2012. június 30. szombat

jún. 30
9:27
Tíz éve csökken a diplomás fiatalok foglalkoztatása (Alternatív Energia)
A diplomás fiatalok foglalkoztatási rátája az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent, amiben a válság is szerepet játszott, a folyamat azonban korábbról eredeztethető - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésében, amely megállapítja, azt is, hogy a korai iskolaelhagyók aránya alacsonyabb az uniós átlagnál, és a fenti időszakban 2,6 százalékkal javult.
jún. 30
9:33
Így drágul a telefonálás vasárnaptól (Infostart)
Július elsejétől drágábban telefonálhatunk. A parlament döntése értelmében minden megkezdett perc és minden SMS után két forint lesz a telefonadó. A szolgáltatók részben vagy egészben áthárítják az ügyfelekre az adót, de mindenhol másképpen.
jún. 30
9:42
Diktátorral tárgyal Orbán (ATV)
A jelenleginél szorosabb együttműködést kell kialakítania a Kaszpi-tenger térségével az Európai Uniónak ahhoz, hogy minél biztonságosabb legyen a közösség energiaellátása - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Bakuban, a Crans Montana Fórumon.
jún. 30
9:44
Menesztették az észak-dunántúli vízügyi igazgatót (ATV)
Visszavonta az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének megbízását a belügyminiszter – írja szombati számában a Kisalföld.
jún. 30
9:46
Jelentősen csökkent a diplomás fiatalok foglalkoztatási rátája az elmúlt tíz évben (ATV)
A diplomás fiatalok foglalkoztatási rátája az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent, amiben a válság is szerepet játszott, a folyamat azonban korábbról eredeztethető - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésében, amely megállapítja, azt is, hogy a korai iskolaelhagyók aránya alacsonyabb az uniós átlagnál, és a fenti időszakban 2,6 százalékkal javult.
jún. 30
9:51
Orbán: Szorosabb együttműködés kell a Kaszpi-tenger térségével (Infostart)
A jelenleginél szorosabb együttműködést kell kialakítania a Kaszpi-tenger térségével az Európai Uniónak ahhoz, hogy minél biztonságosabb legyen a közösség energiaellátása - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Bakuban, a Crans Montana Fórumon.
jún. 30
9:51
Rajtol a Tour: tucatnyian vadásznak Evans skalpjára - beharangozó (Sport365)
A jelenlegi két legjobb országúti kerékpáros, a doppingeltiltását töltő spanyol Alberto Contador és a sérült luxemburgi Andy Schleck hiányában az ausztrál Cadel Evans jó eséllyel száll harcba a címvédésért a szombaton rajtoló 99. Tour de France-on.
jún. 30
9:53
Két magyar úszó Európa-csúcs született Berlinben (Sport365)
Csuri Ferenc és Tóth Tamás is megjavította az Európa-csúcsot a német nemzetközi paraúszó-bajnokságon, Berlinben - közölte a Magyar Paralimpiai Bizottság szombaton az MTI-vel.
jún. 30
9:55
Paulo Sousa nagyon elégedett a Vidi edzőtáborával (Sport365)
Paulo Sousa, a Videoton portugál trénere elégedetten nyilatkozott a szlovéniai edzőtábor végén a vidi.hu-nak.
jún. 30
9:57
Lúcio a Juvéban köthet ki, másokat is lapátra tehet az Inter (Agroinform)
Forlán és Julio César a fizetésük miatt távozhatnak a milánóiaktól. Lehet, hogy előbbi a városi riválisnál folytatja.
jún. 30
10:03
Magánutak (Gondola)
A nyolcvanas évek végéig egy vidéki nagyváros újságírójának sok mindent magába kellett fojtania, még ha a megrázó emberi sorsok tollára kívánkoztak is.
jún. 30
10:03
Baleset miatt lezárták az M7-est (Blikk)
jún. 30
10:03
Energetikai fórum Azerbajdzsánban - Orbán a biztonságról beszélt (Kripto Akadémia)
A jelenleginél szorosabb együttműködést kell kialakítania a Kaszpi-tenger térségével az Európai Uniónak ahhoz, hogy minél biztonságosabb legyen a közösség energiaellátása - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Bakuban, a Crans Montana Fórumon.
jún. 30
10:15
A lakásvásárlás buktatói: új vagy inkább használt? (Pénzcentrum)
Az elmúlt évtized hatalmas befolyással volt a hazai lakásállományra és a lakást vásárlókra egyaránt. Tízezrével épültek az új házak és lakások országszerte, és újultak meg műszakilag és esztétikailag elavult lakótereink. Mindeközben kialakult egy jól szervezett üzletág, az ingatlanközvetítőké. A közvetítők megjelenéséről, a jelen és a jövő kihívásairól, a vevők igényeinek és elvárásainak…
jún. 30
10:15
Metróval utazott a Nadalt elverő cseh teniszező a meccsre (Agroinform)
Az őt elszállásoló főbérlő mondja el véleményét Rosolról.
jún. 30
10:21
Eldördült a startpisztoly: újra jöhet a hálapénz (Gondola)
Számos kórházban engedélyezték a dolgozóknak a hálapénz utólagos elfogadását.
jún. 30
10:23
Így drágul a telefonálás vasárnaptól (Gondola)
Július 1-től drágábban telefonálhatunk. A parlament döntése értelmében minden megkezdett perc és minden SMS után 2 forint lesz a telefonadó.
jún. 30
10:24
Elfogadta a Bundesrat a fiskális paktumot (Infostart)
A német törvényhozás felsőháza, a Bundesrat elsöprő többséggel jóváhagyta péntek éjjel az euróövezeti tagországok számára adósságcsökkentést és költségvetési fegyelmet előíró fiskális paktumot, valamint az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerről (ESM) szóló nemzetközi szerződést.
jún. 30
10:24
Videó: Sima hármast kapott az ETO az osztrák nyolcadiktól (Sport365)
Felkészülési mérkőzésen sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Győri ETO gárdája az osztrák élvonal legutóbbi nyolcadik helyezettje, az SV Mattersburg ellen. A meccs összefoglalója az eto.hu videóján.
jún. 30
10:26
Nagy pofont kapott a világ leggyorsabb embere - videó! (Sport365)
Nagy meglepetésre legyőzte Yohan Blake a világcsúcstartó Usain Boltot 100 méteres síkfutásban a jamaicaiak olimpiai válogatóján, Kingstonban.
jún. 30
10:27
A nehéz piaci környezethez igazodó üzleti tervet készített a Zwack Unicum (ProfitLine)
A nehéz piaci körülmények és a volatilis gazdasági környezet miatt konzervatív üzleti tervet készített a Zwack Unicum Nyrt.
jún. 30
10:33
Egy évtizede nem voltak ilyen pesszimisták az amerikai vállalatok (Portfolio)
Egy évtized óta nem voltak ennyire pesszimisták az amerikai vállalatok, mint most, az S&P 500 komponensek közül 94-en csökkentették az idei második negyedévre vonatkozó eredményvárakozásukat. Ezzel...
jún. 30
10:33
Két magyar Európa-csúcs a német nemzetközi paraúszó-bajnokságon (Agroinform)
Csuri Ferenc és Tóth Tamás is megjavította az Európa-csúcsot a német nemzetközi paraúszó-bajnokságon, Berlinben.
jún. 30
10:36
Pintér: támadó jellegű titkosszolgálatot építettünk (ATV)
Támadó jellegű, dinamikus titkosszolgálat született Pintér Sándor keze alatt - állította a belügyminiszter egy szombati interjúban. Pintér azt is kijelentette, hogy meg szeretné reformálni a nemzetbiztonsági átvilágítások rendszerét, hogy a jövőben a titkosszolgálat bármikor a fejesek körmére nézhessen.
jún. 30
10:39
A kánikula mellett extrém UV-B sugárzás várható (Blikk)
jún. 30
10:51
Bíróságra kerül Armstrong doppingügye (Agroinform)
Vádat emel a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége.
jún. 30
10:54
Erős földrengés Kínában (Infostart)
A Richter-skála szerint 6,3-es erejű földrengés rázta meg Kína nyugati részét.
jún. 30
10:57
Vádat emeltek Lance Armstrong ellen (Blikk)
jún. 30
10:57
Lochte a világ idei legjobbját úszta 200 vegyesen (Sport365)
Ryan Lochte remek, 1:55.51 perces idővel biztosította a helyét a 200 méter vegyes szombati döntőjében az Egyesült Államok olimpiai válogatóversenyén, a nebraskai Omahában.
jún. 30
10:59
Vádat emelnek Armstrong ellen, mind a hét Tour-sikere veszélyben (Sport365)
Vádat emel a hétszeres Tour de France-győztes kerékpáros, Lance Armstrong ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) - közölte pénteken a szervezet.
jún. 30
11:00
A világ eddigi legnehezebb sudokuja (ProfitLine)
A világ eddigi legnehezebb sudoku rejtvényével rukkolt elő egy finn matematikus.
jún. 30
11:01
Magyar bronzérem a junior ökölvívó Eb-n (Sport365)
Kovács Zsolt révén egy bronzérmet szereztek a magyarok a Szófiában rendezett junior ökölvívó Európa-bajnokságon.
jún. 30
11:09
Magyar bronzérem a junior ökölvívó Eb-n (Agroinform)
Kovács Zsolt révén egy bronzérmet szereztek a magyarok a Szófiában rendezett junior ökölvívó Európa-bajnokságon.
jún. 30
11:11
Így nyerte Deák Nagy Marcell az Eb-ezüstöt 400 méteren - videó (Agroinform)
A remek második kanyar után nagyon megszorongatta a későbbi győztest a még mindig csak 20 éves magyar sprinter.
jún. 30
11:12
BKV: Megállapodtak a kollektív szerződésről (Infostart)
Megállapodott a BKV vezetősége a szakszervezetekkel a július 1-jétől érvényes új kollektív szerződésről, a dokumentumot már jóvá is hagyták - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
jún. 30
11:12
Nincs megállapodás Szíria ügyében (Infostart)
Nem sikerült megállapodniuk a szakértőknek a Szíriáért Akciócsoport genfi tanácskozásának záródokumentumában.
jún. 30
11:12
Megrázó: tömegméretekben molesztáltak gyerekeket az osztrák katolikusok (ATV)
Két évvel az első esetek nyilvánosságra kerülése után az osztrák közvéleményt továbbra is foglalkoztatják az egyházi személyek által a múltban elkövetett megrontások, gyerekmolesztálások. Az osztrák társadalom kísérletet tesz a történtek feldolgozására, ahogy egyre többet foglalkozik intézeti gyerekek által átélt bántalmazásokkal is.
jún. 30
11:15
Bayer Zsolt a Nyirő-ügy kirobbanásáról (Gondola)
jún. 30
11:15
Vaddisznó okozott halálos balesetet (Blikk)
jún. 30
11:30
Pintér: A rendőrség nem korrupt, csak volt néhány korrupt tagja (Infostart)
A belügyminiszter szerint támadó jellegű hírszerzés és elhárítás épült ki az elmúlt két évben. Pintér Sándor a Magyar Nemzetnek adott interjúban bejelentette: törvényjavaslat készül a nemzetbiztonsági átvilágítás rendszerének módosításáról, hogy az adott jelöltet nem csak a posztjára történő kinevezése előtt, hanem beosztásának időtartama alatt bármikor ellenőrizni lehessen.
jún. 30
11:30
Hazatér az NB I-be egy magyar légiós (Sport365)
Visszatér a Kaposvári Rákóczihoz Waltner Róbert.
jún. 30
11:32
A Fradinál a bajnoki cím a cél - Détári (Sport365)
Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója a fradi.hu-nak adott interjújában kijelentette, csapatával a bajnoki cím megszerzését tűzi ki célul a következő szezonban.
jún. 30
11:33
Ma zárul a Bizalom és munka telepprogram (ProfitLine)
Ma zárul a Bizalom és munka elnevezésű telepprogram, amelynek keretében az ország nyolc szegregált településrészén több mint száz épület újult meg - közölte a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) kommunikációs osztálya az MTI-vel.
jún. 30
11:34
Videó: Labdával rúgták le a bringást a biciklijéről (Sport365)
Rosszkor volt rossz helyen az a biciklis, akit egy focilabdával rúgtak le parkban játszó srácok a biciklijéről.
jún. 30
11:35
Az A-Híd Építő és a STRABAG-MML építheti a dunai árvízkaput (ProfitLine)
Másfélmilliárd forintos vízügyi építési közbeszerzést nyert az A-Híd Építő és a STRABAG-MML konzorciuma - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számából.
jún. 30
11:45
Meg kell állítanunk Pirlót - Sergio Ramos (Agroinform)
A hátvéd elsősorban Andrea Pirlótól tart, úgy véli, ő az első számú veszélyforrás.
jún. 30
11:47
Az Eger házi gólkirálya már nagyon várja az NB I-es rajtot (Agroinform)
Farkas Ádám a hathárom.hu-nak elmondta, nem hitték volna, hogy az első évben sikerül a feljutás.
jún. 30
11:48
Extrém UV-B sugárzás a kánikula mellé (Infostart)
A kánikula mellett a nagyon erős UV-B sugárzásra is felhívta a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 30
11:48
Paul Lendvai: felmerül a kérdés, mi a különbség a Fidesz és a Jobbik között (ATV)
Az alkotmányos államcsíny zsákutcája – ezzel a címmel írt új fejezetet Paul Lendvai publicista Magyarok című történelmi esszésorozatához. A szerző az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta eltelt két évet elemezve Paul Valery francia gondolkodót és költőt idézi, aki a múlt század húszas éveiben azt írta: „Visszafelé megyünk a jövőbe.” Lendvai szerint a jelenlegi rezsimre mindig is jellemző volt a…
jún. 30
11:51
A magyar lépéseket másolja az EU (Gondola)
Kitartunk az adópolitikánk mellett, a kohéziós támogatások megmaradásáért pedig a szomszédainkkal együtt szállunk harcba - mondta Orbán.

Keresés