Meredek ívben csökkentek a csütörtöki londoni kereskedésben a magyar és az euróövezeti államadósság-törlesztés leállásának kockázatra kínált biztosítási tranzakciók árazásai, jelezve, hogy a piac...
Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, hogy a még nagyobb problémákat elkerülje, és az Európai Bizottság mellette áll ebben az ügyben - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, az uniós...
A nyugat-európai tőzsdék csütörtökön rádupláztak a szerdai javulásra. Nehezen indult a kereskedés néhány mértékadó cég - köztük a Siemens és a Royal Dutch Shell - váratlanul gyenge eredménybeszámolója miatt, de utána javította a hangulatot az Európai Központi Bank (EKB) elnökének nyilatkozata arról, hogy az EKB a megbízatása keretei között mindent megtesz az euró védelmében.
Mario Draghi csütörtöki szavai, illetve az EKB ezáltal megerősített elkötelezettsége az eurózóna egybentartására az amerikai piacoknak is szárnyakat adott: 1,5%-os, azaz 200 pontos pluszban a Dow, 1...
Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a 10. motoros műrepülő-világbajnokság csütörtökön Nyíregyházán, a nyitónap versenyprogramja viszont elmaradt a kedvezőtlen időjárás miatt.
Az első mérkőzésen született 1-1-es döntetlen után, hazai pályán igyekszik kivívni a továbbjutást a Videoton a Slovan Bratislava ellen az Európa Liga második selejtező körének visszavágóján.
A múlt héten zárult Tour de France brit sztárjaival, Bradley Wiggins-szel, Christopher Froome-mal, és Mark Cavendish-sel járta be a londoni olimpiai országúti mezőnyversenyének pályáját Lovassy Krisztián.
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője nagyon sajnálja az egész Kővágó-ügyet, mint mondta, ők teljes meggyőződéssel és egyhangúlag mentették fel a diszkoszvetőt a doppingvétség alól.
A világbajnoki címvédő új-zélandi egységgel került egy előfutamba a kormányos nélküli kettesben érdekelt Simon Béla, Széll Domonkos evezős duó, amely szombaton mutatkozik be a londoni olimpián.
Az orosz Anzsi Mahacskala négygólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként csütörtökön, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel búcsúztatta a magyar együttest a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában.
Az elmúlt napokban robbant a bomba, hogy Ricky Hatton a visszatérését fontolgatja. A két súlycsoportban is világbajnoki címet szerző ökölvívó állítólag szívesen megmérkőzne a WBA (Boksz Világszövetség) váltósúlyú világbajnokával, Paul Malignaggival.
A pénteki ünnepélyes megnyitó közeledtével egyre izgalmasabbá válik a kérdés, vajon ki gyújtja meg a lángot az XXX. nyári olimpián, Londonban. A brit fogadóirodák nyereményszorzói alapján a legendás evezős, Sir Steve Redgrave a legesélyesebb.
Az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának visszavágóján a Videoton FC a szlovák Slovan Bratislavát fogadja. A magyar csapat az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el, így kedvezőbb helyzetből kezdheti a második összecsapást.
Az orosz Anzsi Mahacskala négygólos győzelmet aratott a Budapest Honvéd vendégeként csütörtökön, így kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel búcsúztatta a magyar együttest a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában.
Mogyoród — Magyar versenyző a pályán! Kiss Pál Tamás (21) dobogóra szeretne állni a Forma–1-es versenyhétvége betétprogramjában, a GP3-as sorozat hazai állomásán.
Mogyoród — Hét pilóta, tizenkét győzelem. A jelenlegi Forma–1-es mezőnyben hét olyan versenyző van, aki kellemes emlékeket őriz a Hungaroringről, hiszen elsőként pillantotta meg a kockás zászlót valamelyik Magyar Nagydíjon.
Görögországban tovább csökkent az üzleti szféra és a háztartások banki hitelállománya júniusban - derül ki a görög nemzeti bank csütörtökön publikált adataiból.
A visszavágón az Anzsi 4-0-ra győzte le a Honvéd csapatát az EL második selejtező körének visszavágóján. Ezzel a dagesztáni csapat 5-0-s összesítéssel jutott tovább. A Honvéd emberhátrányban játszott a második félidőben.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A londoni nyári olimpiai játékok békéjére és biztonságára egy teljes hadseregnyi katona ügyel, jelezve, hogy a brit hatóságok kiemelt terrorveszélyeztetettségű eseménynek tartják a sportrendezvényt.
Konstruktívnak nevezte a magyarországi tárgyalásokat az IMF, Varga Mihály szerint ősz végére létrejöhet a megállapodás. A fenntartható gazdaság mellett érvelt a miniszterelnök a VOSZ ülésén. Gyorsított eljárásban dönt a bírák magyarországi nyugdíjazásáról az Európai Bíróság.
Rövid távon kulcsfontosságú kihívás a magyar makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egyidőben egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele - olvasható abban a közleményben, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországon járt küldöttsége csütörtökön este juttatott el az MTI-hez.
Az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának visszavágóján a Videoton FC a szlovák Slovan Bratislavát fogadja. A magyar csapat az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el, így kedvezőbb helyzetből kezdheti a második összecsapást.
Az ukrán Metalurg Donyeck a hazai pályán szerzett hét találat után idegenben négy gólt lőtt a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 11-2-es összesítéssel búcsúztatta a montenegrói Niksic együttesét.
A kormánykoalíció indítványára csütörtökön feloszlatták a montenegrói parlamentet, s ezzel lehetővé váltak az előre hozott választások. A választásokat októberben tartják, pontos időpontot még...
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...