A Roland Garroson hétfőn hetedik alkalommal diadalmaskodó Rafael Nadal bejutott a legjobb nyolc közé a 750 ezer euró összdíjazású, füvespályás hallei férfi tenisztorna csütörtöki játéknapján.
Görögországnak az eurózónában való maradása mellett foglalt állást Mario Monti olasz miniszterelnök csütörtökön Francois Hollande francia elnökkel tartott római találkozóján.
A szakmai tárgyalások megkezdésekor a felek megállapodtak, hogy a közösen kialakítandó megoldási javaslat eléréséig zárt egyeztetéseket folytatnak, és azt a sajtó bevonásával és kommunikációs eszközökkel nem befolyásolják - mondja a Bankszövetség. Kiakadtak a 280 milliárdos tranzakciós illetéken.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Gazdasági, intézményi és bizalmi válsággal találta szembe magát a 2010-ben hatalomra került kormány Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint, de - mondta - a kabinetnek mindháromra volt válasza, amelynek köszönhetően az ország 2014-ben gazdaságilag erősebb lesz, mint 2010-ben volt.
A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap Európával foglalkozó internetes oldala beszámolt Orbán Viktor bécsi látogatásáról, és arról, hogy a magyar miniszterelnök kilátásba helyezte a bankokat sújtó válságadók gyors kivezetését.
Csütörtökön a harmadik fordulót rendezték meg a tizenegyedik vízilabda Világliga Szuper Döntőjében. A játéknapon némi meglepetésre Olaszország legyőzte az Egyesült Államokat. A spanyolok az ausztrálok ellen szenvedtek meg.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A legfrissebb hírek szerint Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa elutasította a PSG negyvenhat milliós eurós ajánlatát Thiago Silva játékjogáért.
Az OPEC olajügyi miniszterei a szervezet termelési kvótájának szinten tartásáról döntöttek csütörtökön. Az 12 tagországból álló olajkartell napi 30 millió hordós termelési szintet állapított meg a következő fél évre, a decemberi döntéshez hasonlóan.
A rendőrség május 24-én rendelt el nyomozást különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményében, melyben érintett a Soltvadkerti Takarékszövetkezet - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Szokás szerint idén is megesett a Nemzetközi Év Motorja választás, ahol több kategóriában díjazták a manapság kapható erőforrásokat. A tavalyi Fiat siker után idén a Ford 401 ponttal söpörte be az Év Motorja díjat, miközben a BMW ugyancsak szép győzelmeket aratott.
Mi tagadás, kevesen tagadhatnánk le, hogy a gázpedál tövig taposása sokszor nem is a sebesség fokozásának vágyához, mint inkább hallójárataink kényeztetésének szól.
Az újonnan kifejlesztett autók aktív- és passzív biztonsági rendszereinek értékelésére szakosodott Euro NCAP nem engedheti meg magának, hogy tesztelési eljárásaival ne fejlődjön együtt a gyártók legújabb innovációival.
Nem csoda, ha a Malibu elnevezés ismerősen cseng, hiszen az Európában újdonságnak számító modell felmenői közel 50 éve róják az utakat. Az illetékesek pedig úgy látták, hogy a középkategóriás szedán legújabb generációja megérett arra, hogy az amerikai vásárlók, és kölcsönzők szívének meghódítása után az öreg kontinensre is megérkezzen a típus, ami ha egyelőre nem is teljes arzenállal, de már…
Az Impact Wrestling 414. adását rendezik meg Orlandóban. Hulk Hogan döntése értelmében a TNA Nehézsúlyú bajnokának, Bobby Roode-nak meg kell védenie címét, ezen felül kezdetét veszi a Bound For Glory Series.
A délelőtti aukciókon tapasztalt intenzív vételi érdeklődés a délutáni nem-kompetitív tendereken már nem volt ilyen egyértelmű. A 3 és 10 éves kötvényből így az Államadósság Kezelő Központ délután...
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az M3-as autópálya Vaja és Vásárosnamény közti 11,9 kilométer hosszú szakaszára kiírt közbeszerzést, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ezért újabb tendert ír ki, így a munka 2014 tavaszára fejeződhet be.
Budapest - A biztonsági őrök lökdösték ki a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyéről H. Gézát (†22), akinek holttestét még tavaly december 3-án találták meg a sziget dunai szakaszán.
Ha hinni lehet a pletykáknak, hamarosan oltár elé áll a világ egyik legszebb sztárpárja. A hírek szerint ugyanis Shakira gyermeket vár Gerard Pique-től.
Budapest - Kitépte a memória kártyát fotósunk kezéből Rubint Réka (34), miután észrevette: riporterünk lencsevégre kapta, amint szabálytalanul parkol egy német rendszámú luxusautóval.
Budapest - Ámor nyila eltalálta Pokorny Liát (41), és hogy ez nem csupán egy múló fellángolás, arra az is bizonyíték, hogy új szerelmét már be is mutatta kisfiának.
Újabb nem várt kiadásra kell készülniük az autósoknak, akik jövő nyártól - ha akarják, ha nem - évi akár százezer forintos összeggel is "támogatják" majd a BKV finanszírozását - akkor is, ha soha nem szállnak buszra vagy villamosra. Akár 4-500 forintot is fizethetnek ugyanis alkalmanként, ha be akarnak hajtani Budapest belvárosi területére.
Ma dönt a Velencei Bizottság (VB) öt magyar jogszabály ügyében készített állásfoglalásáról. Az Európa Tanács égisze alatt működő független tanácsadó testület délben vitatja meg az új választási törvény, továbbá az Alkotmánybíróságról, a nemzeti kisebbségek jogairól, valamint az ügyészségről szóló törvény eddig elvégzett elemzésének következtetéseit, és meghallgatást tartanak az információs…
Noha ártatlannak vallotta magát az MTV székházügyében meggyanúsított volt tévéelnök, Rudi Zoltán, ám kiderült, hogy egy 2007-ben készült Állami Számvevőszéki jelentés is egy sor hiányosságra és törvénysértésre hívta fel a figyelmet. Az MTV Közalapítvány Kuratórium Ellenőrző Testülete pedig hiába kérte be a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó dokumen-tumokat, az iratokat titkosan kezelte az MTV…