Stephan El Shaarawy az AC Milan és az olasz labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége várhatóan a jövő héten aláírja új szerződését. A játékos ügynöke, Roberto La Florio szerint a tárgyalások jól haladtak, és már csak néhány kérdést kell tisztázni.
Kína területe nem lehet adásvétel tárgya, az ország megvédi a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetek feletti szuverenitását - tudatta hétvégi közleményében a kínai külügyminisztérium szóvivője azután, hogy a japán miniszterelnök jelezte: kormánya megvenné a jelenleg magánkézben lévő terület nagyobb részét.
Két ülést tart jövő héten a nyári rendkívüli ülésszak utolsó hetében Tisztelt Ház. Hétfőn 14, csütörtökön 11 új törvényt, törvénymódosítást fogadhatnak el.
Debrecen - „Végre 21 embert láttam magam körül a pályán" – Vukasin Polekszics (29), a DVSC kapusa mondta ezt, eltiltása után 743 nappal újra meccset játszhatott.
Eljero Elia elhagyja az olasz bajnokságot, és várhatóan a német Werder Bremen játékosa lesz. A holland középpályás négy éves szerződést ír alá új klubjával.
Rátgéber László, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 19 fős bő keretét, amellyel szerdán kezdi meg a felkészülést az Európa-bajnoki selejtezőkre.
A svájci felügyelet, a FINMA márciusban már megszellőztette, hogy milyen szabályozást kívánnak bevezetni az alapkezelési szektorban, hiszen gyorsan közeledik a határidő, amikor az EU-s AIFM direktíva...
Egy telefonos gyorsfelmérés szerint a július 29-én urnák elé járuló román állampolgárok csaknem kétharmada Traian Basescu államfő leváltására szavazna - közölte vasárnap a kormányon lévő szociáldemokratákhoz (PSD) közel álló IMAS közvélemény-kutató intézet.
Egy telefonos gyorsfölmérés szerint a július 29-én urnák elé járuló román állampolgárok csaknem kétharmada Traian Băsescu államfő leváltására szavazna – közölte vasárnap a kormányon lévő szociáldemokratákhoz közelálló IMAS közvélemény-kutató intézet.
Súlyos számokkal érhet véget az Országggyűlés rendkívüli nyári ülésszaka jövő héten, csakhogy a héten bejelentett munkavédelmi akcióterv után a nemzetközi partnerek kétkedve fogadhatják a költségvetés fő számait, melyről hamarosan szavaz a T. Ház.
Már 42 halottja van a legújabb adatok szerint az amerikai Közép-Nyugaton és a keleti partvidéken napok óta tartó hőséghullámnak, amelyet vasárnap kisebb enyhülés követhet.
A gönyűi konténer- és gazdasági terminál hasznosítására az Audi logisztikai központ kedvező lett volna, de nem az egyetlen lehetőség - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.
A spanyol csapat Európa-bajnoki győzelme után, az olimpián is begyűjtené az aranyérmet, mindezt Adrian Lopez, az Atlético Madrid 24 éves csatára hangsúlyozta a minap.
A magyarországi üzemanyagárakat befolyásoló tényezők közül az északi-tengeri Brent könnyűolaj szabadpiaci ára a legközelebbi, augusztusi határidőre drágábban zárt, mint egy hete.
Vasárnap rendezték meg az eni Motorrad Grand Prix Deutschland elnevezésű MotoGP futamot, amelyet a spanyol Dani Pedrosa nyert meg. Casey Stoner hatalmas hibája miatt Jorge Lorenzo komoly előnyre tett szert az összetettben.
Egy brazil bajnoki mérkőzésen a játékvezető kiosztott egy piroslapot, mire a kiállított játékos egyszerűen leütötte a sporit. A kárvallott Marcos André Gomes nem szenvedett súlyos sérülést.
Ryan Giggs viseli a csapatkapitányi karszalagot Nagy Britannia válogatottjában a londoni olimpián, minderről ma döntött a Stuart Pearce szövetségi edző.
A részvénypiacok az elmúlt egy hét során nem szerepeltek valami jól, ennek hatására pedig a világ leggazdagabbjai összesen 1,4 milliárd dollárt veszítettek vagyonukból néhány nap leforgása alatt -...
A Soá áldozataira, a hatvannyolc évvel ezelőtti deportálásokra, a gettóba zárt, majd megsemmisítő táborokba hurcolt és meggyilkolt zsidó szombathelyi polgárokra emlékeztek vasárnap a vasi megyeszékhely zsidó imaházában.
Csak mérsékelt növekedésre számít idén Közép- és Kelet-Európában a Bécsi Összehasonlító Gazdaságkutató Intézet (WIIW) által ismertetett elemzésében. A WIIW szakértői szerint az euróövezet és a közép- és kelet-európai térség is válaszút elé érkezett, hogy folytatja-e a megszorítási politikát.
A Microsoft új, kifejezetten táblagépekre optimalizált operációs rendszerével működő táblagépet dobna piacra a Samsung - tudta meg a Bloomberg. A dél-koreai technológiai óriás jeleneg piacon lévő...
Letartóztatták a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Minnesota Vikings legjobb futóját, Adrian Peterson-t. A remek képességű játékos állítólag egy nightclubban akaszkodott össze a biztonságiakkal és a rendőrökkel.
Már harmadszor játszik Grand Slam döntőt egymással Andy Murray és Roger Federer, eddig azonban mindig a svájci nyert. A brit teniszező viszont most nagyon fogadkozik és tökéletesen játékkal megtörné az átkot.
A Belügyminisztérium mindenben segíti a Szabó Máté ombudsman által a közfoglalkoztatás területén indított átfogó vizsgálatot – mondta Samu Attila miniszteri főtanácsadó vasárnap az MTI-nek.
Magához tért és már beszélt is a családjával és barátaival Maria de Villota, a Marussia súlyosan megsérült tesztpilótanője, legalábbis a Sky csatorna munkatársa szerint.
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg.
A Bayern München illetve a német válogatott csapatorvosa kezeli a jamaicai rekordert, Usain Boltot. A háromszoros olimpiai bajnoknak ugyanis hátfájdalmai vannak, amik akár az ötkarikás szereplését is veszélyezteti.
A Jobbikban állítólag már nem téma Szegedi Csanád zsidó származása, az érintett viszont még nem tudta feldolgozni a mindeddig számára is ismeretlen információkat. Az elmegyógyász szerint van esély a súlyos trauma kiheverésére, ám a sikerhez Szegedinek jó döntéseket kellene hoznia. A Hetek cikke.
Miskolc - Beteg kapusáért focizott a Diósgyőr. A miskolciak megnyerték a szombathelyi Király kupát, a serleg mellé járó 300 ezer forintos pénzjutalmat leukémiában szenvedő játékosuknak, Rakaczki Bencének (19) ajánlották.
A magyarok fordítják lakással kapcsolatos szolgáltatásokra kiadásaik legnagyobb részét 28 európai ország lakossága közül, és a legkisebb arányt költik utazásra vagy üdülésre, valamint pihenésre, szórakozásra. Ha tíz százalékkal több pénzük lenne, leginkább élelmiszerre adnának ki többet, és félre is tennének a pluszból a Nielsen felmérése szerint.
Bár korábban felmerült, hogy a PSG szerződtetni kívánja a Barcelona csatárát, Carlo Ancelotti, a párizsiak vezetőedzője szombaton megcáfolta a transzfer létrejöttét, a játékos sérülésére hivatkozva.