Kardban Lontay Balázs és Márton Anna, tőrben Szabados Gábor és Knapek Edina, párbajtőrben pedig az öttusázó Marosi Ádám, illetve Szász Emese győzött a vívók budapesti országos bajnokságán, melyen így egyetlen számban sem volt címvédés.
Bizonyára jó üzletet csinál az, aki megveszi az eladásra kínált legkisebb skót települést, amelyhez egy sziget is tartozik. Az apró sziget kész mesevilág, bár az élet nem nevezhető könnyűnek.
Sok televíziós színésznő kudarcot vall, amikor bekerül a hollywoodi nagyfilmek világába. Ám Jennifer Aniston karrierje a Jóbarátok című sorozat után sem feneklett meg, sőt a hamarosan oltár elé álló egykori Rachel úgy érzi, még rengeteg dolog vár rá az életben. A színésznő a Parade magazinnak adott interjút, melyből kiderül, hogy imádja a kórházak világát, és semmi különleges titkot nem őriz…
Az Arsenal angol sajtóhírek szerint megegyezett a Barcelonával a 17 éves paraguayi Antonio Sanabria megvásárlásáról, a háromszoros felnőtt válogatott támadó januárban 350 ezer euróért (105 millió forintért) válthat klubot.
Kihirdette Traian Basescu román államfő szombaton az új népszavazási törvényt, amely az eddigi ötven százalék helyett harminc százalékos részvételi arányhoz köti a referendum érvényességét.
Szükség van a Balatonon a busahalászatra, hiszen ebből a betelepített halból még 1,5-3 ezer tonnányi található a tóban, és be kellene tiltani a környező halastavakban a busatenyésztést, mivel onnan érkezik az utánpótlás a Balatonba - nyilatkozta G. Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője az MTI-nek.
Hozzávalók: 1 db nagyobb méretű, kicsontozott csirkemell 20 dkg gomba 2 db tojás 1 szelet fehér kenyér 1 csokor petrezselyemzöld 1 dl tejföl 1 gerezd fokhagyma ízlés szerint só bors liszt a bundázáshoz olaj a sütéshez
Két egymás melletti téren gyűltek össze Kijevben szombaton a Viktor Janukovics ukrán elnököt és a kormány politikáját támogatók, illetve az európai integráció felgyorsítását és hatalomváltást követelő tüntetők. A nap nyugodtan telt el, rendbontások eddig nem történtek a két demonstráción.
Januártól benzinkutak, gyógyszertárak és vendéglátóhelyek is zárva maradhatnak, mert még mindig nincs olyan pénztárgép, amely számukra alkalmas lehetne. Az Együtt-PM politikusa ezért azt kezdeményezte, hogy az adóhatóság januártól még ne büntesse meg azokat a vállalkozásokat, amelyek nem tudták kicserélni a pénztárgépüket. Tordai Bence szerint március végéig kellene haladékot adni ezeknek a…
A Demokratikus Koalíció (DK) úgy látja, hogy minden korábbinál nagyobb az államadósság, amelynek GDP-hez viszonyított aránya év végére magasabb lesz, mint tavaly, hiába tiltja ezt az alaptörvény - közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független országgyűlési képviselő szombaton az MTI-vel.
A szívelégtelenség kezeléséhez folyamatos párbeszédre van szükség Ön és orvosa között. Legyen őszinte, amikor nem tartja be az orvos utasításait az étrend, az életmód és a gyógyszerek terén, hiszen az őszinteség az Ön érdekeit szolgálják.
Vasárnap új Volán-menetrend lép életbe. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a Volán-társaságok életbe lépő új menetrendjével kismértékben bővül az autóbuszos közlekedés kínálata. Ugyanakkor lesz olyan járat is, amely megszűnik, mert vonat is indul ugyanoda.
Több tucat fókabébit sodort partra az áramlat a kelet-angliai partoknál. A segítségre szoruló kölyköket az Angol Királyi Állatvédő Liga vette gondozásba.
Két autó összeütközött a 4-es főúton Újfehértó és Téglás között vasárnap reggel, a főutat lezárták - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.
Nem csúcsrangadókkal, de nagynevű csapatok összecsapásaival folytatódnak a topligák küzdelmei Európában: Angliában a Tottenham a Liverpoolt, Olaszországban a Napoli az Intert, Spanyolországban az Atlético Madrid a Valenciát, Franciaországban a Lyon a Marseille-t fogadja. Németországban Szalai Ádám klubja, a Schalke a Freiburgot látja vendégül.
Fizetésképtelenséget jelentett a Texas Community Bank, amellyel együtt idén már 24 hitelintézet ment csődbe az Amerikai Egyesült Államokban. A héten csődbe ment Texas Community Bank eszközeinek...
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 16. fordulójában a Barcelona Neymar duplájával 2–1-re legyőzte a Villarrealt. A találkozó 85. percében a brazil támadó sárga lapot kapott, amely miatt a nézőkkel közösen röhögte ki a játékvezetőt.
Jelentős kedvezményeket biztosít a gyed extra 2014. január elsejétől a kisgyermeket nevelő édesanyák számára - közölte a Fidesz Csongrád megyei országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján Szegeden.
Megkezdődött Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökének temetése vasárnap Qunuban, abban a faluban, ahol a politikus nevelkedett és élete vége felé visszavonultan élt - írja az MTI. A szertartás egy vallási énekkel indult.
Kabát Péter, az élvonalbeli Újpest labdarúgócsapatának 36 éves támadója úgy készül, hogy a liláktól megy nyugdíjba, és ha rajta múlik, az nem a szezon végén lesz. Amint arról korábban már beszámoltunk: Roderick Duchatelet klubtulajdonos számára azonban nem ennyire egyértelmű a dolog. Mivel Kabátnak a nyáron lejár a szerződése, már túl van az első egyeztetésen a klubvezetővel, aki márciusban…