2012. július 28. szombat

júl. 28
5:06
Fél-ázsiai lesz a választási rendszerünk (Alternatív Energia)
Teljesen saját képére formálja a választási rendszert a Fidesz, amely már csak egyes elemeiben fogja tartalmazni a nyugat-európai parlamentáris demokráciákra jellemző vonásokat. A feliratkozásnak nevezett előzetes regisztráció bevezetésével kizárnák azokat a - jelenleg bizonytalan - választópolgárokat a parlamenti szavazásból, akik a voksolás előtti hetekben vagy napokban döntenének a pártok…
júl. 28
5:15
Mosogatónak se kellett Alekosz arajelöltje (Blikk)
Budapest - Hiába próbáltak segíteni rajta, a folytonos lelki megrázkódtatások és problémák legyűrték B. Anitát (33), Alekosz egykori aráját.
júl. 28
5:24
Koldusbot vagy vándorbot (Alternatív Energia)
Bábuként kezeli a fiatalokat a kormány - jelentette ki tegnap a szocialista Demeter Márta. A politikus szerint ezért korlátozzák mostantól hallgatói szerződésekkel a továbbtanulókat, ahelyett, hogy munkahelyeket biztosítanának számukra. A szintén MSZP-s Winkfein Csaba úgy véli, azonnal cselekedni kell, hogy a fiatalok visszajöjjenek külföldről, mert ha az elvándorlás folytatódik, nem lesz, aki…
júl. 28
5:27
Varga: Az egykulcsos adóból nem enged a kormány (ProfitLine)
A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című…
júl. 28
5:33
Becsődölt Vajna divatüzlete (Blikk)
Budapest - Nem jött össze a luxusruhabiznisz Andy Vajnának (68). Az egykor paróka-, majd farmergyártásból meggazdagodott producer bezárta az Andrássy úton található üzletét, a Fashion Streeten lévő boltnak a felét pedig eladta 2011-ben a Roland Divatháznak.
júl. 28
5:42
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Ön most forradalmár vagy ellenforradalmár?
júl. 28
5:44
Még nincsen veszve a Tobin-ügy (Alternatív Energia)
Mégsem merülhetett ki minden lehetőség az ír gázoló felelősségre vonásának ügyében: a 12 évvel ezelőtt Leányfalun két gyermek halálát okozó Francis Ciarán Tobin igazoltan Magyarországon járt, miközben már körözték. Vagyis nem igaz, hogy nem tudott arról hivatalosan: szökésben van. Új kiadatási eljárás is indulhat ellene emiatt. Mint a család ügyvédje fogalmazott, az ír hatóságok "lábbal tiporták…
júl. 28
5:46
Közeleg a parlagfűszezon (Alternatív Energia)
Nemsokára támad a parlagfű - a jövő héten várhatóan megerősödik a pollenterhelés. És bár a hőség nem kedvezett a gyomnövény terjedésének, a következő hónapokban mégis magas pollenkoncentrációra lehet számítani, mert az irtás kérdését még mindig nem rendezték. Az ÁNTSZ becslése szerint több mint másfélmillió ember allergiás a parlagfűre hazánkban.
júl. 28
5:48
Csatáry: "Dögöljenek meg a vagonokban!" (Alternatív Energia)
Szadista volt - vallották 1948-ban, Csatáry László perében a tanúk. Ez derült ki a pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézetében (ÚPN) a kassai gettó egykori parancsnokáról tegnap bemutatott dokumentumokból. A náci háborús bűnökkel gyanúsított és házi őrizetben lévő férfit, aki a múlt héten a Magyar Hírlapnak tagadta bűnösségét, annak idején Csehszlovákiában halálra ítélte a népbíróság.
júl. 28
5:51
Győzike: Az öcsém fizette a nyaralásunkat (Blikk)
Side Colakli - Közel másfél millió forintos nyaraláson piheni ki a szegénységgel járó fáradalmakat Gáspár Győző (38).
júl. 28
6:00
Tanácstalan a CIA (Kripto Akadémia)
Egyelőre sötétben tapogatózik a CIA a szíriai konfliktus kapcsán. Az amerikai titkosszolgálat a lázadás kitörése után 16 hónappal sem alkotott átfogó képet az országban zajló eseményekről. A The Washington Post szerint ez nemcsak a szíriai ellenzék szétforgácsolódására vezethető vissza, hanem arra is, hogy a CIA-nál súlyos hozzáértésbeli gondok merültek fel.
júl. 28
6:02
Átfogó reformok Észak-Koreában? (Kripto Akadémia)
Valóban átfogó változásokon megy keresztül Észak-Korea. Egyelőre ugyan korai lenne phenjani peresztrojkáról beszélni, de az ország olyan mélyről indul, hogy már az is óriási előrelépésként értékelhető, ha legalább egy kicsit nyit a világ felé. A rezsim ismerői szerint egyre erőteljesebb hatalmi harc dúl a régi és az új gárda tagjai között.
júl. 28
6:04
Letette az esküt a szerb kormány (Kripto Akadémia)
Letette az esküt tegnap Ivica Dacic szerb kormányfő és kabinetje, így 82 nappal a parlamenti választások után, illetve 30 nappal azután, hogy a szocialista pártelnök kormányalakítási felkérést kapott Tomislav Nikolic államfőtől, hivatalba lépett a rendszerváltás utáni 12. szerb kormány. Bár közel három hónapig tartott a kormányalakítás, így is 32 nappal a törvényes határideje lejárta előtt…
júl. 28
6:06
Viharos szakítás után ismét van párja a színésznőnek? (ATV)
Többen is látták a 49 éves színésznőt egy színésszel, Martin Handersonnal. A pár nagyon jól érezte magát.
júl. 28
6:06
Luxusban fürdik a szíriai first lady (Kripto Akadémia)
Divatos tinédzserként grasszál férje oldalán a mellesleg már nem tizenéves (éppen harminchat) dáma, a történtek ellenére is vele foglalkozó magazinok oldalain. Milyen pályát futott be, amíg följutott ebbe a "magasságba" egy hajdani szír szívgyógyász professzor lánya?
júl. 28
6:18
Külföldön terjeszkedik az orosz hadsereg (Kripto Akadémia)
Oroszország a jelek szerint nemcsak katonai arzenálját korszerűsíti folyamatosan, hanem hadi jelenlétét is mindinkább ki akarja terjeszteni a világban. Moszkva katonai bázisokat kíván életre hívni több országban, így Kuba szigetén, Vietnamban, valamint a Seychelles-szigeteken. Viktor Csirkov, a haditengerészet vezetője szerint az a cél, hogy e bázisokról biztosítsák az utánpótlást a…
júl. 28
6:24
„Orbán Nyugat-Európában már megbukott volna” (ATV)
Nyugat-Európában már belebukott volna egy politikus, ha olyan kijelentést tett volna, mint Orbán Viktor csütörtökön – így látja Somogyi Zoltán politológus. A miniszterelnök „félázsiai” származékoknak nevezte a magyarokat. Úgy vélte, Európában a rendszerváltás-korihoz hasonlító átrendeződés figyelhető meg, ennek kapcsán megjegyezte, hogy reméli, a demokrácia helyett nem kell új politikai rendszert…
júl. 28
6:33
Londoni elemzők rázós IMF/EU-tárgyalásokra számítanak (ProfitLine)
Jelentősen eltérő előrejelzéseket adtak az új magyar finanszírozási programról szóló megállapodás létrejöttének várható időpontjáról a héten lezárult IMF/EU-egyeztetésekkel kapcsolatos kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci elemzők.
júl. 28
6:36
Tüntetés és állami megbízatás (Spa Trend Online)
Gyémánt László amióta meghalt a nála 33 évvel fiatalabb felesége, akivel 22 esztendeig igen szoros kapcsolatban élt együtt, szinte csak őt festi. De állami megrendelésre a holokauszt témájával is foglalkozott. A kiállítás megnyitója, amin Orbán Viktorral is kezet fogott, egybeesett az Operaház előtti kormányellenes tüntetéssel. A megnyitó után Gyémánt hívott egy taxit, és sietett tüntetni.
júl. 28
6:39
Mi lesz a benzinárral? (Portfolio)
Csökkentek a héten a finomított termékárak, így várhatóan az előttünk álló héten a hazai üzemanyagárak is lefele veszik az irányt. Akár literenként 5 forint körüli benzin és gázolajár csökkenésre is...
júl. 28
6:54
Mozisirató (Spa Trend Online)
Július 31-én bezár az Odeon Lloyd mozi, augusztus 1-én kilenc év art-mozis működés után nem sötétül el kétóránként a nézőtér. Mert ki sem világosodik, nem várja a közönséget. Kultiplex, Hunnia, Európa, Bem. És most az Odeon Lloyd.
júl. 28
7:06
A heves viharok felgyorsíthatják az ózonréteg károsodását (ProfitLine)
A globális felmelegedéssel gyakoribbá váló heves nyári viharok felgyorsíthatják az ózonréteg károsodását - erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók.
júl. 28
7:18
Öt válogatott veszélyezteti a Kemény-legények aranyérmét (Sport365)
Július 29-én, azaz vasárnap kezdetét veszi a vízilabda torna az olimpián. A férfi válogatott egymás után negyedik, összességében tizedik aranyérmét szerezheti meg. A Kemény-legényeknek öt nagyon erős kihívója akadt az idei ötkarikás játékokon.
júl. 28
7:39
A jobboldalnak kedvez az előzetes feliratkozás (ProfitLine)
A jelenlegi politikai erőviszonyok mellett a jobboldalt segítheti az előzetes választási feliratkozás, mivel napjainkban ennek az oldalnak van több elkötelezett szavazója - állította egybehangzóan a Századvég Alapítvány és a Political Capital (PC) pénteken az MTI megkeresésére.
júl. 28
7:48
Tragédia hajnalban - bennégett az autójában a sofőr (Alternatív Energia)
Egy ember bennégett egy autóban szombaton a kora reggeli órákban Kövesgyűrűpuszta és Tótvázsony között - erősítette meg az MTI információit a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem szombaton.
júl. 28
7:48
Nem nyert a sorsjegytolvaj: öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
Ellopta az összes sorsjegyet munkahelyéről egy bolti eladó, ám miután kiderült, hogy nem nyert komoly összeget, öngyilkos lett.
júl. 28
7:51
Varga: az egykulcsos adóból nem engedünk (Privátbankár)
A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című…
júl. 28
7:51
Megmutatta bájait a mexikói bombázó (Sport365)
Maria Anastasia Trejo, vagy ismertebb nevén Mariana Juarez megmutatja bájait az augusztusi Playboyban. Érdekesség, hogy a WBC (Bokszvilágtanács) légsúlyú világbajnoka az első mexikói bokszolónő, aki igent mondott a férfimagazin felkérésére.
júl. 28
7:57
Közel tízezer jegy a Forma 1-re ingyen közlekedéssel (Gondola)
Közel 10 ezer kedvezményes jegyet értékesítettek a Forma-1 hétvégi, mogyoródi futamára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye szerint.
júl. 28
7:59
Kalotaszegi hímzés díszíti a magyar olimpiai formaruhát (Gondola)
Kalotaszegi írásos hímzésminta teszi különlegessé a magyar olimpikonok formaruháját a 2012-es londoni játékokon.
júl. 28
8:01
London 2012 - Magyar éremesélyek már szombaton (Gondola)
Lovassy Krisztián országúti kerékpáros az első magyar sportoló, aki megkezdi versenyét a londoni olimpián. Éremért úszik Cseh és Hosszú.
júl. 28
8:03
IMF/EU - Elemzők: pozitív, hogy elkezdődtek a tárgyalások (Gondola)
Pozitív, hogy végre elkezdődtek a hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint a magyar kormány között.
júl. 28
8:06
Gyorsasági betörők: csak a szintidő érdekelte őket, a pénz nem (Kripto Akadémia)
A világ leggyorsabb betörőivé akart válni három unatkozó román tizenéves fiú, de egy időre fel kell hagyniuk az "edzéssel", mert rács mögé kerültek.
júl. 28
8:09
Tényleg igaz? Drágább anyagokból olcsóbb építkezni (Pénzcentrum)
Továbbra sem élvez prioritást az energiatakarékosság ösztönzése Magyarországon. A hatályos magyar épületenergetikai követelmények ugyanis még a környező országokhoz képest is elavultnak tűnnek. Hiába okoz jókora többletköltséget a jelenleg hatályos rendszer az épületek használói és a nemzetgazdaság számára egyaránt, a 2011-es előterjesztést úgy tűnik, máig nem tárgyalta meg a kormány....
júl. 28
8:09
Kidobták a piás dél-koreai trénert (Agroinform)
Az edző nem tudta elviselni a rá nehezedő nagy nyomást, legurított néhány üveg bort és sört.
júl. 28
8:12
Rontott előrejelzésén a Starbucks - beszakadt az árfolyam (ProfitLine)
Érzi a világgazdasági konjunktúra lanyhulását és a fogyasztók elbizonytalanodását a Starbucks is. A Magyarországon is érdekelt amerikai kávéházlánc pénteki közlése szerint üzletek bezárására is kényszerülhet, elsősorban Nyugat-Európában, ahol nem megy jól az üzlet.
júl. 28
8:12
Kényszernyugdíjazott bírák - már Áder sem segíthet? (ATV)
Levelet írtak a kényszernyugdíjazott bírák Áder Jánosnak. Ebben arról írnak, hogy az elbocsátó határozatok alapjául szolgáló jogszabály Alaptörvény-ellenes, ezért maguk a határozatok is azok. A köztársasági elnök hivatala még az előtt reagált, mielőtt megkapta volna a levelet. Azt írták: az államfőnek sem illetékessége, sem alkotmányos lehetősége nincs a bírák kinevezésével, vagy felmentésével…
júl. 28
8:15
"Ez mindenkinek szól", megkezdődött a XXX. nyári olimpia (Gondola)
Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XXX. nyári ötkarikás játékok Londonban. II. Erzsébet brit uralkodó nyitotta meg.
júl. 28
8:15
Viharos hétvége vár ránk (Blikk)
júl. 28
8:17
Körözött bűnözőket fogtak el a Magyar Nagydíj környékén (Blikk)
júl. 28
8:24
London 2012: hazazavarták a részeges dél-koreai vitorlásedzőt (Sport365)
Ittassága miatt hazaküldték a londoni olimpiáról a dél-koreai vitorlásválogatott edzőjét, Li Je Csolt, az ország sportági szövetsége pedig hivatalos honlapján kért elnézést a vendéglátóktól.
júl. 28
8:26
NBA: a Boston ellen kezd a bajnok Miami (Sport365)
A Boston Celtics ellen kezdi meg szezonját az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) címvédője, a Miami Heat október 30-án.
júl. 28
8:27
Az orvosok is felkészültek (Agroinform)
Hirtelen és váratlan szívhalál esetén az ellátás lehető leggyorsabb megkezdése a legfontosabb.
júl. 28
8:28
London 2012: a szombati magyar indulók (Sport365)
Már a londoni olimpia első hivatalos versenynapján, a szombati nyitányon éremért úszik Cseh László és Hosszú Katinka 400 m vegyesen.
júl. 28
8:29
Már az első napon halmozhatjuk az érmeket (Agroinform)
Cseh László, Hosszú Katinka, Csernoviczki Éva és Mohamed Aida is éremesélyes szombaton.
júl. 28
8:30
Dübörög az olimpia és a Forma-1 - Reggeli hírek (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 28
8:30
"Ez mindenkinek szól", megkezdődött a XXX. nyári olimpia (ATV)
Az Olimpiai Stadionban tartott pénteki, szombatba átnyúló ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XXX. nyári ötkarikás játékok Londonban. A világ legnagyobb, négyévente sorra kerülő sporteseményét hivatalosan II. Erzsébet brit uralkodó nyitotta meg, a lángot pedig fiatal sportolók lobbantották fel.
júl. 28
8:32
Kínos helyzetben az MSZP egy közlemény miatt (ATV)
A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felháborítónak tartja, hogy az MSZP befolyásolni akar egy lapot abban, milyen hirdetést jelentessen meg.
júl. 28
8:33
Nem nyert a sorsjegytolvaj: öngyilkos lett (Blikk)
júl. 28
8:34
Pszichiátriai kezelés alatt állt a coloradói ámokfutó (ATV)
Pszichiátriai kezelés alatt állt James Holmes, a coloradói filmszínházi ámokfutás gyanúsítottja - közölte pénteken bírósági iratokra hivatkozva több amerikai médiaforrás.

Keresés