2012. június 30. szombat

jún. 30
5:55
Ma iktatják be az új egyiptomi elnököt (Kripto Akadémia)
Ma teszi le a hivatali esküt Egyiptom megválasztott elnöke. Mohamed Morsi, aki a Muzulmán Testvériség elnökjelöltjeként győzött az elnökválasztáson, tegnap a Tahrir-téren mondott beszédet. Sokezres tömeg gyűlt össze a téren, ahol Morszi a forradalom győzelmét ünnepelte és megemlékezett a Tahrir-tér mártírjairól.
jún. 30
5:57
Vissza a múltba Mexikóban? (Kripto Akadémia)
Visszaforgatják vasárnap az idő kerekét Mexikóban. Az elnökválasztás nagy esélyese az egykori kvázi állampárt, az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) jelöltje, Enrique Pena Nieto. Két fő vetélytársa - a Demokratikus Forradalom Pártját (PRD) képviselő Andrés Manuel López Obrador, illetve a kormányzó Nemzeti Akció Párt (PAN) elnökaspiránsa, Josefina Vázquez Mota - a felmérések szerint már nemigen…
jún. 30
6:09
Helyi szinten döntenek a reform alkalmazásáról (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi reformról hozott legfelsőbb bírósági döntés után az egyes amerikai államokon a sor, hogy eldöntsék, hogyan vezetik be a kötelező egyéni egészségbiztosítást. A rendszer fokozatosan, 2014-ig lép életbe. Ugrásra készen állnak a biztosítótársaságok is.
jún. 30
6:24
„Nem egyéjszakás kaland” Szócska: az orvosok tudják a dolgukat (ATV)
Nem lesznek zavarok az új betegellátási rendszerben, ezzel nyugtatta Szócska Miklós az újságírókat. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint a háziorvosok és a mentősök is tudják a dolgukat, így nem marad egy beteg sem ellátás nélkül. Július elsejétől új beutalási rendszer lép életbe az egészségügyben, erről az államtitkárság előző nap küldött részletes tájékoztatást a háziorvosoknak, a…
jún. 30
6:42
Tipikus láncügylet: mikor, hol, kinek kell megfizetnie az áfát? (Adózóna)
Ki számítja fel, ki fizeti meg az áfát egy tipikus láncügyletben? Olvasói kérdésre az Adózóna szakértője válaszol.
jún. 30
6:45
Eto'ót adócsalással vádolják (Blikk)
jún. 30
6:45
Nyolc világpremier (Spa Trend Online)
Idén két nagyszerű színésznő személyisége fogja keretbe a 47. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivált. Ma este a nyitógálán Dame Helen Mirren veszi át az életművéért átadott Kristály glóbuszt, a június 7-i záróesten az óceánon túlról érkező Susan Sarandon kapja meg az életműdíjat.
jún. 30
6:47
A százmillió dolláros hercegnő (Spa Trend Online)
Kezdett megerősödni a meggyőződés, hogy az alkotó kétségtelenül Leonardo.
jún. 30
6:49
EFOTT - Csak szabadon... (Spa Trend Online)
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, közismertebb nevén az EFOTT a legrégebbi magyar kulturális- és könnyűzenei fesztivál. 1976 óta létezik, az elmúlt két évben látogatócsúcsot döntöttek, Pécs-Orfűre és Szolnokra közel hetvenezren mentek el. Idén július 3-8-ig tart és Velencei-tó Északi Strandjára költözik.
jún. 30
7:00
Súlyosbodik a helyzet Szíriában: 170 tankot vontak össze Aleppónál (ATV)
Fordulat készül Szíriában: Kofi Annan ENSZ-különmegbízott szombatra összehívta Genfbe a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának külügyminiszterét. Előtte azonban Szentpétervárott Hillary Clinton és Szergej Lavrov egyeztet a szíriai konfliktusról. Oroszország ellenzi, hogy a békemegállapodás feltétele Basar el-Asszad távozása legyen.
jún. 30
7:03
Neymar az olimpián biztosíthatja be 2014-es vb-helyét (Sport365)
Brazília abban bízik, hogy Neymarral győzhet nemzeti csapatuk az olimpián, az ifjú tehetség pedig reméli, hogy egy jó szerepléssel bebiztosíthatja helyét a 2014-es labdarúgó vb-n induló válogatottban.
jún. 30
7:09
Felkészültünk? Július 1-től jön az egészségügyi ellátási rend! (ProfitLine)
Az egészségügyben július elsején lép életbe az új ellátási rend, de egy hónapig még tart az átmeneti időszak, amelynek során a megszűnő osztályokon is gondoskodnak a betegek ellátásáról, majd esetleges átszállításukról.
jún. 30
7:36
Kosárlabda: 21 évesen érhet véget a magyar centertehetség pályafutása (Sport365)
Morgen Ferdinánd az elmúlt szezon során kiváló teljesítményt nyújtott, így Rátgéber László szövetségi kapitánytól is meghívott kapott a válogatottba.
jún. 30
7:38
250 millióan nézhetik a foci Eb döntőjét (Sport365)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) számítása szerint körülbelül negyedmilliárdan követik majd figyelemmel a televíziók képernyője előtt a vasárnapi spanyol-olasz Eb-döntőt.
jún. 30
7:40
Tizennégy év után újra Argentínában száguld a MotoGP mezőnye (Sport365)
Tizennégy év után jövőre visszatér Argentínába a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye.
jún. 30
7:42
Tottenham: Modric sorsa egyértelmű Redknapp szerint (Sport365)
Harry Redknapp korábbi vezetőedző nem tartja valószínűnek, hogy a horvát válogatott Luka Modric a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál marad.
jún. 30
7:44
Videó: Íme az Eb összes eddigi gólja három percben (Sport365)
Már csak a döntő vah hátra a 2012-es foci Eb-ből, így érdemes visszatekinteni egy kicsit. Nézd meg a torna mind a 72 eddigi gólját egy helyen!
jún. 30
7:51
Mi lesz a benzinárral? (Portfolio)
Bár tegnap az olaj árfolyama jelentős mértékben emelkedett, várhatóan az ellőttünk álló héten még nem kerül majd sor a hazai dízelárak emelkedésére. A benzin esetében azonban az ár szinten tartása...
jún. 30
7:57
Japán ritkaföldfém-lelőhelyre bukkant felségvizeiben (Blikk)
jún. 30
8:06
Leminősítheti Romániát a Moody's (Infostart)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, az euróövezetből eredő kockázatokkal és a jelentős devizaalapú hazai hitelállománnyal indokolva a lépést.
jún. 30
8:09
Újabb előírás: holnaptól erre is figyelhetnek a magyar autósok (Pénzcentrum)
Az Európai Parlament döntése szerint július 1-től kötelező a piacra kerülő gumiabroncsok takarékosságát, tapadását és zaját is címkével jelölni. Bár az unió tervei szerint így a gépjárművek fogyasztása jelentősen csökkenhet, a mínőségi új abroncsok ára ugyanakkor emelkedésnek indulhat....
jún. 30
8:15
Jön a fordított adózás (ProfitLine)
Az áfatörvény módosításába foglalt fordított adózást a mezőgazdaságban a második fél évtől kell alkalmazni. Július 1-jével az Agrármarketing Centrum által végzett feladatokat átveszi a Magyar Turizmus Zrt.
jún. 30
8:27
Videó: Az egész világot megszívatták C. Ronaldo kamu sztorijával (Sport365)
Vicces kedvében volt az egyik nemzetközi fociblog, amely videós híradójában riportot közölt Cristiano Ronaldoról, aki lemaradt a portugálok hazafelé tartó csapatgépéről, mert épp édességet vásárolt magának. A hír futótűzként terjedt a világsajtóban, számos tekintélyes lap átvette, majd később kiderült, poén volt az egész.
jún. 30
8:27
Újra lesz futam Argentínában (Agroinform)
Tizennégy év után jövőre visszatér Argentínába a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye.
jún. 30
8:29
Pars aranyat "kalapálhat", rajtol a Tour de France - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
jún. 30
8:30
Az idei költségvetést módosítaná a kormány (ATV)
Módosítaná az idei költségvetést a kormány: a parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés - a hiány változatlanul hagyásával - egyebek mellett forrást biztosít az európai uniós támogatású projektek finanszírozásának javítására.
jún. 30
8:32
Sólyom: nem lehet Budapestről dirigálni a határon túliakat (ATV)
Kilencedik alkalommal rendezték meg a polgármesterek világtalálkozóját, ezúttal a gödöllői kastélyban. A találkozón szóba került a külhoniak és Magyarország viszonya a határontúli választási kampányokban, és természetesen komoly érdeklődés övezte a magyar önkormányzati rendszer januártól esedékes változásait is.
jún. 30
8:33
Halálos tömegbaleset Röszkénél (Blikk)
Belerohant a röszkei határátkelőnél várakozó autókba egy török ciánszállító kamion szombat hajnalban. A balesetben egy ember meghalt, tízen - köztük egy kisgyerek - megsérültek.
jún. 30
8:33
Tömegbaleset Röszkénél - Egy ember meghalt (Alternatív Energia)
Az elsődleges hírekkel szemben nem három, hanem egy halottja van a röszkei tömegbalesetnek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombat reggel. A balesetben tíz ember megsérült.
jún. 30
8:34
Tömegbaleset Röszkénél: ciánt szállított a kamion (ATV)
Az elsődleges hírekkel szemben nem három, hanem egy halottja van a röszkei tömegbalesetnek - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombat reggel. A balesetben tíz ember megsérült.
jún. 30
8:35
Életbe lépett a hőségriadó (Blikk)
jún. 30
8:35
Életbe lépett a hőségriadó (Alternatív Energia)
Az országos tiszti főorvos utasítása értelmében szombaton 0 órakor életbe lépett a szerda éjfélig tartó hőségriadó.
jún. 30
8:37
Tömegbaleset Röszkénél - Veszélyes anyagot szállított a kamion (Alternatív Energia)
Veszélyes anyagot szállított az a kamion, amely halálos tömegbalesetet okozott szombat hajnalban az M5-ös autópályán, a röszkei határátkelő közelében - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A balesetben egy ember meghalt, egy kislány súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, hatan súlyosan, többen könnyebben megsérültek.
jún. 30
8:45
Negyedmilliárd tévénézőt vár az UEFA a döntőre (Agroinform)
Az UEFA számítása szerint körülbelül negyedmilliárdan nézik majd televízión a vasárnapi spanyol-olasz Eb-döntőt.
jún. 30
8:48
Dobson Tibor lett a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke (Infostart)
Dobson Tibor dandártábornokot választotta meg elnökének az Országgyűlés által tavaly létrehozott Magyar Rendvédelmi Kar 50 fős közgyűlése.
jún. 30
8:48
Kevesebb az ünnepnap Magyarországon (ProfitLine)
Kevesebb a törvényben meghatározott, munkaszünetet jelentő ünnepnap Magyarországon, mint a régió többi országában - derül ki az Accace outsourcing és tanácsadó cég hat közép-kelet-európai országban végzett felméréséből.
jún. 30
8:48
Negatívra rontotta Románia kilátását a Moody's (ATV)
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service, az euróövezetből eredő kockázatokkal és a jelentős devizaalapú hazai hitelállománnyal indokolva a lépést.
jún. 30
8:50
Európa Tanács: az ukrán elnöknek be kell avatkoznia a Timosenko-ügybe (ATV)
Az Európa Tanács politikai beavatkozást vár Viktor Janukovics ukrán államfőtől, hogy Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt szabadon engedjék - jelentette ki Mailis Reps észt és Marietta de Pourbaix-Lundin, svéd képviselő, az ET parlamenti közgyűlésének Ukrajnával foglalkozó két jelentéstevője.
jún. 30
8:51
Több kórházban is engedélyezték a hálapénzt (Blikk)
jún. 30
8:52
Obama a helyszínen tájékozódott a coloradói tűzvészről (ATV)
Az ilyen méretű természet csapások idején Amerika összefog - hangsúlyozta Barack Obama amerikai elnök, aki pénteken ellátogatott az erdőtüzek által sújtott Colorado államba.
jún. 30
8:54
Az utasok és a személyzet akadályozta meg a gép eltérítését (ATV)
Hatan próbáltak meg pénteken Kínában egy repülőgépet eltéríteni, de az utasok és a személyzet a kísérletet meghiúsította. Az akcióban legalább tíz ember megsérült - jelentette a kínai központi televízió.
jún. 30
8:56
Nem enyhül a forróság: erre kell nagyon ügyelnie (ATV)
Az országos tiszti főorvos utasítása értelmében szombaton 0 órakor életbe lépett a szerda éjfélig tartó hőségriadó.
jún. 30
9:06
Londoni elemzők: kezdődhetnek a magyar IMF-tárgyalások (ATV)
A jegybanktörvény ügyében született kedvező eurójegybanki vélemény nyomán hamarosan megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak nyújtandó új IMF/EU-hitelprogramról, azonban a tárgyalási folyamat továbbra sem ígérkezik gyorsnak és könnyűnek - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó térségi elemzők.
jún. 30
9:08
Németh Zsolt: Magyarország a cselekedetei alapján ítéli meg Románia kormányát (ATV)
Magyarország nem a politikai színezete, hanem a cselekedetei alapján ítéli meg Románia kormányát, és folytatni szeretné az elmúlt években kibontakozott együttműködést - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek, miután pénteken a bukaresti külügyminisztériumban tárgyalt.
jún. 30
9:18
Balotelli ezer arca: a vízköpő, a pokémon és a balerina - Galéria! (Sport365)
Mario Balotelliből az EURO 2012 eddigi egyik legnagyobb hőse mellett a foci Eb legnagyobb mémje is lett. Az olasz fenegyerek kifigurázásának már külön oldalt szentelnek a rajongók, ahol a legkülönfélébb szerepekbe bújtatják.
jún. 30
9:20
Szinte biztos, hogy megépül a Loki új stadionja (Sport365)
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Hajdú-Bihari Naplónak adott interjújában elmondta, szinte biztosan megépül a DVSC-TEVA új stadionja.
jún. 30
9:21
Redknapp szerint Modric bárhol kiválóan játszana, és távozik is a Tottenhamtől (Agroinform)
A korábbi menedzser nem tartja valószínűnek, hogy a horvát Luka Modric a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatánál marad.
jún. 30
9:23
Usain Bolt kikapott Blake-től, Powellel is alig bírt a válogatón - videó (Agroinform)
A vb-címvédő Yohan Blake egyéni csúccsal, a világ idei legjobbjával nyerte a jamaicai olimpiai válogatót.
jún. 30
9:24
Így drágul a telefonálás vasárnaptól (Infostart)
Július elsejétől drágábban telefonálhatunk. A parlament döntése értelmében minden megkezdett perc és minden SMS után két forint lesz a telefonadó. A szolgáltatók részben vagy egészben áthárítják az ügyfelekre az adót, de mindenhol másképpen.
jún. 30
9:27
Videó: A kétgyerekes anyuka büszke új cicijére (Blikk)

Keresés