2012. december 6. csütörtök

dec. 6
20:43
Recept: Fekete-erdő szelet II. (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 6 kanál liszt 6 kanál cukor 6 kanál langyos tej 6 tojás 2 kávéskanál kakaópor A krémhez: 1 üveg meggybefőtt 2 csomag puncs ízű pudingpor 2 dl meggy ízű üdítő vagy szörp cukor ízlés szerint A tetejére: 5 dl tejszín reszelt csoki pár szem meggy
dec. 6
20:44
Ülésezett a Máért gazdasági és önkormányzati szakbizottsága (hirado.hu)
A Kárpát Régió Üzleti Hálózat első féléves működéséről, valamint az azzal kapcsolatos további tervekről volt szó a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságának negyedik ülésén.
dec. 6
20:44
Gazdagok és szegények (Metropol)
„A világ sokak szerint erről fog szólni a következő években: a szegények küzdelméről az egyre gazdagabb kevesek ellen.”
dec. 6
20:45
Veszteséges a magyarországi fürdők több mint 90%-a (ProfitLine)
Magyarországon több mint 300 fürdő üzemel, ezeknek kevesebb mint 10 százaléka működik nyereségesen. A szektor évente több tízmilliárd forintnyi hiányt termel, pedig a veszteséges fürdők egy részét 2-3 év alatt nyereségessé lehetne tenni - közölte az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter csütörtökön az MTI-vel.
dec. 6
20:45
MLB: visszavonul a világ legjobban fizetett sportolója!? (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) egyik legjobb játékosát, Alex Rodriguez-t januárban megműtik, emiatt veszélybe került a pályafutása.
dec. 6
20:45
Recept: Tepsis krumpli felvágottal (Mindmegette)
Hozzávalók egy nagyobb tepsihez: 3-4 kg krumpli 3-4 fej hagyma 30 dkg felvágott 20 dkg trappista sajt 1 nagy pohár tejföl só étolaj
dec. 6
20:47
A Stoke bekeményít: nem adja kapusát a sztárkluboknak! (Sport365)
Tony Pulis, a Stoke City menedzsere kijelentette: hiába csábítja a Liverpool és a Manchester United is csapat kapusát, Asmir Begovicot, a játékos nem eladó!
dec. 6
20:49
Női kosárlabda NB I: nyert a Győr és a Sopron (Sport365)
A címvédő Győr és a legutóbb döntős Sopron egyaránt hazai pályán aratott magabiztos győzelmet csütörtökön a női kosárlabda NB I-ben.
dec. 6
20:54
Berlusconi miniszterelnök-jelöltként indul a választásokon (hirado.hu)
Mint címvédőnek joga van a jelöltségét előterjeszteni - mondta a volt miniszterelnök.
dec. 6
20:54
Keretszámok: elutasítják a kormány intézkedéseit a rektorok (ATV)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal. Ezt a szervezet a honlapján tette közzé csütörtökön.
dec. 6
20:56
-7 fokban dolgoznak: különleges termék készül Magyarországon - fotó (hirado.hu)
Mostanra lett elég hideg ahhoz, hogy leszedjék a szőlőt a jégborhoz.
dec. 6
20:57
Pitbullra bízta csecsemőt, amíg kocsmázott (BorsOnline)
Egy floridai férfi a kutyára hagyta a 10 hónapos fiát, és elment kocsmázni. Letartóztatták. Az állat egyébként nem bántotta a gyereket, a férfi pedig elfelejtette kifizetni a számláját.
dec. 6
20:57
Elmosta az eső a Videoton meccsét (Infostart)
Elhalasztották a Videoton Sporting elleni mérkőzését a labdarúgó Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában.
dec. 6
21:00
Berlusconi miniszterelnök-jelöltként indul (Metropol)
Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a választásokon.
dec. 6
21:00
Élesen bírálja a rektori konferencia a kormány döntését (Alternatív Energia)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal. Ezt a szervezet a honlapján tette közzé csütörtökön.
dec. 6
21:02
Elemzők: a regisztráció részletszabályaiban kérhet változtatásokat az Ab (Alternatív Energia)
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint bár az Alkotmánybíróság (Ab) a csütörtöki államfői vétót követően az előzetes regisztráció egészét is vizsgálhatja, valószínűleg csak néhány részletszabály újradolgozásra kötelezi majd az Országgyűlést.
dec. 6
21:06
Mentik a denevéreket (Infostart)
A denevérek élőhelyéül szolgáló korábbi bányatárókat tisztít meg Recsk, illetve Salgótarján közelében a Bükki Nemzeti Park (BNP) - jelentették be a BNP szakemberei, amikor csütörtökön megkezdték a recski Antal-táró rehabilitációját.
dec. 6
21:09
A rektori konferencia elutasítja az egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket (Infostart)
Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal.
dec. 6
21:12
Harrach Péter: a legkisebb család is család (hirado.hu)
A KDNP álláspontja az, hogy az egyszülős család is család - jelentette ki a politikus.
dec. 6
21:12
Keresleti félelmek esik az olaj - A Közel-Kelet most nem érdekes (Portfolio)
Több mint másfél százalékot esett ma az olaj, miután az EKB tovább rontotta az eurózónára vonatkozó növekedési várakozását. Az amerikai költségvetési szakadékkal kapcsolatos félelmek, és a csökkenő...
dec. 6
21:14
Sértő üzenetek a pápa Twitter-fiókjában (hirado.hu)
Több mint hétszázezer üzenet négy nap alatt.
dec. 6
21:14
4,5 milliárd forintot költhet a pénztárgéprendszer kiépítésére az állam (Portfolio)
A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint. ...
dec. 6
21:15
Ütős forralt bor változat bátrabbaknak (BorsOnline)
Az adventi időszak talán legkedveltebb hagyományos itala a forralt bor. A finoman fűszeres nedű biztosan feldobja az ünnepváró bulikat, alább ezért néhány különlegességet is bemutatunk.
dec. 6
21:16
Több mint 7 milliós kártérítést kell fizetnie a Bakonyi Erőmű Zrt.-nek (hirado.hu)
A Bakonyi Erőmű Zrt.-t 7 millió 311 ezer forintos kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte határozatával a Győri Ítélőtábla jogerősen.
dec. 6
21:18
Három adómódosítást javasolnak az ingatlanfejlesztők (hirado.hu)
A szervezet a közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét, az alvállalkozói költségek iparűzési adóból való levonását, illetve a nem realizált árfolyamkülönbözet adóztatásának módosítást javasolja.
dec. 6
21:18
Kártérítést kell fizetnie a Bakonyi Erőmű Zrt.-nek (Alternatív Energia)
A Bakonyi Erőmű Zrt.-t 7 millió 311 ezer forintos kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte csütörtöki határozatával a Győri Ítélőtábla jogerősen.
dec. 6
21:18
Kormánybiztos foglalkozik a pénzügyi szolgáltatásokkal (ProfitLine)
A hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes kormányzati tevékenységek ellátására - 2012. december 1-jétől 2013. december 31-ig - a kormány Vojnits Tamást kormánybiztossá nevezte ki. Az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
dec. 6
21:18
Bombagóllal indult a klub-vb, 2020-ban furcsa foci Eb lesz - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 6
21:20
Ezért zuhant ma a MOL? Horvát piaci pletykák az INA eladásról, a MOL cáfol (ProfitLine)
Teljesen alaptalan ez a híresztelés; a Mol-nak nem áll szándékában és nem is tárgyal senkivel az INA-ban lévő részesedés esetleges értékesítéséről - nyilatkozta Szollár Domokos, a Mol kommunikációs igazgatója az MTI-nek csütörtökön azokra a horvát sajtóértesülésekre reagálva, amelyek szerint a magyar olajtársaság az INA-részvények eladását fontolgatja.
dec. 6
21:20
ÉLŐ: ömlik az eső, elmarad a Sporting - Videoton találkozó! (Sport365)
Idei utolsó európai kupameccsére készül a Videoton! A székesfehérváriak egy győzelemmel és egy Basel-vereséggel bejuthatnak a legjobb 32 közé.
dec. 6
21:22
PSG: De Rossi nagy valószínűséggel Párizsban folytatja (Sport365)
A PSG szinte biztos, hogy már a télen szerződteti az AS Románál körön kívül kerülő világbajnok középpályást, Daniele De Rossit.
dec. 6
21:27
Csökkenti a gáz- és villanyárakat a kormány - a nap hírei (Infostart)
Előzetes normakontrollt kért a köztársasági elnök a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól. Január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára. Elfogadta a kormány a jövő évi felsőoktatási keretszámokat, a teljes állami ösztöndíjas férőhelyek száma 10 ezerre csökken. A nap legfontosabb hírei december 6-án.
dec. 6
21:30
Nemzeti kulturális emlékhellyé nyilvánították a Műcsarnokot (hirado.hu)
Az épület lépcsőjén megrendezett mécsesgyújtással nyilvánította nemzeti kulturális emlékhellyé a Műcsarnokot a Nemzeti Művészetért Alapítvány művészcsoport.
dec. 6
21:30
4,5 milliárdot költhet a pénztárgéprendszer kiépítésére az állam (Portfolio)
A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint. ...
dec. 6
21:32
Adómódosításokat javasolnak az ingatlanfejlesztők (Portfolio)
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét, az alvállalkozói költségek iparűzési adóból való levonását, illetve a nem realizált árfolyamkülönbözet...
dec. 6
21:33
Összefogtak: 96 halottért zenélnek a világsztárok (BorsOnline)
A brit show-biznisz legnagyobb sztárjai – például Paul McCartney, Robbie Williams és Melanie C – fogtak össze a hillsborough-i stadionkatasztrófa áldozataiért.
dec. 6
21:42
A Deep Purple Székesfehérváron (Infostart)
A Deep Purple, a hard rock legendás brit zenekara lesz a jövő augusztusi Fehérvári Zenei Napok (Fezen) egyik sztárfellépője - jelentette be a város polgármestere és a főszervező csütörtökön.
dec. 6
21:48
Fotók: felrobbant egy gázbojler, a lakás fala is kiszakadt (hirado.hu)
Egy ember megsérült. A házban harminc lakást ürítettek ki.
dec. 6
21:50
Erőszakos tüntetés volt Athénban (hirado.hu)
Négy évvel egy 15 éves diák rendőrgolyó okozta halála után csütörtök este tüntető fiatalok összecsaptak a rendőrökkel Athénban.
dec. 6
21:51
Kínos! Karfiolos combokat tárt szét a színésznő - fotó (BorsOnline)
Az ötven éves Demi Moore úgy szétütötte magát egy miami partin, hogy a lesifotósoknak rögtön karácsony lett.
dec. 6
21:51
Csökkent az Együtt 2014 népszerűsége, de bejutna a parlamentbe (ProfitLine)
A Medián november végén készített felmérése szerint egy hónap alatt valamelyest csökkent az Együtt 2014 népszerűsége, de a mozgalom a választani tudó biztos szavazók 16 százalékának támogatásával bejutna a parlamentbe.
dec. 6
21:51
Profiboksz: az évezred legnagyobb csalásának nem lesz folytatása (Sport365)
Manny Pacquiao edzője, Freddie Roach szerint a védence a közeljövőben nem fog megküzdeni Timothy Bradley-vel, akitől júniusban vereséget szenvedett.
dec. 6
21:52
Nemzetközi betlehemes találkozó péntektől Győrben (hirado.hu)
Az ötödik alkalommal rendezett program résztvevői az adventi ünnepkör kiemelkedő eseményét, a betlehemezés tradícióját elevenítik fel produkcióikkal.
dec. 6
21:53
Egy nap haladékot kapott a Vidi (BorsOnline)
A pálya alkalmatlansága miatt az Európai Labdarúgó Szövetség elhalasztotta a Sporting Lisboa-Videoton találkozót az Európa Liga 6., utolsó fordulójában.
dec. 6
21:53
NB I: a DVSC novemberi szereplése elfogadhatatlan - interjú Kondás Elemérrel (Sport365)
"Ahogy az élet minden területén, úgy a futballban is szükség van szerencsére, de ehhez többet kell tennünk" – fogalmazott Kondás Elemér, a Loki szakvezetője.
dec. 6
21:54
Rendelettervezet a szociális családi házak bérlőinek kiválasztásáról (hirado.hu)
A tervezet szerint a beruházás első ütemében Ócsán felépülő 80 lakás bérlőit pályázati úton választják ki, a pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezeli majd.
dec. 6
21:54
Elmarad a Videoton mérkőzése (Metropol)
A heves esőzés és a pálya alkalmatlansága miatt nem rendezik meg csütörtökön a 21.05 órára tervezett Sporting Lisboa-Videoton mérkőzést a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 6., utolsó fordulójában.
dec. 6
21:55
Az özönvíz miatt elmarad a Videoton Európa Liga meccse - fotók! (Sport365)
A Lisszabont sújtó hatalmas esőzés miatt holnapra halasztották a Sporting - Videoton Európa Liga találkozót!
dec. 6
21:56
Cáfol a Mol (hirado.hu)
Teljesen alaptalan híresztelés.
dec. 6
21:57
Női kézilabda Eb: nyertek a házigazdák (Sport365)
A címvédő norvégoktól elszenvedett keddi vereség után a házigazda szerb csapat legyőzte az ukrán válogatottat a női kézilabda Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján.

Keresés