Az idén legfeljebb azoknál a cégeknél folynak érdemi bértárgyalások, amelyeknél az átlagfizetések meghaladják a bruttó 216 ezer forintot, azaz ahol nem kell alapból kompenzálni az adóváltozások negatív hatásait - mondta el a Népszabadságnak Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.
Először csak hobbinak indul. Türelemmel, gyakorlással csiszolgatja csöndben tudását az, akit a környezete bolondnak tart. Ám amikor egyszer csak világsikert arat, vagy művének messze földről a csodájára járnak, hirtelen irigységgé változik a lesajnálás.
A BKV fizetésképtelensége az államcsődig is elvezethet - mondta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Dorner Lajos emlékeztetett: március 19-ig van idejük a döntéshozóknak dűlőre jutni a bankokkal, akkor jár le az első olyan hitelcsomag, amelyet már nem tudnak kifizetni.
A Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyáregysége bővíti az idén dolgozóinak létszámát, a tavalyi év utolsó hónapjaiban megkezdett beruházásoknak köszönhetően eddig már több mint kétszáz új munkatársat vettek fel - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Hat százalékponttal nőtt tíz év alatt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Szlovákiában - adta hírül a Statisztikai Hivatal aktuális adataira hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Hétfőn már egyhuzamban második napja zártak csökkenéssel az amerikai részvénypiacok, a hét elején mutatkozó pesszimista befektetői hangulat annak köszönhető, hogy Kína, amely a világgazdaság motorjának számít, a korábbi évekkel ellentétben 8 százalék alá csökkentette az idei évre vonatkozó növekedési várakozásait.
A férfiaknál és a nőknél is pécsi atléta szerezte meg az első helyet a Pécs–Harkány országúti futóversenyen: előbbieknél Kiss Dávid (PVSE) győzött 1:27:49 órás idővel, utóbbiaknál pedig Bátai Réka (PVSE) 1:34:46-tal.
A jelenlegi formában elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti alaptanterv tervezetét (NAT) a Magyartanárok Egyesülete, szerintük az a magyartanításban nem indítana el kedvező változásokat, és gátja lenne a tantárgy feltétlenül szükséges, és részben már megindult szemléleti és módszertani megújulásának.
Kissé gyengült a forint kedd reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel nyolc óra előtt az eurót 292,44 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 291,85 forint után.
26 sportág 302 versenyszámában hirdetnek majd olimpiai bajnokot Londonban július 27. és augusztus 12. között. Hogy melyek ezek? Ebben segít cikkünk eligazodni.
Két orvost agyonlőtt, egy asszisztensnőt és - menekülés közben - egy rendőrt megsebesített, majd öngyilkos lett egy nyugdíjas a délnyugat-németországi Weilerbach településen.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Közel négyezren rekedtek hétfőn este a francia szuperexpresszekben (TGV) Franciaország északi részén, Arras és Lille városa között a hirtelen érkezett havazás következtében kialakult közlekedési káoszban - közölte a helyi prefektúra.
A lengyel Kruk adósságkezelő cég magyarországi befektetéseket tervez az idén, és néhány éven belül piacvezető pozíciót akar elérni Közép-Európában - írja a Rzeczpospolita című napilap hétfői számában.
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
A Chevrolet Volt és általunk is próbált testvérmodellje, az Opel Ampera lett az Európai Év Autója, ráadásul bőséges előnnyel hagyta maga mögött a konkurenseket. Ezzel a tavalyi után már a második elektromos autó nyerte el a megtisztelő díjat.
Rekordot javított a Győri ETO, ugyanis nem szokás ilyen hirtelen edzőt váltani: a labdarúgó NB I második helyén álló Győr azonban egy tavaszi forduló után menesztette Csertői Aurélt.
Korrektnek és intelligensnek minősítette Vlagyimir Putyin a vasárnapi választások lebonyolítását. A megválasztott elnök tegnap találkozott volt „ellenfeleivel”, akik közül csak a kommunista párt elnöke, Gennagyij Zjuganov nem fogadta el a meghívást. A politikus még az eredményhirdetés után közölte, hogy nem ismeri el az eredményeket.
Lapinformációk szerint eredményre vezethetnek a háttérben folyó tárgyalások: elsősorban a Déri Tamás volt vezérigazgató nevével fémjelzett befektetői csoportot emlegetik lehetséges befutóként az új nemzeti légitársaság megalapítása ügyében. Hivatalosan azonban még semmit sem lehet tudni.
A román miniszterelnök szerint az Exxon Mobil és a Petrom által közös projekt keretében kutatott fekete tengeri offshore mező (melyen még február végén jelentettek találatot a cégek) kitermelése...
Czink Melinda három játszmában, 1 óra 50 perc alatt kikapott az orosz Alla Kudrjavcevától az Indian Wells-i tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyének selejtezőjének nyitó fordulójában.
Az Országgyűlés mai ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról, illetve annak költségvetési hatásairól, de a képviselők emellett elmondhatják véleményüket az új személyszállítási törvényjavaslatról, valamint a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséről is.
Újra az arénába lépett Juan José Padilla. Az októberben, súlyos sérülés következtében egyik szemére megvakult spanyol matador több mint ötezer fős őrjöngő tömeg előtt aratott győzelmet.
Az elmúlt időszakban tapasztalthoz hasonlóan hétfőn is meglehetősen alacsony forgalmú napot zárt a budapesti piac, mivel a befektetők többsége további pozíció felvételéhez a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) történő megállapodást várja. A nemzetközi piacokkal összhangban a BUX is egész nap negatív tartományban mozgott. A magyar piac kissé alulteljesítő volt az európai…
Pat Fry szerint még a dobogóra is esélytelen a Scuderia versenygépe. A Ferrari technikai igazgatója csalódott az eddigi teljesítmény miatt. Ennek ellenére a múlt heti teszten Alonso kétszer is második lett.
Csökkenéssel kezdhetik a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A befektetők megint elkezdtek komolyabban aggódni a világgazdasági kilátások miatt, miután Kínában visszafogták a növekedési várakozásokat, és nem alakult jól az euróövezet szolgáltatási szektorának teljesítménye sem.
Három nap leforgása alatt ez már a harmadik önégetés, ami emigráns tibeti szervezetek szerint arról tanúskodik, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a tibetiek körében Peking Tibet-politikájával szemben.
Összesen 1,8 milliárd forint uniós bírságot kaphat cégein keresztül a főváros és az V. kerületi önkormányzat a Budapest Szíve program közbeszerzési eljárása miatt. A jelentős európai támogatást...
A hétfői napi mélypontnál is minimálisan gyengébben, háromhetes mélypontnál kezdi a mai napot a forint az euróval szemben, azaz nem tudott talpra állni a tegnapi 1% körüli gyengülés óta. A nemzetközi...
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
Kedvező áron sikerült visszavásárolnia az Erste Groupnak egyes hibrid (kötelezettség jelleggel bíró) tőkeelemeit, ezzel javítva a bank tőkemegfelelését, közelebb hozva a bankot az Európai Bankhatóság...
A Chevrolet Volt és általunk is próbált testvérmodellje, az Opel Ampera lett az Európai Év Autója, ráadásul bőséges előnnyel hagyta maga mögött a konkurenseket. Ezzel a tavalyi után már a második elektromos autó nyerte el a megtisztelő díjat.
Továbbra is pesszimisták a befektetők Ázsiában, több részvénypiac is 1% fölötti mínuszokat gyűjtött össze a kereskedés során. A növekedési kilátások romlása miatt főleg az acélipari vállalatok...
Ma reggel már kinyitotta kapuit a Genfi Autószalon, ám a gyártók már a tegnapi nap során elkezdték lerántani a lepleket újdonságaikról. Így tett a Ford is, aki a már ismert B-Max mellé az új Kugát és a Fiesta legizgalmasabb verzióját hozta el a svájci seregszemlére.