A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című…
Bővelkedett ugyan az aggályos tartalmi elemekben az RTL Klubon sugárzott Való Világ 5 című műsor, de a hatóságnak egyszer sem kellett szankciót alkalmaznia a kiskorúak védelme érdekében, mert a csatorna ezúttal magasabb korhatári besorolással és későbbi műsorsávban vetítette az egyes epizódokat – derül ki a médiatanácsnak az MTI-hez pénteken eljuttatott szakértői tanulmányából.
Négy körözött személyt is elfogtak a Hungaroring környékén a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton reggel.
Súlyos kommunikációs kudarcot szenvedett Londonban Mitt Romney leendő republikánus elnökjelölt, mert maga a brit miniszterelnök "tette helyre" az olimpiai előkészületekre vonatkozó bírálatát, a főváros polgármestere pedig egyenesen gúnyt űzött belőle - írták pénteken az amerikai napilapok.
Nyolcszáz nézőt kellett kimenekíteni egy mexikói moziból péntekre virradó éjszaka, amikor tűz ütött ki A sötét lovag - Felemelkedés című új Batman-film premier előtti vetítésén.
Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Basescu államelnök mellett, a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot - közölte Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.
Négy körözött személyt is elfogtak a Hungaroring környékén a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton reggel.
A londoni olimpia valamennyi sporteseményére úgy készültek fel, hogy a lehető leggyorsabban segítséget nyújthassanak a hirtelen és váratlan szívhalált elszenvedő sportolóknak - közölte Sanjay Sharma, a londoni St. George Kórház professzora, a 2012-es olimpiai játékok kardiológus csoportjának vezetője.
Az Olimpiai Stadionban tartott pénteki, szombatba átnyúló ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a XXX. nyári ötkarikás játékok Londonban. A világ legnagyobb, négyévente sorra kerülő sporteseményét hivatalosan II. Erzsébet brit uralkodó nyitotta meg, a lángot pedig fiatal sportolók lobbantották fel.
A tűzoltók szerint a mexikói mozi nézői először nem reagáltak a tűzjelzésre, mert azt hitték, az új Batman-filmhez tartozik. A kigyulladt moziból 800 nézőt kellett kimenekíteni.
Lovassy Krisztián országúti kerékpáros az első magyar sportoló, aki megkezdi versenyét a londoni olimpián, melynek szombati napján tizenkét számban osztanak érmet.
A Diósgyőr hazai környezetben 2-1-re nyert a 39. perctől emberhátrányban futballozó Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának pénteki összecsapásán.
Hárman megsérültek, amikor két autó összeütközött szombaton az M3-as autópályán Kál közelében, Miskolc irányában; a helyszínelést félpályás lezárás mellett végzik - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Négy körözött személyt is elfogtak a Hungaroring környékén a rendőrök - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton reggel.
Kövesd a magyar indulók programját és online közvetítéseit digitális naptárunkkal! A digitális programfüzetünk segítségével jól láthatod, a magyar csapat melyik tagja mikor áll rajthoz, sőt közvetlen linket is találsz az online közvetítésekhez! Drukkolj velünk!
Tavaly az ellopott kerékpárok száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett az ORFK adatai szerint - e károk mérsékelhetők biztosítással, az AEGONdirekt.hu – az AEGON Magyarország cégcsoport direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló vállalata - a magyarországi társaságok közül elsőként lépett piacra ilyen termékkel.
A londoni olimpia első napján három sportágban is éremeséllyel indulnak a magyarok. Összesen kilenc sportágban kezdi meg szereplését magyar sportoló. Elsőként Lovassy Krisztián.
A kereskedelmi ingatlanbefektetési piac meglehetősen rugalmasnak bizonyult az év második három hónapjában, 29,2 milliárd euró befektetési volumennel, mely 7,9 százalékos növekedést jelent az első...
Sokak szerint divatbemutatónak is beillett a londoni nyári olimpia pénteki megnyitó ünnepsége, amelyen Ralph Lauren, Giorgio Armani vagy épp Salvatore Ferragamo ruháit csodálhatta meg a nagyvilág.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A harmadikként kiemelt argentin Leonard Mayer meglepetésre két szettben vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Rajeev Ramtól a Los Angeles-i férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
A londoni rendőrség péntek éjjel őrizetbe vett kerékpárosokat, akik a brit fővárosban zajló olimpia megnyitója közben tartották minden hónapban sorra kerülő tüntetésüket.
A hazai amerikai-futballbajnokságban szereplő Eagles American Football Team szeptemberben válogatót tart. Itt a nagy lehetőség, hogy kipróbáld magad egy hazai amerikai foci csapatnál, amely játékosokat keres.
Ahogy a 2008 végétől kezdve lassan, de látványosan leeresztett az EU csatlakozás előtti, könnyen kapható hiteleknek is köszönhető ingatlanlufi, úgy derült ki a főváros számos területéről, hogy nem...
Az elmúlt másfél évben tovább csökkent a lakosság pénzügyi tudása az ING 10 országra kiterjedő felmérése szerint, a megkérdezettek 86 százaléka csupán alapvető pénzügyi tudással rendelkezik. A magyarok az európai átlagnál kissé jobban tájékozottak, csak a görögök és a hollandok előztek meg minket a tesztben....
Több mint 204 millió forint vissza nem térítendő támogatással építi fel kutyaeledelnek szolgáló szalámit gyártó üzemét a Master Good cégcsoporthoz tartozó Master Szolg. Kft. Kisvárdán. Az erről szóló támogatási szerződést Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár jelenlétében írták alá pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Az olasz Caprera szigetén eltemetett Giuseppe Garibaldit exhumálják, az Itáliát egységesítő vörösingesek vezérének leszármazottja ugyanis nem biztos abban, hogy ükapja az eredeti sírban nyugszik.