2012. július 8. vasárnap

júl. 8
17:49
Körverseny vagy körút a Tour de France? (Agroinform)
Egy jobb kedvre derítő sztori a Francia körverseny hőskorából az utóbbi napok bukásai után.
júl. 8
17:51
Majdnem lőttek a politikai vitának (Blikk)
Amman — Kis híján pisztolyával tett pontot egy televíziós vita végére egy felindult parlamenti jordán képviselő. Mohamed Shawabka egy ellenzéki párt politikusával ült le élő műsorban ütköztetni álláspontjukat, egyebek között a szíriai polgárháború lehetséges hatásaival kapcsolatban.
júl. 8
17:53
Hiába várnak a borravalóadóra? (Blikk)
Budapest — „Nincs abból vita, hogy elfogadhatunk-e a jövőben is borravalót” – mondta a felszolgáló Barbara (24) a Blikknek. – Eddig is a főnököm számolta ki minden hónapban, hogy mennyi pluszpénzt kapunk, s ő adta hozzá a fizetésünkhöz – magyarázta. A jövőben ugyanis senki, így a felszolgálók sem fogadhatnának el díjazásukon felül harmadik személytől juttatást, vagyis borravalót, hacsak a…
júl. 8
18:03
Akár a norvég olajkitermelés egészét is blokkolhatja a sztrájk (Portfolio)
Nem sikerült megállapodásra jutniuk a norvég olajmunkásoknak, így egyre nagyobb a veszélye, hogy akár az ország olajkitermelésének egésze is leállhat napokon belül. A piaci szereplők arra várnak,...
júl. 8
18:03
Német siker Moto3-ban a Sachsenringen (Agroinform)
Sandro Cortese az összetett versenyben is átvette a vezetést az ezúttal pontot sem szerző spanyol Maverick Vinalestől.
júl. 8
18:05
Kedvező hírek a régióban: reménykedhetnek a magyar erőművek (Portfolio)
Hozzájárult az Európai Bizottság, hogy Bulgária, Csehország és Románia a következő években is fenntarthassa azt a rendszert, amelyben ingyen ad úgynevezett szennyezési kvótát erőműveinek - számol be...
júl. 8
18:05
Fehérorosz győzelem vegyes váltóban (Agroinform)
A fehérorosz páros nyerte a vegyes váltók vasárnapi versenyét a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.
júl. 8
18:06
Nem nőtt a kockázatvállalási hajlandóság az EU-csúcs után (ProfitLine)
A legutóbbi EU-csúcsértekezlet egyébként jó kezdeményezései sem elegendők arra, hogy eloszlassák az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos piaci aggodalmakat, és így ahhoz sem, hogy a piacok kockázatvállalási "üzemmódra" váltsanak - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport új felméréséből.
júl. 8
18:06
Több tucat halott vasárnap a szíriai polgárháborúban (ATV)
Legalább harminchét ember halt meg vasárnap Szíriában a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központ adatai szerint.
júl. 8
18:06
Lovassport: ötödik a magyar négyesfogathajtó-csapat Aachenben (Sport365)
A Dobrovitz József, Lázár Zoltán, ifj. Dobrovitz József összeállítású magyar csapat az ötödik helyen végzett a legrangosabb európai lovasverseny keretében, Aachenben rendezett négyesfogathajtó-viadalon.
júl. 8
18:08
Átfogó ombudsmani vizsgálat indult a közfoglalkoztatás kapcsán (ProfitLine)
Nem múlhat pusztán az önkormányzatok jóindulatán a közfoglalkoztatottak alapjogainak tiszteletben tartása – azt a jogszabályoknak kell szavatolnia, a hatóságoknak pedig ellenőriznie - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
júl. 8
18:09
Friends of Europe (Gondola)
A Friends of Europe egyértelműen az Európa jövőjéről történő szabad gondolkodás, illetve szakmai véleményformálás bölcsője.
júl. 8
18:21
Ötödik a magyar négyesfogathajtó-csapat Aachenben (Agroinform)
Egyéniben Dobrovitz 7., Lázár 14., ifj. Dobrovitz pedig 24. lett.
júl. 8
18:23
Barton a Twitteren csábítja Owent a QPR-hoz (Agroinform)
Az aranylabdás csatárral, Michael Owennel nem hosszabbított szerződést a Manchester United.
júl. 8
18:24
Szeret dugóban vánszorogni? Most üljön autóba Budapesten! (ATV)
Az Erzsébet híd lezárása miatt a szokásosnál hamarabb alakultak ki forgalmi dugók a fővárosban vasárnap délután – mondta el a Fővinform ügyeletese az MTI-nek.
júl. 8
18:27
Mentőcsónak vitte a balatoni bombát (Blikk)
Balaton — Bombaveszély! Egyre több robbanószerkezet kerül elő a Balatonból: az elmúlt egy hónapban ötször bukkantak második világháborús bombára a tóban. A bejelentések a sekélyebb vizű déli partról érkeztek.
júl. 8
18:27
Ismét babát vár Lily Allen (Blikk)
júl. 8
18:27
Boldogság a kordon mögött (Alternatív Energia)
Több ezren voltak a Budapest Pride felvonuláson szombaton, ám a menet az Alkotmány utca végén megállt, ugyanis a rendőrök a több száz feldühödött ellentüntető miatt nem engedték be a felvonulókat a Kossuth térre. Tíz embert állított elő a rendőrség a téren, egyiküket azért, mert horogkeresztes sálat viselt.
júl. 8
18:27
Dugók vannak a fővárosban az Erzsébet-híd lezárása miatt (Grill Receptek)
Az Erzsébet híd lezárása miatt a szokásosnál hamarabb alakultak ki forgalmi dugók a fővárosban vasárnap délután - mondta el a Fővinform ügyeletese az MTI-nek.
júl. 8
18:29
A déli féltekét fotózta a Masat (Blikk)
Magyarország — Öt hónap után is tökéletesen működik az első magyar műhold, amit február közepén a Vega rakétáról bocsátottak ki az űrbe. Sőt továbbra is szorgalmasan készíti a szebbnél szebb képeket bolygónkról.
júl. 8
18:39
A Fidesz-kormány okozott káoszt az oktatásban (ProfitLine)
Az MSZP szerint nem az elmúlt két évtized politikája, vagy az előző szocialista kormányok miatt, hanem a Fidesz-kormány eddigi, kapkodó változtatásai okoztak káoszt az oktatás teljes területén.
júl. 8
18:39
Nem kell már adót fizetni, jön a többkulcsos járulék - heti összefoglaló (Pénzcentrum)
Nem kell adó- és járulékmentességet adni azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak, ellenben válság idején is meg kell védeni a nyugdíjak vásárlóértékét - így vélekedik a Pénzcentrum.hu olvasóinak a többsége. A kérdőívek kiértékelése mellett a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe is megérkezett a kánikula. Elemzéseinkből megtudhatod, hogy nem kapsz gutát a villanyszámlától még a…
júl. 8
18:42
Márquez nem fog írni többé (Infostart)
Gabriel García Márquez időskori elbutulásban szenved, és már nem várhatók tőle további művek; a 85 éves Nobel-díjas kolumbiai író szellemi leépüléséről öccse, Jaime García Márquez számolt be a hét végén egy Cartagena kolumbiai üdülővárosban tartott konferencián.
júl. 8
18:45
Íme a legdrágább házak (Blikk)
Magyarország — Fővárosi villa 1,4, vidéki nyugalom 1,1 milliárdért: ennyibe kerülnek ma Magyarország legdrágább eladó házai.
júl. 8
18:47
Eltiltották a huszárokat lovaiktól (Blikk)
Amal — Eltiltották lovaik látogatásától is azt a két hagyományőrző magyar huszárt, akiket egy lakossági bejelentés alapján tartóztatott le, és zárt két napra fogdába a svéd rendőrség a múlt hét végén.
júl. 8
18:49
Az unokák kapják a benzint! (Blikk)
Csanádpalota — Jó helyre került a Blikk Bumm heti nyereménye! Mészáros Mihálynak (78) ugyan nemhogy autója, de még telefonja sincs, a nyugdíjas mégis jó hasznát veszi a Blikk nyereményjátékán nyert 300 ezer forint értékű üzemanyagkártyának.
júl. 8
18:51
15,3 milliárdot dobott ki a Barca? (Blikk)
Barcelona — Ráfizet a Barcelona labdarúgócsapata arra, hogy nem mindegyik értékét becsüli meg. A klub La Masia nevű akadémiája ontja a tehetségeket: elég csak Lionel Messit (25), Xavi Hernándezt (32) és Andrés Iniestát (28) említeni.
júl. 8
18:57
Öttusa Eb: fehérorosz győzelem vegyes váltóban (Sport365)
A fehérorosz páros nyerte a vegyes váltók vasárnapi versenyét a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.
júl. 8
18:57
Csak százszázalékos állaposban mehet Sturridge az olimpiára (Agroinform)
Folyamatosan javul Daniel Sturridge állapota, akit egy hete vírusos agyhártyagyulladással kezelnek.
júl. 8
18:59
NASCAR: Stewart lett Daytona-királya (Sport365)
Szombaton rendezték meg a Coke Zero 400-as NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, amelyet a bajnoki címvédő, Tony Stewart nyert meg. A Chevroletes versenyző negyedik alkalommal nyerte meg ezt a versenyt.
júl. 8
18:59
A horvátok is legyőzték a Kemény-legényeket (Agroinform)
Az írországi nemzetközi torna zárónapján a mieink három góllal maradtak alul a déli szomszéd legjobbjaival szemben.
júl. 8
19:01
Balhé a brazil válogatott körül, Hulk elvárja Romario tiszteletét (Sport365)
Szemétség kihagyni a túlkorosok közül Dani Alvest vagy David Luizt, hangsúlyozta a brazil legenda, Romario szerint a beválasztott Hulk helyett bármelyiket inkább látná szíves a csapatban. Hulk reagált a felvetésre.
júl. 8
19:03
Vb-címet akar Webber (Blikk)
Silverstone — Mark Webber (36) nem tett le arról, hogy világbajnok legyen, s üldözi Fernando Alonsót (30). A Red Bull Racing ausztrál autóversenyzője a Forma–1-es Brit Nagydíjon négy körrel a futam vége előtt megelőzte spanyol riválisát, és tegnapi győzelmének köszönhetően az összetett versenyben húsz pontról tizenháromra csökkentette hátrányát a kétszeres világbajnokkal szemben.
júl. 8
19:12
Monti keményen bírálta az euróövezet egyes 'északi' országait (ProfitLine)
Olaszország miniszterelnöke, Mario Monti keményen megbírálta az euróövezet egyes "északi" országait, amiért - amint fogalmazott - "hiteltelenítik" az euróövezet június végi döntéseit. Egyszersmind sürgette az euróövezeti elhatározások mielőbbi megvalósítását, és általában az európai integráció szorosabbra fűzését, "nem csak az euróövezetre alapozva".
júl. 8
19:15
Három szerelő megsérült, Kobajasi elnézést kért (Agroinform)
A Sauber-csapat három szerelője megsérült Kobajasi Kamui rosszul sikerült boxkiállása során a Brit Nagydíjon.
júl. 8
19:21
Játszanak, ha hőgutát kapnak is! (Blikk)
Budapest — A kőművesek, ácsok, aszfaltozók mellett a színészek, zenészek is megszenvedik a kánikulát. A szabadtéri előadások szezonja van, miközben a hőmérő mutatója rendszeresen 35 fok fölé kúszik. A kegyetlen hőségben, gyakran a tűző napon kell színpadra állniuk, táncolniuk, ugrálniuk, de még a sokszor több réteg ruhából álló jelmezt is viselniük kell. Hogy lehet ezt kibírni?
júl. 8
19:21
Brit filmsztárra vadászik a kormány (Blikk)
júl. 8
19:23
Metzker Viki újra szingli! (Blikk)
udapest — Metzker Viki (24) újra szingli! Lapunk információi szerint a playmate-ből népszerű dj.-vé avanzsált szőkeség hét év után szakított párjával, Attilával, holott a férfi tavaly egy romantikus lánykéréssel el is jegyezte szerelmét.
júl. 8
19:30
Chelsea: Terry és Lampard nem megy sehova (Sport365)
Roberto di Matteónak, a Chelsea edzőjének elege lett a pletykákból, és igyekszik megcáfolni a zűrzavaros híreket, melyek Frank Lampard és John Terry távozásáról szólnak.
júl. 8
19:32
Forma-1-es baleset: Kobayashi elnézést kért (Sport365)
A Sauber-csapat három szerelője is megsérült a japán Kobajasi Kamui rosszul sikerült boxkiállása során a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, Silverstone-ban.
júl. 8
19:33
Hetedszer is átgázolt Wimbledon mezőnyén a Federer-expressz (Agroinform)
A svájci klasszis 17. Grand Slam győzelmét aratta, miután szetthátrányból fordított Andy Murray ellen.
júl. 8
19:34
Vízilabda: újabb vereség Dublinban, most a horvátok voltak jobbak (Sport365)
Montenegró együttese után egy másik nagy rivális, Horvátország csapata is legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatottat a Dublin Kupán.
júl. 8
19:36
Fantasztikus rekord: Federer lett Wimbledon bajnoka (Sport365)
Már harmadszor játszik Grand Slam döntőt egymással Andy Murray és Roger Federer, eddig azonban mindig a svájci nyert. A brit teniszező viszont most nagyon fogadkozik és tökéletesen játékkal megtörné az átkot.
júl. 8
19:36
A horvátok is legyőzték a magyar vízilabda-válogatottat (ATV)
Montenegró együttese után egy másik nagy rivális, Horvátország csapata is legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatottat a Dublin Kupán.
júl. 8
19:39
Homokon jók a sztárok (Blikk)
Budapest - A tikkasztó forróság sem tudott megálljt parancsolni a nyári mozgás szerelmeseinek, igaz, ásványvízből a tervezettnél sokkal több fogyott.
júl. 8
19:41
Gömöry Zsolt 50 éves (Blikk)
Budapest — Ma ünnepli 50. születésnapját az Edda Művek billentyűse, zeneszerzője, Gömöry Zsolt (50), aki nejétől kisbabát kap ajándékba. Szűk családja a hét végén köszöntötte.
júl. 8
19:45
EKB - Jövőre alakulhat meg az egységes európai bankfelügyelet (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg.
júl. 8
19:51
Murray percekig zokogott a vereség után - videó (Agroinform)
Roger Federer a döntőben négy játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray ellen.
júl. 8
19:53
Negyeddöntősek a magyar lányok a junior-világbajnokságon (Agroinform)
A mieink a nyolcaddöntőben kiütéssel győztek a házigazda csehek ellen.
júl. 8
19:54
Federer hetedszer (Infostart)
Négy szettben, nagy csatában győzte le Roger Federer a brit Andy Murray-t a wimbledoni teniszbajnokság férfi döntőjében. A svájci 17. Grand Slam-győzelmét aratta, és hétfőtől újra vezeti a világranglistát.

Keresés