Kardban Lontay Balázs és Márton Anna, tőrben Szabados Gábor és Knapek Edina, párbajtőrben pedig az öttusázó Marosi Ádám, illetve Szász Emese győzött a vívók budapesti országos bajnokságán, melyen így egyetlen számban sem volt címvédés.
Egészen káprázatos megmozdulást láthattak a nézők egy frizurára erősen David Luizra hasonlító futsal-játékostól Hollandiában. A labdazsonglőr szemmel is nehezen követhető módon csinált hülyét védőjéből.
Nagy valószínűséggel az elmúlt minimum tíz évben nem hagytak ki akkora helyzetet a spanyol bajnokságban, mint amekkorát szombaton Youssef El Arabi, a Granada csatára elhibázott a Rayo Vallecano ellen.
Saját csapattársa, Per Mertesacker kiabált dühösen Mesut Özillel az Arsenal 6-3-as Manchester City elleni veresége után. A beszámolók szerint azért, mert a német sztár nem ment oda a szurkolókhoz megköszönni a biztatást.
Újabb vereséget könyvelhetett el az NHL-ben a Stanley Kupa címvédője, a Chicago Blackhawks, amely ezúttal súlyos, 7-3-as vereségbe szaladt bele Torontóban.
Továbbra is mindenkit lehengerelve játszik a nyugati konferencia első helyén álló Portland Trail Blazers az NBA-ben, ezúttal Philadelphiában dobtak 139 pontot
Ünnepek alatt mindenféle produkcióval jönnek elő a csapatok, hogy karácsonyra jó kedvet hozzanak a szurkolóknak, az Evertonnál egy dalt énekeltek el vicces beállásokkal a játékosoktól kezdve gyepmesterig, mindneki!
Az Everton labdarúgócsapata táncosokat fogadott fel, hogy szórakoztassák a szurkolókat. Az elképesztő előadást biztonsági őröknek öltözve adták elő a művészek, senki nem tudta hirtelen, hogy mi történik a pályán.
A hazai Raja Casablanca jutott be utolsóként a Marokkóban zajló klubvilágbajnokság elődöntőjébe, miután hosszabbítást követően 2-1-re legyőzte a mexikói Monterreyt.
Messi nélkül nem az igazi a Barcelona támadójátéka, a katalánok edzője, Gerardo "Tata" Martino szerint, hiszen hiányát nem tudja teljes mértékkel pótolni Neymar remek játéka.
2-2-es döntetlent ért el a Real Madrid labdarúgócsapata Pamplonában az Osasuna ellen, amiről leginkább Sergio Ramos piros lapjáról beszélnek, amelyről a királyiak sportigazgatója is elmondta véleményét.
Még mindig a régi a brazil válogatott sztárja, Ronaldinho, az idő se tud rajta fogni. Csapata, az Atlético Mineiro a klub-vb helyszínén tartott edzésén mutatta meg, hogy ő még mindig ugyanaz, aki volt!
Egész Anglia azon a mérkőzést biztosító őrön nevet, aki hülyén nyúlt a kimarad gólhelyzet után a Blackpool-QPR meccsen, ami így rendesen fejbe vágta, hogy csak kondult egyet.
Szenzációs megmozdulásokkal hozta helyzetbe Cristiano Ronaldo csapattársát, Iscót a Real Madrid szombati bajnoki mérkőzésén, ami után a nyári szerzemény gyönyörűen kilőtte a jobb alsó sarkot.
Az egykori Juve-kedvenc, Alessandro Del Piero hihetetlen szóló gólt szerzett csapata, a Sydney FC Melbourne Victory elleni meccsén, mutatva, hogy ő még nem öregedett ki a fociból!
Már a második napon megdobták az első kilenc nyilas kiszállót a londoni PDC Darts vb-n, amelyet Terry Jenkins ért el a dán Per Nielsen ellenében. Öröm nézni még a hangulatot is a játék mellett.
Visszavonulását tervezgeti az FC Barcelona labdarúgócsapatának világbajnok kapitánya, Carles Puyol, aki sérülései miatt szögre akaszthatja a stopliscipőt az idény végén.
Nem győz elnézést kérni a tegnapi tettéért az Arsenal középpályása, Mesut Özil, mikor nem üdvözölte meccs után a szurkolókat, akik természetesen a Facebook oldalán savazzák a német válogatott játékost.
A PSG hátvédje, Thiago Silva megmutatta a nagy világnak, hogyan kell viselkednie egy védőnek a tizenhatoson belül, úgy mentette meg a labdát a Rennes elleni bajnoki találkozón.
Ismeretlen tettesek támadták meg és brutálisan szétverték a Steaua Bukarest labdarúgócsapatának fiatal kapusát, a 17 éves Alexandru Ungureanut az iskolája épületéből kilépve.
Visszavonulását tervezgeti az FC Barcelona labdarúgócsapatának világbajnok kapitánya, Carles Puyol, aki sérülései miatt szögre akaszthatja a stopliscipőt az idény végén.
Gary Hooper Norwichban is bizonyítja, hogy nagy bombázó! A kanárik támadója a Swansea kapujára eresztett meg egy hatalmas bombát, amelyhez a kapus még csak hozzá sem tudott szagolni, úgy csapódott a hálóba!
Valamelyest kárpótolta szurkolóit a Manchester United labdarúgócsapata, miután az Aston Villa vendégeként 3-0-s győzelmet aratott a Premier League 16. fordulójában.
Idegenben aratott 2-0-s sikert a Torino labdarúgócsapata a Serie A 16. fordulójában lejátszott bajnoki mérkőzésen az Udinese otthonában. A Lazio hazai pályán nyert a Livorno ellen.