Nagy-Britannia bankok szabályozásával foglalkozó tanácsa szerint az országban a bankokba vetett megrendült bizalom, és a sérült rendszer helyreállítására lenne szükség. Drasztikus...
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a Research in Motion tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően, aminek hatására először emelkedésbe kezdtek a részvények. A befektetők...
Az Alstom Metropolis 4-es metróvonalra szánt szerelvénye hamarosan megkezdheti próbafutásait abban az alagútban, ahol várhatóan 2014-től közlekedni fog - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteken.
Műholdképek és egyéb információk alapján Észak-Korea több uránfeldolgozó létesítménnyel is rendelkezik - jelentette dél-koreai védelmi forrásokra hivatkozva pénteken a Kyodo japán hírügynökség.
Január végéig hatvan új mentőautó érkezik a mentőszolgálathoz, a szokásos év végi "kasszasöprésből" pedig 27 milliárd forintot kapnak kórházak, egészségügyi szolgáltatók. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be pénteken Budapesten.
Ezt a kedves videót mi sosem unjuk meg! „December 24-én, úgy délután öt órától, amikor elcsendesül már minden, na, onnantól nagyon tudom élvezni." – Négy apuka mesél videónkban arról, hogy milyen négy vagy több gyerekkel készülni az ünnepekre. Katt a play gombra! :) A videóban szereplő apukák: M. Kiss Csaba újságíró, televíziós szerkesztő, Lábady István fotóművész, Herczeg Csaba divatfodrász,…
Öt éves létére máris kicsapták az iskolából Logan Steedet (5), mivel az osztályba, valami megváltozik benne és az addigi jó kisfiú ütni-vágni kezdi a társait, sőt, tanárait.
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a Research in Motion tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően, aminek hatására először emelkedésbe kezdtek a részvények. A befektetők...
A buszsofőrök harmada nem vette fel a munkát péntek reggel Pécsen, a baranyai megyeszékhely közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz Zrt.-nél, ezért több járat is kimaradt a reggeli csúcsidőszakban.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 4-5 forintos, a gázolaj esetében 3-4 forintos áremelést indokolnak december 24-én, hétfőn - derül ki a GKI Energiakutató elemzéséből.
Január végéig hatvan új mentőautó érkezik a mentőszolgálathoz, a szokásos év végi "kasszasöprésből" pedig 27 milliárd forintot kapnak kórházak, egészségügyi szolgáltatók. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be pénteken Budapesten.
A buszsofőrök harmada nem vette fel a munkát péntek reggel Pécsen, a baranyai megyeszékhely közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz Zrt.-nél, ezért több járat is kimaradt a reggeli csúcsidőszakban.
Az eseménytelen kereskedésben nem tudott korrigálni a hazai piac, így a BUX továbbra is a negatív tartományban tartózkodik. A vezető budapesti index 0,2 százalékos csökkenést mutat, de a régiós...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A sport365.hu autó-motor rovatának szakértője, Kiss Norbert ezúttal a számára legkedvesebb terepre tévedt, hiszen a kamion Európa-bajnokság kulisszái mögé igyekszik bepillantást nyújtani olvasóinknak.
Több ezer forintot is megspórolhat a cég, ha még az idén decemberben kiad olyan béren kívüli juttatásokat, amelyeket csak jövőre adna, de amelyek után most még csak 10 százalék, de január 1-je után már 14 százalék ehót kell fizetnie.
Lassan itt a karácsony, így a befektetők többsége nemsokára ünnepelni kezd. Azonban akinek még ilyenkor is kereskedni támadna kedve, azok a következő napokban is találhatnak nyitva tartó piacokat....
Pékségekben, cukrászatokban, valamint kisebb és nagyobb kereskedelmi egységekben végzett ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. 41-ből 29 bejgli miatt eljárás indult - szerencsére főleg a jelöléssel volt baj, de azért volt gond az "érzékszervi tulajdonságokkal" is.
Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mert álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért a működtetés betiltásának módja - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken.
Huszonkét éve töretlen az Irigy Hónaljmirigy népszerűsége, olvasóink legtöbbje azt szerette volna elérni, hogy lakóhelyükön koncertezzen a 8 kan. Chaten és telefonon is rengeteg kérdés érkezett hozzájuk, megválaszolták, ami egy órába belefért, sőt, egy hölgy rajongójuknak virtuális puszit is küldtek.
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az ombudsman a pénznyerő automaták betiltása miatt, mert álláspontja szerint több jogot és alapelvet sért a működtetés betiltásának módja - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel.
Az Opel megállapodott arról, hogy hat európai üzemét értékesíti az anyacégnek, a General Motors-nak, hogy tőkéhez jusson - írja a Reuters. Az Opel Magyarország kommunikációs igazgatója a hírre...
A Gyirmót FC vezetősége szakmai tárgyalás sorozat keretében elfogadta Csank János őszi értékelését, megerősítette pozíciójában a szakembert és megfogalmazták a tavaszi célokat.
Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy az év végéig sikerül megállapodni a költségvetési szakadék ügyében a tengerentúlon - vonja le az elmúlt napok tengerentúli eseményei alapján a Nomura Amerikával...
A 18. fordulóval zárul az idei pontvadászat az olasz labdarúgás élvonalában, amelynek listavezetője, a Juventus megőrizheti hétpontos előnyét az Internazionale előtt.