Péntekre virradóra nem változott a forint árfolyama az euróhoz képest, délelőtt viszont már gyengült valamelyest a bankközi deviza kereskedelemben. Az eurót 283,66 forinton jegyezték péntek délelőtt.
Barack Obama újraválasztott amerikai elnök kétszer fogja letenni a második kormányzási ciklusának kezdetét jelző hivatali esküt. Az elnök első hivatali ciklusa ugyanis az amerikai alkotmány értelmében január 20-án délben jár le. Ez jövőre éppen vasárnapra esik, ám ezen a napon a hagyományok szerint sem felesküdni, sem az azt követő ünnepi parádét megrendezni nem szokás.
Jövőre az Egyesült Államokban kezd komputergyártásba az Apple - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön az amerikai vállalat vezérigazgatója, Tim Cook az NBC televízióban.
Csütörtökön rendezték az Európa Liga utolsó fordulóját. A Videoton mérkőzését eső miatt el kellett halasztani, de a G csoport kivételével kialakult a végeredmény. Íme az összes tabella a 6. forduló után!
A 2013-as költségvetés elfogadása, ennek értékelése után folytatódhatnak a tárgyalások az IMF/EU-megállapodásról - mondta Varga Mihály egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Napi Gazdaságnak.
A mobiltechnológia térnyerésével a magyar munkavállalók egyre többet dolgoznak, mivel szinte folyamatosan, egész nap "kapcsolatban maradnak" a munkájukkal, ami javítja ugyan a munkahelyi termelékenységet, ám egyúttal a pihenéstől illetve kikapcsolódástól veszi el az időt - mutat rá a Kelly Services munkaerő-piaci felmérése.
Nem engedhetjük meg az uszító beszédet és erkölcsi kötelességünk kiállni azokért, akik a gyűlölettel teli szavak célpontjai – hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen a száz éve született Raoul Wallenberg és egykori segítőinek sorsáról beszéltek történészek.
Ünnepélyes keretek között kihirdették a Legjobb Munkahely Felmérés közép- és kelet-európai győzteseit. A felmérésből kiderül, erős a korreláció a sikeres üzleti eredmények, és a magasan elkötelezett dolgozók között. A régió legjobb munkahelyei között hat magyar vállalat szerepel.
Olaszországban kész miniszterelnök-jelöltként indulni az idei parlamenti választásokon Silvio Berlusconi. A 76 éves volt kormányfő saját pártjának, a jobbközép Szabadság Népének ellenállása dacára jelentette be döntését.
A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint.
Magyarország nem lesz kívülálló az Európai Unióban - jelentette ki Martonyi János a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg az újság honlapján.
Átadták a Budafilter 94 Kft. PET-palackokat újrahasznosító üzemét a Fejér megyei Mezőfalván csütörtökön, az innovatív technológiákkal felszerelt üzemet európai uniós támogatással valósították meg.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal. Ezt a szervezet a honlapján tette közzé csütörtökön.
A nemzetközi szervezetekkel tárgyaló tárca nélküli miniszter nem lesz jegybankelnök. Szerinte az álláspontok megmerevedtek, egyre kevesebb az esély a sikerre az IMF-fel.
A 3 éves futamidő alatt bármikor értékesíthető lesz a közelmúltban forgalmazni kezdett euróalapú lakossági államkötvény, de a visszavásárlási árfolyamot a piaci viszonyok alakítják ki, így annak nem...
A pártját mély bizonytalanságba taszító hosszas huzavona után Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltként indulni kíván a választásokon.
Eladta a március végén leállított Tisza II erőművet az amerikai AES társaság a magyar IFC Zrt. befektető csoportnak, a létesítmény új neve Tisza Erőmű - írja a Világgazdaság pénteki számában.
Karácsonyi konferenciát rendeznek jövő szerdán az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház tornacsarnokában az intézmény fennállásának 60. évfordulója alkalmából.
Szombaton a Vasas Fáy utcai sportközpontjában második alkalommal rendezik meg a budapesti kórházak focitornáját, amelyen 18 kórházi kispályás futballcsapat méri össze tudását.
Bár még nem végleges a Győri ETO FC felkészülési programja, a legfontosabb dátumokat csütörtökön ismertette a klub sajtótájékoztatóján Lencse Gyula technikai igazgató.
Megjelent az Ócsai Szociális Családiház-építési Program első ütemében épülő lakások bérlőkiválasztásának szempontjairól szóló jogszabálytervezet a kormány honlapján csütörtökön. A rendelettervezet véleményezési határideje 2012, december 10., az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta meg.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Utolsó, csütörtökről péntekre halasztott mérkőzésének eredményétől függetlenül kiesett a Videoton a labdarúgó Európa Liga csoportkörében, mivel a továbbjutását már korábban bebiztosító Genk otthonában gól nélküli döntetlent ért el a Basel, amely így megszerezte a G csoport második helyét.
Egy szociális terv rendelkezhet a nyugdíjközeli munkavállalóknak felmondás esetén fizetett végkielégítés csökkentéséről – közölte az Európai Unió Bírósága. Mindazonáltal az uniós jog által tiltott hátrányos megkülönböztetést valósít meg az, ha e csökkentés kiszámítása során tekintetbe veszik a fogyatékosságon alapuló előrehozott nyugdíjra való jogosultságot.
Erdő Péter bíboros szerint végig kell gondolni a kötelezően választható hittan- vagy etikaoktatás által felvetett kérdéseket, mert komoly szervezési problémák vannak. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke erről a szervezet téli ülése után beszélt.
Csütörtökön már második napja emelkedtek az amerikai részvénypiacok, és most már a technológiai szektor is csatlakozni tudott, miután a szerdai jelentős esés után 1,6 százalékkal erősödött az Apple árfolyama. A piaci emelkedést azonban limitálta a költségvetési szakadék megoldatlansága miatti aggodalmak.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének csütörtöki beszéde kicsit visszafogottabb volt, hűtötte a növekedési várakozásokat Európában, de ezt nem nagyon érezték meg az indexek. Volt ugyan egy kicsi lehajlás, de minimális mértékű, s a nap vége ismét jó hangulatban telt. A magyar volt az egyetlen mínuszos tőzsde tegnap egész Európában, továbbra is igaz, hogy a magyar eszközök iránt…
Üzenem a Fidesz kommunikációs csapatában dolgozó flaszter parasztoknak, illetve a mezőgazdasági bizottság villamos mérnök végzettségű elnökének, hogy akik az MSZP vidékfejlesztési programját írták, már akkor a földet művelték, amikor az ő fenekükön még ott volt a tojáshéj, illetve ingyenes felsőoktatásban tanították őket arra, hogy hogyan lehet kommunikációval elfedni a valóságot - olvasható az…
Jövőre az Egyesült Államokban kezd komputergyártásba az Apple - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön az amerikai vállalat vezérigazgatója, Tim Cook az NBC televízióban.
A PwC Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indított, amelynek célja a kis- és középvállalatok (kkv) felkészítése arra, hogy jobban megfeleljenek a finanszírozói elvárásoknak.
Teljesen lenullázta magát a hányattatott sorsú MAG ingatlanalap, a nettó eszközértéke ráadásul mínuszba fordult. Az alapot tavaly nyáron válságkezelésbe átvevő Carion Alapkezelő ezért elindította az...
Nyilván nem elég az, hogy például egy zsidózó képviselőt kitiltanak a parlamenti ülésteremből, mondta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy közös javaslattal állt elő az LMP és az MSZP annak érdekében, hogy a parlament elnökének világos és egyértelmű jogosítványai legyenek a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben.
A 3 éves futamidő alatt bármikor értékesíthető lesz a közelmúltban forgalmazni kezdett euróalapú lakossági államkötvény, de a visszavásárlási árfolyamot a piaci viszonyok alakítják ki, így annak nem...
Az E-Star és az E-Star ESCO Kft. tovább vásárolta a társaság kötvényeit, a 2012/A, a 2014/A és a 2015/A kötvényekből vettek vissza, áll az E-Star BÉT közleményében. A társaság a 2012/A...
Az áram- és gázszolgáltató cégek egyelőre elzárkóztak attól, hogy véleményt nyilvánítsanak a lakossági energiaár-csökkentésre vonatkozó kormánydöntésről, amely többletterhet jelent majd számukra. A...
A korábbiakhoz képest kisebb az esélye annak, hogy a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások sikerre vezessenek - mondta Varga Mihály miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjújában. Varga...
Legalább 10 milliárd forintra számíthat a főváros a közműadóból - mondta a főpolgármester a nemzetgazdasági tárca illetékesével folytatott találkozójára hivatkozva.
Várhatóan a jövő év első felében Kínába látogat Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: senkit nem érhetett váratlanul a rezsiköltségek csökkentéséről szóló kormánydöntés.
Az arany mellett szóló legfőbb érvek jól ismertek: menedék lehet a pénzügyi rendszer zavarai közepette, véd az inflációval szemben, ősidők óta bevált kincsképző eszköz, és megnyugtató biztosítás egy a megtakarítások szavatolásáért felelő szolgáltató nem fizetéséből fakadó totális vagyonvesztés ellen. A főként Ázsiában növekvő kereslet, a korlátos kínálat és az egyre dráguló kitermelés ezek után…