Az első nap mindhárom magyar versenyzője, Dénes Mercédesz (48 kg), illetve a szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) és Fodor Tamás (96 kg) is győzelemmel kezdett, s bejutott a legjobb nyolc közé a belgrádi birkózó Európa-bajnokságon. Dénes a negyeddöntőben kikapott.
A 2009-es abszolút bajnok, Herczig Norbert szerint nagyon rossz üzenet lenne a külvilág számára az idénynyitó elmaradása, míg Talmácsi Gábor úgy véli, példaértékű a verseny megmentésére szerveződő összefogás.
Brüsszelben az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott az államfő. Schmitt Pál - a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint - a nemzeti ügyek mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozta.
Dakota City – 8100 dollárért, azaz 1,8 millió forintért kelt egy internetes aukciós ház árverésén egy csirkefalat, amely az eredeti tulajdonos szerint kísértetiesen hasonlít az első amerikai elnökre, George Washingtonra.
Budapest – Óriási mosollyal, bár egy kicsit megszeppenve fogadja látogatóit, s boldogan integet, ha fényképezik Ambarus Fanni (8). A kislány mindössze két hete kapott új szívet, s amilyen gyorsan érkezett az új szív, olyan gyorsan is gyógyul.
Budapest — Rekordgyorsasággal már májusra kitűzte a bíróság annak a doktornőnek a perét, aki elnézte a vércukorszintmérő jelzését, és ezután a betege meghalt.
Litér — Konditeremben kapott erőre Fanni, a tevecsikó! A kis kétpúpú alig két hete, február 23-án látta meg a napvilágot a Veszprémi Állatkertben, ám tevemamája nem volt hajlandó foglalkozni vele.
Nagyot (már 35%-ot) zuhant a mai kereskedésben a MOL kurdisztáni partnerének, a Gulf Keystone-nak az árfolyama, miután az iraki kormányszóvivő kételkedésének adott hangot az ExxonMobil kurdisztáni...
A lakások egyharmadának fűtési költsége egy téli hónapban 20-30 ezer forint közé esik, minden ötödik lakásé meghaladja a 30 ezer forintot, ugyanakkor hőszigetelésre a legtöbb tulajdonos alig 100-300 ezer forint közötti összeget tud költeni, ami kevés a fűtésszámla érdemi csökkentéséhez - közölte felmérése eredményét a Knauf Insulation....
Az Európai Bizottság elfogadta azokat az ajánlásokat, amelyeket Magyarország számára fogalmazott meg annak érdekében, hogy a kormány tartsa a költségvetési hiánycélt 2012-ben - olvasható a Bizottság...
Budapest–Tatabánya – Újabb szakértőt rendelt ki a bíróság, így még további hónapokat kell várnia Horváth Tibike (+3) szüleinek, hogy kiderüljön: miért kellett meghalnia kisfiuknak.
Új keleti partnerségi programról is egyeztetett hétfőn Prágában, a kibővített Visegrádi négyek találkozóján Martonyi János külügyminiszter, aki beszélt az InfoRádiónak Ukrajna és Fehéroroszország helyzetéről.
Kaposvár — Szeresd a felebarátodat – int több ezer év távlatából a Biblia, ám nem árt, ha azt is tudja az ember, hogy rúgja orrba meglepetésszerűen az ellenfelet, ha a jó szó süket fülekre talál.
Budapest – Elrendelték kiadatási őrizetét a rekord áfacsalónak. M. Mihály (47) az 5,7 milliárdos adócsalással gyanúsított férfi most azt kéri ügyvédjétől, kérvényezze családja védelmét a hatóságoktól, mivel komoly veszélyben vannak.
Az ATP-világranglistáján Rafael Nadal közelebb került Novak Djokovichoz. A spanyol háromezer ponton belülre került, ugyanis a szerb világklasszis nem tudta megvédeni pontjait a dubaji versenyen, amelyen az elődöntőben esett ki.
énes Mercédesz a nők 48 kg-os kategóriájában, míg Wöller Gergő a szabadfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában a bronzéremért léphet szőnyegre kedden este a belgrádi birkózó Európa-bajnokság nyitónapján.
Az Európai Bizottság elfogadta azokat az ajánlásokat, amelyeket Magyarország számára fogalmazott meg annak érdekében, hogy a kormány tartsa a költségvetési hiánycélt 2012-ben - olvasható a Bizottság...
Kémiai úton kasztrálhatóak lesznek ezentúl az elítélt pedofilok és egyes erőszaktevők Moldovában; a chisinaui parlament kedden fogadta el a szigorú büntetést lehetővé tevő törvényt, amely idén júliustól lép hatályba.
Elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás következő lépésének ajánlástervezetét, amelyet az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei elé terjeszt elfogadásra.
A székelyföldi autonómia megteremtése államközi együttműködés tárgya - mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke, miután tárgyalt Németh Zsolt külügyi államtitkárral.
Elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás következő lépésének ajánlástervezetét, amelyet az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei elé terjeszt elfogadásra.
Moszkva – Azt eddig is tudtuk, hogy Danny DeVito (67) nem veti meg a viccet, az ismert sztár minden lehetőséget megragad arra, hogy a humoros végén fogja meg a dolgokat.
Visszautasította az antiszemitizmus és a zsidóellenes érzelmek vádját Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az MTI-nek nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy Kertész Ákos budapesti díszpolgári címe visszavonásának semmi köze nincs az író vallásához, származásához.
Elfogadta az Európai Bizottság a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárás következő lépésének ajánlástervezetét, amelyet az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei elé terjeszt elfogadásra.
A forint a 295-ös szinttel kacérkodott ma az euróval szemben, miközben a feltörekvő piacok megszenvedték az alapvetően negatív világpiaci hangulatot, a BUX is zakózott egyet csúnyán. Az OTP közel 4%-ot esett ma, erős volt az eladói nyomás a piacokon. A befektetők idegesek a magyar kohéziós pénzek és az IMF-tárgyalások csúszása miatt is.
Hatalmasat esett ma a magyar piac az európai tőzsdékkel egyetemben, ugyanis a negatív befektetői hangulat tetőződése erőteljes eladási hullámot indított be a pesti parketten. Leginkább a bankszektort...
A Renault költséghatékony megoldásokat kínáló márkája a Genf Autószalonon a Lodgy személyében praktikus és korszerű családi öszvérrel, míg a Duster és a Sandero esetében különkiadásokkal bővül. Érdemes szemezgetni a Dacia kínálatában, ugyanis a Renault turbómotorjával tarkított kínálat ütős lehet.