Csak az okozhatna meglepetést az önkormányzati választáson, ha a Fidesz nem aratna elsöprő győzelmet - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Vision Politics igazgatója. Török Gábor szerint talán egy-két budapesti kerületben lehet arra némi esély, hogy más jelölt szerez polgármesteri címet.
Aláírták az „Intermodális közlekedési rendszer fejlesztése a Szombathely-Szentgotthárd GYSEV-vonal térségben” elnevezésű projekt támogatási szerződését szerdán. Az uniós forrásból megvalósuló beruházás összköltsége 626 millió forint, ebből pályázaton 532 millió forintot nyert a GYSEV Zrt.
Michael Bloomberg, New York polgármestere szerdán bejelentette, hogy kiterjeszti a dohányzási tilalmat a bárokból és éttermekből a városi parkokra, sőt a tengerparti strandokra is
Változást ígért Budapest szimbólumaiban is a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. Mától közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg a közétkeztetéssel foglalkozó intézmények a helyi gazdák terményeit. Újabb életmentő készüléket adtak át Budapesten.
Több mint száz sportággal ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 17-én és 18-án Budapesten, a VII. Nagy Sportágválasztón - mondta a Független Hírügynökségnek Koós-Lukács Tímea főkoordinátor. Hozzátette: a cél, hogy minél több sportolási formát ismerhessenek meg a látogatók, akik így kiválaszthatják a számukra leginkább megfelelő mozgásformát. A részvétel ingyenes.
Az orosz gázmonopólium számára veszélyt jelent, hogy Magyarország csatlakozni szándékozik az Azerbajdzsán, Grúzia és Románia által tervezett, Oroszországot elkerülő AGRI gázvezetékhez, mert azzal járhat, hogy nem vásárol földgázt a Déli áramlat vezetékből - továbbá Horvátország és Szerbia sem, amellyel egyesíti gázszállítási rendszerét - írta szerdán a Kommerszant című orosz lap a kedden Bakuban…
A romák Franciaországból történő kitoloncolásának nincs semmi köze mindahhoz, ami a második világháború idején történt - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja szerdán.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy külföldi triatlonost vasárnapra virradó éjszaka Budapesten. A végzés nem jogerős.
A romák Franciaországból történő kitoloncolásának nincs semmi köze mindahhoz, ami a második világháború idején történt - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja
A Boenig jogtalanul kapott támogatásokat az amerikai államtól és helyi önkormányzatoktól és ezt már nem csak az Európai Unió gondolja így, hanem a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is - olvasható...
Michael Bloomberg, New York polgármestere szerdán bejelentette, hogy kiterjeszti a dohányzási tilalmat a bárokból és éttermekből a városi parkokra, sőt a tengerparti strandokra is.
Szeged az ország egyik legjelentősebb városa, amely - hol a délszláv háború, hol az infrastruktúra elégtelensége, hol a városvezetők mulasztásai miatt - hosszú évek óta nem tud élni lehetőségeivel – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Szegeden, ahol a Fidesz helyi polgármester-jelöltje, B. Nagy László átadta neki programját. A miniszter szerint nem folytath...
Elektromos nyomkövetőt kell viselniük az elítélt pedofiloknak Lengyelországban 2012-től – közölte szerdán a lengyel igazságügyi miniszter. Krzysztof Kwiatkowski szerint sok „gyerekmegrontó ott folytatja a szabadulása után, ahol abbahagyta, ezért szükséges volt szigorú intézkedést hozni a megfigyelésük érdekében”.
Ritka hevességű vihart kavart Párizs és Brüsszel között a romák kitoloncolásának ügye; a vita rendkívül rosszul jött Nicolas Sarkozy francia államfőnek, aki novemberben veszi át a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport soros elnöki tisztét.
Tanítási órán szidalmazta, majd fojtogatta tanárát egy ötödikes diáklány kedden a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon – tudta meg a Független Hírügynökség. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.
Az oktatásba történő beruházás a legjobb befektetés, amely megtérül - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Budapesten, a Képmás című családmagazin díjátadóján.
Kedden csak döntetlenig jutottak az angol klubok (Man United-Rangers 0-0, Werder Bremen-Tottenham 2-2), szerdán kiütéses győzelmeket arattak. A legerősebbnek vélt csoportban, bár egyik sem játszott jól, kétgólos különbséggel nyert a Milan és a Real Madrid is.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság szerdán azt a budapesti férfit, akit az ecuadori triatlonversenyző meggyilkolásával gyanúsítanak - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
Tizenhét nagy doboznyi iratot kell áttanulmányoznia a romák elleni támadássorozat büntetőperét vezető bírónak, mielőtt kitűzné az első tárgyalást - közölte a Pest Megyei Bíróság elnöke
A francia elnöki hivatal elutasította és "elfogadhatatlannak" nevezte az EU-biztosi bírálatot a romákkal szembeni fellépés kapcsán, de a "steril vitáktól" mentes "nyugodt párbeszédre" kérte Brüsszelt
A megfelelő politikai döntéseket követően a közeljövőben vitára bocsátják a közösségi közlekedés koncepcióját, illetve a készülő személyszállítási törvényt - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szerdán a Nyílt pályán - Nemzeti Vasúti Kerekasztal címmel tartott vitanapon, Budapesten
A kamionforgalom 90 százaléka elkerüli majd Szegedet, miután az év végére elkészül az M43-as autópálya Makóig tartó szakasza is, a fennmaradó 10 százalék belépését viszont több lépcsőben szabályozza majd a város – jelentette be szerdán Botka László polgármester
Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be szerdán az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat azon ismeretek és készségek elsajátításában, azon tapasztalatok megszerzésében, melyek révén munkához juthatnak
Nem tartja szakmailag megalapozottnak a Szűcs Erika volt szociális és munkaügyi miniszter visszafoglalkoztatásáról szóló, Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos által készített jelentést Herczog László
Az előző hónaphoz képest 0,7%-kal, 546 ezerre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma augusztusban Magyarországon, annak ellenére, hogy a nyolcadik hónapban havi összehasonlításban tovább csökkent az új állások száma....