2012. július 8. vasárnap

júl. 8
15:56
Forma-1: Webber nyert Silverstone-ban Alonso és Vettel előtt (Sport365)
Mark Webber nyerte brit nagydíjat Silverstone-ban, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso előtt. A dobogóra Vettel ért még oda, míg a feltámadó Felipe Massa a negyedik helyen ért be. Lebőgött hazai pályán a McLaren.
júl. 8
15:57
Olimpiák a két világháború között (1924-1936) (Agroinform)
A XXX. nyári olimpiai játékokat felvezető sorozatunkban ezúttal az 19224 és 1936 közötti időszakot idézzük fel.
júl. 8
15:58
Nyerő taktika, sokat fejlődő Ferrari, tisztelgő Vettel - F1-es nyilatkozatok (Sport365)
Webber érzi, hogy a taktika miatt nyert, ahogyan csapattársa Vettel is ennek köszönheti bronzérmét. Alonso azzal együtt elégedett, hogy vesztett néhány pontot ausztrál riválisával szemben.
júl. 8
15:59
Szombathelyen már megvan az alapcsapat (Agroinform)
Artner Tamás vezetőedző elmondta, hogy maximálisan elégedett a felkészülés eddigi szakaszával.
júl. 8
16:03
Klicsko nem kegyelmezett (Blikk)
Bern — Négy vb-címe megvédésével ajándékozta meg edzőjét Vlagyimir Klicsko (36). Az ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó trénere, Emanuel Steward (68) szülinapján lépett ringbe Tony Thompson (40) ellen.
júl. 8
16:03
Ketten megsérültek a bikafuttatáson (Blikk)
júl. 8
16:12
Szigorodtak a NAV által kiszabott büntetések (Adózóna)
Szigorodott a 10 ezer euró, vagy azt meghaladó készpénz, vagy készpénz-helyettesítő eszközök közösségi területre történő belépéskor, vagy annak elhagyásakor történő bejelentési kötelezettségre vonatkozó törvényi szabályozás.
júl. 8
16:15
Kobajasi letarolta saját szerelőit - videó (Agroinform)
A Sauber japán pilótája a boxutcában túlságosan nagy sebességgel robogott be a kerékcserére.
júl. 8
16:18
Brit Nagydíj: Mark Webber idei második győzelme (ATV)
Mark Webber nyerte vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei kilencedik futamát, a Brit Nagydíjat.
júl. 8
16:21
Tortát süt a kutyapék (Blikk)
Budapest — Habos torta, muffin, mogyorókrémes süti, négysajtos falatka – Tarcsi Erzsébet (27) éveket töltött azzal, hogy kifejlessze a sok finomságot, kedvence, Luna nagy örömére.
júl. 8
16:23
Azt hitte, mással jár, ezért szúrta le (Blikk)
Szigetszentmiklós — Azt hitte, már mást szeret M. Tímea (†35), ezért gyilkolhatott a rendőrnyomozó Z. Csaba (36) péntek éjjel. A férfi szintén nyomozó volt kedvesét szurkálta halálra brutális kegyetlenséggel. Úgy tudjuk, a férfi akkor gerjedt haragra, amikor megtudta, a nő a kollégáival bulizni volt. Féltékenységből rohant az Ifjúság úti lakásba. Amikor Tímea látta, hogy nagy a baj, hívta…
júl. 8
16:25
Pénzre nincs is szüksége a pásztornak (Blikk)
Santiago — 46 éve él teljes elszigeteltségben Chile Patagónia tartományában egy magányos pásztor. Faustino Barrientos ma már akár évente kétszer is találkozik emberekkel, aminek nem örül, ő akkor érezte jól magát, amikor „úgy hihette, egyedül van az egész bolygón”.
júl. 8
16:27
Kiss Pál Tamás hét kör alatt nyolcat előzött, majd az eső nehezítette dolgát (Sport365)
Hét kör alatt nyolcat előzött Kiss Pál Tamás tegnap a GP3-as sorozat silverstone-i versenyhétvégéjének első futamán, melyen a 11. lett. A második viadalon ma a remek rajtot követően az esőben a 14.-ként zárt.
júl. 8
16:29
Fotó: Kobayashi elütötte a szerelőjét (Sport365)
A japán Kamui Kobayashi balesetet okozott a Brit Nagydíjon saját boxában. A pilóta elütötte szerelőjét.
júl. 8
16:33
Pintér szerint kapujához szegezték a Levszkit - videó (Agroinform)
A bolgár bronzérmes 2-1-re legyőzte az ETO-t, de Pintér Attila vezetőedző nem bánkódik az eredmény miatt.
júl. 8
16:35
Deschamps lesz a szövetségi kapitány - hivatalos (Agroinform)
Didier Deschamps lesz a francia labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
júl. 8
16:36
Damaszkuszba látogat Kofi Annan (Infostart)
Damaszkuszba várják hétfőn Kofi Annant, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottját - közölte vasárnap Dzsihád Makdiszi, a szíriai külügyminisztérium szóvivője.
júl. 8
16:36
Deschamps a francia válogatott új szövetségi kapitánya (Infostart)
Didier Deschamps lesz a francia labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
júl. 8
16:39
Csupa színes egyéniség (Blikk)
júl. 8
16:41
Letépi a férfiak nemi szervét a trópusi hal (Blikk)
Chicago — Emberi nemi szervekkel táplálkozó trópusi halfajtól rettegnek egy Illinois állambeli tó környékének lakói. A főként a Csendes-óceánban honos, Pápua Új-Guinea környékén élő pacu kifejezetten a vízbe merészkedő férfiakra – fürdőzőkre, halászokra – veszélyes, az állat egyszerűen leharapja a nemi szerveket, amelynek következtében az áldozat gyorsan elvérzik.
júl. 8
16:51
Feldarabolná magát a botrányba keveredett brit bank (Portfolio)
Feldarabolná magát a nemrég kamatláb-manipulációs botrányba keveredett brit óriásbank, a Barclays - tudta meg a Sunday Times. A társaság befektetési banki üzletágának részvényeit bevezetné a cég a...
júl. 8
16:51
Mourinho nem engedi el Granerót Liverpoolba (Agroinform)
A 25 éves középpályás szerződése jövő nyáron jár le a királyiaknál, ahol csak kiegészítő emberként számolnak vele.
júl. 8
16:53
Meghalt a pályán egy 17 éves brazil focista (Agroinform)
Összeesett a pályán majd életét vesztette szombaton egy 17 éves brazil fiú, Arjuna Luiz Venutto Ramos.
júl. 8
16:54
A kormány fölöslegessé teszi a Hírcsárdát? (ATV)
Keresik Hugh Grant privát címét a Miniszterelnökségen, hogy postázni tudják neki azt az anyagot, amelyből a sztár részletesen megismerheti az itthoni médiaviszonyokat. A színész nemrég kritizálta a magyar médiatörvényt, ezért küld neki ismertetőt a kormány.
júl. 8
16:57
Ordítva üti egymást Détár és Rékasi (Blikk)
Budapest — Rékasi Károly porckorongsérvét lézerrel és injekciókkal hozták helyre, Détár Enikő kék-zöld foltokat szerzett be párjától. Naponta esnek egymásnak, ordítozva verekszenek. Bár a dulakodások igaziak, a gyűlölet csak játék: A rózsák háborújának főszereplőit alakítják.
júl. 8
16:59
Neten csajozó dj. (Blikk)
Budapest — A legnagyobb társkereső portálon hirdeti magát a dj. Idősebb Éliás Gyula (55) hirdetése alapján egy nála 20-35 évvel fiatalabb hölgyet tudna elképzelni társának. Bemutatkozásában nem tagadja, imád bulizni, színházba járni, és még az is fontos számára, hogy választottja szeresse a jótékony fokhagymát. Érdekes, hiszen úgy tudjuk, a lemezlovasnak komoly kapcsolata van.
júl. 8
17:00
Peking a Washingtonnal fennálló kereskedelmi vitái rendezésére készül (ProfitLine)
Peking hamarosan megkezdi az egyeztető tárgyalásokat 22 olyan ügyben, amelyben Kína bepanaszolta az Egyesült Államokat a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) kínai termékek importjának korlátozása miatt - jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap.
júl. 8
17:00
Deschamps a francia válogatott új szövetségi kapitánya (Sport365)
Didier Deschamps lesz a francia labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
júl. 8
17:01
Tvtrko bekönyörögte magát egy színházi társulatba (Blikk)
Budapest — Színésznek állt Vujity Tvrtko (40), mégpedig egy különleges társulatba. A műsorvezető, amikor pár éve látta az értelmi fogyatékosokból álló Komédiás Integrált Színház előadását, eldöntötte, mindenképpen tagja szeretne lenni a csapatnak.
júl. 8
17:02
Tottenham: az Ajax játékosa 12 millióért érkezett - hivatalos (Sport365)
A két klub vasárnapi közös bejelentése alapján a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Jan Vertonghen, az Ajax Amsterdam csapatkapitánya.
júl. 8
17:09
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 27. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Ezúttal sem vitték el a jackpotot, így a 6 találatos várható főnyereménye a 2012. 28. játékhéten 650 millió forint....
júl. 8
17:09
35 millió fontot adna az orosz szövetség Mancininek (Agroinform)
Az oroszok a hazai rendezésű, 2018-as világbajnokságra is az olaszt akarják a kispadra.
júl. 8
17:12
A hatos lottó e heti nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
júl. 8
17:15
Leállt a vséje az újszívesnek (Blikk)
Budapest — Újra indult Suhajda László (35) versenyfutása az idővel! A nemrég dupla szervátültetésen átesett férfi napokon belül felkerül a sürgősségi, európai vese várólistára. Bár a Semmelweis Egyetem Városmajori Szívklinikáján május 23-án kapott új szíve tökéletesen végzi a dolgát, az ugyanakkor beültetett veséje azonban nem szuperál.  Annak idején az orvosok 3-5 hetet adtak arra, hogy ez a…
júl. 8
17:17
Medencében pattantak a hullámok hátára (Blikk)
Budapest — Tenger híján medencében szörföznek a magyar fiatalok. Az országban egyedül a margitszigeti strand hullámmedencéje alkalmas a víztaréj meglovaglására. Ezért itt rendezték meg a hét végén a magyar szörfbajnokságot, ahol 28 amatőr mutatta meg a közönségnek és a zsűrinek, mire képes a deszkán.
júl. 8
17:19
Katasztrofális eredmények az érettségin (Blikk)
júl. 8
17:27
Sérülés miatt feladta a versenyt a pekingi olimpiai bajnok - videó (Agroinform)
Samuel Sanchez belekeveredett egy bukásba, s az esés következtében valószínűleg eltört a bal kulcscsontja.
júl. 8
17:29
Esőszünet a Federer-Murray döntőn (Agroinform)
Megérkezett az eső Wimbledonba, behúzzák a tetőt a centerpályán, szünetel a férfi egyes döntője.
júl. 8
17:30
Szalayék elrajtoltak a Selyemút-ralin (ATV)
Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László szombaton délután tizedikként gurult fel a Vörös téren felállított rajtdobogóra és vágott neki a Selyemút-rali majd’ 4000 kilométeres versenytávjának.
júl. 8
17:32
Az RMDSZ nem áll egyik román párt mellé sem (ATV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselői és szenátorai saját lelkiismeretük szerint szavaztak Traian Băsescu államfő felfüggesztése ügyében, és a szövetség a jövőben sem kíván felsorakozni az egymással konfliktusban álló román pártok egyike mellé sem – derül ki az RMDSZ közleményéből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.
júl. 8
17:33
Leállt a veséje az újszívesnek (Blikk)
Budapest — Újra indult Suhajda László (35) versenyfutása az idővel! A nemrég dupla szervátültetésen átesett férfi napokon belül felkerül a sürgősségi, európai vese várólistára. Bár a Semmelweis Egyetem Városmajori Szívklinikáján május 23-án kapott új szíve tökéletesen végzi a dolgát, az ugyanakkor beültetett veséje azonban nem szuperál.  Annak idején az orvosok 3-5 hetet adtak arra, hogy ez a…
júl. 8
17:33
Nem a sarcra! Lekerült a napirendről a dugódíj (Blikk)
Budapest — Győzött a Blikk, és lapunkkal együtt az a több százezer autós, akik nap mint nap arra kényszerülnek, hogy a főváros belső kerületeibe induljanak! A Fővárosi Közgyűlés után ugyanis a parlament is leszavazta pénteki ülésén a dugódíj bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat, így bizonyos: belátható időn belül nem kell a tervezett sarcot leróniuk a sofőröknek.
júl. 8
17:33
Hollande: a sötét erők nem képesek ártani a francia-német barátságnak (ProfitLine)
A francia elnök szerint semmilyen sötét erő nem képes ártani a francia-német barátságnak. Francois Hollande ezt a kelet-franciaországi Reims katedrálisa előtt mondta vasárnap a német-francia barátsági szerződés megkötésének 50. évfordulóján rendezett ünnepségen annak kapcsán, hogy előző este ismeretlenek több mint ötven sírt gyaláztak meg egy közeli első világháborús német katonai temetőben. A…
júl. 8
17:33
Forma-1: eredmények, pontverseny és csapatverseny - Brit Nagydíj (Sport365)
A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíj eredményei és a pontversenyek állása a világbajnokság idei kilencedik futama után.
júl. 8
17:35
Véletlenül se gyújtsunk tüzet (Blikk)
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Vidékfejlesztési Minisztérium. A katasztrófavédelem hivatalvezetője szerint különösen fontos odafigyelnünk arra, hogy még véletlenül se okozhassunk tüzet a rendkívüli melegben kiszáradt erdőkben, mezőkön. Dr. Ferencz Norbertet, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetőjét kérdeztük
júl. 8
17:35
Végzetes sérülés: az olimpiai bajnok feladta a Tour de France-ot (Sport365)
Sérülés miatt vasárnap fel kellett adnia a 99. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt az olimpiai bajnok Samuel Sancheznek.
júl. 8
17:45
Hamarosan akár a norvég olajkitermelés egészét is blokkolhatja a sztrájk (Portfolio)
Nem sikerült megállapodásra jutniuk a norvég olajmunkásoknak, így egyre nagyobb a veszélye, hogy akár az ország olajkitermelésének egésze is leállhat napokon belül. A piaci szereplők arra várnak,...
júl. 8
17:45
Hol keresik a legkevesebbet az országban? (Pénzcentrum)
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó munkabére a 2012. januártól áprilisig terjedő időszakban 223 361 forint, a versenyszférában dolgozók átlagfizetése 228 699 forint, a költségvetési szervezeteknél 182 182 forint volt. Ez 3,8%-os növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest....
júl. 8
17:45
Svájcban végre hazaértek (Agroinform)
Thibaut Pinot óriási kerékpározás után másodpercekkel nyerte meg a hét heggyel nehezített 8. szakaszt.
júl. 8
17:47
Szabadlábon a Diósgyőr korábbi csapatkapitánya (Agroinform)
Négy hónap után szabadlábra helyezték Lippai Ákost, a Diósgyőr egykori csapatkapitányát.

Keresés