Budapest — Hiába a felháborodás, a kormány szerint jó a bérplafonról szóló törvény úgy, hogy az állami cégvezetőkre nem vonatkozik a havi kétmilliós fizetési határ, így nem is változik a jogszabály!
Alig száz napja alakult meg a második Orbán-kabinet, s ez az idő elég volt a Fidesz-KDNP többségnek arra, hogy soha nem látott mélységekbe döntse a forintot, többször átírja az alkotmányt, és megszakítsa a tárgyalásokat az IMF-fel. Sőt, az öt közjogi méltóság közül már három olyan van, akinek erős a fideszes kötődése. Emellett átírták a médiafelügyelet szabályait, megváltoztatták az önkormányzati…
Politikai és pedagógus-körökben is megütközést keltett az oktatási államtitkár két nappal ezelőtti kijelentése. Hoffmann Rózsa egy rádióműsorban kijelentette, "aki ilyen kiürült államkincstári vagy költségvetési helyzetben radikális béremelést követel, az vagy ostoba, vagy bohóc, mert egyszerűen nincs honnan". Korábban viszont ő maga hitette el, hogy lesz lehetőség a fizetések javítására.
Szürke eminenciásként mostanáig csak a nagypolitikában forgott Szeredi Péter. Háttéremberként egyik kitalálója, előkészítője, szervezője, végrehajtója mindannak, ami az MSZP-ben történik, de a kormányzati munkának részese is volt.
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
Traian Basescu román államfő pénteken aláírta az előző nap leváltott ha miniszter helyébe lépő új tárcavezetők kinevezéséről szóló dokumentumot. Emil Boc kormányfő csütörtökön hajtott végre kormányátalakítást.
Bár az első híradások még arról szóltak, hogy egy újabb olajplatform felrobbant a Mexikói-öbölben, utóbb kiderült, hogy a Vermilion Block 380-on nem volt robbanás.
Az iráni média célkeresztjébe került Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia miniszterelnök felesége a héten, miután védelmébe vett egy kövezésre ítélt iráni nőt. A Kayhan iráni napilap prostituáltnak nevezte szombati számában Brunit, aki - mint írták - maga is halált érdemel, amiért egy olyan asszonyt védelmez, aki házasságtörést követett el.
Vlagyimir Putyin puszta fecsegésnek minősítette azt a véleményt, hogy tulajdonképpen továbbra is ő vezeti az országot. Távol-keleti útján újságírók előtt szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy amúgy is kizárólag hazai ügyekkel foglalkozik, a külpolitikát meghagyja utódjának, Dmitrij Medvegyevnek. Mint mondta, ő egyszerűen megunta, az elnök viszont megfontoltan kezeli a diplomáciai ügyeket. Bár…
A Jobbik és az LMP jelöltje is felkerülhet a szavazólapra a már nyilvántartásba vett Horváth Csaba és Tarlós István mellé. A szélsőjobboldali párt mintegy 33 ezer ajánlószelvényt gyűjtött, a zöldek 31 ezerrel büszkélkedhetnek, ezek között kell legalább 28.150 érvényeset találni ahhoz, hogy indulhassanak a főpolgármesteri székért.
A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti - derül ki egy felmérésből. Az iskolakezdés minden évben több tízezer forintos költséget jelent, ráadásul a felsőoktatásban résztvevők arányának növekedésével ezek az anyagi terhek egészen a "gyerek" húszas éveinek közepéig kitolódnak. A megkérdezettek úgy látják, hogy…
Az IMF védőhálója nem feltétlenül szükséges abban az esetben, ha a kormány a befektetőket meggyőző gazdaságpolitikai stratégiát folytat - fejtette ki a Portfolio.hu online interjújában Samu János. A...
A nyilvánvaló egészségkárosító hatás mellett sorra derülnek ki további apróságok a dohányzás negatív hatásairól. A legújabb felfedezés: aki legalább négy héttel egy operáció előtt felhagy a dohányzással, az megfelezheti a dohányosoknál tapasztalt lassú sebgyógyulási időt.
"Egész Európa legversenyképesebb adórendszerét kell létrehoznunk. Minden idők legalacsonyabb adókulcsát vezetjük be a jövőben egy vagy több lépcsőben" - nyilatkozta Orbán Viktor a Fejér Megyei Hírlapban szombaton megjelent interjúban. A Sukoróra tervezett kaszinóvárosról a miniszterelnök kijelentette: "Az egy halott ügy. Már legfeljebb a bűnügyi krónikákban találkozhatnak vele."
A BP olajtársaság eltávolította pénteken a sérült kitörésgátlót a Mexikói-öbölben felrobbant olajkitermelő platform mélytengeri kútjáról - közölte a vállalat szóvivője
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél "logikusan megmagyarázható" és törvényes volt, azokról a szerződésekről pedig, amelyekkel összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik, elmondta, a teljesítés magas szakmai szinten megtörtént - összegzi a Magyar Nemzet azt az interjút, amit orosz üzletember a lapnak adott
Hajnalban megcsörrent a telefonom. Leeresztett redőny mellett alszom, töksötét volt a hálószobában. Félálomban, riadtan nyúltam a mobilért az éjjeliszekrényen, nincs-e valakinek baja a családból. Levertem egy flakon vizet, a telefon is leesett. Négykézláb tapogatóztam utána a sötétben, s amikor végre a kezembe akadt, idegesen szóltam bele, hogy ki az. Aztán persze dühöngtem, hogy este miért nem…
Izrael ellenes fegyverkezéssel vádolta az ország egyesült államokbeli nagykövete helyi idő szerint pénteken a radikális síita libanoni szervezetet, a Hezbollahot
Az energiaszektort nevezte a magyar-orosz tárgyalások egyik súlypontjának a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás a múlt heti moszkvai tárgyalásai után a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: a Szurgunyeftyegaz - amely a MOL részvények 21 százalékának tulajdonosa - prioritásként kezeli a magyar olajtársaságban lévő részesedésének rendezését.
Borisz Abramovics, a Malév volt tulajdonosa meg van róla győződve, hogy tevékenységük a légicégnél „logikusan megmagyarázható” és törvényes volt, azokról a szerződésekről pedig, amelyekkel összefüggésben rendőrségi vizsgálat folyik, elmondta, a teljesítés magas szakmai szinten megtörtént - összegzi a Magyar Nemzet azt az interjút, amit orosz üzletember a lapnak adott.
Bővül a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a képviselőcsoporthoz csatlakozik a házelnöki tisztségéből államfővé választott Schmitt Pál helyére kerülő Stágel Bence
A Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke szerint jelentősen csökkenhet a jövőben az egy-két főt foglalkoztató pályázatíró cégek száma, de a nagyokra továbbra is szükség lesz. Maróczi Imrét azután kerestük meg, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bejelentette: a jövőben jelentősen egyszerűsödik az uniós források lehívási rendszere, így nem lesz szükség pályázatírókra.
Amikor a bonobó hímek elindulnak menyasszonyt keresni, anyjuk árnyékként követi őket: német kutatók megállapítása szerint az anyai támogatás éppúgy számít a párzási siker szempontjából, mint a rangsorban elfoglalt hely
Nincs lehetősége a svéd hatóságoknak Magyarországnak átadni a Gripen vadászgép-beszerzésekkel kapcsolatos nyomozás Magyarországra vonatkozó iratait, még jogsegély keretében sem - olvasható a Népszabadság szombati számában.
Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt csaknem száz nap egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot keltett, gazdaságot érintő eseménye volt a kabinet IMF-el folytatott tárgyalásainak alakulása. A kormány nem tervez újabb hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az országot - mint a miniszterelnök korábban fogalmazott - a piacról akarja finanszírozni.
Új-Zéland déli szigetén kilenc ember meghalt, mert lezuhant a repülőgépük. A szerencsétlenség a Déli-Alpokban történt, s a gép egy skydivinggal (hosszú szabadeséssel párosított ejtőernyős ugrással) foglalkozó társaságé volt
700 milliárd dollárt költhetnek a következő 20 évben az észak-amerikai légitársaságok repülőgépekre, mivel az iparági környezet javulását kihasználva elöregedő flottájuk cseréjére készülnek a cégek -...
A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.
"Az unokám jó családból származik, jó nevelést kapott, most 28 éves es kóros játékszenvedélyben szenved már elég régen." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Nem szégyellnek túlozni az ausztrál munkakeresők önéletrajzaikban egy-egy jobb állás megszerzése érdekében. Az interjúig eljutni azonban még semmire sem garancia: a hibás testbeszéd egy amerikai felmérés szerint mindent elronthat.
Jobbik kaposvári jelöltje az a férfi, aki ellen iskolai szexuális zaklatás miatt fegyelmi eljárás folyt. Hegedüs József a vizsgálat végén megrovást kapott, mert az Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium tanáraként az intézmény több lány tanulójának intim jellegű kérdéseket tett fel. A Jobbik helyi szervezetében egyébként kaotikus állapotok uralkodnak, Vona Gábor pártelnök visszavonta…
Ezernél is több a polgármesterjelöltek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; akad olyan település, ahol kilencen is indulnak, több településen pedig csak egy jelölt van.