Európa tíz legmódosabb országa a teljes európai vásárlóerő mintegy fele fölött rendelkezik, míg a legszegényebb Moldovában az egy főre jutó átlagosan elkölthető jövedelem az európai átlag egytizedét sem éri el. Magyarország továbbra is a 31. helyen áll.
Gyerekek ólálkodtak a háza körül, ezért lefényképezte őket. Ezután indult el a szóbeszéd, hogy pedofil, de hiába derült ki, hogy nem bűnős, eszméletrenre verték, majd elégették az ártatlan férfit.
Zuhan a Facebook népszerűsége az Egyesült Államok tinédzserei körében - közölte a Piper Jaffray. Az elemzőcég legutóbbi jelentése szerint a tavalyi 42 százalék után idén már csak a megkérdezettek 23 százaléka jelölte meg kedvenceként a közösségi oldalt. Az InfoRádió által felkeresett online marketing tanácsadó úgy vélte, hogy néhány éven belül Magyarországon is érződni fog ez a trend.
Hosszú betegség után, 73. évesen elhunyt Hovanyecz László újságíró, a Népszabadság nyugdíjas főszerkesztő-helyettese, főmunkatársa, a Tekintet főszerkesztője - közölte online kiadásában a Népszabadság hétfő este.
Kevés nagy licitcsatát hozott az október a hazai aukciós piacon. Színvonalas tételekben és érdeklődőkben nem volt hiány, de a vásárlók csak ritkán fizettek jelentősen többet a kikiáltási áraknál -...
Rengetegen támadták folyamatosan ingadozó súlya miatt Russell Crowe-t, ám az ausztrál színész most úgy fest, végleg elkötelezte magát a sportos életmód mellett.
A jövő március 15-től hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó, a gondnokoltakról, a szomszédjogról és a jogi személyek átalakulásáról szóló jogszabályokat fogadott el az igazságügyi tárca javaslatára hétfőn az Országgyűlés.
A biztosítótársaságok nem tekintik vis maiornak a Nagy-Britanniában tomboló óriásvihart, így a biztosítási szerződésben szereplő valamennyi vállalásukat állják - hangsúlyozza Marosvölgyi Péter, az AEGON Magyarország direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló vállalata, az Aegondirekt.hu vezérigazgatója.
Zseniális szólógólt szerzett az el salvadori bajnokságban Otoniel Salinas, az Atlético Marte csatára a CD Aguila elleni mérkőzésen, igaz, kellett némi szerencséje is, hogy végig nála maradjon a labda.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 32,4 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodhat jövőre, míg Médiatanácsa mintegy 174 millió forintos költségvetési, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli kerettel.
Hollandiát is elérte a Nagy-Britannián végigsöprő brutális erejű vihar, amely nem kímélte az Ajax edzőközpontjának több pályáját sem, több sátras műfüves pályát a földdel tett egyenlővé.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) programjában szereplő üres ingatlanokra elsősorban a NET-program bérlői jelenthetnek be igényt, tehát nem a hajléktalanok számára jelentenek megoldást - közölte az eszközkezelő.
A kisteherautó vezetője meg sem állt, és még csak fékezni sem fékezett. Szerencsére a gyermek túlélte a gázolást, amit a nagypapa kamerái rögzítettek is.
Az MSZP elnöke szerint túl sok olyan véletlen történt az elmúlt időszakban, amelyek a Demokratikus Koalícióhoz köthetők és az MSZP-nek kell kimagyaráznia magát.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint hat és félmillió embert érint a pénzügyi rezsicsökkentés azon lépése, amellyel a havi első két készpénzfelvételt ingyenessé tennék. Rogán Antal hétfőn este...
Alig volt fennakadás a Budapest-London légi forgalomban a brit szigetek felett átvonuló vihar miatt - mondta Kurucz László, a Budapest Airport (BA) szóvivő-helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn kora este.
Folytatódik az elmúlt hetek kellemes tendenciája, hiszen az üzemanyagok árát illetően ismételten jó híreket kaptunk, hiszen a csökkenés tovább folytatódik, két éve nem látott szintre süllyednek az árak: szerdától még olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus. Ezúttal 5 forinttal mérséklődik a 95-ös, 4 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.
A Vas megyeiek nem kérnek többet ugyanazokból, akik tönkretették az országot, és kilátástalanságba taszították az itt élőket, nem kér többet a hamis és alkalmatlan baloldalból - közölte Hende Csaba, a megye fideszes országgyűlési képviselője
Új verziót tett elérhetővé a Toyota a RAV4-ből, méghozzá összkerékhajtású D-4D változat személyében turbódízel érkezik a benzines mellé a kínálatba. Az Euro 5-ös erőforrás a Toyota intelligens összkerékhajtási rendszerével együtt lesz rendelhető.
Ismét van hatályos jogszabály az zugárusítás ellen, a közterület-felügyelők Budapesten eddig az aluljárókra és a Petőfi Csarnok környékére koncentráltak.
Az autók rengeteget fejlődtek, mióta Karl Benz 1886-ban létrehozta az első gépjárművet. A Kia most egy kedves kis videóval szemlélteti az autóipar fejlődését. A dél-koreaiak persze továbbra is azt bizonygatják, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, és ennek a rövidfilmnek a segítségével próbálják tudtunkra adni, hogy nem csak utolérték a konkurenciát, de egyenesen meg…
Nemrég derült fény arra, hogy a Land Rover nyújtott változatot készít az Evoque-ból, most pedig hivatalosan is bemutatták a nagy testvér megnövelt tengelytávú variánsát. Bemutatjuk a Range Rover L-t, mely élőben elsőként a novemberi Dubaji Autószalnon fog bemutatkozni.
Az autók rengeteget fejlődtek, mióta Karl Benz 1886-ban létrehozta az első gépjárművet. A Kia most egy kedves kis videóval szemlélteti az autóipar fejlődését. A dél-koreaiak persze továbbra is azt bizonygatják, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, és ennek a rövidfilmnek a segítségével próbálják tudtunkra adni, hogy nem csak utolérték a konkurenciát, de egyenesen meg…
Pályázatot ír ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a 450 MHz-es frekvenciasáv jelenleg kihasználatlan, szabad blokkjára, a frekvenciasávban 10 évre jogosultságot elnyerő pályázó kötelezettsége elsősorban a digitális közszolgáltatások fejlesztése lesz - közölte az NMHH hétfőn az MTI-vel.
Fényképkiállítással emlékeznek Dunaszerdahelyen arra az öt évvel ezelőtti DAC-Slovan meccsre, melynek során a szlovák rendőrség kommandósai behatolva a magyar szurkolók táborába többeket megvertek.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az Alzheimer-kórhoz köthető tizenegy új gént fedeztek fel a tudósok a betegség genetikai hátterét vizsgáló eddigi legnagyobb kutatás során, megkétszerezve ezzel a kór kialakulásáért felelős potenciális "bűnösök" számát.