2012. július 9. hétfő

júl. 9
8:09
Családja megkapja Marco Simoncelli motorját (Agroinform)
A Honda képviselői a vasárnap esedékes Olasz Nagydíjhoz kapcsolódva Mugellóban adják át a gépet a hozzátartozóknak.
júl. 9
8:10
A briteknél vasárnap kezdődik a munkahét: legalábbis fejben (HR Portál)
A briteknek már vasárnap délután elkezdődik a hétfő, legalábbis a hétfői munkakezdés miatti izgalom.
júl. 9
8:12
Kiderül, milyen lesz az új nemzeti stadion (Infostart)
Ma kiderül, a 23-ból melyik ötletpályázat alapján épülhet fel az új nemzeti stadion. A létesítmény a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion mellé kerül, és a tervek szerint 2016-ra készül el.
júl. 9
8:12
Gyengült a forint: 289 fölött az euró (ATV)
Gyengült kissé a forint a hét végén, az eurót hétfő reggel röviddel hét óra után 289,53 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 289,15 forint után.
júl. 9
8:14
Világszerte szedik áldozataikat a természeti csapások (ATV)
Oroszországban már százötven fölé emelkedett a Fekete-tenger partján pusztító árvíz halálos áldozatainak száma. A helyszínre látogató Vlagyimir Putyin államfő, aki hétfőre országos gyászt rendelt el, cáfolta, hogy egy víztározó megnyitása okozta volna a katasztrófát. Súlyos áradással küzdenek Angliában is, az Egyesült Államokban viszont a hőség szed áldozatokat.
júl. 9
8:15
Az SZDSZ egykori aljassága (Gondola)
júl. 9
8:17
Gyurcsány hamarosan vádlott lehet (Gondola)
A héten dönthet a vádemelésről a Központi Nyomozó Főügyészség, ugyanis a napokban lejár az úgynevezett Sukoró-ügy első határideje.
júl. 9
8:19
Szűrös nem kertelt: ez tette tönkre Magyarországot (Gondola)
Jogosak a Nemzetközi Valutaalaphoz történt 30 évvel ezelőtti csatlakozást bíráló megjegyzések - mondta Szűrös Mátyás, volt MSZMP-s politikus.
júl. 9
8:24
Svájc kompromisszum nélkül védi a frankot (Privátbankár)
Svájc gazdasági minisztere szerint a Svájci Nemzeti Banknak megalkuvás nélkül védelmeznie kell a frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, akkor is, ha a nyomás növekedni fog.
júl. 9
8:24
OTP részvény - mire számíthatunk a héten? (ProfitLine)
Alacsony forgalomban csökkentek a részvényárak a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a magyar börzét az sem tudta felpezsdíteni, hogy a jegybanktörvény pénteki elfogadása után még aznap bejelentették az IMF/EU-tárgyalóküldöttség érkezését. A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 1,41 százalékkal, 245 ponttal csökkent, 17.096,31 ponton zárt pénteken. A heti forgalom 31,8 milliárd forint volt,…
júl. 9
8:24
Hivatalos: Chivu hosszabbított az Interrel (Sport365)
Bár szó volt róla, hogy a rutinos védő távozik Milánóból, vasárnap mégis hosszabbított csapatával Cristian Chivu, az olasz Internazionale román védője.
júl. 9
8:27
Nyáron is D-vitamin hiányosak vagyunk (WebBeteg)
A csontok szempontjából legfontosabb vitaminunk a D-vitamin, melynek nagy részét a szervezet maga állítja elő napfény hatására. A jelenlegi kánikulában, amikor mindenki a lehető legkevesebb ruhát veszi magára, logikusnak tűnhetne, hogy szervezetünk dúskál az éltető vitaminban, ám ez közel sem így van. A kutatók szerint a magyarok fele még nyáron is D-vitamin hiányos.
júl. 9
8:27
8 óra! Ébresztő! Itt az idő részvényeket venni! (Portfolio)
A várt dögunalom helyett igencsak izgalmasan alakult az előző hónap a világ tőkepiacain, a görög választások, a spanyol csődről szóló találgatások és az európai válságkezelés új irányait meghatározó...
júl. 9
8:27
Ismét Azarenka a világelső, Babos, Czink és Arn is javított (Agroinform)
Sarapova a harmadik helyre csúszott, a második helyre a Wimbledonban döntős Agnieszka Radwanksa lépett.
júl. 9
8:30
Merénylet katonák és rendőrök ellen Pakisztánban (Infostart)
Fegyveresek katonákra és rendőrökre támadtak hétfőn Pakisztánban; a merényletben legalább hét ember meghalt, öten megsebesültek - közölte a katonaság.
júl. 9
8:39
Küzdenek az elvándorlás ellen az aprófalvak (HR Portál)
A falusi turizmus feltételeinek megteremtésével, telek ingyenes felajánlásával, szociális kertészet beindításával, alapítvány létrehozásával is küzdenek az aprófalvak megmaradásért, a kistelepülések elnéptelenedése ellen a helyi önkormányzatok - derült ki egy körképből.
júl. 9
8:41
Hőség: több munkaügyi ellenőrzés kellene (HR Portál)
Az LMP szerint fokozottabb munkavédelmi ellenőrzésekre van szükség a hőségben a dolgozók érdekében.
júl. 9
8:42
Már nem olyan vonzó az offshore? (Privátbankár)
Egyre kevesebben kezdenek offshore cég alapításába, üzletemberek százai keresnek más lehetőséget, szaporodnak viszont a külföldiek által Magyarországon megnyitott leányvállalatok. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 16 hónapban 36 milliárdnyi vagyon vándorolt haza.
júl. 9
8:45
Enyhül az inflációs nyomás Kínában (Portfolio)
A csökkenő élelmiszerárak és a gyengülő ipari kereslet miatt jelentősen csökkent az inflációs nyomás Kínában - jelentette a statisztikai hivatal. Elemzők szerint további monetáris lazítás jöhet. A...
júl. 9
8:45
Ennyien potyáznak martica nélkül a magyar autópályákon (Pénzcentrum)
Nyáron a forgalomhoz képest többen, de európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevesen bliccelnek a magyar autópályákon - írja a Napi Gazdaság....
júl. 9
8:45
Biztonságos és jól szervezett olimpiát vár Rogge (Agroinform)
A NOB elnöke úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni az olimpia biztonságos lebonyolítását.
júl. 9
8:47
Szenved a HTC: feleződött a profit (Portfolio)
Hatalmas profitzuhanásról számolt be a HTC ma reggel a második negyedévre, aminek hatására a társaság részvényeinek árfolyama kétéves mélypontra esett. A vállalat már korábban csökkentette...
júl. 9
8:48
Teherautóval pusztított a nagykövetségen egy tiltakozó férfi (ATV)
Egy kisteherautó belehajtott a szöuli japán nagykövetség épületébe hétfőn hajnalban, a sofőr elmondása szerint akciója tiltakozás a dél-koreai-japán szigetvita és a Koreai-félsziget gyarmatosítása alatt elkövetett bűnök miatt.
júl. 9
8:49
Kétéves mélypontnál az euró, stabil a forint (Portfolio)
A pénteki határozott nemzetközi befektetői hangulatromlás ma reggel már csak Ázsiában folytatódott, a főbb európai és amerikai piacokon viszont az érdemi hangulatjavulás jelei sem látszanak. Az euró...
júl. 9
8:50
Eltiltották lovaiktól a magyar országimázs-huszárokat Svédországban (ATV)
Nem látogathatják lovaikat a Svédországban állatkínzás gyanúja miatt letartóztatott és két napra fogdába zárt magyar huszárok - írja a Blikk.
júl. 9
8:52
Lecsaptak a fuvarra: 3600 krokodilt mentett meg a rendőrség (ATV)
Több mint 3600 krokodilt mentett meg a rendőrség attól, hogy földolgozott formában a kuangtungi éttermek asztalaira kerüljön – jelentette a Kuanghszi-Csuang autonóm terület hatósága egy csempészbanda lefülelése után vasárnap.
júl. 9
8:57
Tour de France és a nagy semmi - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfői élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
júl. 9
8:57
Meredeken enyhült az infláció Kínában (ProfitLine)
Kínában június folyamán meredeken enyhült az infláció, ami felerősíti azokat a várakozásokat, amely szerint az inflációs nyomás mérséklődésével további teret kaphat a jegybank a monetáris politika alakításában. Ugyanakkor számos elemző attól tart, hogy a mélyülő defláció káros lehet a gazdaság számára és ennek veszélyes következményeire figyelmeztetnek.
júl. 9
8:59
Aki a DAX indexre kereskedik... (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a német DAX index várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
júl. 9
9:03
Nagy eséssel búcsúztatták a hetet az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Az USA munkaerőpiacáról érkező kedvezőtlen adatok tovább rontották a hangulatot a pénteki kereskedésben, így a vezető indexek 1% közeli mínuszokkal fejezték be a hét utolsó napját.Mínuszban zárt...
júl. 9
9:03
Két év után ismét Federer az élen (Agroinform)
A svájci klasszis beállítja Pete Sampras rekordját a rangsor élén töltött hetek számában (286).
júl. 9
9:05
Az EKB miatt több alapkezelő is lezárta alapját (Portfolio)
Több nagyobb alapkezelő is bezárta az Európai Központi Bank betéti kamatának nullára való csökkentése után a pénzpiaci alapját, hiszen így már a legbiztonságosabbnak tartott helyen sem tudnak pozitív...
júl. 9
9:06
Rendőrökre támadtak a Csináb mellett - legalább 7 halott (ATV)
A katonák és a rendőrök egy folyóba zuhant helikopter pilótájának a holttestét keresték, itt támadt rájuk nagyjából egy tucat fegyveres.
júl. 9
9:07
Varga Mihály kemény tárgyalásra számít az IMF-fel (Portfolio)
A magyar fél még nem tudja pontosan, hogy miről lesz majd szó a tárgyalóasztalnál a nemzetközi szervezetekkel folytatott egyeztetéseken, de vannak sejtései. Erről Varga Mihály IMF-tárgyalásokért...
júl. 9
9:09
Videó: Egyszer élünk? Vetkőzzünk cicire! (Blikk)
júl. 9
9:09
Az ijedtséget követően érdemes vétellel próbálkozni - Technikai elemzés (Portfolio)
A múlt hét második felében megtorpant a piacok lendülete, ez néhány papír vagy index esetén kiváló vételi lehetőséget teremtett. Mai elemzésünkben az OTP és a MOL mellett a német DAX index...
júl. 9
9:11
Lefele veheti az irányt a részvénypiac (Portfolio)
Nagyobb valószínűséggel veszi lefele az irányt a hazai részvénypiac, miután a világban is inkább pesszimista hangulat uralkodik, mondta Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. A szokásosan...
júl. 9
9:12
LMP: a kormányközeli cégeknek és a multiknak kedvez az építésügyi törvények módosítása (HR Portál)
Az LMP szerint nem a helyi közösségeknek, valamint a kis- és középvállalkozóknak, hanem a kormánynak, a hozzá közeli cégeknek, illetve a multinacionális vállalatoknak kedvez a belügyminiszter településfejlesztéssel, településrendezéssel és építésüggyel összefüggő, az Országgyűlés előtt álló törvénymódosító javaslata.
júl. 9
9:13
A profik már rámozdultak az európai részvényekre (Portfolio)
A nemzetközi befektetők az idei évben kerülték az európai részvényeket, a CNBC-nek nyilatkozó alapkezelők azonban arról számoltak be, hogy elkezdték növelni kitettségüket a térség iránybába, mivel...
júl. 9
9:15
Gyengén kezdi a hetet a forint (Privátbankár)
A pénteki gyengülés után is tovább ereszkedett hétfőn kora reggel a forint árfolyama, az eurót csaknem 290 forinton jegyzik. A nemzetközi pénzpiaci hangulat kifejezetten negatív, az euró folyamatosan esik a dollárral szemben. A forintot gyengíthetik a tranzakciós adóval és az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos újabb bizonytalanságok.
júl. 9
9:17
Kezd magához térni a külkereskedelmi forgalom (Privátbankár)
A külkereskedelmi termékforgalom előzetes adatai szerint májusban az export és import euróban számított értékei közel azonos mértékben, 1,7, illetve 1,8 százalékkal növekedtek, az áprilisi 4 százalékos mérséklődést követően. Az aktívum euróértéken számolva 11 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
júl. 9
9:21
Ennyien potyáznak martica nélkül a magyar autópályákon (Pénzcentrum)
Nyáron a forgalomhoz képest többen, de európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevesen bliccelnek a magyar autópályákon - írja a Napi Gazdaság....
júl. 9
9:21
Megrezdült az export - jön a Mercedes? (Portfolio)
Két gyengécske hónap után újra növekedést mutat az export: a májusi előzetes adatok szerint a kivitel euróban számolva 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A bővülésben szerepet...
júl. 9
9:21
Cavani, Suárez és Ríos játszik az olimpián (Agroinform)
A Napoli, a Liverpool és a Palermo került be a három túlkoros játékos helyére az uruguayi olimpiai válogatott keretébe.
júl. 9
9:23
Sorra hagyják el a betegápolók Magyarországot (Pénzcentrum)
A közelmúltban a betegápolók körében is emelkedett azoknak a száma, akik külföldön próbálnak szerencsét - írja a Világgazdaság....
júl. 9
9:23
Ütik a távol-keleti piacokat (Portfolio)
A pénteki amerikai kereskedést egész nap jellemző pesszimista hangulat az ázsiai tőzsdékre is átragadt, az irányadó távol-keleti börzék 1% feletti mínuszokat mutatnak a hét első napján. A...
júl. 9
9:25
Tovább szakad az E-Star (Portfolio)
Tovább szakad az E-Star, a részvények árfolyama 12%-os mínuszban és azonnali kereskedési szünettel indította a napot. Mindez annyit tesz, hogy a papír már a 760 forintos szinten tartózkodik, ami...
júl. 9
9:27
Surányi: gazdaságpolitikai fordulat nélkül nincs IMF-megállapodás (Portfolio)
Akkor jöhet létre a megállapodás az IMF-fel, ha fordulat következne be a magyar gazdaságpolitikában, de ha ez a fordulat bekövetkezne, akkor nem is lenne szükség a nemzetközi pénzügyi intézményekkel...
júl. 9
9:30
KSH: nőtt az export és az import (Infostart)
Májusban az euróban számított export és import csaknem azonos mértékben 1,7, illetve 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette hétfőn az előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 9
9:30
A legtöbben megbuktak! Katasztrofális eredmények a romániai érettségin (ProfitLine)
Katasztrofális eredmények születtek a romániai érettségi vizsgákon, Hargita és Kovászna megyében például a jelentkezőknek kétharmada megbukott.

Keresés