2013. október 5. szombat

okt. 5
17:07
Lazáry Viktor feljelentést tett Czeglédy Csaba ellen (ATV)
Kényszerítés bűntettének kísérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a rendőrségen Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere Czeglédy Csaba, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője ellen. A fideszes alpolgármestert az ellenzék egy az internetre is felkerült videofelvétel alapján azzal gyanúsította meg, hogy kemény drogot fogyaszt.
okt. 5
17:18
Rablógyilkosokra vadásznak a zsaruk (BorsOnline)
Kiemelt ellenőrzés után oldott kereket a házi őrizetből id. Rostás Elemér és Rostás Henrik, akiket idősek kirablásával, meggyilkolásával vádolnak. Az ároktői banda péntek éjjel dobbantó tagjainak hat-hét órájuk volt megszökni.
okt. 5
17:18
Befejezi mezőgazdaságigép-értékesítő tevékenységét az IKR Zrt. (ProfitLine)
Az IKR Zrt. pénteken hivatalosan bejelentette, hogy a Fiat-csoporthoz tartozó New Hollanddal kötött forgalmazási szerződését a gyártó felmondta, így befejezi a mezőgazdaságigép-forgalmazási tevékenységét, elszámol a szállítókkal és a hitelezőkkel.
okt. 5
17:18
Videó: Szalai jött, mint a pécsi gyors és beverte a Schalke vezető gólját (Sport365)
Szalai Ádám újra betalált a Schalke 04 színeiben. A magyar támadó ezúttal az Augsburg elleni bajnokin 1-1-es állásnál lőtt gólt, Uchida lekészítésére robbant be és vágta a hálóba a labdát.
okt. 5
17:20
Cigi miatt üti meg Wilshere a lábát (BorsOnline)
Még nem tudni, miként, de megbünteti Arsene Wenger a cigarettázó Jack Wilshere-t. Persze az is rdekli az edzőt, miért dohányzik a játékos.
okt. 5
17:20
Létrejött a Nadal-Djokovic álomdöntő Pekingben (Sport365)
A mostani világelső szerb Novak Djokovics lesz az új ranglistavezető, a spanyol Rafael Nadal ellenfele a pekingi keménypályás tenisztorna férfi versenyének vasárnapi döntőjében.
okt. 5
17:21
Újraválasztották Irina Bokovát (Metropol)
Újraválasztották Irina Bokovát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának.
okt. 5
17:21
Drogbotrány - Lazáry felfüggesztette pártbeli tagságát! (Blikk)
Kényszerítés bűntettének kísérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a rendőrségen Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere Czeglédy Csaba, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője ellen. A fideszes alpolgármester egyben bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti tagságát a párt helyi szervezetében.
okt. 5
17:21
Feljelentést tett Lazáry Viktor (Metropol)
Kényszerítés és rágalmazás vétsége miatt ment a rendőrségre Szombathely alpolgármestere.
okt. 5
17:21
Füstölt egy busz Budapesten, leszállították az utasokat (Alternatív Energia)
Leszállították az utasokat az 5-ös buszról, a Ferenciek terén szombat délután, miután a jármű füstölni kezdett - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-t.
okt. 5
17:21
A hatóságok óva intették a tüntetésektől a Muzulmán Testvériséget (hirado.hu)
A pénteki, halálos áldozatokat követelő tüntetések miatt az egyiptomi hatóságok országszerte szigorították a biztonsági intézkedéseket.
okt. 5
17:21
Az LMP törvénymódosítással szűrné meg a választók utaztatását (ATV)
A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a levélben történő szavazással kapcsolatos esetleges visszaéléseket.
okt. 5
17:22
Gyurta Dánielt beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába (Sport365)
Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába.
okt. 5
17:23
Az LMP törvénymódosítással előzné meg a választók utaztatását (Alternatív Energia)
A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a levélben történő szavazással kapcsolatos esetleges visszaéléseket.
okt. 5
17:25
ORFK: kétszáz kerékpárt kap a polgárőrség (Alternatív Energia)
Kétszáz kerékpárt kap a rendőrségtől az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) - jelentette be az országos rendőrfőkapitány a 100x100 biztonság elnevezésű bűnmegelőzési mintaprogram régiós fórumán szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön.
okt. 5
17:27
Életet mentett a felfüggesztett kórházigazgató (Alternatív Energia)
Megmentette az életét egy kerékpárosnak a miskolci kórház felfüggesztett főigazgatója - értesült a Népszava. Mint lapunk megtudta, szombaton Miskolc Egyetemvárosában tekerés közben lett rosszul egy biciklis. Már a rendőrség, sőt a tűzoltóság is a helyszínen volt, de a mentők még nem, amikor dr. Csiba Gábor arra haladva, a csődületet látva megállt. A főorvos azonnal megkezdte az klinikai halálban…
okt. 5
17:36
Giacometti- és Picasso-művek a Sotheby's árverésén 80 millió dollárért (Infostart)
Tetemes összeget, összesen 80 millió dollárt remél egy Giacometti-szoborért és egy Picasso-festményért a Sotheby's aukciósház a november 6-i New York-i árverésén.
okt. 5
17:39
Kutya baja Hamiltonnak (Blikk)
Jeongam – Úgy tűnik, magánéletbeli válsága és szakítása után már nem érzi magát kutyául Lewis Hamilton (28). A Mercedes GP brit Forma–1-es pilótája néhány hónapja még maga alatt volt, amikor különvált amerikai énekesnő kedvesétől, Nicole Scherzingertől (35), de sikerült összeszednie magát, s ezt főleg házi kedvenceinek köszönheti.
okt. 5
17:39
Szobrot emeltek Horn Gyulának Marcaliban (Metropol)
Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt volt elnökének szombaton Marcaliban.
okt. 5
17:39
Szobrot állítottak Horn Gyulának Marcaliban (Alternatív Energia)
Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban.
okt. 5
17:39
Újraválasztották Irina Bokovát az UNESCO főigazgatójának (hirado.hu)
Újraválasztották Irina Bokovát az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának.
okt. 5
17:39
Paks: indul az évszázad beruházása? (Portfolio)
Megvalósítható a paksi bővítés, már csak az a kérdés, milyen finanszírozással, illetve szabályozási környezetben indulhat el a fejlesztés. Egyelőre ugyanis nem látni azokat a kritériumokat, amelyek...
okt. 5
17:39
A Barca ellen focizni olyan, mint Bolttal versenyt futni (Agroinform)
A Barcelona hazai pályán fogadja a Valladolidot. A vendégek mestere érdekes hasonlatot talált csapata esélyeit illetően.
okt. 5
17:41
ORFK: kétszáz kerékpárt kap a polgárőrség (hirado.hu)
A rendőrség továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a polgárőrségre.
okt. 5
17:43
Caritas Hungarica-díj a katolikus segélyszervezet önkénteseinek (hirado.hu)
A díjjal a Katolikus Karitász 36 önkéntes munkatársának munkáját ismerték el.
okt. 5
17:45
Nagycsaládosoknak is jut a nagymama lekvárjából (hirado.hu)
Több mint ezer üveg lekvárt, savanyúságot, lecsót és szörpöt tettek el hat Nógrád megyei faluban nyugdíjas asszonyok, olyan rászorulóknak, akiket nem is ismernek.
okt. 5
17:51
Jelentősen növelte teljesítményét Magyarországon a CEVA (ProfitLine)
Működési hatékonyságnövelő programjának bevezetésével, három év alatt kétszeresére növelte a százhalombattai logisztikai raktára teljesítményét a CEVA Contract Logistics Kft., így már egy éjszaka alatt képes akár 70 ezer szállítmánykombinációt eljuttatni a világ 18 országába - közölte a társaság az MTI-vel.
okt. 5
17:51
Leállítaná jövőre a stadionépítéseket az egyik ellenzéki párt (Sport365)
Stadionstop címmel törvénymódosító javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentnek Szabó Tímea független országgyűlési képviselő.
okt. 5
17:53
Londoni elemzők: már látszik a hitelellátáson az MNB-program (ProfitLine)
A magyar gazdaság hitelellátásról szóló legutóbbi adatok alapján "már látszanak életjelek" a magyar hitelpiacon, és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdaságélénkítő célú hitelprogramja kezd megjelenni a hitelfolyósítási számokban, de lehetséges, hogy a gyengébb lábakon álló kis- és középvállalatok érdekében módosítani kellene a program kondícióit - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni…
okt. 5
17:53
NB II: tripla pofonba szaladt bele a Siófok, oda a veretlenség (Sport365)
A hét forduló után veretlen Siófok hazai pályán három góllal kikapott az Ajkától a labdarúgó NB II szombati játéknapján.
okt. 5
17:54
Horvát csajjal kavar George Clooney (BorsOnline)
Egyre gyakrabban látják a 33 éves fürdőruhamodell, Monika Jakisic társaságában a hollywoodi nagyágyút. A jelek szerint a Los Angelesben élő horvát szépség lett Stacy Keibler utódja.
okt. 5
17:55
Videó: a duplázó Szalaival rúgott négyet a Schalke - Bundesliga-eredmények (Sport365)
Szalai Ádám két góllal járult hozzá a Schalke 04 Augsburg elleni 4-1-es győzelméhez a Bundesliga 8. fordulójában. A Dortmund meglepetésre kikapott a Mönchengladbach otthonában. Eredmények.
okt. 5
17:57
Olasz Anna hatodik lett a Hongkongban (Metropol)
Olasz Anna hatodikként ért célba a hosszútávúszók 10 kilométeres hongkongi világkupaversenyén.
okt. 5
17:57
Orvosi Nobel-díj a DNS-metilációért, az autofágiáért vagy egy rákgénért? (hirado.hu)
A Reuters Thomson médiavállalat az elmúlt években csaknem 30 esetben jelezte előre helyesen a tudományos kategóriák kitüntetettjeit.
okt. 5
17:57
Gyurtát az Európai Olimpiai Bizottságba választották (ATV)
Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába.
okt. 5
17:57
Mire megyünk Hollandiában Szalai remek formájával? (Agroinform)
A Schalke csatára két góllal és egy kiharcolt tizenegyessel segítette győzelemhez csapatát a Bundesligában.
okt. 5
17:59
Kaposvári siker az OSC ellen (Metropol)
A Kaposvár fölényes győzelmet aratott a vendég OSC-Újbuda felett a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján.
okt. 5
17:59
Az ukránok többsége népszavazást akar (hirado.hu)
Az ukránok többsége népszavazáson döntene arról, hogy az unióhoz vagy az orosz-belorusz-kazah vámszövetséghez csatlakozzanak-e.
okt. 5
17:59
Nehezen induló gálával folytatta győzelmi sorozatát a Diósgyőr (Agroinform)
Sorozatban hatodszor győzött a Diósgyőr az OTP Bank Ligában, ezúttal a Mezőkövesdet verte Tomiszlav Szivics együttese.
okt. 5
18:12
Feljelentést tett a drogvád miatt a fideszes alpolgármester (BorsOnline)
Kényszerítés bűntettének kísérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a rendőrségen Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere Czeglédy Csaba, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője ellen. A fideszes alpolgármestert az ellenzék egy az internetre is felkerült videofelvétel alapján azzal gyanúsította meg, hogy kemény drogot fogyaszt.
okt. 5
18:12
Egyszer már vertük a hollandokat - újra csoda történik? (Blikk)
Budapest - Két öltönyt visz magával Andrusch József (57) Amszterdamba. A magyar labdarúgó-válogatott kapusedzője tagja volt annak az együttesnek, amely eddig utoljára legyőzte Hollandiát.
okt. 5
18:15
Így fizetne a szolidaritási alap (hirado.hu)
A magyar árvízi kár összege túl alacsony ahhoz, hogy fizessen a szolidaritási alap.
okt. 5
18:15
Világszerte megmozdulások: tiltakozások a Greenpeace-aktivisták fogva tartása ellen (ATV)
Világszerte nyolcvan városban – így Budapesten is – demonstrációba kezdett a Greenpeace az orosz hatóságok által elfogott és kalózkodás vádjával őrizetben tartott aktivisták szabadon bocsátása érdekében.
okt. 5
18:15
A Fradi után a Pécset is legyőzte a Puskás Akadémia (Agroinform)
A Pécs 2-1-re kikapott a vendég Puskás Akadémiától a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.
okt. 5
18:17
Uzsora: ahogy szabadult, újrakezdte (hirado.hu)
Az ózdi rendőrkapitányság országos viszonylatban is élen jár az uzsoraügyek felderítésében. Van, aki nem örül ennek.
okt. 5
18:17
Rekordverést mért a Győr a Hypóra a nyitányon (Agroinform)
Majdnem húsz góllal nyerte meg első mérkőzését a Bajnokok Ligája 2013-14-es szezonjában a címvédő Győri Audi ETO KC.
okt. 5
18:19
Szobrot állítottak Horn Gyulának Marcaliban (hirado.hu)
A szobor állítását Suchman Tamás, a volt miniszterelnök párttársa kezdeményezte a somogyi városban.
okt. 5
18:21
Felavatták Szent Hildegard szobrát Hódmezővásárhelyen (hirado.hu)
Kevés olyan szoros barátság létezik Európában mint a magyar és a német - mondta Lázár János.
okt. 5
18:24
Ötöt rúgott a Diósgyőr a Mezőkövesdnek (Sport365)
A Diósgyőr 5-0-ra nyert a vendég Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.
okt. 5
18:26
A Fradi után a Pécset is megverte a Puskás Akadémia (Sport365)
A Pécs 2-1-re kikapott a vendég Puskás Akadémiától a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.

Keresés