Az amerikai piacok egyelőre irány nélkül egy helyben toporognak. Bár az EKB kamatdöntése utáni sajtótájékoztatón a bank elnöke negatívabb volt, mint ahogy azt az elemzők várták, a viszonylag pozitív...
Folyamatosan megy a verseny a világ leghülyébb bűnözője címért: most egy 19 éves lány szállt versenybe egy erős produkcióval. Kirabolt egy bankot, majd a Youtube-on dicsekedett el a zsákmánnyal. Rögtön el is kapták a Darwin-díjas tinit.
Lebukott egy 70 éves drogdíler nagypapa. A férfit saját fia Hollandiából látta el a sétosztandó droggal, melyet a nyugdíjas díler itthon árusított. A papi otthonában halomban állt a bákszerpénz és a drog.
Fejleszthető tevékenység a bioetanol előállítása Magyarországon a következő években - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya novemberben 33,6 milliárd forint volt, az első tizenegy hónapban a deficit 691,7 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 120,0 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Kínában felmentettek állásából három tisztségviselőt, aki még 2008-ban jóváhagyott és irányított egy iskolásgyermekek körében génmódosított rizzsel végzett tesztet.
A Demokratikus Koalíció (DK) csalódottságát fejezte ki Áder János döntése miatt, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről.
Az áram- és gázszolgáltató cégek egyelőre elzárkóztak attól, hogy véleményt nyilvánítsanak a lakossági energiaár-csökkentésre vonatkozó kormánydöntésről, amely többletterhet jelent majd számukra.
Valamennyi parlamenti frakció üdvözölte az államfő döntését, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a választási eljárásról szóló törvényről.
Teljesen lenullázta magát a hányattatott sorsú MAG ingatlanalap, a nettó eszközértéke ráadásul mínuszba fordult. Az alapot tavaly nyáron válságkezelésbe átvevő Carion Alapkezelő ezért elindította az...
Tiltólistára tenné az Európai Unió az adóparadicsomokat. A többi között ez is szerepel abban a javaslatban, amit az adóelkerülés visszaszorítása érdekében mutatott be csütörtökön az Európai Bizottság.
Az 1975-ös helsinki csúcstalálkozó 40. évfordulójára biztonsági közösség létrehozását tűzte ki célul az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.
Hiába tűnnek fundamentálisan túlértékeltnek az amerikai vagy a japán államkötvények, a kötvények shortolásával próbálkozó hedge fundok újra és újra megégetik magukat, mivel a határozott fundamentális...
Rohamosan digitalizálódó világunkban tucatnyi virtuális nyomot hagyunk magunk után. A Bors annak járt utána, hogyan szüntethetők meg a közösségi oldalak adatlapjai szélsőséges esetekben, amilyen az elhalálozás, avagy a hamis profil.
Az ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy gyűlöletkeltő felszólalások esetén a levezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül megvonhassa a szót a felszólaló képviselőtől, akit emellett akár az ülésnapról is kitilthat.
A 2012/2013. évi vasúti menetrend december 9-én, vasárnap lép életbe, és 2013. december 14-ig lesz érvényben, a vonatok közlekedése több térségben is kedvezően változik.
Néhány nap alatt meghaladta a hétszázezret XVI. Benedek december 3-án indult Twitter-fiókja követőinek a száma pozitív és negatív üzenetekkel egyaránt - mondta csütörtökön Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke.
Támogató nyilatkozatban kívánt csütörtökön választási sikert Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke az ARD romániai pártszövetségnek és az RMDSZ-nek.
A Fővárosi Közterület-fenntartó csaknem 60 sószóró munkagéppel tisztítja az utakat. Sok helyen lefagytak az utak, csúsznak, ezért a közterület fenntartó arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek. Egyúttal arra kérik a magánház tulajdonosokat, a társasházak üzemeltetőit, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól.
Egyre nő a kettős állampolgárság aktualitása Európa-szerte, és folyamatosan nő a többes állampolgárok száma is - hangzott el egy budapesti tanácskozáson.