Nem mindegy, hogy a fiatal munkavállaló új a munkaerőpiacon, vagy már lehúzott egy-két évet- A kettő között heti több óra különbség is lehet. Az eltérések a korosztályok között már a középiskola végén is megmutatkoznak. A szórakozással eltöltött idő pedig nem csak a lakhelytől és kortól függ.
A múlt pénteki, Hoffenheim-Bayer Leverkusen német bajnokin esett "fantomgól" után is ellenzi a gólbíró-technológia bevezetését Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásra, emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani Budapesten vasárnap a Hősök tere, a Dózsa György út és a Thököly út térségében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. (Az intézkedés a Székelyek nagy menetelésével egy időben tartott szimpátiatüntetéssel függ össze.)
Füzesabony — Érthetetlen buzgalom fűtötte azt a két füzesabonyi rendőrt, akik igazoltatás közben megaláztak, majd a radiátorhoz bilincseltek egy helyi fiatalembert.
Az állami vagyon tekintetében az akvizíciók voltak az elmúlt két évben hangsúlyosak, és várhatóak még további vásárlások is - mondta Németh Lászlónél nemzeti fejlesztési miniszter az Inforádió Aréna című műsorában.
Zamárdi — Ha valaki ki tud jönni a vízből, akkor az ő – ezzel biztatják a sporttársak a Balatonban eltűnt szörfös feleségét. Gilicze Lászlónak (35) szerdán Zamárdi közelében veszett nyoma. Azóta senki nem látta, bár a szörfdeszkája pénteken előkerült.
Besenczi Árpád (48), a Hevesi Sándor Színház igazgatója vehette át a Zalai Prima Díjat a napokban. A színész-igazgató nem gondolta volna, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Zala megyei szervezete így jutalmazza munkásságát.
Egyetért az adóügyekért felelős helyettes államtitkár és az adószakértő abban, hogy a jövő évi adórendszerben nincs radikális változtatás, az intézkedések a stabilitás és a kiszámíthatóság irányába mutatnak, és a családok szabadon felhasználható jövedelme nő.
A Növekedési Hitelprogram összesen 750 milliárd forintosra emelt keretösszegének 93,5%-ára, közel 701 milliárd forintra kötöttek hitelszerződést a hitelintézetek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank...
Budapest — Tovább feszíti a húrt a baloldalon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki a Blikknek arról beszélt, hogy pártját nem lehet kihagyni az ellenzéki összefogásból.
Jövő évtől tíz éven át vesz részt az Alstom budapesti székhelyű közlekedési információs megoldások központja az új járművek vezérlő rendszer szoftvereinek (TCMS) tesztelésében; a magyar részvétellel zajló, 600 személyvonat gyártásáról szóló projekt teljes értéke 4 milliárd euró - közölte az Alstom az MTI-vel pénteken.
Minden évben elkészíti a Wells Fargo Amerikában a nyugdíjfelmérését, a napokban publikált anyagból az derül ki, hogy az amerikai középosztály is nagyon borúsan látja a jövőt. A válaszadók közel...
Budapest — Bamba és lassú, mi más is lehetne a budapesti állatkert új lajhárbébije? Nagyon ragaszkodik anyjához, Lilihez, kitartóan csimpaszkodik a szőrébe. Szeptember 21-én született, és most már elég nagy ahhoz, hogy bárki megnézhesse a Pálmaházban.
Budapest – Nyolc nap után egyszerűen besétált otthonába az a budapesti férfi, akit élettársa kétségbeesetten kerestetett a rendőrökkel és képét több tízezren osztották meg az interneten is.
Budapest – Czerovszky Heni (41) Hollandiában énekelt. A Voice egykori énekese a Blikknek elmesélte, mi történt vele a tehetségkutató óta, ami számára nem a legszebben alakult, hiszen a vártnál korábban kiesett, és viselkedésével meglehetősen megosztotta a nézőket.
A vállalkozások jelentik az európai gazdaság gerincét, fontos szerepet játszanak a foglalkoztatás növelésében, a nők és a női vállalkozások erejét pedig jobban ki kell használni - hangsúlyozták a Fidesz és az Európai Néppárt női tagozatának vezetői annak kapcsán, hogy pénteken délután tartják Budapesten a Nők és vállalkozások című konferenciát.
Az amerikai tőzsdék erősödéssel kezdték a pénteki kereskedést, amiben az is szerepet játszhat, hogy az Amerikai Egyesült Államokban biztató jeleket látunk az ipari kereslet alakulása terén: a tartós...
A Vlagyimir Iljics Lenin ábrázolásait az utóbbi két évtizedben ért megaláztatások közé bekerült a történelmi személyiség orenburgi emlékművének megcsonkítása – közölte a Moscow Times című orosz lap online változata.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet is családbarát munkahely díjat vehetett át ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkárától. Az idei kitüntetettek között van a Pest Megyei Kormányhivatal, a Telekom Nyrt., az Eszterházy Károly Főiskola, a, továbbá nagyvállalatok, közepes- és kisvállalkozások.
Biztosra veszi a londoni elemzői közösség az újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi kamatdöntő ülésén, de egyes citybeli elemzői...
Szerda óta keresnek egy szörföst, aki eltűnt a Balatonon, a szörfdeszkáját pénteken találták meg a tó északi partján, Alsóörs közelében. A férfi után tovább folyik a kutatás – tájékoztatta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Ünnepélyes keretek között megnyitották a Real Madrid otthonában, a Santiago Bernabeu Stadionban a Puskás-kiállítást, amely az Aranycsapat kapitányának pályafutását mutatja be.
Külön videóval készül a hétvégi El Clásicora a bwin sportfogadó cég, amely a Real Madrid egyik főtámogatója. A videóban Benzema, Modric, Bale és Jesé Rodriguez trükközik.
Januárban megkezdheti működését a VERITAS Történetkutató Intézet, feladata többek között az lesz, hogy a nemzeti összetartozás erősítése érdekében a magyar közjogi hagyományokat méltó módon mutassa be, illetve az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeit hitelesen, torzításmentesen dolgozza fel.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) üdvözli, hogy a Fidesz frakció a családok banki költségeinek csökkentését célzó javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.
A szerdai tüntetés után a médiában – és azon belül jelentős részben a Facebookon is – megindult a nyilatkozatháború a Gyurcsány-beszéddel, illetve a Mesterházy Attila beszéde alatti »Összefogást!« skandálással kapcsolatban. Kétséges, hogy volt-e előzetes megállapodás a beszédek tartalmát illetően, a skandálás kezdetének mikéntjéről pedig egymásnak teljesen ellentmondó információk keringenek.
A Reuters által megkérdezett elemzők mindegyike azzal számol, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa folytatja a kamatcsökkentést a jövő keddi ülésén, a döntő többség szerint 20 bázispontos lesz a vágás.
A számos fogamzásgátlási lehetőség ma már lehetővé teszi, hogy a módszer kiválasztásához figyelembe vegyük a kort, az egészségi állapotot, és a rizikófaktorokat. A döntés előtti kivizsgálás jelentőségéről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza beszélt.