Budapest — Egy évig nem iszik alkoholt, nem eszik húst Pataky Attila (60). Az Edda frontembere, aki világéletében imádta a „jót", a bort, a házipálinkát, a jó kolbászokat, kemény fogadalmat tett.
A tavalyinál valamivel kevesebb külföldi, ugyanakkor lényegesen több belföldi vendég fordult meg az előszezonban a Tisza-tónál, ennek köszönhetően nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma - közölte a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi regionális marketingigazgatója....
Tovább működhetnek a Malév leányvállalatai, miután a felszámolás alatt álló Malév Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., valamint a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Tiszavíz Vízerőmű Kft. szerződést kötött csütörtökön a Malév leányvállalatai részesedéseinek tulajdonszerzéséről, és a velük kapcsolatos követelések, tartozások átvállalásáról, a tervezett tőkerendezéssel összefüggésben…
2012. június 14-én Budapesten Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 63 millió euró összegben projektfinanszírozó szerződést írt alá az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével, Wilhelm Moltererrel.
Bár Európában a nap nagy részében a spanyol leminősítés és hozamemelkedés, valamint a görög választásokra való készülődés tartotta nyomás alatt az indexeket, Amerikában közel 1%-os emelkedés...
A WBO (Boksz Világszervezet) elnöke Francisco ”Paco” Valcárcel bejelentette, hogy a szervezet kivizsgálja a múlt hétvégén megrendezett és vitatható pontozással véget ért Manny Pacquiao – Timothy Bradley váltósúlyú mérkőzést.
Egyes telített zsírok, amelyek gyakran használatosak a nyugati típusú étrendben, megváltoztathatják az emésztőrendszer baktériumflóráját, és gyulladásos bélbetegségeket válthatnak ki az erre érzékeny embereknél - vélik egérkísérleteik alapján amerikai kutatók. Ilyen gyulladásos bélbetegség például a kolitisz ulceróza és a Crohn-betegség.
Nem működőképes a brit sajtó önszabályozási rendszere - mondta csütörtökön a brit miniszterelnök, ugyanakkor kifejezte ellenérzését is a sajtóetika esetleges törvényi szabályozásával szemben.
A Magyar Bankszövetség szerint a kormány csütörtöki bejelentése, amely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának, és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb mint a felére vonatkoztak.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg az Óbudai Nyár programsorozatot. Ingyenes koncertek várják az érdeklődőket június 15-től a Főtéren, színházi programok a Zichy udvarban. Az Óbudai Társaskör udvarán zene, színház, opera előadások, a Kobuci kertben filmklub, koncert és gyerekprogram, valamint számos kiállítóhely látogatható.
Az MSZP szerint új adókra és adóemelésekre épül, ezért elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezete, amelyet csütörtökön ismertetett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
„Egyre több Gyurcsány-szimpatizáns igyekszik vissza az MSZP soraiba, vagy legalábbis kacsingat korábbi pártcsaládja felé - állítják szocialista forrásaink. A Demokratikus Koalíció (DK) vezetése ezzel szemben azt állítja, hogy nincs szó tömeges át- vagy visszalépésekről” – idézte a tegnapi Népszabadságot Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében. A volt miniszterelnök szerint a lap konkrétumok…
A Magyar Fejlesztési Bank (MBF) indikatív ajánlatot adott a Takarékbankra, a döntés a közeljövőben, lehet, hogy még ebben a hónapban megszületik - mondta az MFB elnök-vezérigazgatója csütörtökön, részleteket azonban a tárgyalások lezárultáig nem hoznak nyilvánosságra.
A Magyar Bankszövetség szerint a kormány csütörtöki bejelentése, amely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának, és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb mint a felére vonatkoztak.
Nyomozást indított a rendőrség a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak hétfői tömeges rosszullétével kapcsolatban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.
Az ENSZ-megfigyelők egy csoportja csütörtökön bejutott a szíriai Hafféba, ahol velük együtt utazó szemtanúk szerint kíméletlen harcok és hatalmas pusztítás nyomait látták. A Latakia tartományban található Haffét és a környékbeli településeket nyolc napig ostromolta a kormányhadsereg, amelynek katonái végül visszafoglalták a felkelők erődjének számító várost.
Az olasz válogatott a csoport első mérkőzésén kiváló mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a címvédő spanyolokkal, míg a horvátok roppant magabiztosan győzték le az íreket. Utóbbiak abban a tudatban léptek pályára, hogy amennyiben győznek, biztosan továbbjutnak, míg az olaszok egy esetleges vereség esetén a kiesés szélére sodródhatnak.
Oldalunkon igyekszünk a leghamarabb friss kezdőcsapatokkal szolgálni az Eb-meccsek előtt. A spanyoloknak kötelező legyőzni Írországot, kíváncsian várjuk, hogy Trapattoni mester mit talált ki a címvédő ellen.
Rendkívül nagy a tétje a hét végi görögországi választásoknak, mivel a voksolás az euróövezet egészének sorsát befolyásolhatja, ugyanakkor nehezen megjósolható, hogyan alakul a szavazás - mondták elemzők csütörtökön az MTI-nek.
Czink Melinda két szettben kikapott a 13. helyen kiemelt tajvani Hszie Szu-vejtől, s ezzel kiesett a nyolcaddöntőben a 220 ezer dollár összdíjazású, füvespályás birminghami női tenisztornán.
A címvédő spanyol válogatott 1-1-es döntetlent játszott az olaszokkal, míg a Trapattoni vezette írek 3-1-re kaptak ki a horvátoktól. Most mindkét alakulat javíthat, kövesd oldalunkon a mérkőzést élő, szöveges közvetítésünkben.
Rendkívül nagy a tétje a hét végi görögországi választásoknak, mivel a voksolás az euróövezet egészének sorsát befolyásolhatja, ugyanakkor nehezen megjósolható, hogyan alakul a szavazás - mondták elemzők csütörtökön az MTI-nek.
Nem változtat kitermelési kvótáján a világ olajkitermelésének közel 40%-át adó OPEC, viszont a kartell tagjai elhatározták magukat amellett, hogy a jelenleg magasabb szinteken álló kitermelésüket a...
A lengyelországi Gdansk arénájában küzdött meg a spanyol és az ír válogatott. A hangulat, legalábbis ami a szurkolókat illeti, meglehetősen oldott volt. Írország győzni szeretett volna, de "szénné égtek".
Hivatásos rendőr küldte a fenyegető e-mailt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtök délután hallgatta ki a Köztársasági Őrezrednél szolgáló férfit, aki a Külügyminisztérium objektumőreként dolgozott - értesült az MTI Hírcentrum. A férfi tagad és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Az angol Premier League a 2012/13-as idénnyel kezdődő három évben összesen 3,7 milliárd eurónak megfelelő rekordösszeget kap tv-társaságoktól a labdarúgó mérkőzések közvetítési jogai fejében.
A várakozásoknál kisebb mértékben emelkedő tartalékadatok hatására 14%-os szárnyalás bontakozott ki Amerikában a földgáz piacán. Ilyen jelentős mértékű áremelkedésre közel három éve nem volt már...
A Magyar Bankszövetség szerint a kormány csütörtöki bejelentése, amely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának, és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb mint a felére vonatkoztak.
Ideje felnőttként kezelni Észak-Koreát, Oroszország pedig sokkal aktívabb szerepet vállalhatna a Koreai-félsziget stabilizálásában - így nyilatkozott a Kommerszant című orosz napilapnak az amerikai elnök észak-koreai ügyekben illetékes különmegbízottja.
Két norvég hatósági orvos szakértő fenntartja azt a megállapítását, hogy a bevallottan tömeggyilkos Anders Behring Breivik elmebeteg, ezért büntetőjogilag nem vonható felelősségre.
Esztergom képviselő-testületének csütörtöki rendkívüli ülésén a fideszes többség jóváhagyta az önkormányzati társaságok mérlegeit, amelyeknek az elfogadását korábban megvétózta Tétényi Éva független polgármester.
Bár Európában tegnap a spanyol leminősítés és hozamemelkedés, valamint a görög választásokra való készülődés tartotta nyomás alatt az indexeket, Amerikában közel 1%-os emelkedés bontakozott ki nem...
Uniós zászlót égettek és Ante Gotovina, háborús és emberiesség elleni bűnökért elítélt horvát tábornok arcképével vonultak fel horvát szurkolók csütörtökön Poznanban.