Miközben az Egyesült Államok esetleges csődje most a legfontosabb téma a nemzetközi piacokon, aközben a magyar állam csődjének piacon árazott esélye egyéves mélypontra süllyedt az utóbbi napokra. Ez...
Irán atomprogramjának visszafejlesztését kéri Izrael a nagyhatalmaktól a nukleáris tárgyalások genfi újrakezdésekor, továbbá azt, hogy idő előtt ne enyhítsenek a gazdasági szankciókon - áll a biztonsági kabinet egyhangúlag elfogadott, kedden nyilvánosságra hozott határozatában.
Az Együtt-PM szövetség rágalmazás miatt feljelentést tesz Zsigó Róbert bajai polgármester, a Fidesz szóvivője ellen, amiért rasszistának nevezett egy a szövetség aktivistája által fejlesztett internetes játékot.
Betiltják a fogyasztói csoportokat és a hívásvárakoztatást - még mindig fogynak a magyar bankbetétet és nőnek a befektetési alapok, de az állampapír van leginkább a csúcson - Cséfalvay elmondta mi jöhet november 1. után - Nézze meg itt >>
Az ájulásig rugdosott és vert egy vak embert egy szívtelen tinédzser. Ráadásul fogadásból követte el a kegyetlenséget, hogy így keressen egy kis pénzt. Az áldozat arcát hosszadalmas műtétsorozattal lehet csak rendbe hozni.
Az országban 4,5-5 millió kémény található, ebből több mint félmillió javításra szorul - mondta a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elképzelhető, hogy egy újabb világsztár megszerzéséért is versenybe száll a Real Madrid: Florentino Pérez a labdarúgóklub elnöke egy hétfő esti televíziós műsorban arról beszélt, hogy a kolumbiai Radamel Falcaóért esetleg ajánlatot tesznek majd a jövő nyáron.
A Telefónica spanyol távközlési csoport, amely Európa legnagyobb távközlési cége, kedden megerősítette, hogy mérlegeli a Telefónica Czech Republic társaságban lévő 69,4 százalékos részvénycsomagjának eladását. Ugyancsak közölte, hogy már tárgyal az érdeklődőkkel, például a PPF prágai pénzügyi csoporttal.
A francia Szocialista Párt (PS) választási bizottsága a választók szervezett buszoztatása kapcsán kedden arra kérte a jelölteket, hogy tartsák tiszteletben az erkölcsi szabályokat a dél-franciaországi Marseille-ben a kormánypárt polgármesterjelöltjének előválasztásán.
Számítástechnikai feladatokat is ellátnak idén májustól az ERFO Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű dolgozói. A megbízó az ERSTE Bank Hungary Zrt. A megbízás annak a szakképzésnek köszönhető, melyet az ERFO szervezett a Rehabilitáció - Érték - Változás program keretei között. Az Új Széchenyi Terv támogatásából megvalósuló program alapvető és szakmai képzésekkel segíti azokat, akik valamely…
Egy férfi Norvégiában sétált a tengerparton, amikor egy partra mosott palackpostára bukkant. Egy 12 éves kislány írta az üzenetet Angliában, majdnem húsz évvel azelőtt.
A magyar alma fogyasztását népszerűsíti a Vidékfejlesztési minisztérium által indított kampány. Fazekas Sándor, a tárca vezetője szerint az lenne az ideális, ha az éves fogyasztás a jelenlegi szint másfélszeresére nőne.
Minden idők legjobb női sakkozójának, a világranglistát immár 25 éve vezető nagymesternek a műve a Hogyan döntöttem meg Fischer rekordját? címet viseli.
Miközben az Egyesült Államok esetleges csődje most a legfontosabb téma a nemzetközi piacokon, aközben a magyar állam csődjének piacon árazott esélye egyéves mélypontra süllyedt az utóbbi napokra. Ez...
Kiraboltak egy bankot kedd délelőtt a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel....
Jövő év végére a tervek szerint emelkedne Romániában a bányajáradék mértéke - számolt be a Reuters. A román nemzeti ásványkincs szövetség (ANRM) vezetője szerint a bányajáradék jelenlegi mértéke nem...
Engedély nélküli befektetési szolgáltatás végzése miatt 70 millió forint bírságot szabott ki az MNB jogelőd hatósága a hongkongi Quantum XXL Ltd.-re és megtiltotta a társaság számára a jogosulatlan portfóliókezelési tevékenység folytatását - közölte az MNB kedden.
Több mint száz tehetséges fiatal sportoló részesülhet a sportcsillagok ösztöndíjában, és tanulhat ezzel a támogatással a hazai felsőoktatási intézményekben - jelentette be Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára kedden egy - a Hegyvidék önkormányzata által rendezett - nemzetközi sportmenedzsment-konferencián Budapesten.
Robert Kubicának már nem jelent akadályt a raliautóban a sérült keze, s most végre a vb-mezőnyben is lehetőséget kap, Walesben ugrik be a menők közé. Rajongóitól azonban türelmet kér.
Körvonalazódik az alku az amerikai szenátusban a globális gazdaságra is kiható amerikai pénzügyi vita kérdésében. Már csak néhány nap van hátra, hogy a kongresszusi pártok megegyezzenek az adósságplafon emeléséről, különben Washington kifogy a pénzből.
Az MSZP-nek kifejezetten érdeke, hogy Magyarországon épüljön fel az EU-s rendőrtovábbképző központ - jelentette ki keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.