Dohánygyárat épít Debrecenben a Róna Dohányfeldolgozó Kft. A cég a 2,5 milliárd forintos beruházásához 322,5 millió forint európai uniós támogatást nyert - közölte Stefan Blattner, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezetője kedden, a beruházás bokrétaünnepségén.
Úgy tűnik, nem volt érezhető hatása a fővárosban annak, hogy január elseje óta lopásnak számít a lomizás. Legalábbis mi sok különbséget nem láttunk a korábbi évekhez képest, mikor tegnap Újbudán sétáltunk.
A Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere szerint a költségvetés által tervezett infláció „valószínűleg tartható”, a költségvetési hiány és a gazdasági növekedés viszont nem.
Tolvajok 1,8 millió svájci frank értékű ezerfrankos bankjegyet loptak el a gyárból, ezek miatt most a nemzeti bank figyelmeztette a lakosságot. A bankók viszont még nem voltak teljesen készen, így komolyabb odafigyeléssel azonosíthatók.
Törvényjavaslatokat nyújtott be a republikánus többségű képviselőház az Egyesült Államokban kedden a washingtoni körzet, az amerikai természetvédelmi parkok, valamint a veteránellátás finanszírozásának folytatásáról, ám a demokrata többségű szenátus elutasította azokat.
A részleges csődhelyzetben lévő amerikai kormányzat, illetve a megoldásra váró költségvetési vita ellenére emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvénypiacok, ugyanis a befektetők szerint a jelenlegi helyzet hamarosan megoldódhat.
Soma szívesen nemet váltana. Legalábbis abban a hamarosan induló tévéshow-ban, amelyben világsztárokat alakít majd a színpadon. Reméli, férfi énekesként még többet tudhat meg magáról.
Még nem találta meg a menesztett Marco Kurz utódját a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Ingolstadt együttese, de a hírek szerint Ralph Hasenhüttl lehet a befutó.
Szénabálák gyulladtak meg szerda reggel Budapesten a Kincsem Parkban. A tűz átterjedt az egyik istállóra is, a lovak nincsenek veszélyben - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Ma nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre. A nap rangadóját Manchesterben rendezik, ahol a 2012-es angol bajnok City a BL-címvédő Bayern Münchent látja vendégül. A másik manchesteri csapatra, a Unitedre a West Bromwichtól elszenvedett hétvégi kínos vereség után a Sahtar Doneck vendégeként vár cseppet sem könnyű feladat. A Juventus – Kassai Viktor dirigálása mellett –…
A méh üregének belső felszínét tekintik meg méhtükrözés (hiszteroszkópia) során. Erre a vizsgálatra egyre gyakrabban kerül sor, egyrészt mert egyre egyszerűbben végezhető el ez a műtét, másrészt mert nő az igény is erre a beavatkozásra.
B. Viktor és B. Csongor előzetesben várja a büntetőpert. A vád szerint az ő bántalmazásukba halt bele a sértett, B. József. Azóta két újabb rendőr ellen emeltek vádat.
Tegnap ült össze az Egis vezetősége, hogy megvitassa a Servier által tett vételi ajánlatot, a BÉT-en megjelent közleményből kiderül, hogy az Egis a részvényesek többségének szempontjából méltányosnak...
Szénabálák gyulladtak meg szerda reggel Budapesten a Kincsem Parkban. A tűz átterjedt az egyik istállóra is, a lovak nincsenek veszélyben - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
A júliusi kellemes meglepetést követően éves alapon augusztusban és szeptemberben is esett a hazai börze azonnali részvénypiaci forgalma. A nyári uborkaszezon végével szeptemberben a befektetők...
A cafeteriát és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.
A SYNERGON Informatika Nyrt. 2012-ben meghirdetett üzleti stratégiája új állomásához érkezett a NAVIGATOR-tranzakció lezárásával. Az új leányvállalatok integrációs folyamata révén átalakuló feladatkörök változásokat hoztak a Társaság menedzsmentjében - olvasható a BÉT honlapján publikált közleményben.
Gazdasági társaságokat juttattak jogtalan előnyhöz a vád szerint azok a volt munkaügyi felügyelők, illetve vezetők, akiknek a pere kedden kezdődött meg a Debreceni Törvényszéken. Az ügynek 32 vádlottja van - közölte Tatár Tímea törvényszéki szóvivő.
Silvio Berlusconi, az olaszországi Szabadság Népe (PdL) vezetője arra szólította fel pártjának parlamenti tagjait, hogy szerdán ne szavazzanak bizalmat Enrico Letta kormányának - derül ki a jobbközép parlamenti erő politikusainak a párt kedd késő estig tartó találkozója után adott nyilatkozataiból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,27 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 18 811,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A brit Jayne Randet csendes és tiszteletreméltó nőként ismerte mindenki. Ám kiderült, hogy a nő notórius tolvaj, és az utóbbi években 178 millió forint értékben lovasított meg különböző luxustáskákat.
Novembertől az egészségbiztosítási pénztár bünteti azokat a kórházakat, amelyek hibás adatokat szolgáltatnak a várólistákról - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke. Velkey György szerint az egészségügyi költségvetés emelésével rövidebbek lehetnének a várólisták.
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában a Schalke második meccsét is megnyerte. A Basel elleni 1–0-s győzelemnek Szalai Ádám csereként beszállva, több mint egy félidőn át volt tevékeny részese. A gelsenkircheniek edzője, Jens Keller a találkozó után a gólszerző Julian Draxlert és a csapat küzdeni tudását dicsérte.
Az Interpol körözést adott ki Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója ellen, illetve az európai elfogatóparancs is hatályba lépett - írja a hvg.hu horvát lapértesülésekre hivatkozva. Kedden délután...
A korábbi, leválásról szóló hírek után a távhőszolgáltatók növelni tudták ügyfeleik számát az elmúlt időszakban, ám a szektor helyzete nem rózsás, az újabb rezsicsökkentés további állami kompenzációt tesz szükségessé....
A Schalke 04 egygólos győzelmet aratott kedden a Basel vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, így négyesében egyedüliként maradt százszázalékos.
Továbbra is sok a kérdőjel a 2014-es rajtrácsot illetően. Még mindig van pár szabad hely a Forma-1-ben, miközben a háttérben gyakorlatilag egymást licitálhatják túl a versenyzők az ülésekért.