Pocsék helyzetben vannak a magyar családok - legalábbis megtakarítási szempontból. Évek óta nem tettünk félre olyan keveset, mint tavaly, az öngondoskodás és a gyerekek jövőjére való takarékoskodás egyre inkább háttérbe szorul. A pénzügyi tartalékok alacsony szintje leginkább az eladósodott családok számára veszélyes állapot, számukra azonban 2012 adósprogramjai némi enyhülést hozhatnak....
A londoni olimpia szervezőbizottsága arra kéri a kertészkedő lakosokat, hogy nemzeti színekben ültetett növényekkel és zöldségekkel adjanak erőt a hazai sportolóknak a nyári játékokon.
Lengyelország legalább két évre levette a napirendről a Grupa Lotos SA olajipari vállalat állami tulajdonrészének a privatizációját - jelentette be Mikolaj Budzanowski, kincstárügyi miniszter csütörtökön.
Városi rangadót délután Rómában, késő este játszik a Real, a Győr pedig a csoportelsőségért lép pályára. A mai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) alacsony forgalomban általában csökkentek az árfolyamok az elmúlt héten; a globális piacokon ezen a héten sem történt komolyabb korrekció, bár a jelenlegi szinteket látva egyre többen számítanak jelentős visszarendeződésre.
Olaszországban mozgalom indult, hogy minél több városban nevezzenek el közterületet nőkről. Az olaszok olyan komolyan veszik a kérdést, hogy ősszel még konferenciát is rendeznek annak megvitatására: miért van Olaszországban csak az utcák öt százaléka nőkről elnevezve. Az InfoRádió annak járt utána, mi a helyzet Budapesten.
Gázszivárgás miatt szünetelt a gázszolgáltatás Lentiben egy 18 lakásos társasházban vasárnapra virradó éjszaka - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
Bár a görög helyzet továbbra is számos bizonytalanságot okozott a piacokon, a kockázatvállalási hajlandóság nem csökkent, nem utolsó sorban az európai jegybanki likviditásbővítésnek hála. A...
Öt hét alatt háromszor is megütötték a EuroMillions nevű lottó főnyereményét Nagy-Britanniában, mindegyik nyertes legalább 40 millió fonttal - 14 milliárd forinttal - lett gazdagabb....
Oroszország vasárnap hat évre elnököt választ. Moszkvában közép-európai idő szerint reggel öt órakor nyitnak a szavazóhelyiségek, miközben az ország távol-keleti vidékein ekkor már záráshoz...
Elfelejtette felvenni a szemüvegét (ezért nem látta jól a radart), és hazugságra utasította a legénységet a január közepén elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró kapitánya. Az új részletek a hajószerencsétlenségről az ügyben indult bizonyítási eljárás előzetes tárgyalásán derültek ki.
Izrael saját maga hozza meg döntéseit Iránnal kapcsolatban, mivel független állam - jelentette ki a közszolgálati rádiónak nyilatkozva vasárnap Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter.
A miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásának adott interjújában elmondta: a baloldal Magyarországon romokban hever, ezért támadják Európából és Amerikából is kormányát.
A pánarab iszlamista szervezet líbiai szárnya szombaton jelentette be Tripoliban a Szabadság és Igazságosság Pártja nevű tömörülés létrejöttét. Ugyanilyen néven hozott létre a szervezet Egyiptomban is egy pártot, amely jelöltjei a képviselői helyek több mint felét szerezték meg a közelmúltbeli parlamenti választásokon.
Kína 11,2 százalékkal növeli idén védelmi kiadásait. A kínai parlament szóvivője vasárnap azt mondta, hogy idén 670,2 milliárd jüant (106,4 millió dollárt) költenek a hadseregre, ami 67 milliárd jüanos, azaz 11,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A hét legfőbb eseménye, hogy IMF-ügyben nem történt semmi, most már szinte biztos, hogy a második negyedévre tolódik a megállapodás. Volt MNB-kamatdöntés is, közben a tőzsdén nemcsak az árfolyamok, de a forgalom is csökkent. A hét nyertese a BÉT-en a Richter volt, de hamarosan erős korrekció jöhet.
Egy radikális muzulmán egyesület feloszlatását rendelte el a francia belügyminiszter. A Forsane Alizza, magyarul A büszkeség lovagjai nevet viselő szervezet céljai között szerepelt egyebek mellett Franciaország kalifátussá való átalakítása, illetve az iszlám törvénykezés, a saría bevezetése.
"Mindent elértem, amit egy férfi Magyarországon akarhat. Mindent! Szép házat, nyaralót, egy évben többszöri külföldi utazást, óriási lapos tévét, beszélő hűtőszekrényt, úszómedencét."
Oroszország vasárnap hat évre elnököt választ. Moszkvában közép-európai idő szerint reggel öt órakor nyitnak a szavazóhelyiségek, miközben az ország távol-keleti vidékein ekkor már záráshoz...
A legtöbb turista magyar volt a horvátországi Vir-szigeten tavaly, köszönhetően annak is, hogy az itt lévő ingatlanok 10 százaléka magyar tulajdonosok kezében van - mondta Vir polgármestere az MTI-nek, a budapesti Utazás kiállításon.
Hazai pályán szenvedett vereséget a Fradi, megszerezte első győzelmét Bene Ferenc vezetésével a Pápa, nehezen nyert a Videoton. Így látták az edzők a mérkőzéseket.
A németek szerezték meg az ezüstöt, a lengyelek ismét dobogóra állhattak. Norvégia megint csak negyedik, viszont a szlovénok ezúttal új sáncrekorddal örvendeztették meg a közönséget.
Egy afgán társulat is színpadra lép idén nyáron a londoni Globe színház bábeli Shakespeare-maratonján, amely során a bárd harmincnyolc színdarabját harmincnyolc nyelven fogják előadni a világ különböző országaiból érkező társulatok a londoni nyári olimpia kísérőrendezvényének szánt 2012-es Londoni Fesztivál keretén belül.
A kormánynak számolnia kellett azzal, hogy a támogatások csökkentésével mind az oktatási intézmények, mind a hallgatók körében komoly ellenállást fog kiváltani.
Egy kisebb georgiai hitelintézet csődjével tizenkettőre emelkedett a héten az idei bankcsődök száma az USA-ban - közölte a Szövetségi Betétbiztosító Társaság, az FDIC. 2007 eleje óta már 429 bank...