Korábban közzétett közgyűlési meghívójában már a főbb napirendi pontokat ismertette a CIG Pannónia, most pedig az ezekhez tartozó határozati javaslatokat is közzétették. Ezekből kiderül, hogy az...
Újabb jogsértést állapított meg a Lehet Más a Politika (LMP) népszavazási aláírásgyűjtésével kapcsolatban az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén.
Délnek vették az irányt a vezető nyugat-európai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben, a mínuszok mértéke egyelőre viszont csak pár tizedszázalékot tesz ki. Az egyes ágazatok közül a...
Noha a Mitsubishi ASX jelenlegi generációja alig két éve rója az utakat, a japán gyártó mégis elérkezettnek látta az idejét, hogy felfrissítse a típust. Noha fotókkal még nem szolgálhatunk, de az április 4-én kezdődő New York-i kiállításon végleg lehull a lepel.
Ma egy amerikai részvény és egy devizapár piacán találtunk olyan jeleket a MarketProg döntéstámogató eszköz segítéségével, melyek alapján nagy nagy eséllyel jelentős elmozdulást várhatunk akár a napi...
Hosszú Katinka kivételével a teljes hazai élmezőny elindul a ma kezdődő úszó ob-n. A bajnokság két legrutinosabb versenyzője, Risztov Éva és Cseh László mellett egy 11 éves debreceni kislány is rajthoz áll.
Az indoklás szerint a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés nem felel meg a tudományetikai módszerének. A címet a szenátus 33:4 arányban vonta vissza.
Európában senkinek sem hiányzik a kárpátaljai magyarok autonómiája, amelyet Budapest a múlt század eleji Nagy-Magyarország visszaállításának ábrándja miatt támogat - írta online kiadásában a nacionalista szellemiségű Ukrajinszkij Tizsdeny című ukrán heti hírmagazin.
Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) illegális földvásárlásokra vonatkozó jogszabály-előterjesztését. A szakminiszter gyors és hatékony fellépést ígér a zsebszerződések ügyében.
A jogkövető magatartás elősegítésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) meghirdette a Fogyasztóbarát Vállalkozás cím elnyerésére szóló pályázatot a kereskedelmi, vendéglátó kis- és középvállalkozások számára, a kiírásra május 31-ig lehet jelentkezni több kategóriában - jelentette be Pintér István főigazgató csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Vienna Insurance Group magyarországi leányvállalatainak (Union Biztosító és Erste Biztosító) 2011. évi díjbevétele 39,6 milliárd forint, ezzel a VIG a hetedik legnagyobb biztosítási csoport hazánkban. Mindkét vállalat sikeres évet tudhat maga mögött: csökkenő piaci környezetben növekedést produkált.
Csődeljárási kérelmet nyújtott be a bírósághoz a Club Kehida Kft., 90 napig fizetési moratórium illeti meg. A társaság ellen 8 végrehajtás - bírósági, adóhatósági, közjegyzői - folyik jelenleg is. Az üdülési jogok értékesítése nem jött be, marad a hagyományos szállodai szolgáltatás.
Negyedik negyedéve folyamatosan csökken a felvásárlási és fúziós aktivitás a világban, miután a vállalatvezetők inkább saját részvény vásárlásokra és termékfejlesztésekre költik készpénzállományukat...
Izgalmas év lesz 2013 a munkaszüneti-és pihenőnapok tekintetében. Bár eggyel kevesebb lesz a hosszú hétvége, mint idén, egyetlen ünnepnapot sem veszítünk el, mivel egy sem esik majd hétvégére. Az is kiderült, hogyan dolgozunk idén év végén, szilveszter előtt....
Európában senkinek sem hiányzik a kárpátaljai magyarok autonómiája, amelyet Budapest a múlt század eleji Nagy-Magyarország visszaállításának ábrándja miatt támogat - írta online kiadásában a nacionalista szellemiségű Ukrajinszkij Tizsdeny című ukrán heti hírmagazin.
Az orosz Katyusa újra szerződtette az olimpiai bronzérmes Alekszandr Kolobnyevet, aki a tavalyi Tour de France országúti kerékpáros körversenyen egy doppingteszt során pozitív mintát produkált, ám később bebizonyosodott ártatlansága.
A román bírák szerint Adrian Nastase volt román miniszterelnök személyesítette meg 2004-ben a román politikum korruptságát, amit a román társadalom nem tűrhet meg, az igazságszolgáltatásnak pedig határozott választ kell adnia erre a jelenségre – olvasható annak a bírósági ítéletnek az indoklásában, amellyel volt kormányfőt két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon egy korrupciós…
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 91. játéknapján a Chicago Bulls legyőzte az Atlanta Hawksot, ezen felül a ligában egyedüliként már biztosította a helyét a rájátszásban. Vajon hiányzik Derrick Rose?
A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet - közölte Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő szerdán.
Egyre rosszabb helyzetben vannak a Budapesti Kamaraszínház művészei. Négy hónapja nem kaptak fizetést, akad köztük, akinek felmondták az albérletét, így kénytelen a teátrumban lakni.
A sertéshús piacán jövőre hasonló lehetetlen helyzet állhat elő, mint most a tojásén. Az Európai Unió 2013-tól a sertések tartását is szigorítja, ami akár 25 százalékos áremelkedést hozhat.
A kormány sokat kritizált neokonzervatív gazdaságpolitikája muzsika „lehetne” a konszolidációt és megszorítást szomjazó Európa fülének, mégis konfliktusba kerül velük.
Benyújtotta lemondását Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter csütörtökön, miután a közelmúltban éles kritikák érték személyét egy tervezett, bizalmas szaúd-arábiai fegyverüzlet miatt.
Életveszélyesen fenyegetik a Nemzeti Színház igazgatóját, amiért visszafogadta Stohl Andrást. Valószínűleg az Alföldi Róbertet évek óta támadók újabb akciójáról van szó.
Húsz-harminc év múlva eltűnhet a székelyföldi románság - hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi székhelyű Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ.
15%-kal többet fizetne a Roche az Illumina nevű biotechnológiai cégért, a svájci székhelyú gyógyszergyártó azt követően döntött így, hogy a tásaság korábban elutasította a Roche részvényenként 44,5...