A magyar szurkolóknak érdemes időben elindulniuk a 20.15 órakor kezdődő Magyarország-Románia női kézilabda Eb középdöntős mérkőzésre, ugyanis a szerb-magyar határtól Újvidékig csak lassan lehet közlekedni.
Döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk - írta válaszlevelében Orbán Viktor miniszterelnök Nagy Dávidnak, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökének, aki előzőleg szerda délutánra hallgatói fórumra hívta meg a kormányfőt.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, s akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, Budapesten, a Napi Gazdaság konferenciáján.
A hétfői kereskedés második felében korrigálni tudott több nyugat-európai index is, és úgy látszik, hogy a mérsékelten kedvező hangulatból mára is maradt. A vezető benchmarkok kisebb emelkedést...
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénymódosítást, amely létrehozza Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, s akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, Budapesten, a Napi Gazdaság konferenciáján.
A fél évvel ezelőtt indult művészeti magazin a Nemzeti Kulturális Alap támogatásától reméli fennmaradását, illetve ebben látja megújulásának zálogát. A kultúra legkülönfélébb szegmenseit, valamint az érdekes, különleges női alkotókat célba vevő portál nemzetközi kitekintéssel is bír, különösen irodalmi és zenei téren.
Egyszerűsödnek az álláskeresők nyilvántartásba vételére, az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély folyósítására vonatkozó eljárási szabályok, valamint a jövőben az adómentes jövedelem határáig nem minősül keresőtevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett munka - döntött kedden az Országgyűlés.
Elhunyt Michel Slitinsky francia nácivadász, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy a német megszállókkal kollaboráló Maurice Papon volt bordeaux-i prefektust 1998-ban elítélték zsidók deportálásában való aktív közreműködéséért.
Megengedhetetlen az, ami a felsőoktatásban zajlik, a Demokratikus Koalíció éppen ezért fordult Pokorni Zoltánhoz, hogy vesse latba befolyását – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Varga Mihály megerősítette, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása után indulhatnak az érdemi tárgyalások az IMF-fel, aminek képviselői január közepén térnek vissza Magyarországra.
Egyszerűsödnek az álláskeresők nyilvántartásba vételére, az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély folyósítására vonatkozó eljárási szabályok, valamint a jövőben az adómentes jövedelem határáig nem minősül keresőtevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett munka - döntött kedden az Országgyűlés.
Kétszer is megerőszakolta egyik nőismerősét Amy Winehouse egykori vőlegénye. A filmrendező Reg Traviss (35) azt mondta a divattervező hölgynek: „ezt mindig is meg akartam tenni", majd megtartotta a bugyiját.
Hatályon kívül helyezte a Szegedi Munkaügyi Bíróság a köztársasági elnök azon határozatát, amellyel egy ottani törvényszéki bírót életkora miatt 2012. december 31-i hatállyal felmentettek tisztségéből. A napokban meghozott, nem jogerős ítélet egyúttal kötelezte a munkáltatót, hogy a bírót eredeti posztján foglalkoztassa tovább.
A magyar állam a jövő év első negyedévben mehet a nemzetközi tőkepiacokra devizakötvény kibocsátás céljából - jelezte egy mai gazdasági konferencián Varga Mihály. A Reuters beszámolója szerint az...
Az IMF küldöttsége január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, s akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek - mondta a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.
2012. december 3-án tartotta közgyűlését az ICF Magyar Tagozata. A tagok elfogadták az elnökség beszámolóját az idei eredményekről és támogatták a jövő évre vonatkozó elképzeléseket, illetve megválasztották az eknökség tagjait.
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénymódosítást, amely létrehozza Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi,...
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénymódosítást, amely létrehozza Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.
Valószínűleg a világ egyik legbénább női sofőrjét kapta lencsevégre a kamera, amint megpróbál leparkolni egy BMW-t – a próbálkozásban két másik autó tört össze.
Telefonon mentette meg egy 28 éves dunaújvárosi férfi életét Ambrózi Sándorné. A mentésirányítóval csak annyit közölt a fiatalember, hogy küldjön egy halottszállítót, mert öngyilkos lesz. Ibolya szóval tartotta, míg a rendőrök kinyomozták, hol lakik.
A karácsonyi időszak arról is szól, hogy együtt süt-főz a család a konyhában. Ma egy klasszikus receptet mutatunk be a Blikk Nők Advent magazin számából, amit bárki könnyedén elkészíthet a szeretteinek.
A rossz termés okozta nyári élelmiszerársokkból egyelőre nem sok érződik a magyarországi fogyasztói árakban - állapították meg a vártnál alacsonyabb novemberi inflációs adatok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
A magyar állam a jövő év első negyedévben mehet a nemzetközi tőkepiacokra devizakötvény kibocsátás céljából - jelezte Napi Gazdaság konferenciáján Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca...
Az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvénymódosítást, amely létrehozza Magyarországon a befektetői letelepedés jogintézményét. Az ezt igénylő üzletembereknek legalább 250 ezer eurónyi, államkötvénybe fektetett értékpapírral kell rendelkezniük.
Hétfőn a kormány drasztikus, felsőoktatást érintő intézkedései ellen tiltakozva fórumot tartott a Hallgatói Hálózat (HaHa). A fórum után több ezer egyetemista foglalta el a Petőfi-hidat, majd végigvonult a városon. A történtekre reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében azt írta: reméli, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások nem a hallgatók ellen irányulnak. A…
A környezettudatosság és a magyar hagyományok jegyében zajló Mesés Karácsony elnevezésű rendezvénysorozatnak három helyszín ad otthont december 14-16 között.
A várt -11,4 pontra araszolás helyett +6,9 pontra ugrott decemberben a ZEW német gazdasági hangulatindex a novemberi -15,7 pontról. A főindex május óta először jár a pozitív tartományban. A...
A tegnapi közel 4 százalékos esés után kapaszkodik ma vissza az olasz részvényeket tömörítő index. Mario Monti lemondásának hírére egy nagy rés keletkezett 15558-as szintől a jelenlegi 15430-as vonalig. Délelőtt érkezik a ZEW hangulati index és valószínűleg addig egy meghatározó ellenállást adhat a 15430.
Hétfőn megtartotta az OTP Magánnyugdíjpénztár a közgyűlését, amelyen a Népszabadság információi szerint döntés született a pénztár végelszámolással való megszüntetéséről. A tagokat hamarosan...