Folyamatosan növeli a magyarországi bankrendszerben betöltött szerepét a takarékszövetkezeti szektor a takarékok csaknem 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ)...
Ázsiai befektetök keresletet mutatnak az EUR/USD-re 1,2780-nál. Az elemzök szerint az EKB délutáni sajtókonferenciájáig 1,2740/70 és 1,2830/50 között mozoghat az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az elmúlt két nap szárnyalása után már lecsillapodtak a kedélyek a hazai és külföldi tőzsdéken. Közel nyitottunk a tegnapi záró értékekhez, látunk néhány új csúcsot, de inkább a lassú lecsorgás...
A város hivatalos lapját használják lejárató kampányeszközként a nyíregyházi szocialisták, annak ellenére, hogy Csabai Lászlóné három hete még a tisztességes kampányról tartott tájékoztatót. A polgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy félti a város nyugalmát, és rövidesen minden nyíregyházi szembesülhet vele, mit is értenek a szocialisták Nyíregyházán a tisztesség alatt.
A nyár végéhez közeledve főnöknek és beosztottnak egyaránt vissza kell rázódnia a munkába, ráadásul a mai követelményeknek megfelelően minél gyorsabban és eredményesebben. Ez persze nem mindig egyszerű feladat, azonban az ősz közeledtével mégis felettébb aktuálissá válik.
Több tízmilliárdos megszorító csomag várható Németországban. Többek között megszüntetnék a munkanélküliek szülői pótlékát és a nyugdíj hozzájárulásuk támogatását is - közli a Magyar Rádió.
Mától a rendőrök derítik fel a tulajdon elleni szabálysértéseket, és nem a települési jegyzők, hanem a bírósági titkárok ítélkezhetnek ezekben az ügyekben. Finszter Géza kriminológus szerint mindennek komoly visszatartó ereje lehet, az elzárást viszont alkalmatlan büntetésnek tartja.
Több ezer embert köteleztek otthonaik elhagyására az Egyesült Államok keleti partvidékén, miután korábbi gyengülése után szerdán ismét négyes kategóriájú hurrikánná erősödött az Earl névre keresztelt ciklon.
Karfiolkrémleves: 1 fej karfiol, 1 fej vöröshagyma, 1 ek. olíva olaj(vagy hidegen sajtolt olaj), só, bors, petrezselyem. Elkészítés: A hagymát dinszteljük meg az olajon, majd tegyük hozzá a feldarabolt karfiolt és pároljuk kicsit. Öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje és főzzük meg. Tűzről levéve fűszerezzük, majd botmixerrel turmixoljuk össze. (Ha túl sok rajta a víz, akkor kicsit öntsük le róla,…
Komoly tervei vannak Szergej Kirijenkonak, a Rosatom vezérigazgatójának az orosz nukleáris ipar újkori felfuttatásáról. Stratégia szövetségek, a globális piac meghódítása, a "teljes" nukleáris...
Felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökhelyettesi tisztségéből augusztus 31-ei hatállyal Hegedűsné Dani Erikát, Bártfainé Danszky Sárát és Eperjesi Anitát a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kehi elnökének javaslatára.
Újabb 5.7 milliárd forintnyi tulajdonosi hitelt kapott a Malév az államtól, hogy ki tudja fizetni a légitársaság azon amerikai lízingcég felé fennálló tartozásait, amelytől gépeit bérli - írja a...
A svájci Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján júliusban a szezonálisan kiigazított kiskereskedelmi értékesítés reálértéken 0,7 százalékkal emelkedett havi szinten (nominálisan 0,6%) az előző havi 0,1 százalékos csökkenés után. Éves szinten 4,8 százalékos bővülést mértek (nominálisan 3%), az előző havi felülvizsgált 1 százalékos emelkedés után, mely jóval meghaladta 2,3 százalékról szóló…
A tegnapi jelentősebb forinterősödés után ismét adni kezdték a forintot, igaz egyelőre csak mérsékelten. Az eurót tízkor 284,42 forinton jegyezték az előző nap este elért 284,05 forint után.
A kormány a napokban 5,7 milliárd forint "villám-átutalásával" sietett a Malév segítségére, amikor az amerikai lízingpartner le akart foglalni néhány gépet a társaság 3 milliárdos adóssága fejében - olvasható a Figyelő legfrissebb, csütörtökön megjelent számában. (MTI)
A nyári időszakban a természetes és mesterséges vizekben élő kórokozók is kellemetlen alhasi panaszokat okozhatnak, melyek a fertőzést követően napokkal, hetekkel később is jelentkezhetnek. Melyek a húgyúti fertőzések jelei és hogyan kezeljük a tüneteket?
Ma Washingtonban újraindulnak a közel-keleti béketárgyalások. Túlzott derűlátásra azonban nincs ok. Már csak azért sem, mert a körülmények nem egy tekintetben rosszabbak a korábbiaknál. Igaz, már az is némi sikernek tekinthető, hogy az iraeli és palesztin vezető közös tárgyalóasztalhoz ült.
Mentőhelikopter szállított a miskolci kórházba egy égési sérüléseket szenvedett másfél éves kislányt Tiszavasváriból szerdán délután. A rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást, az eddigi adatok szerint a gyerek a padlóra tett fritőzben forralt vizet borította magára - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei…
A Cushman & Wakefield (C&W) nemzetközi ingatlantanácsadó budapesti irodája kinevezte Tarró Emíliát (28) az ipari ingatlanokkal foglalkozó részleg vezetőjévé. Új pozíciójában Emília egy három főből...
A német jegybank elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy megválik az utóbbi időben rasszista kijelentéseket tevő tagjától - írta a Berliner Zeitung.
Felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökhelyettesi tisztségéből augusztus 31-ei hatállyal Hegedűsné Dani Erikát, Bártfainé Danszky Sárát és Eperjesi Anitát a közigazgatási és igazság...
A Világgazdaság értesülései szerint a német kiskereskedelem visszaesett az előző hónaphoz és a múlt év azonos időszakához viszonyítva is, viszont a munkaerőpiac stabilitása nem változott, ami megnyugtató lehet.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított. Az ellátottak a népesség 29,8 százalékát tették ki - közli az InfoRádió.
A nemzetközi támogatás lassúságát hangsúlyozta az ENSZ a pakisztáni áradások következményeivel kapcsolatba, továbbá kiemelte azt is, hogy példátlan léptékű segélyműveleteket kell végrehajtania a több mint egy hónapja áradások sújtotta dél-ázsiai országban
Mintegy ötmilliárd forintos összegből valósult meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q-jelű épülete, melyet szeptember 1-jén adtak át. Az új épületben a villamosmérnöki és informatikai valamint a gazdasági és társadalomtudományi kar kap helyet - írja az mno.hu. A fejlesztéssel a Műegyetem második legnagyobb épülete készült el: kétszer négy szinten összesen 33 400 négyzetméter…
Vagyonosodási vizsgálatoknál az APEH közismert módszere a saját bankszámlára befizetett összeget tekinti kiadásnak, míg a saját bankszámláról felvett összeget „igazi” bevételnek. Az adóhatóság magyarázata szerint ugyanis az előbbi csökkenti, az utóbbi növeli a rendelkezésre álló készpénzt. A kérdés, hogy ez a számítás alkalmas-e a tisztázatlan eredetű pénzek kiszűrésére.
A tegnapi részvénypiaci rally igencsak kedvezett a réznek is, hiszen pont a lehető legjobbkor kapott támogatást. Jó ideje küzdött már a 340-es ellenállással és hiába tört ki hétfőn, kedden már ismét a szint alatt volt. tegnap viszont nagyot emelkedett és ezzel nemcsak, hogy megkapaszkodott 340 felett, hanem a 344.09-es Fibonacci szint fölé pozícionálta magát. (Solar Capital)
Már a 11 és 12 év közötti kislányokat is be kellene oltani HPV (humán papillóma virus) ellen, még azelőtt, hogy szexuális életüket elkezdenének, derül ki az Amerikai Szülész-Nőgyógyász Kollégium (American College of Obstetricians and Gynecologists) hétfőn megjelent ajánlásából, ami az Obstetrics & Gynecology című szaklapban jelent meg.
Sajnos (a frankhitelesek szempontjából) várakozásokat felülmúlóan javult Svájc GDP-je - emeli ki napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa, aki szerint ennek...
A kormány a napokban 5,7 milliárd forint "villám-átutalásával" sietett a Malév segítségére, amikor az amerikai lízingpartner le akart foglalni néhány gépet a társaság 3 milliárdos adóssága fejében - olvasható a Figyelő legfrissebb számában
Újratervezné az egészségügyi fejlesztésekre szétosztott uniós források felhasználását a kormány, mert a beruházások jó részét átgondolatlannak tartja – nyilatkozta a Népszabadságnak Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,75 százalékra emelte iránymutató kamatszintjét a svéd központi bank, a Riksbank. Az előző 0,50 százalékos kamatszint július óta volt érvényben miután a jegybank a 209 augusztus óta meglévő 0,25 százalékos kamatszintet 25 bázisponttal megemelte.
A tegnapi nagyobb emelkedést követően az európai piacok is megtorpantak, a vezető részvényindexek jelenleg 0.3% körüli csökkenést mutatnak. A befektetők profitrealizálása persze érthető, hisz tegnap...
Ismét erősödött a svájci frank az euróhoz képest csütörtökön délelőtt, miután nyilvánosságra került, hogy a svájci gazdaság a várakozásoknál erőteljesebben bővült a második negyedévben. Délelőtt tíz ó...