2012. július 28. szombat

júl. 28
10:30
Gyilkosság áldozata lett a tűzoltás közben holtan talált férfit Gyöngyösön (Alternatív Energia)
Gyilkosság áldozata lett az idős férfi, akit holtan találtak lakástűz oltása közben a tűzoltók pénteken Gyöngyösön; az ügyben három embert őrizetbe vettek - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
júl. 28
10:30
Egyetemi szintű börtönőrképzés (Kripto Akadémia)
Egyetemi szintű börtönőrképzés kezdődik Iránban az egyre több rab eredményesebb őrzése és ellenőrzése végett.
júl. 28
10:33
Usain Bolt csak egy tevét győzhetne le (Agroinform)
Gepárdok, antilopok és a struccok is simán vernék a világ leggyorsabb atlétáját.
júl. 28
10:36
Videó: Ibra megkezdte a trollkodást a PSG-nél (Sport365)
A jelek szerint nagyon gyorsan beilleszkedett a PSG keretébe. A svéd zseni a videó tanúsága szerint az egymás közötti játék során nem kímélte társait, többeknek is komolyan odapakolt, csípett, rúgott, harapott, ahogy a Milanban megszoktuk tőle.
júl. 28
10:38
Diósgyőr-Újpest: "a közönség jól szórakozott, az edzők nem" (Sport365)
Győzelemmel kezdte a 2012-13-as bajnokságot a DVTK. Az Újpest elleni mérkőzésen Fernando fejesével szerzett vezetést a hazai gárda, amit Vermes még kiegyenlített, de a második félidőben Seydi góljával a Diósgyőr otthon tartotta a három pontot.
júl. 28
10:39
Gyilkosság áldozata lett a tűzoltás közben holtan talált férfi (Blikk)
júl. 28
10:40
Haladás-Eger: "ennyi volt bennünk" (Sport365)
A 2012/2013-as NB I-es bajnokság rajtján a Szombathelyi Haladás nehezen lendült játékba az újonc Eger ellen, szünet után viszont csak egy csak volt a pályán. A Hali 4:2-re nyert a szezonnyitón, Kenesei, Halmosi, Iszlai és Andorka voltak a zöld-fehér gólszerzők.
júl. 28
10:42
Nem változtatott Nagy-Britannia elit adósosztályzatán az S (Infostart)
A brit államadósság legnagyobb intézményi befektetőinek félelme és a mélyülő brit recesszió ellenére a Standard & Poor's nem változtatott Nagy-Britannia elit "AAA" szuverén adósosztályzatán.
júl. 28
10:48
Ötfős család sérült meg egy balesetben Solt közelében (Alternatív Energia)
Egy ötfős család minden tagja megsérült, amikor az autójuknak nekiütközött egy őket előző személygépkocsi szombat reggel az 51-es főúton Solt és Harta között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
júl. 28
10:48
Az árfolyamveszteség és a számviteli problémák: haladékot kaphatnak a cégek (Adózóna)
Több olyan új intézkedés is várható a közeljövőben, amely a válság nyomán tömegesen jelentkező tőkeproblémák kezelésében jelenthet könnyebbséget a hazai vállalkozások számára. A cégeknél az elmúlt években sok esetben számviteli okokra visszavezethetően keletkezett tőkehiány, annak ellenére, hogy az érintett vállalkozások üzleti modellje megfelelően működik. Amennyiben a törvénymódosítások életbe…
júl. 28
10:50
Varga: a kormány nem akar változtatni az egykulcsos adón (Adózóna)
A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című…
júl. 28
10:57
Kudarccal végződött az ENSZ fegyverkonferenciája (Infostart)
Kudarccal végződött a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozni hivatott New York-i ENSZ-konferencia - jelentette be a tanácskozást vezető argentin diplomata, Roberto García Moritán.
júl. 28
10:57
Ötfős,vétlen család sérült meg egy balesetben (Blikk)
júl. 28
10:57
Fellendülőben a helyi termelői piacok (ProfitLine)
A bürokrácia egyszerűsítésével, a működés anyagi támogatásával, a kereskedelmi jogszabályok módosításával segíti az agrártárca a termelői piacok létesítését, amelyek ennek eredményeként mindenfelé sorra alakulnak. A régi-új elárusító helyekről országos körképet készítettek az MTI tudósítói.
júl. 28
11:06
Busz ütközött autókkal Debrecenben, ketten megsérültek (Alternatív Energia)
Helyi járatú autóbusz és két személyautó ütközött szombat délelőtt a 48-as számú főút debreceni szakaszán; a balesetben ketten könnyebben megsérültek - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
júl. 28
11:09
Bízik a britekben az S (Portfolio)
A brit államadósság legnagyobb intézményi befektetőinek félelme és a mélyülő brit recesszió ellenére a Standard & Poor's nem változtatott Nagy-Britannia elit "AAA" szuverén adósosztályzatán. A...
júl. 28
11:09
Usain Bolt csak dromedár lenne az állatok világában (Sport365)
Ha az állatok is képviseltetnék magukat az olimpián, az ember igen nagy gondban lenne, Usain Bolt például csak a dromedárokkal lehetne versenyben - legalábbis egy szombaton közölt brit tanulmány szerint.
júl. 28
11:09
A Debrecen rangadóval hangol Hlebék ellen (Agroinform)
Tavaly csúcsrangadóként aposztrofálták a Debrecen-Győr meccset, és bár most nincsenek előzmények, az izgalom garantált.
júl. 28
11:11
NB I: rangadó Debrecenben, érkezik az ETO (Sport365)
A sorsolás szeszélye folytán a 2012/2013-as NB I-es bajnokságot rangadóval kezdi a címvédő DVSC-Teva: szombaton 19 órakor az előző szezon harmadik helyezettje, a Győr látogat Debrecenbe. Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője szeretné, ha ezúttal is jól teljesítene csapata.
júl. 28
11:13
ÉLŐ: Forma-1 Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés (Sport365)
A pénteki szabadedzéseket a brit Lewis Hamilton uralta, szombaton 11 órától kövessétek nálunk a harmadik szabadedzés eseményeit!
júl. 28
11:15
Hogyan alakul a jövő héten a benzin ára? (Infostart)
Csökkentek a héten a finomított termékárak, így várhatóan az előttünk álló héten a hazai üzemanyagárak is lefele veszik az irányt. Akár literenként öt forint körüli benzin és gázolajár csökkenésre is sor kerülhet, de ezúttal az sem kizárt, hogy ennél alacsonyabb változást fog csak érvényesíteni a Mol.
júl. 28
11:15
Videó: Nézd meg, kivel alszik Radics Gigi (Blikk)
júl. 28
11:15
Détári: "nem lesz helyzete a Kecskemétnek" (Sport365)
Szombaton a Ferencváros számára is megkezdődik a 2012/2013-as szezon. A játékosok és a szakmai stáb is bizakodva várja a Kecskemét elleni rajtot, amelyre az Albert Flórián Stadionban kerül sor 20:45-kor.
júl. 28
11:21
Nem rontotta el az olimpiai megnyitót a S (Privátbankár)
A brit államadósság legnagyobb intézményi befektetőinek félelme és a mélyülő brit recesszió ellenére a Standard & Poor's nem változtatott Nagy-Britannia elit "AAA" szuverén adósosztályzatán.
júl. 28
11:24
Marad Ungvári eltiltása, de más indokkal (Infostart)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyben hagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila kétéves eltiltását, ám azt nem doppingvétséggel, hanem gondatlansággal indokolta.
júl. 28
11:27
Kiesett a harmadik kiemelt argentin Mayer (Agroinform)
A harmadikként kiemelt argentin Leonard Mayer két szettben vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Ramtól.
júl. 28
11:29
Marad Ungvári Attila eltiltása (Agroinform)
A CAS helyben hagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila kétéves eltiltását, de nem doppingvétség az ok, hanem gondatlanság.
júl. 28
11:31
Verrasztó nem jutott döntőbe 400 m vegyesen (Agroinform)
Nem volt esélye a döntőbejutásra a magyar úszónak.
júl. 28
11:33
Világsiker Phelpsék klipje - videó (Infostart)
Pár nap alatt több százezren nézték meg a különböző videomegosztó oldalakon az amerikai úszócsapat világsztárjai, Michael Phelps, Ryan Lochte és több társuk szereplését egy klipben.
júl. 28
11:33
Cseh megszorongatta Phelpset, de nem került a döntőbe (Agroinform)
A remek úszás ellenére óriási csalódás: Cseh László a döntőben már nem úszhat.
júl. 28
11:33
Dzsúdós doppingügy: marad Ungvári eltiltása, de más indokkal (Blikk)
júl. 28
11:42
Nem került döntőbe Cseh László 400 méter vegyesen (Infostart)
Csak a 9. helyen végzett az előfutamban, így nem jutott be a döntőbe Cseh László 400 méteres vegyesúszásban a londoni olimpián. Nem lett finalista Verrasztó Dávid sem.
júl. 28
11:42
Világbajnok spanyol játékost igazolt az Espanyol (Sport365)
Az Espanyol leigazolta a Benfica balhátvédjét, Joan Capdevilát.
júl. 28
11:44
ÉLŐ: London 2012 percről-percre - Cseh Laci nem döntős 400 vegyesen (Sport365)
A sport365.hu egész napos élő közvetítésben számol be a londoni olimpia történéseiről.
júl. 28
11:45
Három űrberendezést állított földkörüli pályára Oroszország (Infostart)
Az orosz lég- és űrvédelem három berendezést indított szombaton a világűrbe egy Rokot hordozórakétával.
júl. 28
11:46
Cseh Laci nem jutott döntőbe 400 vegyesen (Sport365)
Cseh László Michael Phelpsszel karöltve leiskolázta a mezőnyt a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, ám a magyar klasszis mégsem jutott a döntőbe.
júl. 28
11:48
Kiss Pál Tamás 20. a GP3 időmérőjén (Sport365)
Kiss Pál Tamás a 20. rajtkockából indulhat a Forma-1-es Magyar Nagydíj betétfutamaként sorra kerülő GP3 kategória szombat délutáni első futamán a Hungaroringen.
júl. 28
11:50
A CAS helyben hagyta Ungvári Attila kétéves eltiltását - csak az indok más (Sport365)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyben hagyta a cselgáncsozó Ungvári Attila kétéves eltiltását, ám azt nem doppingvétséggel, hanem gondatlansággal indokolta.
júl. 28
12:00
Tovább durvul a jobbikos belháború - Novák az EP-ből is száműzné Szegedit (Alternatív Energia)
ovák Előd Jobbik-alelnök abban bízik, hogy pártja országos elnöksége hétfői ülésén visszahívja Szegedi Csanádot európai parlamenti (EP) képviselői posztjáról. Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke az MTI-nek szombaton azt mondta, megyei szervezeteik többsége sajnálja, hogy Szegedi Csanád lemondott megyei elnöki tisztségéről, és szeretnék, ha megváltoztatná döntését.
júl. 28
12:03
Rontotta növekedési várakozásit az amerikai kormányzat (ProfitLine)
Az amerikai kormányzat csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését pénteken, néhány órával azután, hogy a kereskedelmi tárca közzétette előzetes becslését, miszerint az idei második negyedévben éves szinten 1,5 százalékkal növekedett a hazai össztermék.
júl. 28
12:03
Vigyázz! Mindenkit megmérgezhet a házi befőtted (Pénzcentrum)
Bénulással járó betegséget (botulizmust) is okozhatnak a nem megfelelően tartósított élelmiszerek, amiért egy baktérium által termelt méreganyag (toxin) felelős. A nem kellő körültekintéssel végzett otthoni befőzés tökéletes táptalaja lehet a baktériumos fertőzéseknek és a megbetegedéseknek - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal....
júl. 28
12:03
Kis Pál Tamás a huszadik helyről rajtolhat (Agroinform)
Kiss Pál Tamás a 20. rajtkockából indulhat a GP3 kategória szombat délutáni első futamán a Hungaroringen.
júl. 28
12:05
Szilágyi hatodik lett és kiesett (Agroinform)
Nem került be az elődöntőbe a 15 éves magyar lány.
júl. 28
12:06
Afgán lázadók öltek meg két NATO-katonát (ATV)
A részletek még nem ismertek.
júl. 28
12:07
Németországben játszik nemzetközi tornán a magyar válogatott (Agroinform)
Németországi felkészülési tornán lép pályára Wittlichben augusztus 4-én és 5-én a magyar női kézilabda-válogatott.
júl. 28
12:08
Szigorúan titkos dossziék: offsore-lovagok a magyar elitben (ATV)
A kommunista titkosszolgálat keze is benne lehet, hogy a magyar üzleti elit szereplői nemzetközi mércével mérve igazi offshore-lovagoknak tekinthetők. A „tutira” feltehetőleg a szovjet és a bolgár elvtársakkal együtt leltek a magyar külkeresek, bár mindezt szigorúan titkosnak minősített dossziék őrzik. Az üzlet kormányokon átívelő mértéket öltött. Egy főre vetítve 22 ezer dollárt, csaknem…
júl. 28
12:09
Kisebb gazdasági növekedést várnak az Egyesült Államokban (Infostart)
Az amerikai kormányzat csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését az után, hogy a kereskedelmi tárca közzétette előzetes becslését, miszerint az idei második negyedévben éves szinten 1,5 százalékkal növekedett a hazai össztermék.
júl. 28
12:09
London 2012 - Cseh és Verrasztó is kiesett 400 m vegyesen (Blikk)
júl. 28
12:15
Németországi tornán a magyar női kézilabda-válogatott (Sport365)
Németországi felkészülési tornán lép pályára Wittlichben augusztus 4-én és 5-én a magyar női kézilabda-válogatott, ahol német és dán klubcsapatokkal játszik kétszer 25 perces mérkőzéseket.
júl. 28
12:17
London 2012: Megvan az első olimpiai csúcs! (Sport365)
Megvan a londoni ötkarikás játékok első olimpiai csúcsa. Az amerikai Dana Vollmer parádés úszással, 56:25-ös időt repesztett női 100 pillangón.

Keresés