 9
19:58
Kiöregedett német villamosokkal erősít a BKV (ATV)
Még mindig olcsóbb, mint felújítani a Ganz szerelvényeket.
szept. 9
20:12
Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet (Infostart)
ilágszerte a terrortámadások megnövekedett kockázatával kell számolni, ha a floridai baptista lelkész végrehajtja tervét - figyelmeztetett csütörtökön az Interpol a szeptember 11-i terrortámadások évfordulójára egy kis floridai keresztény csoport által tervezett koránégetés veszélyeire.
szept. 9
20:12
A horvátok a szerbek legyőzésével döntősök a póló Eb-n (Infostart)
A hazai férfiválogatottal játszik az aranyéremért a zágrábi vízilabda Európa-bajnokságon a magyar-olasz elődöntő győztese.
szept. 9
20:12
Szörnyű tragédia: tehervonat rohant a zsúfolt buszba (HírTV)
Legkevesebb nyolcan meghaltak, és több mint tucatnyian megsérültek, amikor egy tehervonat belerohant egy zsúfolt buszba, Brazília Sao Paolo államában - közölte az AFP francia hírügynökség csütörtökön.
szept. 9
20:12
Mesterházy azt ígérte, megvédik jelöltjeiket a rágalmazásoktól (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke azt ígérte a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) tagjainak és rajtuk keresztül valamennyi jelöltjüknek, hogy meg fogják védeni őket a rágalmazásoktól.
szept. 9
20:12
Teherautónyi bizonyítékot dobott ki a bíróság a katolikusok elleni perben (ATV)
A szexuális zaklatás miatt folyó brüsszeli eljárás során állítólag visszás módon szerezték a bizonyítékokat.
szept. 9
20:14
Fidel Castro bevallotta: a kubai modell nem működik! (Infostart)
Fidel Castro volt kubai elnök egy amerikai havilapnak adott interjújában kijelentette, hogy a kubai kommunista gazdasági modell nem működik.
szept. 9
20:14
Bibliát égettek Algériában a Korán-égetés elleni tiltakozásul + videó (ATV)
Nem tett le szándékáról a Korán-égetésre készülő floridai pap.
szept. 9
20:30
Navracsics Tibor: a nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra (Infostart)
A magyar nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra, a tudás megszerzésére, a boldogulásra - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, az Arany János Tehetséggondozó Program országos tanévnyitó konferenciáján.
szept. 9
20:30
Tóbiás József: "Az MSZP kezdeményező szereppel készül az őszi ülésszakra" (Infostart)
Öt területen készül komoly szerepet vállalni a szocialista frakció az Országgyűlés őszi ülésszakán - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP frakcióigazgatója. Tóbiás József azt is elmondta, hogy főleg a szociális területen és a munka világában volna szükség ösztönzésre, hogy minél többen képesek legyenek boldogulni.
szept. 9
20:30
Hatvankilenc nemzet közel 4000 versenyzője indul a budapesti triatlon vb-n (Infostart)
arisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) spanyol elnöke hivatalosan is megnyitotta a sportág világbajnoki sorozatának budapesti döntőjét, melyen 69 nemzet közel 4000 sportolója vesz részt.
szept. 9
20:30
Hannoveri villamosokat vesz a BKV (HírTV)
Tizenhat hannoveri villamost vásárol a BKV az idei évre kapott 10 milliárd forintos tőkepótló támogatás egy részéből. A tömegközlekedési társaság 160 millió forintot költ a használt járművekre, amelyekkel az elöregedett Ganz villamosokat váltja ki. A szerelvények jövőre állhatnak forgalomba, a tervek szerint a 21-es és az 50-es villamos vonalán szállítják majd az utasokat.
szept. 9
20:30
PSZÁF: fogyasztóvédelmi bírságok bankoknak (Gondola)
Több bírságot is kirótt a CIB Bankra és az Erste Bankra az ügyfélpanaszok nyomán lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárásai után a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
szept. 9
20:30
Tovább erősödött a forint (ATV)
A frank árfolyama 220 forintra esett vissza.
szept. 9
20:32
Csak akkor reális a hiánycél, ha jövőre terveznek megszorítást + videó (ATV)
Szakemberek szerint Matolcsy bejelentése nem minősül ígéretnek, mindössze egy törekvés.
szept. 9
20:39
Élet a merevedési zavarral (WebBeteg)
Attól függetlenül, hogy a háttérben álló ok fizikális, vagy pszichés, illetve ezek kombinációja, a potenciazavar komoly pszichés stresszt jelent egy férfinek és a partnerének.
szept. 9
20:48
Pszichológus helyett jóshoz járnak (Infostart)
Az oroszok mindössze 10 százaléka fordult legalább életében egyszer pszichológushoz, viszont több mint 20 százalék vette már igénybe jósok, mágusok és természetgyógyászok szolgáltatásait. Mindez a Levada Központ közvélemény-kutató intézet minap közzétett országos, reprezentatív felméréséből derült ki.
szept. 9
20:48
Orvoscsapat tesztelte a futóverseny útvonalát (Infostart)
A világ leghosszabb, legnehezebb és legmagasabb futóversenyét tartják az olasz Alpok csúcsai közt. Az útvonalat elsőként egy orvoscsoport próbálta ki.
szept. 9
20:48
Feltörtek, behatoltak, romboltak a szocialista városvezetés parancsára (HírTV)
Nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség a tavaly decemberben a szegedi Mars téren történt pavilonbontások miatt. Szeged szocialista városvezetése előzetes egyeztetés nélkül tucatnyi kereskedő pavilonját bontatta el, hogy azok helyén uniós támogatással egy vásárcsarnokot építsen. A szabálytalanul megkezdett beruházás miatt Szegedre azóta sem érkeztek meg az eurómilliók, a nyomozóhatóság viszont…
szept. 9
20:48
Vádat emeltek Polancec volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen (Gondola)
A korrupció elleni ügyekben illetékes horvát államügyészség csütörtökön vádat emelt Damir Polancec volt miniszterelnök-helyettes és további hét személy ellen
szept. 9
20:48
Komoly fellendülés jöhet az okostelefonok piacán (Portfolio)
Komoly fellendülés várható idén az okostelefonok piacán, az egyik nemzetközi piackutató cég prognózisai szerint 2010-ben több mint 50%-kal nőhetnek globális szinten az okostelefon eladások. A...
szept. 9
20:50
Ideiglenesen engedélyezték az amerikai őssejt-kutatás szövetségi finanszírozását (Gondola)
A fellebbviteli bíróság csütörtökön ideiglenesen újra engedélyezte az emberi őssejt-kutatás szövetségi finanszírozását az Egyesült Államokban
szept. 9
20:52
Navracsics: a nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra (Gondola)
A magyar nemzet minden tagjának lehetőséget kell adni a tanulásra, a tudás megszerzésére, a boldogulásra - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, az Arany János Tehetséggondozó Program országos tanévnyitó konferenciáján
szept. 9
21:06
A harmadik helyért játszhat az olaszoktól kikapó pólósválogatott az Eb-n (Infostart)
A magyar vízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott az olaszoktól a zágrábi Európa-bajnokság elődöntőjében. Így szombaton a szerbekkel a harmadik helyért játszhat. Kevés kulcsjátékos pólózott egyenletesen jól a mérkőzésen, leginkább Madaras Norbert, Szívós Márton, s Nagy Viktor volt dicsérhető.
szept. 9
21:24
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a Fidesz a devizában eladósodott lakáshiteleseknek - hírösszefoglaló (Infostart)
Nyolcpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a Fidesz a devizában eladósodott lakáshitelesek megsegítésére. A krónikus betegek, az egészségügyi dolgozók és a várandós nők jogosultak idén ingyenes influenza elleni védőoltásra. A somlói galuska lett Magyarország Kedvenc Süteménye.
szept. 9
21:24
US Open: magyar sikerek a junioroknál (Infostart)
Fucsovics Márton egyesben a legjobb nyolc közé, míg Babos Tímea párosban az elődöntőbe jutott csütörtökön a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében.
szept. 9
21:24
Átesett az üvegajtón, reggelre elvérzett (HírTV)
Szerda reggelre elvérzett egy férfi, aki átesett az üvegajtón, miután este élettársával italozott Veszprém megyei házukban.
szept. 9
21:24
Szombaton szabadon engednek egy Iránban fogvatartott amerikai turistát (Gondola)
Az iráni hatóságok szabadon engednek egyet a három, több mint egy éve fogvatartott amerikai turista közül, akik vízum nélkül, az Egyesült Államok álláspontja szerint véletlenül lépték át a határt
szept. 9
21:24
A KIM dokumentumokkal alátámasztott költségbeszámolót vár a Genexpótól (Alternatív Energia)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ismét felszólította a Genexpo Kft.-t, hogy eredeti dokumentumokkal alátámasztottan mutassa be, mi kerül a magyar pavilonon és annak üzemeltetésén 2,6 milliárd forintba, tárja fel, hova lett több mint 1,6 milliárd forint.
szept. 9
21:24
Majdnem kétmilliárdot síboltak el a nigériai futballszövetség volt vezetői (ATV)
Repülőgépbérlés, drágán rendezett meccsek, és jogosulatlan kifizetések szerepelnek a bűnlajstromban.
szept. 9
21:26
Szombaton valakit szabadon engedhetnek (HírTV)
Irán hivatalosan bejelentette csütörtökön, hogy szombaton szabadon engedik az egy éve fogva tartott három amerikai egyikét. A hírt bejelentő Kulturális és Iszlámügyeket Felügyelő Minisztérium nem kívánt részleteket közölni, így nem tudni egyelőre, hogy kit engednek el, és mi a szabadon bocsátás indoka.
szept. 9
21:27
Az első 50 vállalat között 9 magyar szerepel a Deloitte listáján (Infostart)
Régiós összehasonlításban nem teljesítettek rosszul a magyar vállalatok az elmúlt évben. A Deloitte negyedszer készített felmérést a térség 500 legnagyobb vállalatáról; eszerint az árbevételt tekintve a hazai cégek esetében kisebb volt a visszaesés a régiós átlagnál.
szept. 9
21:30
Felügyeleti bírságok pénzügyi szolgáltatóknak (ProfitLine)
Banktitok megsértése és panaszkezelési határidők be nem tartása miatt bírságolt meg pénzügyi vállalkozásokat a PSZÁF.
szept. 9
21:42
Egy idegenvezető titkai (Blikk)
Nyugdíjas szerelem, meleg unoka és bunkók a csoportban. Nézz be a kulisszák mögé!
szept. 9
21:42
Egervári: Vannak még homokszemek a gépezetben (+videó) (HírTV)
Előrelépés történt a csapatépítésben, akkor is ha egy-két fiatalember megsértődik – jelentette ki Egervári Sándor csütörtök este a Hír Televízióban. A Rájátszás című műsorban a szurkolók bántalmazása is szóba került, az MLSZ sajtófőnöke megígérte, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet.
szept. 9
21:44
Gyermekpornográf anyagok: több mint száz embert vettek őrizetbe (HírTV)
102 embert vettek őrizetbe gyermekpornográf anyagok birtoklásának és terjesztésének gyanújával Lengyelország több részén - közölte csütörtökön a lengyel rendőrség. A bejelentés szerint 114 házkutatást tartottak magánlakásokban, cégek irodáiban, internetkávézókban kedden és szerdán.

Keresés