2012. július 9. hétfő

júl. 9
5:33
Álomutazáson próbál felejteni Claudia (Blikk)
Budapest - Borzasztó napokat él meg szakítása óta Liptai Claudia (38), főleg, miután azzal kellett szembesülnie, hogy szerelme, B. Péter (33) azonnal visszarohant elhagyott feleségéhez. Éppen ezért nem is csoda, hogy úgy döntött, kislányával, Pankával (5) külföldre szökik fájdalma elől.
júl. 9
5:33
Éjfélig még hőségriadó van, holnaptól lehűlés (Alternatív Energia)
Ma éjfélig marad érvényben a több mint egy hete tartó hőségriadó, holnap kezdődik a lehűlés. Tegnap szinte az egész országban elsőfokú hőségriasztás volt érvényben; csak Vas és Zala megyében volt valamivel enyhébb az idő. Szombaton félévszázados fővárosi napi melegrekord dőlt meg: 1957-ben 35 Celsius-fok volt a fővárosban, most Újpesten azonban 35,3 fokot mértek.
júl. 9
5:35
Visszasírjuk a sorompót (Alternatív Energia)
Nem láthatók be eléggé a vasúti átjárók, s lehetne javítani azon is, hogy a lámpajelzések feltűnőbbek legyenek - ez is hozzájárulna egy szakértő szerint a vasúti balesetek csökkenéséhez. Ugyanakkor a MÁV szerint a gyorshajtás és a telefonálás a leggyakoribb oka annak, amikor autó és vonat ütközik.
júl. 9
5:37
A kormánytól kell megvédeni a munkahelyeket (Alternatív Energia)
Ha munkahelyvédelemről beszélünk, akkor elsősorban magától a kormánytól kell a munkahelyeket megvédeni - írta Mesterházy Attila a kormány "munkahelyvédelmi" akciótervére reagálva.
júl. 9
5:39
A Jobbikos polgármester nem kér az úszófelszerelésből (Alternatív Energia)
Egy volt olimpiai bajnok, egy vízilabdázó, olvasva az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány felhívását, melyben mélyszegénységben élő cigány tanulók számára "úszócuccgyűjtő" akciót hirdetett, felajánlotta, hogy romáknak és nem romáknak, akár az iskola valamennyi növendékének a szükséges úszófelszerelést beszerzi. Molnár Károly iskolaigazgató és Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos…
júl. 9
5:48
Rómában imádják a fagyit (Infostart)
Fejenként évi tizenkilenc kilogrammal Rómában fogyasztják a legtöbb kézműves fagylaltot Olaszország városai között, kedvenc íznek pedig a hagyományosak számítanak.
júl. 9
5:51
Pénzherdálás brüsszeli módra (Kripto Akadémia)
Olaszországnak múlt héten 380 millió eurót kellett visszafizetnie az olasz adófizetők pénzéből az Európai Unió kasszájába. Kiderült ugyanis, hogy a maffiához vándorolt az a pénz, amelyet az Európai Unió egy calabriai autóút építésére nyújtott támogatásként. Ez volt eddig a legsúlyosabb eset, ám sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa, mert az EU gyakran nem figyel oda arra, mihez ad pénzt.
júl. 9
5:53
Átalakul a Lordok Háza (Kripto Akadémia)
A felsőház reformjáról szavaz holnap a brit parlament. A Lordok Háza átalakítását a liberális demokraták kezdeményezték, s 2010-ben bekerült a David Cameron és Nick Clegg által aláírt koalíciós megállapodásba. A konzervatívok közül azonban sokan ellenzik, hogy a Lordok Házának tagjait is közvetlenül válasszák, felborítva ezzel a kétkamarás parlament alkotmányos egyensúlyát.
júl. 9
6:06
Orosz árvíz: tovább emelkedett az áldozatok száma (ATV)
Vasárnap estére 171-re emelkedett a hét végi dél-oroszországi árvíz halálos áldozatainak száma, miután további holttesteket találtak a vízzel elöntött településeken.
júl. 9
6:09
Az orosz árvíz túlélői szerint alig volt esély a menekülésre (Kripto Akadémia)
Szinte alig volt esély a menekülésre - mondták a dél-oroszországi árvíz túlélői a történtekről. A pénteki özönvízszerű esőzésben több ezer ember otthonára zúdult víztömeg.
júl. 9
6:11
Pusztító árvíz Dél-Oroszországban (Kripto Akadémia)
Több mint 150 ember vesztette eddig életét a dél-oroszországi Kubany (Kubán) vidékén pusztító árvíz miatt. Az áldozatok többsége idős ember. A legtöbben Krimszk városában haltak meg. A víz levonulásával a mentőegységek újabb és újabb holttesteket találtak. Tizenkilenc elhunytat még nem tudtak azonosítani. Az eltűntek után folyik a kutatás.
júl. 9
6:13
Gyűjtés Afganisztánnak (Kripto Akadémia)
Hetven ország és szervezet részvételével tegnap egy tokiói konferencián azt mérték fel, mennyi külföldi segélyre számíthat Afganisztán a 2014-es NATO kivonulásig, illetve az azt követő években. A 2002-es háború kezdete óta a távol-keleti ország mintegy 60 milliárd dollár, nemzeti jövedelmével megegyező mértékű segélyt kapott polgári célokra.
júl. 9
6:15
Clinton: elég az erőszakból! (Kripto Akadémia)
Ugrásszerűen emelkedik az egyre inkább polgárháborúvá szélesedő szíriai konfliktus áldozatainak száma. Több mint 17 ezer személy, ebből 11815 civil halt meg 0 2011 márciusában kezdődött felkelés során -jelentette be az Emberi Jogok Szíriai megfigyelő Központjának nevezett, Londonban székelő szíriaiak által működtetett civil szervezet.
júl. 9
6:17
Történelmi kézfogás (Kripto Akadémia)
Szerbia idén is bojkottálta a Croatia Summit elnevezésű rendezvényt, amelyen az amerikai külügyminisztérium képviselője is megjelent. Az ok: a koszovói vezetők jelenléte. Borisz Tadic volt államfő, aki nemrég alulmaradt Tomislav Nikolic-csal szemben, ezúttal nemcsak hogy részt vett, de kezet is fogott Hashim Thaci koszovói miniszterelnökkel.
júl. 9
6:21
Beelőznek a kazahok - elfordulnak a hazai részvényektől a külföldi alapkezelők? (Privátbankár)
Február vége és május vége között átlagosan 2,2 százalékról 2,0 százalékra csökkent az általunk vizsgált 15 külföldi részvényalapban a hazai részvények aránya. Régi hívünk, a Templeton részvényalapja 4,7 százalékról 3,5-re vette vissza magyar kitettségét, a kötvényeink mellett viszont kitartott. A JP Morgannél végre ismét kimutathatók a magyar részvények, de csak 1,1 százalék erejéig. Több alapban…
júl. 9
6:21
Mire figyeljünk a héten? (Portfolio)
A következő napokban mindössze néhány hazai adat lesz, amire érdemes lehet figyelnünk. Napvilágot látnak az előzetes külkereskedelmi, és a részletes ipari termelés statisztikák, illetve a monetáris...
júl. 9
6:24
Meghalt Ernest Borgnine (Infostart)
95 éves korában vasárnap elhunyt Ernest Borgnine Oscar-díjas amerikai filmszínész, akit a magyar nézők leginkább A most és mindörökké (1953) vagy A piszkos tizenkettő című (1967) háborús filmdrámákból ismerhetnek.
júl. 9
6:24
Már csak ezt a hetet kell kibírniuk a képviselőknek (Infostart)
A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a héten az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A Ház hétfőn és csütörtökön külön ülésnapokat tart, ezeken összesen huszonhét előterjesztést fogadhatnak el a képviselők, az elsők között például a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetését, míg a hét második felében a 2013-as büdzsé fő számait.
júl. 9
6:24
Helyszínre érkező rendőrök lőtték agyon a pilótát (ATV)
A kokaint szállító kisrepülőgép a hatóságok helikopterei és repülőgépei elől menekülve lezuhant, de a drogfutárok egyike a földön sem volt hajlandó megadni magát.
júl. 9
6:26
Vizsgálatra ment: meghalt az Oscar-díjas színész (ATV)
Elszánt megjelenése miatt rendszerint "keményfiúkat" alakított a színész.
júl. 9
6:28
MN: még több iskolát vehet át az állam (ATV)
Az eredeti elképzelésekkel szemben magasabb lélekszámnál húzhatják meg azt a határt, amely alatt az államnak automatikusan át kell vennie az iskolák fenntartását, így több oktatási intézmény kerülhet állami kézbe - tudta meg a Magyar Nemzet.
júl. 9
6:30
Rendkívüli ülés a Házban: nem kérdezhetnek a képviselők? (ATV)
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
júl. 9
6:42
Bizalmat kapott az új görög kormány a parlamentben (ATV)
Bizalmat kapott a konzervatívok vezette új görög kormány vasárnap éjjel az athéni parlamentben, miután ismertette programját a privatizáció felgyorsítására és a recesszióba zuhant gazdaság talpra állításához szükséges reformokra vonatkozóan.
júl. 9
6:45
Ismét mernek nagyot álmodni (Spa Trend Online)
A kormány rendezi a Magyar Nemzeti Galéria 160 milliós tartozását, s egyúttal elfogadta Múzeum-negyed tervét. E szerint öt múzeum épül az Ötvenhatosok terén. Itt kap helyet a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum modern anyagát befogadó Modern Képtár, lesz fotó- és építészeti múzeum, épül a magyar zenét bemutató intézmény, és a Néprajzi Múzeum is itt kap helyet.
júl. 9
6:45
Lesifotó: Cristiano Ronaldo lecserélte a Lamborghinit (Sport365)
A Real Madrid portugál labdarúgóját nyaralás közben kapták lencsevégre. A labdarúgó sportautója helyett új közlekedési eszközre váltott.
júl. 9
6:47
Debreceni teátristák (Spa Trend Online)
Bényei József vaskos kötetének valódi címe: Debreceni színházművészek, de talán mégsem egészen indokolatlan "teátristákat" emlegetni.
júl. 9
6:49
Norvég film kapta a fődíjat Karlovy Varyban (Spa Trend Online)
A The Almost Man (Mer eller mindre mann) című, Martin Lund rendezte norvég játékfilm kapta Karlovy Varyban a 47. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt.
júl. 9
6:54
Telephely: hogyan kerülhetjük el a szigorúbb kötelezettségeket? (Adózóna)
Cikküknben a telephely-megállapítással kapcsolatos példákat, iránymutató ítéleteket mutatunk be.
júl. 9
7:00
„17 ezer halott” Az államfő szerint szeretik az emberek (ATV)
Damaszkuszba érkezett vasárnap Kofi Annan - közölte szóvivője, Ahmed Favzi. Dzsihád Makdiszi, a szíriai külügyminisztérium szóvivője korábban még azt mondta, hogy hétfőre várják Damaszkuszba az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottját. Basár el-Asszad szíriai elnök egy televíziós interjúban megdicsérte Annan béketervét, és a többi között Törökországot, Szaúd-Arábiát, valamint az Egyesült…
júl. 9
7:18
Csillapodik az offshore-láz - lapszemle (Infostart)
A szaktárca magánvállalkozást is bevonna a Győr-Pér légikikötő fejlesztésébe - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy egyre kevesebben kezdenek offshore cég alapításába.
júl. 9
7:18
Svájc foggal-körömmel védi a frank árfolyamküszöbét (ProfitLine)
A Svájci Nemzeti Banknak "megalkuvás nélkül" védelmeznie kell a frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, akkor is, ha a "nyomás növekedni fog" - így foglalt állást Svájc gazdasági minisztere, Johann Schneider-Ammann.
júl. 9
7:18
Buzánszky Jenő is pályára lépett az összmagyar focigálán (ATV)
Különböző országokban élő magyarok fociztak együtt a magyar világtalálkozó focigáláján. A szervezők így akarják közelebb hozni egymáshoz a külföldön élő, vagy dolgozó magyarokat, akik a tapasztalataikról is mesélhetnek egymásnak. A rendezvény díszvendége a kezdőrúgást elvégző Buzánszky Jenő volt.
júl. 9
7:18
Gesztus az elhunyt MotoGP pilóta családjának, sztárok az olimpiai keretben - Reggeli hírek (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 9
7:20
Felvétel: letegezte, majd megpuszilta a német kancellárt (ATV)
A francia elnök szerint a sötét erők sem képesek ártani a francia-német barátságnak. François Hollande ezt Franciaországban mondta, a német-francia barátsági szerződés megkötésének ötvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen, azt követően, hogy ismeretlenek sírokat gyaláztak meg egy közeli első világháborús német katonai temetőben.
júl. 9
7:21
A tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról dönt a parlament (Alternatív Energia)
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
júl. 9
7:22
Keresztény falvakat támadtak Nigériában - 90 halott (ATV)
Legalább 90 ember halt meg vasárnap nigériai keresztény falvakban, ahol ismeretlenek megtorló akciókat hajtottak végre, és összecsaptak a hatóságokkal is.
júl. 9
7:24
Bálnák miatt torlódásra lehet számítani (ATV)
Valószínűleg korlátozni fogják a Panama-csatornába be-, illetve onnan kivezető hajóutakat a bálnák védelméért. A hosszúszárnyú bálnák szaporodóhelye a csatorna déli bejáratától 60 kilométerre fekvő Perlas-szigeteknél található, a hajózás így zavarja, sőt, el is pusztíthatja az állatokat.
júl. 9
7:33
Külföldi szakmai programokon vesznek részt az SZFE hallgatói (HR Portál)
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai a nyári szünetet kihasználva idén is nemzetközi programokon vesznek részt.
júl. 9
7:36
A pénzügyi tranzakciós illetékről szavaz a parlament - a nap hírei (Infostart)
Holnap tart zárószavazást a pénzügyi tranzakciós illetékről a parlament. Átfogó ombudsmani vizsgálat indult a közfoglalkoztatottak jogainak tiszteletben tartásáért. Az MSZP szerint az oktatás teljes területén káoszt okoztak a kormány elmúlt két évi változtatásai.
júl. 9
7:36
Olimpiai keretet hirdet Mocsai Lajos (Infostart)
A 21 fős bő keretből csak 15 férfi kézilabdázónk utazhat a londoni olimpiára. Mocsai Lajos szövetségi kapitány ma kihirdeti a névsort.
júl. 9
7:36
VG: a béremelés ellenére is egyre több ápoló menne külföldre (ATV)
A várható béremelés hatására sem csökkent, sőt az ápolók körében még nőtt is azok száma, akik úgy döntöttek, külföldön próbálnak szerencsét - írta a hétfői Világgazdaság az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adatai alapján.
júl. 9
7:48
Csak 2013-ban alakulhat meg az európai bankfelügyelet (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja, a német Jörg Asmussen szerint a közös és egységes európai bankfelügyelet csak jövőre alakulhat meg. Korábbi tervek szerint az intézmény ősszel alakult volna meg.
júl. 9
7:51
Kiadós esést eredményezett az USA-ban a foglalkoztatottsági adat (ProfitLine)
A vártnál gyengébb júniusi foglalkoztatottsági adatok láttán megrettentek a befektetők, ami a vezető amerikai részvényindexek 1 százalékot meghaladó esését eredményezte a pénteki nap folyamán.
júl. 9
7:51
A NOB elnök biztonságos olimpiát szeretne (Sport365)
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke megerősítette: úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni a londoni olimpia biztonságos lebonyolítását.
júl. 9
7:53
Nagy eséssel indul a hét Ázsiában (ProfitLine)
Jelentős csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacon, a befektetők hangulatára kedvezőtlenül hatott a pénteken közzétett amerikai foglalkoztatottsági adat, valamint a kínai miniszterelnök hétvégi nyilatkozata.
júl. 9
7:54
MN: elemzők szerint modernizálni kellene az MSZP-t (ATV)
A szocialista párt stratégiai elemzői szerint komoly versenyhátrányt jelent az MSZP-nek, hogy meglehetősen alacsony a támogatottsága a fiatalok körében, elsősorban stílusban és imázsban kell versenyképesebbé válnia e korosztályban - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
júl. 9
8:06
A tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról szavaz az Országgyűlés (Privátbankár)
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
júl. 9
8:06
Káosz az oktatásban: ki tehet róla? (HR Portál)
Az MSZP szerint nem az elmúlt két évtized politikája, vagy az előző szocialista kormányok miatt, hanem a Fidesz-kormány eddigi, kapkodó változtatásai okoztak káoszt az oktatás teljes területén.
júl. 9
8:08
Közmunka: vizsgálatot indított az ombudsman (HR Portál)
Nem múlhat pusztán az önkormányzatok jóindulatán a közfoglalkoztatottak alapjogainak tiszteletben tartása - azt a jogszabályoknak kell szavatolnia, a hatóságoknak pedig ellenőriznie - írta közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Átfogó vizsgálatot indított közfoglalkoztatás kapcsán Szabó Máté ombudsman.
júl. 9
8:09
A Hatoslottó nyerőszámai a 27. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Ezúttal sem vitték el a jackpotot, így a 6 találatos várható főnyereménye a 2012. 28. játékhéten 650 millió forint....

Keresés