2010. szeptember 15. szerda

szept. 15
17:03
Tizenhárom fa verseng a voksokért (Blikk)
Magyarország – Nem a legnagyobbat keresik, nem is a legöregebbet. Hanem egy fát, ami valamiért fontos egy kisebb vagy nagyobb közösségnek. Az lesz az Év Fája Magyarországon.
szept. 15
17:12
Cozma-ügy: életfogytiglant emlegettek a határon (HírTV)
Antalik László hetedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerda délután a Cozma-ügy tárgyalása a Veszprém Megyei Bíróságon. A férfit azzal vádolják, hogy Raffael élettársával együtt segítette Raffael Sándor és Németh Győző szökését az országból.
szept. 15
17:12
BUX: +0,38 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,76 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 23
szept. 15
17:12
Sarkozy: Reding fogadjon be romákat saját hazájában (Kripto Akadémia)
Fogadjon be Viviane Reding romákat Luxemburgban, a saját hazájában - javasolta állítólag Nicolas Sarkozy francia államfő a kormányának a romákkal szembeni fellépését bíráló luxemburgi EU-biztosnak szerdán, a francia kormánypárti szenátorokkal elköltött ebédjén.
szept. 15
17:12
Erős konkurensre számíthat az INA Horvátországban (ProfitLine)
Horvátországi gázszállításokról kezdett tárgyalásokat az E.ON Ruhrgas csoport. A német vállalat megjelenése kihívást jelenthet a Mol többségi tulajdonában lévő INA számára, amely jelenleg vezető pozícióban van a gázpiacon.
szept. 15
17:12
Vegyes képet mutatott a hazai piac (Portfolio)
Izgalmasan telt a mai nap, főként úgy, hogy külföldön csendes korrekció volt tapasztalható a kereskedés során. A blue chipek közül a MOL emelkedett legjobban, mellyel kapcsolatban olyan pletykák...
szept. 15
17:12
Készpénz várta az ATM-nél, elvette, most a rendőrség keresi! + kép (Pénzcentrum)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen....
szept. 15
17:14
Irányváltást akar Debrecenben az MSZP (Gondola)
Irányváltást tart szükségesnek Debrecenben az MSZP mind a gazdaságban, mind a fejlesztésekben - közölte Zsiros Zsolt, a szocialisták debreceni polgármesterjelöltje szerdán sajtótájékoztatón, ahol ismertette pártja helyi választási programját
szept. 15
17:21
Mégsem szűnik meg a távhő- és gázártámogatás? (Privátbankár)
Soltész Miklós szerint fennmaradhat jövőre a távhő- és gázártámogatás a rászorulók számára.  "A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a gazdasági tárcával közösen azon dolgozik, hogy a jövőre már a szocia...
szept. 15
17:21
120 éve született Agatha Christie (Blikk)
Agatha Christie nem az a típusú írónő volt, aki hosszú évtizedeken keresztül ült otthon az íróasztalánál, és megállás nélkül írt és írt. Élete olyan eseménydús volt, mint regényei.
szept. 15
17:30
Mólóba csapódott a turistákat szállító katamarán (HírTV)
Legkevesebb 25 turista megsérült szerdán, amikor az őket szállító katamarán belecsapódott egy mólóba az Égei-tengeri görög szigeten, Kos egyik kikötőjénél. A görög parti őrség közlése szerint a sérültek közül öten súlyos állapotban vannak.
szept. 15
17:30
Lenin-szobrok kerültek elő minisztériumi raktárakból (Gondola)
Összesen 194 darab, a munkásmozgalmi időket idéző műtárgy került elő a minisztériumi épületek raktáraiból a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elmúlt két hónapban végzett leltára alapján - közölte a tárca kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága
szept. 15
17:30
Nagy menet után megpihent ma a forint (Portfolio)
Az elmúlt napokban mutatott intenzív erősödés után ma megpihent a forint: az euróval szemben minimálisan gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben stagnált. Az állampapírok másodpiacán a...
szept. 15
17:30
A Fidesz-kormány új vezetőt nevez ki az OMSZ élére (ATV)
A kinevezési okmányt csütörtökön adják át.
szept. 15
17:32
Visszavonták a honvédkórház szülészetét irányító főorvos vezetői megbízatását (Gondola)
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását - jelentette be Grósz Andor, a kórház megbízott főigazgatója
szept. 15
17:36
Még mindig nem érdemes forintra váltani a devizahiteleket (Infostart)
Még mindig nem érdemes forintra váltani a svájci frank alapú devizahitelt - a CIB Bank szakértője szerint az átváltás mindaddig veszteséget okoz, amíg a svájci frank árfolyama el nem éri a 235-240 forintos szintet.
szept. 15
17:38
Egyiptom Magyarországgal is tárgyalna atomreaktor-korszerűsítésről (Infostart)
Egyiptom Magyarországgal, Lengyelországgal, vagy egy harmadik országgal tervez tárgyalást folytatni kísérleti atomreaktorának a korszerűsítéséről - jelentette be az egyiptomi atomenergetikai hivatal. A reaktort még a Szovjetunió építette, de Egyiptom úgy döntött, hogy nem orosz részvétellel korszerűsítenék a létesítményt.
szept. 15
17:39
Egy pletyka miatt száguldott a Mol (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,76 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 23.563,12 ponton zárt szerdán.  A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára veg...
szept. 15
17:45
60-ról 62 évre emelkedhet a nyugdíjkorhatár Franciaországban (ProfitLine)
A francia nemzetgyűlés elfogadta szerdán a nyugdíjreform tervezetét, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre.
szept. 15
17:48
Újabb életmentő készüléket avattak Budapesten (Infostart)
Újabb életmentő készüléket avattak Budapesten; az úgynevezett HELP pontot a WestEnd bevásárlóközpont Ferdinánd téri bejáratánál helyezték üzembe. Ez a kilencedik készülék a fővárosban, de az első, amelyet az utcán helyeztek el.
szept. 15
17:48
"A hajléktalanok több mint felének van valamilyen munkajövedelme" (Infostart)
A probléma szőnyeg alá söprésének tartja a Lehet Más a Politika azt, hogy a kormány és Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt kitiltaná a hajléktalanokat a közterületekről. Az LMP sajtótájékoztatójának helyszínétől pár méterre, a Dózsa György úti aluljáróban élő egyik hajléktalan az InfoRádiónak azt mondta, ha nem maradhat az utcán, kénytelen lesz a budapesti erdős területeken tölteni az…
szept. 15
17:48
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s fogyasztói árindex augusztusban a várt szerint 0,2%-os értéket hozott (elözö: 1,6%). A szeptember 10-i héten 8,9%-kal csökkentek az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések (elözö: -1,5%). Az amerikai importárak augusztusban 0,6%-os értéket produkáltak (elörejelzés. 0,2%, elözö: 0,2%). Az Empire State Index 7,1 pontról 4,10 pontra esett, miközben az elemzök 8,7 pontos értéket vártak. Az ...
szept. 15
17:48
Meghívták a novemberi NATO-csúcsra Oroszországot is (Gondola)
Meghívták a november 19-20-án Lisszabonban tartandó NATO-csúcstalálkozóra Oroszországot is - közölték szerdán Brüsszelben az atlanti szervezet diplomatái
szept. 15
17:48
Életmentő készüléket helyeztek el a WestEnd bevásárlóközpontnál (Alternatív Energia)
Közterületen avattak életmentő készüléket; az újabb HELP pontot Budapesten, a WestEnd bevásárlóközpont Ferdinánd téri bejáratánál helyezték üzembe szerdán. Ez a kilencedik készülék a fővárosban, viszont az első, amelyet az utcán helyeztek el.
szept. 15
17:48
Ausztrál utazással lepte meg 300 fős nézőseregét a világhírű műsorvezető (ATV)
Két adást tervez felvenni a kenguruk földjén.
szept. 15
17:50
Új alapokra helyezik Pécs tömegközlekedését (HírTV)
Felmondta a Pécs városával kötött szolgáltatói szerződését a Mecsekbusz Kft., amely kisebbségi tulajdonosként birtokolja a menedzsmentjogokat a Pécsi Közlekedési Zrt.-ben – tudta meg a Független Hírügynökség Páva Zsolttól, Pécs polgármesterétől. A Mecsekbusz Kft. korábban arra tett ígéretet, hogy a buszpark átlagéletkorát 2010 végéig tíz év alá csökkenti. Vállalták azt is, hogy 140 új buszt ...
szept. 15
17:50
Mártai István lesz az OMSZ új főigazgatója (Gondola)
Mártai István lesz az Országos Mentőszolgálat új főigazgatója; a kinevezési okmányt csütörtökön adja át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár
szept. 15
17:50
Hende Csaba: "Térjetek haza épen és egészségesen" (ATV)
Újabb 90 magyar katona megy Afganisztánba. Október 1-jén kezdik a szolgálatot.
szept. 15
17:52
Egyiptom Magyarországgal is tárgyalna atomreaktor-korszerűsítésről (Gondola)
Egyiptom Magyarországgal, Lengyelországgal, vagy egy harmadik országgal tervez tárgyalást folytatni kísérleti atomreaktorának a korszerűsítéséről - jelentette be az egyiptomi atomenergetikai hivatal csütörtökön
szept. 15
17:52
A Fidesz kormányzása alatt hatszorosára nőtt a devizahitelesek száma (ATV)
Az ellenzéki párt világos gazdaságpolitikai programot szeretne látni.
szept. 15
18:06
A Fradi megóvja a 6-0-t (HírTV)
Játékvezetői műhibára hivatkozva megóvja a Magyar Labdarúgó-szövetségnél a Ferencváros az Újpest elleni, 6-0-ra elvesztett bajnoki mérkőzést.
szept. 15
18:06
Romokban a Megyeri úti stadion (Blikk)
A 6-0-ás meccset többször is petárdázással és verekedéssel megszakító szurkolók, nem csak a szektorokat elválasztó rácsokat hanem a műanyag székek tucatjait is összetörték. Az a csapatok előtt is rejtély hogy a római gyertyák füstbombák hogyan juthattak be a nézőtérre, de úgy tűnik, hogy a komoly rendőri jelenlét ellenére a csapatok rajongói eléggé rafináltnak bizonyultak. Nézze meg a pusztításról…
szept. 15
18:06
Csak kommunikációs trükk lenne a magyar kormányzati fordulat? (RBS) (Portfolio)
Bár Orbán Viktor kormányfő is megerősítette hétfőn Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt heti ígéretét a jövő évi 3% alatti államháztartási hiánycélról, de a Royal Bank of Scotland (RBS)...
szept. 15
18:08
Jővere is megmaradna a gázártámogatás (Portfolio)
Soltész Miklós szerint fennmaradhat jövőre a távhő- és gázártámogatás a rászorulók számára. Mint ismeretes a korábbi kormány június 30-ig tartotta volna életben a támogatási rendszert, azonban az új...
szept. 15
18:15
350 milliárdnyi kötvénykibocsátás van még hátra idén (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év október elejétől az év végéig összesen 350 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi a forintpiacon, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 3...
szept. 15
18:24
Ismét elmarad a dombóvári szocialista ítélete (HírTV)
Pénteken is elmarad az első fokú ítélet kihirdetése Dombóvár MSZP-s támogatású polgármester-jelöltjének büntetőügyében. Szabó Loránd sikkasztás és vesztegetés vádjával áll bíróság előtt.
szept. 15
18:24
Negyven éves vita végére tett pontot Oroszország és Norvégia (Gondola)
Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök jelenlétében szerződést írtak alá szerdán Murmanszkban a két ország tengeri határának rögzítéséről, valamint Barents- és a Jeges-tengeren folytatandó együttműködésről
szept. 15
18:24
MSZP: az Orbán-kormány idején kezdődött a nagymértékű devizahitelezés (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor szerint a devizahitelezés az Orbán-kormány alatt kezdődött, és Járai Zsigmond idején hatszorozódott meg az ilyen típusú hitelek száma. A szocialista politikus hangsúlyozta: erre az időszakra tehető, hogy a jegybank meghatározott pénzügyi eszközökkel a devizahitelek irányába térítette el a hitelezést.
szept. 15
18:26
Maffiamódszereket alkalmaztak a koszovói NATO-katonák? (HírTV)
A koszovói NATO-békefenntartók több katonáját felfüggesztették pozíciójából és eljárást indítottak ellenük üzemanyag-csempészés, adócsalás és gazdasági felhatalmazásukkal való visszaélés gyanújával – közölte szerdán a koszovói NATO-misszió. A KFOR bejelentése nem említi, hogy a tízezer ott szolgáló békefenntartó közül hányat érint a bűncselekmények gyanúja.
szept. 15
18:26
Virrasztással demonstrál azt LMP a hajléktalanokért Szegeden (Gondola)
Virrasztással demonstrál a Lehet Más a Politika a hajléktalanokat sújtó törvénytervezet ellen szerdán éjszaka Szeged belvárosában
szept. 15
18:28
Critical Mass, autómentes hétvége az Európai Mobilitási Héten (Gondola)
Critical Mass-felvonulást, autómentes hétvégét, alternatív autó show-t és sok más rendezvényt szerveznek a fővárosban és országszerte az Európai Mobilitási Hét alkalmából szeptember 16
szept. 15
18:33
MSZP: Orbánék miatt vannak bajban a devizahitelesek (Privátbankár)
Szanyi Tibor szerint a devizahitelezés az Orbán-kormány alatt kezdődött, és Járai Zsigmond idején hatszorozódott meg az ilyen típusú hitelek száma
szept. 15
18:35
Majd hitelből: elszaladt a ló az önkormányzatokkal (Privátbankár)
Az Állami Számvevőszék szerint az önkormányzatok mintegy nyolctizede 2006 és 2009 között nem biztosította a költségvetési egyensúlyt
szept. 15
18:42
Hatályba lépett a közbeszerzési törvény módosítása (Infostart)
Hatályba lépett a közbeszerzési törvény módosítása, amely szerint a helyben termelt terményeket közvetlenül, közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg a közétkeztetéssel foglalkozó intézmények és cégek.
szept. 15
18:42
Nem is Louis Vuitton volt Ártándnál (HírTV)
Körülbelül negyvenmillió forint értékű, hamisított márkás textilárut foglaltak le a vámosok kedden Ártándnál.
szept. 15
18:42
Fidesz: Geiger Ferenc tisztázza magát, vagy mondjon le! (Gondola)
A Fidesz szerdán arra szólította fel Geiger Ferenc XXIII. kerületi polgármestert, hogy tisztázza magát az őt ért vádak alól, vagy mondjon le
szept. 15
18:42
Még néhány hétig nem piszkál bennünket a Moody's (Portfolio)
Amennyiben a kormány nem tud majd konzisztens és széleskörű tervet készíteni a költségvetési kérdések megoldására, akkor leminősítés vár Magyarországra - nyilatkozta Dietmar Hornung, a Moody’s...
szept. 15
18:44
Hende Csaba leváltotta a honvédkórház szülészetének vezetőjét (Infostart)
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását - erről a kórház megbízott főigazgatója beszélt. Grósz Andor az okok között említette a lúggal itatott kismama esetét.
szept. 15
18:44
Gyilkosság Budapesten? (HírTV)
Gyilkosság áldozata lehetett a rendőrség szerint az a férfi, akit latexruhában találtak holtan egy fővárosi kórház parkjában álló furgonban, az ügyben ezért nyomozás indult.
szept. 15
18:44
ÁSZ: a vizsgált önkormányzatok többsége nem biztosította a költségvetési egyensúlyt (Gondola)
Az önkormányzatok mintegy nyolctizede 2006 és 2009 között nem biztosította a költségvetési egyensúlyt, a tervezett bevételeik nem nyújtottak fedezetet a kiadásokra, a különbséget hitel felvételével akarták kiegyenlíteni - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ)

Keresés