Helyi népszavazást kezdeményez a gyömrőiek egy csoportja a város főterén lévő Horthy Miklós park elnevezésének törlése érdekében, illetve azért, hogy a közterületet ismét Szabadság térnek hívják - közölte a tiltakozó akció főszervezője csütörtökön az MTI-vel. Az aláírásgyűjtő ívet hétfőn nyújtják be hitelesítésre a jegyzőnek.
Pécs — Az alkoholra és a drogra fogja Bándy Kata (†25) gyilkosa brutális tettét. A Blikk megtalálta azt az éjjelnappali üzletet, ahol P. László (26) – állítása szerint – késő éjszaka a két üveg bort vette.
Magyarország — Mától érmekért harcolnak a sportolók a londoni nyári olimpián, mi pedig szoríthatunk azért, hogy a magyarok minél több szép eredményt érjenek el a most következő bő két hét során.
Véget nem érő listán lehetne sorakoztatni azokat a mutatókat, indexeket, statisztikákat, melyeket a befektetők a gazdasági folyamatok éppen aktuális állapotának szemléltetésére előszeretettel...
Aki kifogásolja a végrehajtás alá került ingatlan becsértékét, annak szeptembertől a kifogással együtt a bíróságnál letétbe kell helyeznie az igazságügyi szakértő díját is - az erről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg....
Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, hogy a még nagyobb problémákat elkerülje, és az Európai Bizottság mellette áll ebben az ügyben - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az uniós végrehajtó testület elnöke csütörtökön, athéni látogatásán.
Hurghada—Budapest — „Kétmillió forintot ér a fiam élete?" – tette fel a kérdést könnybe lábadt szemmel Árkyné Pápai Margit (63), aki csütörtökön vehette át az összeget, amit az arab biztosítók küldtek fia László (†35) haláláért.
A hétvégén kánikula várható, a hőmérséklet maximuma a 35 Celsius-fokot is elérheti, de emellett továbbra is többfelé várható csapadék. A Formula-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamán is számítani lehet záporra, zivatarra - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának visszavágóján a Honvéd az Anzsi MAhacskalát fogadja. A magyar csapat az első mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett, így hátrányból várja a visszavágót Eto'o-ék ellen.
A magyar vívók közül elsőként Mohamed Aida mutatkozik be a londoni olimpián, s az amerikai Nzingha Prescod ellen kezd szombaton a női tőrözők versenyében.
A sport365.hu szerkesztősége bemutatja a 2012/2013-as szezon NB I-es OTP Bank Ligára készített Tippligáját, amelyben pofonegyszerűen játszhattok kedvetekre és nyerhettek értékes nyereményeket.
Üdvözölte Mario Draghi csütörtöki szavait az IMF, amelyekben megerősítette az EKB elkötelezettségét az eurózóna megóvására, továbbá a valutaalap életbevágónak nevezte, hogy az olasz és spanyol...
A gazdaságpolitikának arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, valamint hozzon létre...
A Századvég Alapítvány szerint Orbán Viktor kormánya munkahelyteremtés iránti elkötelezettségét igyekezett középpontba helyezni csütörtökön véget ért konzultációsorozatán, míg a Political Capital (PC) úgy látja, a miniszterelnök a "kiüresített intézményes érdekegyeztetést" próbálta helyettesíteni.
Kemény tárgyalássorozatnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszéléseket a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek....
Kemény tárgyalássorozatnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszéléseket a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek. Varga Mihály azt mondta: a kormány gyors megállapodást szeretne elérni az ősszel, amire reményt ad, hogy a felek a fő irányokban egyetértettek.
Az MSZP azt követeli a Fidesztől, hogy hagyjon fel a sikertelen unortodox kormányzással, Orbán Viktor miniszterelnöktől pedig azt: minden erejével a demokrácia felett őrködjön!
Rövid távon kulcsfontosságú kihívás a magyar makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egy időben egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele - olvasható abban a közleményben, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon járt küldöttsége csütörtökön este juttatott el az MTI-hez. Értékelte a tárgyalásokat az…
A gazdaságpolitikának arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, valamint hozzon létre...
Schmitt Pál volt köztársasági elnök felfüggesztette tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), ezért nem szerepel a testület hivatalos londoni résztvevőinek listáján - írta az Origo hírportál csütörtökön.
Az AK 47-es gépkarabély katonák, és nem bűnözők kezébe való - jelentette ki az amerikai elnök, aki a csütörtöki lapok beszámolója szerint az aurorai filmszínházi mészárlás után nemzeti párbeszédet kezdeményezett a fegyvertartásról.
Meredek ívben csökkentek a csütörtöki londoni kereskedésben a magyar és az euróövezeti államadósság-törlesztés leállásának kockázatra kínált biztosítási tranzakciók árazásai, jelezve, hogy a piac kedvezően fogadta az eurójegybank (EKB) elnökének kijelentését az euró megvédéséről.
Kemény tárgyalássorozatnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszéléseket a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek. Varga Mihály azt mondta: a kormány gyors megállapodást szeretne elérni az ősszel, amire reményt ad, hogy a felek a fő irányokban egyetértettek.
A pénteki megnyitó előtt már óriási a nyüzsgés az olimpiai faluban, a sportolók és kísérőik nagy része megérkezett a XXX. londoni nyári játékokra, így az utcákon a résztvevők színes kavalkádja fogadja a látogatókat.
Pattantyús Ádám és Zwickl Dániel, a magyar asztalitenisz-küldöttség két férfi tagja egyformán először szerepel ötkarikás játékokon, néhány napja már mindketten az olimpiai faluban tartózkodnak. Pattantyús elárulta: minden pillanatot élveznek.
Schmitt Pál volt köztársasági elnök felfüggesztette tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), ezért nem szerepel a testület hivatalos londoni résztvevőinek listáján - írta az Origo hírportál csütörtökön.
A pénteki megnyitóval hivatalosan is kezdetét veszi a XXX. nyári olimpiai játékok; az m1, az m2 és a Kossuth Rádió minden magyar érdekeltségű és fontosabb eseményt közvetít, de a Duna és a Duna World is kiemelt figyelmet szentel az ötkarikás játékoknak.
Roger Federer a kolumbiai Alejandro Falla ellen kezdi meg londoni szereplését. A második helyen kiemelt, Novak Djokovics-nak az olasz Fabio Fognini lesz az ellenfele. Andy Murray egy olimpiai-bajnok ellen kezd.
Színes forgatag több ezer sportolóval és a világ legnagyobb menzája - ezt tapasztaltuk az olimpiai falu bejárásán. Az olimpiai láng a megnyitó előtti napon London nevezetességei mellett haladt el, Michael Phelps pedig lazán és magabiztosan várja a rajtot.
A következő hetekben, az olimpiai játékok idején a sporté lesz a főszerep az egész világon. Ugyanakkor az olimpikonokon kívül is egyre többeknek fontos az egészséges életmód és a rendszeres sportolás, azonban sokan nincsenek tisztában a veszélyekkel, amelyeket a sportsérülések jelentenek.