Kiutasítottak Romániából két külföldi állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida terrorszervezetnek segítettek egy karácsonyi ünnepekre időzített romániai merénylet előkészítésében - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökséggel Sorin Sava, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője.
A jövő évi büdzsén a zárószavazás előtti módosító javaslattal átvezeti a kormány a megváltozott makrogazdasági kilátások hatásait is: az eredeti előterjesztés szerinti 1,6 százalékos GDP-növekedésnél alacsonyabb, 0,9 százalékos bővüléssel, illetve a korábbi, 4,2 százalékosnál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol a kabinet a csütörtökön a parlamentnek benyújtott indítványban.
Miután szégyenszemre kiesett az angol bajnokcsapat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei után, a Manchester City főnökei tudatták Roberto Mancini edzővel, hogy ha nem védi meg együttesével az első helyét, kereshet új állást magának.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,31 pontos, 1,46 százalékos csökkenéssel, 17.792,09 ponton fejezte be a kereskedést csütörtökön, egyedüliként zárva negatív tartományban az európai börzeindexek közül.
Gyorsasági autópályát, az új Hungaroringet építi meg a Hell Energy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón lévő gyára közelében - tájékoztatta az energiaital-gyártó cég az MTI-t csütörtökön.
A Kárpát-medencei betlehemes csoportok hagyományos találkozójával, valamint adventi koncertekkel és más kulturális programokkal várja a látogatókat és a város lakóit Debrecen.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 263,31 pontos, 1,46 százalékos csökkenéssel, 17.792,09 ponton fejezte be a kereskedést csütörtökön, egyedüliként zárva negatív tartományban az európai börzeindexek közül.
Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét sokkolta annak a holland asszisztensnek a tragédiája, akit vasárnap egy utánpótlás-mérkőzésen fiatal játékosok vertek halálra.
Kövér László jónak tartja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerül a választási eljárási törvény. Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy az ő alkotmányos meggyőződését nem sérti a választási eljárási jogszabály. Az Országgyűlés elnöke erről csütörtökön egy komlói sajtótájékoztatón beszélt kérdésre válaszolva.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szabad választás a demokrácia egyik alapja, ezért nagyon fontos, hogy az ezt szabályozó törvény tisztaságához semmi kétség ne férjen.
A hét végén többfelé várható havazás. Erős, viharos széllökések lesznek, így hófúvásra is fel kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből....
Sokkoló jelenetet rögzített egy busz kamerája London belvárosában: egy férfi ok nélkül fojtogatni kezdte egyik utastársát, aki el is ájult a támadás során.
Ma sem engedhetjük meg a gyűlöletkeltő beszédet, a kisebbségek elleni uszítást - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a Raoul Wallenbergről és segítő tragikus sorsáról rendezett konferencián. A rendezvénynek otthont adó Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pálinkás József is azt emelte ki, hogy a diktatúrát, az embertelenséget már a szavaknál, az első mondatnál meg kell állítani.
Megvonta bizalmát a Monti-kormánytól csütörtökön a jobbközép Szabadság Népe (PdL), bizonytalanná téve ezzel a szakértői kormány munkájának folytatását.
A neves befektetési guru, Warren Buffett óriásnak nevezte és méltatta Philip Fisher munkáját, gondolataiból saját maga is merített. Fisher eredetileg 1958-ban megjelent Közönséges részvények -...
Igencsak aranyos reklámot készített az Everton futballcsapata karácsony közeledtével. A videóban egy szurkoló csemete karácsonyi készülődését követhetjük figyelemmel.
A hatóságok és a gyártók is figyelnek arra, hogy Magyarországon is megjelent a gabonákon és a takarmányokon az aflatoxin a klímaváltozás miatt - mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Az Együtt 2014 szerint az államfő alkotmányossági vétója egy utolsó esélyt kínál arra, hogy a választópolgárok egy minden szempontból demokratikus folyamat során választhassanak 2014-ben.
Budapest - Óvatosan, autósok, kezdő vezető valóságshow-hősök ülnek a volán mögé! Alig egy hónappal ezelőtt VV Olivér (34), Jerzy (24) és Cristofel (19) is beiratkozott autósiskolába.
A pártok egyöntetűen méltányolták Áder János köztársasági elnök döntését, hogy előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a választási eljárási törvényről.
A Fidesz-frakció üdvözli Áder János államfő döntését, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről.
Los Angeles - Szemlátomást nem javul Demi Moore (50) mentális állapota, a színésznő legutóbb egy baráti társaságban töltött estén viselkedett több mint bizarrul.
Az LMP üdvözölte Áder János köztársasági elnök azon döntését, hogy előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért a választási eljárási törvényről. A párt reméli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek mondja ki a választási regisztráció intézményét és a kereskedelmi médiumokra vonatkozó kampánytilalmat is.
Tizennégy sószóró gép járja Pest megye északi részének útjait, de ennek többszöröse áll bevetésre készen a térségben egyre erősödő havazás és a lefagyások miatt. A Zsámbéki-medencében okozhatja a legtöbb gondot a síkosság - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője csütörtök este az MTI-t.
A Medián november végén készített felmérése szerint egy hónap alatt valamelyest csökkent az Együtt 2014 népszerűsége, de a mozgalom a választani tudó biztos szavazók 16 százalékának támogatásával bejutna a parlamentbe.
Hackerek több mint 36 millió eurót, azaz több mint 10 milliárd forintot loptak el összesen 30 banktól Európában egy újszerű, kétszintű trójai vírus segítségével, amely a PC-kről fertőzte meg a...