Budapest - Damu Roland (38) nem engedi eljegyzett menyasszonyát, Jucikát (40) az ítélethirdetésre, mert félti azoktól a jogvédőktől, akik a kedden ítéletet hirdető bíróság épülete előtt tüntetnek majd.
Húsvágó bárddal megölte az anyját egy húszéves férfi hétfőn Tatabányán, rátámadt az apjára is, majd a lakást elhagyta és a szomszéd ház tizedik emeletéről kiugrott.
A legrosszabb dolog a világon az, amikor aludni próbálunk, de nem tudunk. - F. Scott Fitzgerald. A minőségi alvás hiánya valós problémát jelent a világ különböző területein élő emberek számára, az általános levertség mellett akár cukorbetegséghez, stroke-hoz, vagy szívbetegségekhez is vezethet.
A magyar mezőgazdaság genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentessége megőrzésének érdekében szigorító intézkedésekről rendelkezett a vidékfejlesztési miniszter.
Elfogadta az Országgyűlés az árfolyamrögzítésről szóló törvényt. A kormány szerint az érintett devizahitelesek 90 százaléka élhet majd a lehetőséggel áprilistól kezdve. Első két hónapban csak a közszolgák kérvényezhetik, a többieknek folyamatosan nyílik majd meg a lehetőség. A Pénzcentrum.hu összefoglalója, ki és milyen feltétel mellett élhet az árfolyamrögzítéssel?...
Budapest - Itt a segítség a devizahiteleseknek. A parlament hétfőn elfogadta a rögzített árfolyamról szóló törvényt, amely több százezer adósnak segíthet. A Blikk elemezte a jogszabályt, s pontokba szedte, milyen feltételekkel kérhetjük a segítséget.
Budapest - A kormánypárti frakció igen megosztott a kérdésben: vannak, akik támogatják az ügynökiratok nyilvánosságra hozatalát, a többség azonban nem bolygatná azokat, legalábbis ez derült ki a korábbi szavazásokból. Így nem volt könnyű közös nevezőre jutniuk.
Felpörgette az amerikai piacokat az Apple bejelentése, közel 1 százalékot emelkedett eddig a Nasdaq a hétfői kereskedésben, az S&P500 pedig újabb négyéves csúcsra emelkedett. Ma egyébként nem...
Az éttermi, múzeumi és közlekedési kedvezményeket nyújtó Budapest Kártya kiadója olyan újításokat tervez, amelyek elsősorban a belföldi turistáknak segítenének sokat.
Aki erdőben, föld alatti gombát, így például különféle szarvasgombát kíván gyűjteni, annak előtte tanfolyamot kell elvégeznie, amelyen egyebek mellett a kutyával történő gyűjtés szabályait is el kell sajátítania - az erről szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Európai Bizottság közzétette zöld könyvét, amelyben bemutatja, hogyan kezelik az árnyékbanki tevékenységet a meglévő és tervezett uniós intézkedésekkel, ezzel egy időben konzultációt kezdeményezett a témában - közölte az Európai Bizottság magyarországi képviselete hétfőn.
Történelmi mélyponton a cseheknek az Európai Unió (EU) és az Európai Parlament (EP) iránti bizalma: mindkét intézményben csak a cseh lakosság harmada bízik - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet februárban készített a STEM prágai közvélemény-kutató intézet.
A község 1,08 milliárd forint európai uniós támogatást nyert, amelyből kiépítik a település csatornahálózatát, és egy modern, nagyobb kapacitású szennyvíztisztítót - közölte a polgármester.
Az áprilisra meghirdetett közgyűlési meghívóban tőkeemelésről szóló döntési pont is szerepel. Április 19-én 10 órára hívta össze a közgyűlést a CIG Pannónia. A tőzsdei cégek többsége egyébként már...
Tim Hart e-mailt kapott barátjától, melyben az állt, hogy takarítsa ki a padlását. Hogy mi a gond az üzenettel? Csak az, hogy Jack tavaly júniusban meghalt.
Tavasszal érdemes elpakolni a vastag, nehéz plédeket, hóemberes terítőket és egyéb téli tárgyakat, majd elővenni a napfényes hangulatot hozó könnyedebb textileket és eszközöket.
Budapest - Kés alá feküdt VV Veronika (20)! Az egykori villalakó az egyik budai plasztikai központban lábadozik műtétje után, Veronika ugyanis kisebbre szabatta az orrát.
Öt év alatt 0,5 százalékról 2,6 százalékra nőtt Kína részesedése a szlovákiai exportból - közölte a SITA szlovák hírügynökség hétfőn. A növekedés leginkább a gépkocsiexport bővülésének volt köszönhető.