2012. március 29. csütörtök

márc. 29
10:32
Cséfalvay: Egy lehetőség áll előttünk (Portfolio)
Magyarországnak továbbra is szüksége van a nemzetközi hitelkeretre, ehhez az EU által felvetett problémák tisztázására van szükség - fejtette ki a Figyelőnek adott interjújában Cséfalvay Zoltán, a...
márc. 29
10:33
Milyen jelek utalnak pajzsmirigy betegségre? (WebBeteg)
A pajzsmirigy a nyelőcső két oldalán elhelyezkedő, pillangó alakú szerv. Két fontos hormont termel: a thyroxint és a trijód-thyronint, melyek az alapanyagcsere szabályozásának lévén, a szervezet valamennyi sejtjének működésére hatást gyakorolnak. Pajzsmirigy betegség több okból is jelentkezhet.
márc. 29
10:33
Kocsis Sándor hamvait Puskás Ferenc mellé temetik újra (Agroinform)
Puskás Ferenc mellett helyezik majd örök nyugalomra az Aranycsapat szintén legendás jobbösszekötőjét, Kocsis Sándort.
márc. 29
10:36
Két kapussal immáron teljes a "bundacsapat" (Sport365)
A Központi Nyomozó Főügyészség tegnap gyanúsította meg a rákospalotaiak két egykori kapusát, Sz. Leventét és F. Balázst, így Aczél Zoltán egykori vezetőedzővel együtt 15-re emelkedett a klubnak az ügyben érintett embereinek a száma.
márc. 29
10:38
Jégtánc: az orosz átok folytatódik, a franciák egyelőre dobogón (Sport365)
Az oroszok első számú párja rontott rontott Raizanováék programja sem sikerült úgy, ahogy szerették volna. Persze remek rövid táncokból sem volt hiány.
márc. 29
10:39
Kiállították Einstein agyát (BorsOnline)
Miután Albert Einstein 1955-ben, 76 évesen meghalt, kívánságának megfelelően elhamvasztották, de egy Thomas Harvey nevű patológus saját állítása szerint engedélyt kapott a matematikus fiától, hogy megtartsa Einstein agyát.
márc. 29
10:39
Videó: Fodor Zsóka lendületben van (Blikk)
márc. 29
10:39
A kormány nem érintett Schmitt Pál disszertációja ügyében (Infostart)
A kormány nem érintett Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációjának ügyében - ismételte meg a korábbi álláspontot Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön kérdésre válaszolva a Parlamentben tartott mezőgazdasági témájú kormányszóvivői tájékoztatón.
márc. 29
10:41
Az egyetem kezdeményezi Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását (Infostart)
Kezdeményezi Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa - jelentette be Tulassay Tivadar, az egyetem rektora.
márc. 29
10:42
Nagyszabású stadionépítés kezdődhet Szegeden (Metropol)
A társaságadó-kedvezményekből származó összegek bevonásával Szeged új stadion építésére fog pályázni a Szeged 2011 labdarúgócsapatot működtető céggel közösen.
márc. 29
10:42
Szlovákiában a közszolgálati televízió híradása a legkevésbé objektív (Kripto Akadémia)
A szlovák közszolgálati televízió híradását tartják a legkevésbé objektívnek annak a felmérésnek a résztvevői, amelyet a szlovákiai Median közvélemény- és piackutató ügynökség készített.
márc. 29
10:42
Répássy: Az OBH-elnök csak egy ciklust maradhatna (hirado.hu)
Réppássy Róbert államtitkár elmondta, tekintetbe véve a Velencei Bizottság kritikáját, az Országos Bírósági Hivatal elnökének megbízatása csak egy ciklusra szólna.
márc. 29
10:44
Csökkent a Raiffeisen-profit (hirado.hu)
Főleg az ausztriai és a magyarországi bankadóval magyarázzák.
márc. 29
10:45
Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér (Privátbankár)
A vártnál valamelyest magasabb lett a munkanélküli ráta a december-februári időszakban; a Privátbankár által megkérdezett elemző szerint azonban van örvendetes hír is a KSH jelentésében. Egyre többen jelennek meg ugyanis a munkaerőpiacon - ha máshogy nem, legalább állástalanként. A vállalatok megszenvedik a minimálbér-emelés és az elvárt béremelés hatásait.
márc. 29
10:46
Szanyi pár száz évig még tervez (hirado.hu)
Szombaton a többi között eldől, hogy ki lesz az MSZP új elnöke. Mesterházy Attila és Szanyi Tibor között éles verseny alakult ki.
márc. 29
10:48
MNB: stagnáló gazdaság és egyelőre magas infláció várható (2.) (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent inflációs jelentése szerint az infláció az idei évben költségsokkok és adóintézkedések következtében számottevően az inflációs cél felett alakulhat. Az indirekt...
márc. 29
10:48
Nincs menekvés, kíméletlenül emelkednek az árak (Pénzcentrum)
Idén 5-6 százalékkal nőhetnek az átlagos fogyasztói árak - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs jelentésében. A számottevő drágulás az év eleji adóemelésekre és költségsokkra vezethető vissza....
márc. 29
10:48
Ügyész: nem azért kaptak súlyos büntetést Cozma gyilkosai, mert romák (ATV)
A Cozma-gyilkoság tárgyalása arra is hivatott, hogy "bebizonyítsa, Magyarországon mindenki, magyar és nem magyar áldozat egyaránt bizton számíthat arra, hogy az ellene súlyos bűncselekményt elkövetők megbüntetésével elégtételt kap" - mondta Mészáros Tamás ügyész a fellebbviteli tárgyalás csütörtöki kezdetekor a Győri Ítélőtáblán.
márc. 29
10:48
Általános sztrájk kezdődött Spanyolországban (hirado.hu)
A megszorítások ellen tiltakoznak.
márc. 29
10:50
Valamire készül a Facebook - leállt a kereskedés a részvényekkel (Portfolio)
Felfüggesztette a kereskedést a Facebook a részvényeivel a másodlagos piacokon, miután a vállalat megkezdte az előkészületeket az elsődleges részvénykibocsátásához. A hírek szerint május elején...
márc. 29
10:50
Döntött a szenátus: megfosztják Schmitt Pált doktori címétől (ATV)
Miután a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa délelőtt Schmitt Pál doktori címének visszavonását javasolta az egyetem szenátusának, a szenátus kora este 33 igen, 4 nem szavazat mellett úgy döntött, hogy mivel a disszertáció nem felel meg sem a szakmai, sem pedig az etikai kritériumoknak, az államfőt megfosztják doktori címétől.
márc. 29
10:50
A kormány nem érintett Schmitt-ügyben (hirado.hu)
Orbán Viktor nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként tett javaslatot az államfői poszt betöltésére - mondta a kormányszóvivő.
márc. 29
10:51
Új stadion, új sportcsarnok és új uszoda épül Szegeden (Agroinform)
A társaságadó-kedvezményekből származó összegek bevonásával Szeged új stadion építésére fog pályázni.
márc. 29
10:52
Bajban a német ingatlanalapok - Van kiút? (Portfolio)
Az európai ingatlanszektor egyik legfontosabb befektetői körének, a német nyílt végű ingatlanalapoknak továbbra is bizonytalan a jövője. Több - átmenetileg - befagyasztott alap ugyanis képtelen...
márc. 29
10:52
Az afgánok után a kínaiak kérik a legtöbb menekültstátust (hirado.hu)
A világon a legtöbb menekültstátust kérő Afganisztánból érkezik, közvetlenül mögöttük - az irakiakat megelőzve - már a kínaiak következnek.
márc. 29
10:54
Áhítoznak a biztosítók a kitörési lehetőségekre (Portfolio)
Vegyes a magyar biztosítási piac helyzetének belső megítélése a Portfolio.hu csütörtöki Biztosítási Konferenciáján elhangzott vélemények szerint. A díjbevételek stagnálnak, enyhén csökkennek, az...
márc. 29
10:57
A doktori tanács megfosztaná Schmittet a doktori címtől (BorsOnline)
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa kezdeményezi Schmitt doktori címének visszavonását. - jelentette be Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora.
márc. 29
10:57
Már a KDNP is kihátrált Schmitt mögül (Blikk)
Csütörtökön délután a Semmelweis Egyetem szenátusa három óra után kezdte meg ülését, melyen Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonásáról dönthetnek. Közben a KDNP is kihátrált az államfő mögül, sőt, a botrány eltussolásában részes politikusok lemondását követelik. Közben Schmitt Pál rajongói oldalát is kikapcsolták az üzemeltetők a Facebook-on, miután rengetegen írtak rá, a…
márc. 29
10:57
Napóleon-vidámpark Franciaországban? (Metropol)
Napóleon-vidámparkot akarnak építeni Franciaországban nem túl messze az ottani Disneylandtől, így minden idők egyik legnagyobb franciájának az amerikai Mickey egérrel kell majd megküzdenie turistacsalogató riválisként.
márc. 29
10:59
Olsen csajjal kavar Johnny Depp (BorsOnline)
Hollywood bennfentesei tudni vélik, hogy Johnny Depp és barátnője Vanessa Paradis már külön utakon járnak. Szintén felröppent, hogy a színész az egyik Olsen-ikerrel vígasztalódik.
márc. 29
11:00
Napóleon-vidámpark épül Franciaországban (Index)
márc. 29
11:00
Délután elvehetik Schmitt kisdoktoriját (Gondola)
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa indítványozza Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását.
márc. 29
11:00
Hulladékból emelnek templomot (Blikk)
márc. 29
11:00
Visszavonják Schmitt doktori címét (Alternatív Energia)
Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora csütörtökön.
márc. 29
11:00
Foglalkozása: szexjátékszer-tesztelő (HR Portál)
Tökéletesen elégedett munkájával az a brit nő, aki foglalkozásszerűen szexjátékszer-tesztelő.
márc. 29
11:00
Schmitt doktori címének visszavonását javasolják (hirado.hu)
A Semmelweis egyetem doktori tanácsa Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását indítványozza.
márc. 29
11:02
Díszállat fenyegeti őshonos teknősünket (Index)
A vörösfülű ékszerteknős valószínűleg szaporodik élővizeinkben, ennek a mocsári teknős nem örül.
márc. 29
11:03
Megszorításokat vezetnek be Ausztriában is (ProfitLine)
Adó- és költségvetési csomagot fogadott el az osztrák parlament azzal a céllal, hogy öt év alatt egyensúlyba hozza az államháztartást.
márc. 29
11:04
Kicsit erősödött a forint (Index)
márc. 29
11:05
Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását indítványozza az SE doktori tanácsa (ProfitLine)
A Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását - jelentette be Tulassay Tivadar rektor a doktori tanács csütörtöki ülését követően újságírók előtt.
márc. 29
11:06
MNB: stagnáló gazdaság és egyelőre magas infláció várható (3.) (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent inflációs jelentése szerint az infláció az idei évben költségsokkok és adóintézkedések következtében számottevően az inflációs cél felett alakulhat. Az indirekt...
márc. 29
11:08
Fellegi washingtoni látogatásában bíznak a piacon (Portfolio)
Harmadik hete tartózkodik az EUR/HUF árfolyama a 288,50-295 közötti sávban, de az utóbbi napokban a kurzus inkább ennek a sávnak a tetejéhez közelít. A pozitív várakozások az európai mentőalapok...
márc. 29
11:09
Szörf: két versenyző, egy kvóta (Sport365)
Cholnoky Sára a 42. lett a Cadizban zajló szörfvilágbajnokságon, ezzel teljesítette az olimpiai kvalifikációs szintet.
márc. 29
11:09
Deschamps és Heynckes is leborult a Bayern nagysága előtt (Agroinform)
A Marseille vezetőedzője, és saját mesterük is agyondicsérte a Bayern München játékosait a szerdai BL-mérkőzés után.
márc. 29
11:15
Ma avatják a kecskeméti Mercedes-gyárat (Infostart)
Ma avatják a kecskeméti Mercedes-gyárat, amely Magyarország történetének egyik legnagyobb, 800 millió eurós, azaz 230 milliárd forintos, zöldmezős beruházása. Az eseményen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.
márc. 29
11:18
Kutyapiszok ellen megy a Hegyvidék (Kreatív Online)
Az ACG-vel közösen bonyolítják a kampányt.
márc. 29
11:18
Gomez egy gólra Messitől (Blikk)
márc. 29
11:18
LMP-népszavazás - Újabb jogsértést állapított meg az OVB az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban (Alternatív Energia)
A testület egy magánszemély kifogása nyomán azért marasztalta el a pártot, mert tilalmazott módon, azaz munkaidőben munkahelyen gyűjtöttek aláírásokat, amikor hétfőn két szocialista képviselő - Mesterházy Attila pártelnök és Ujhelyi István, a parlament alelnöke Jávor Benedek LMP-képviselő jelenlétében - egy sajtótájékoztató keretében nyilvánosan aláírta a kezdeményezés egyik aláírásgyűjtési ívét.
márc. 29
11:18
Vérig sértették és kirúgták az Operából Tokody Ilonát (Spa Trend Online)
Harminchat év után megválik Tokody Ilonától a Magyar Állami Operaház, a művésznő szerint az intézmény vezetése lekezelően bánt velük - olvasható a Blikk cikkében, amely szerint a Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész Tokody Ilonának, az Opera örökös tagjának 36 év után felbontják a közalkalmazotti szerződését a Magyar Állami Operaházban.
márc. 29
11:18
Megtalálták az Apollo–11 rakétahajtóműveit az óceánban? (hirado.hu)
A rakétákat mintegy 4300 méteres mélységben fedezték fel korszerű eszközökkel.

Keresés