Az autóipari fejlesztések újabb szakaszában a gyártók és a beszállítók arra koncentrálnak, hogy a meglévő innovációk segítségével már költséghatékony módon jussanak mindinkább kiugró eredményekre. Amennyiben hajtásláncokról esik szó, erre példa a Mazda SkyActiv technológiája, ami a belsőégésű erőforrások optimalizációjával egész egyszerűen kompromisszumokra sarkalló hibrideket is felülmúl.
A KFC tudta, hogy kínai beszállítói számos antibiotikummal és hormonkeverékkel kezelték az általa felvásárolt csirkéket, a vállalat mégsem jelentette az ügyet az illetékes hatóságoknál - állítja a kínai sajtó.
Az LMP véleménye szerint a majdnem egy százalékosra becsült gazdasági növekedés nem lesz tartható 2013-ban. Ezért, valamint a költségvetés bevételi oldalát jellemző bizonytalanságok miatt hiába az óriásira duzzasztott tartalék, "2013-at sem ússzuk meg" adóemelések és új adók nélkül - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Scheiring Gábor.
Az Opel eladja hat üzemét anyavállalatának, a General Motorsnak annak érdekében, hogy biztosíthassa működésének finanszírozását 2016 végéig - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Tito sikeresen túl van az operáción, az orvosok szerint jól sikerült a műtét. A tegnapi sokkoló hír után ez mindannyiunkat újra bizakodással töltött el – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón a Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya, Carles Puyol.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket.
A Francia Labdarúgó Liga egy évre eltiltotta a játéktól Cyril Jeunechampot, a Montpellier védőjét, aki egy novemberi bajnoki mérkőzés után megütött egy újságírót.
A kábelszolgáltató pontos tájékoztatást nyújt előfizetőinek a szerződésmegújításról, és meghosszabbítja a határidőt annak elfogadására vagy visszautasítására.
2013-tól már személyi igazolvánnyal vagy kártyaformátumú jogosítvánnyal is használhatók lesznek a teljes árú bérletek – a budapesti, a környéki és a hév-bérletek egyaránt, de ha nincs beírva egyik szám sem, megbüntetnek.
Megölte 54 éves testvérét a XIV. kerületben B. László. A férfi azonban nem bírt a bűntudattal, így rögtön utána elment a rendőrségre. Azt még nem tudni, miért végzett öccsével.
A személyi igazolvány, vagy a kártya formátumú jogosítvány számával is érvényesek lesznek január elsejétől a teljes árú fővárosi, Budapest környéki és HÉV-bérletszelvények - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A csökkenésben az élelmiszerüzletek, a benzinkutak, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika üzletek eladásainak visszaesése volt meghatározó.
Komárom város ipari parkja újabb munkahelyeket teremtő autóipari beruházóval gyarapodott: a Racemark International Kft. 2013 első negyedévben indítja a prémium autómárkáknak beszállító szőnyegmegmunkáló üzemét a Duna-parti városban - közölte a projekt megvalósulásában résztvevő Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) csütörtökön az MTI-vel.
A 4-es metró ellenőrző mérnöki feladatairól és a nemzetiségi többcélú köznevelési intézmények fenntartásáról szavaztak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén.
Nagy-Britannia bankok szabályozásával foglalkozó tanácsa szerint az országban a bankokba vetett megrendült bizalom, és a sérült rendszer helyreállítására lenne szükség. Drasztikus...
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a Research in Motion tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően, aminek hatására először emelkedésbe kezdtek a részvények. A befektetők...
Az Alstom Metropolis 4-es metróvonalra szánt szerelvénye hamarosan megkezdheti próbafutásait abban az alagútban, ahol várhatóan 2014-től közlekedni fog - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság pénteken.
Műholdképek és egyéb információk alapján Észak-Korea több uránfeldolgozó létesítménnyel is rendelkezik - jelentette dél-koreai védelmi forrásokra hivatkozva pénteken a Kyodo japán hírügynökség.
Január végéig hatvan új mentőautó érkezik a mentőszolgálathoz, a szokásos év végi "kasszasöprésből" pedig 27 milliárd forintot kapnak kórházak, egészségügyi szolgáltatók. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelentette be pénteken Budapesten.
Öt éves létére máris kicsapták az iskolából Logan Steedet (5), mivel az osztályba, valami megváltozik benne és az addigi jó kisfiú ütni-vágni kezdi a társait, sőt, tanárait.
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be a Research in Motion tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően, aminek hatására először emelkedésbe kezdtek a részvények. A befektetők...
A buszsofőrök harmada nem vette fel a munkát péntek reggel Pécsen, a baranyai megyeszékhely közösségi közlekedését ellátó Tüke Busz Zrt.-nél, ezért több járat is kimaradt a reggeli csúcsidőszakban.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 4-5 forintos, a gázolaj esetében 3-4 forintos áremelést indokolnak december 24-én, hétfőn - derül ki a GKI Energiakutató elemzéséből.